paradigmaváltás

Ez a cikk arra hivatott, hogy összefüggéseiben tárgyalja Egyházunkban az utóbbi években történt legjelentősebb eseményeket, s ezzel kapcsolatban komolyabb elmélkedésre hívjon minket. Sok katolikus hívő előtt ismert, hogy Katolikus Egyházunkon belül, láthatóbban főleg az utóbbi években, két olyan tömörülés alakult ki, melyek nézetei egymással nem egyeztethetőek össze. Ezek az elsőBővebben

Christian Brugger, az USA katolikus Püspökkari Konferencia korábbi teológiai tanácsadó testületének a tagja az „Amoris Laetitia“ miatt nyílt levelet intéz a Katolikus Egyház püspökeihez. Ez a szöveg teljes magyar nyelvű fordítása. Miután az 1980-as években öt évig szolgáltam katolikus egyetemi rektorként, úgy döntöttem, hogy morálteológiai mesterképzésbe kezdek. Ez még akkorBővebben

Blase Cupich, chicagói bíboros érsek hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban a Pew Research Center felmérése szerint a vallásilag el nem kötelezettek száma 2007. és 2014. között 16,1%-ról 22,8%-ra növekedett, mindeközben a magukat katolikusnak vallók számaránya ez alá: 23,9%-ról 20,8%-ra csökkent. Egy tavaly megjelent elemzés szerint az USA-ban átlagosan kb. mindenBővebben

I. A SZINÓDUS IGAZI TÖRTÉNETE Sandro Magistertől, 2014. október 17. Mi történt a családról folytatott szinódus belső köreiben? Sandro Magister olasz újságíró egyik cikkét vesszük át, amely a chiesa.espressonline.it weboldalon jelent meg október 17-én, „A szinódus igazi története. Igazgatók, szereplők, segédek” címszó alatt. Megköszönjük Magister úr tanulságos megfigyelését a családBővebben