Burke bíboros

  Raymond Burke bíboros és Athanasius Schneider segédpüspök közzétett egy közös dokumentumot, amelyben az amazóniai szinódusért „keresztes imahadjáratra és a böjtre” hívják a híveket. A szöveget több nyelven, többek között olasz, angol, francia és spanyol nyelven tették közzé. A két egyházi vezető olyan „keresztes imahadjáratról és böjtölésről szólt, amelyben IstenhezBővebben

Nem új keletűek a hitviták Egyházunkban. Amióta az Egyház fennáll, mindig is voltak teológiai véleménykülönbségek, az évszázadok során azonban a hitletétemény nem sérült, Egyházunk ma is azt az apostoli hitet vallja, mely Jézus Krisztus tanítására épül, s melyet Péter apostoltól kezdve évszázadokon át vallott. A katolikus Egyház az elmúlt 2000Bővebben

Forrás: http://remnantnewspaper.com/web/index.php/fetzen-fliegen/item/2913-storm-clouds-over-the-vatican-has-the-battle-begun Írta:  Patrick Archbold Egyetlen hét leforgása alatt két sokkoló eseményt is átéltünk, de nem vagyok benne biztos, hogy melyik volt nagyobb. Az első, természetesen a rosszindulatúan keresztény-ellenes elnök jelölt csúfos veresége volt. Hillary megdöbbentő veresége Donald Trumppal szemben sok kereszténynek adott váratlan megkönnyebbülést. Nem feltétlenül az a lényeg,Bővebben

Dr. Thomas Star interjút készített Raymund Burke bíborossal az Amoris Laetitia-ról. Burke bíboros megvédi azt az állítását, hogy az Amoris Laetitia nem hivatalos tanítás Forrás: http://www.cfnews.org/page88/files/e130a7d0287e46a43552f076e76023ba-588.html       Bíboros bíboros ellen Professor Stark szembesíti a bíborost Ferenc pápa azon kijelentésével, hogy az Amoris Laetitia-t Schönborn bíboros magyarázata szerint kellBővebben

I. A SZINÓDUS IGAZI TÖRTÉNETE Sandro Magistertől, 2014. október 17. Mi történt a családról folytatott szinódus belső köreiben? Sandro Magister olasz újságíró egyik cikkét vesszük át, amely a chiesa.espressonline.it weboldalon jelent meg október 17-én, „A szinódus igazi története. Igazgatók, szereplők, segédek” címszó alatt. Megköszönjük Magister úr tanulságos megfigyelését a családBővebben