Nem új keletűek a hitviták Egyházunkban. Amióta az Egyház fennáll, mindig is voltak teológiai véleménykülönbségek, az évszázadok során azonban a hitletétemény nem sérült, Egyházunk ma is azt az apostoli hitet vallja, mely Jézus Krisztus tanítására épül, s melyet Péter apostoltól kezdve évszázadokon át vallott. A katolikus Egyház az elmúlt 2000 év alatt igen nagy viharokat is kiállt, kezdve az ariánus eretnekségen át a reformáción keresztül napjainkig. Egyházunk tanítására ma a modernitás szelleme jelenti a legnagyobb veszélyt (később ennek gyökereiről részletesebben is szó lesz). Ma talán minden eddiginél nagyobb mértékűvé nőtt a hitvita a katolikus Egyházban, bár ennek valós létét a legfőbb katolikus sajtóorgánumok igyekeznek elhallgatni. Sőt nem is csupán csak hitvitákról, hanem homlokegyenest egymással ellentétes gyakorlatokról van itt szó.
De honnan is ered ez a hatalmas nézetkülönbség? Mert nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy az Egyház egyik fele ma Krisztus tanításához hűen vallja, hogy a szentségi házassága után elvált és polgárilag újraházasodott hívő halálos bűnben él és nem részesülhet szentáldozásban, a másik fele viszont a halálos bűn fogalmát elmosva igyekszik az elvált újraházasodottakat bűnbánat nélkül fokozatosan visszafogadni az Eucharisztia közösségébe. Nem másról van szó, mint arról, hogy ma az Egyház egyik fele vallja, hogy csak a kegyelmi állapotban lévő katolikus veheti magához méltón az Oltáriszentséget, másik fele viszont katolikus szentáldozásra hívja a protestánsokat úgy, hogy közben meg sem győződik arról, hogy az illető mit vall az Eucharisztiáról, vagy élt-e bűnbánat szentségével, mielőtt áldozáshoz járul. S most csak a két legfontosabbat említettük, nem beszéltünk a másság elfogadtatásának liberális vonaláról, és sok egyébről sem. Nem tagadható le, hogy ezek igen élesen egymásnak feszülő ellentétek, még ha lassú, fokozatos dogmafejlődésnek is vannak beállítva. Nem beszélve arról, hogy az Egyház azáltal, hogy tanítása ilyen ellentmondásos, elveszíti hitelét az igaz értékeket kereső ember előtt.
Tudjuk, hogy a Sátán mindig is a katolikus Egyházat szerette volna magának prédául. Ez ma sincs másképp. De sikerült-e vajon neki? Figyelemre méltó, alig több mint 100 évvel ezelőtt, 1917-ben az a szabadkőműves demonstráció, mely tulajdonképpen hadüzenetként is felfogható a katolikus Egyház ellen. 1917 októberében történt, amikor a római Szent Péter téren a Vatikán ablakai alatt kigöngyöltek egy sátánidéző képet, amelyen Szent Mihály arkangyal eltorzított ábrázolását lehetett felismerni, akit Lucifer a földhöz vág: „A sátán uralkodjon a Vatikánban, és a pápa a rabszolgája legyen!” – állt egy transzparensen.
Sajnos a Sátán Egyházba való behatolása megtörtént. Ezt maga szent VI Pál pápa is kimondta 1972-ben Szent Péter és Pál ünnepén tartott homíliájában: „A Sátán füstje bizonyos repedéseken át behatolt az Egyházba” – hangzott el szájából az azóta sokat emlegetett mondat.
Hasonlóan nyilatkozott Don Gabriel Amorth, Róma ördögűzője egy 2001-ben vele készült interjúban: „A Sátán füstje mindenhová behatolt. Talán azért nem voltunk kívánatosak a pápai kihallgatáson, mert attól féltek, hogy ennyi exorcista együtt el tudná űzni az ördögök légióját, akik behatoltak a Vatikánba.” majd később: „Nem kételkedem abban, hogy a Sátán éppen az Egyház vezetőit célozta meg leginkább, mint ahogyan a politikai és gazdasági élet vezetőit is.”
Az egyházi szabadkőművesség kifejezés hallatán még ma is nagyon sokan összeesküvés elméletre gondolnak, pedig az Egyház látható feje ennek tényéről már 45 éve beszélt, ugyanezt később pedig Róma ördögűzője is megerősítette. Érdemes tehát összefüggést keresnünk az egyházi szabadkőművesség és az Egyházunkba főként a II. vatikáni zsinat óta beáramló, mind a liturgiát, mind a tanítást érintő új, modernista, régi értékeinket egyre inkább háttérbe szorító irányzat közt. Fel kell, hogy vetődjön tehát, hogy a sátán füstje, mint egy rossz kovász évtizedek óta keleszti az Egyház igaz, tiszta és tökéletes tésztáját. Hogyan történhetett, hogy bár 50 éve egyik zsinati dokumentum sem nyilatkozott az Eucharisztia állva és kézbe fogadásáról, mára mégis ez lett az a legtöbb helyen általánosan elterjedt forma? Hogyan történhetett, hogy bár a zsinat egyenlő fontosságúnak tartotta a régi és az új rítusú szentmise bemutatását, és a gyakorlatban való megmaradását, a régi rítus annyira kikopott a gyakorlatból, hogy az új rítust követelőkkel szemben külön apostoli levélben kellett XVI. Benedek pápának megvédenie annak létjogosultságát? Ezekre tekintve próbáljuk meg elképzelni, hogy mi fog történni az Eucharisztia és a házasság szentségével néhány évtizeden belül, ha ma csak néhány esetben is engedjük, hogy elvált és polgárilag újraházasodott hívek szentáldozáshoz járuljanak.
Keresnünk kell tehát arra a választ, hogy ezek csupán véletlen eltévelyedései-e az Egyháznak, vagy egy szándékosan megtervezett és kivitelezett folyamatról van-e szó.
Véletlen eltévelyedés-e, hogy Róma püspöke kiad egy apostoli buzdítást (Amoris Laetitita), melyre később hivatkozva tanítóhivatali ragra emeli azt a püspöki iránymutatást, mely egyes esetekben a házastársi önmegtartóztatást már nem tekintve feltételnek (tehát a VI. parancsolat ellen folyamatosan vétkezve) engedélyezi az elvált újraházasodottak szentáldozását? Véletlen-e hogy mindarra a megkeresésre – beleértve a négy bíboros dubiáját is – mely választ vár tőle e téma tisztázását illetően, semmilyen választ nem ad? Véletlen-e, hogy a katolikus Egyház vezetője, az amerikai homoszexuális botrány kitörése után semmit nem válaszol repülős interjúján arra, hogy valósak e Vigano érsek vele kapcsolatos állításai (az újságíróknak azt feleli, hogy döntsék el ők maguk), mindemellett viszont számtalan ismert homoszexuális egyházi méltóságot helyez kiemelkedő pozícióba? Véletlen-e, hogy azok a bíborosok (pl. Burke bíboros), akik az igazságot bátran ki merik mondani hallgatásra vannak ítélve a Szentszék részéről? Véletlen-e, hogy mindenféle indoklás nélkül eltiltják a papi hivatás gyakorlásától azt a katolikus papot, aki prédikációjában az Amoris Laetitia hithű értelmezése mellett áll ki? Véletlen-e, hogy a hittani kongregáció konzervatív gondolkodású prefektusát (Müller bíboros) minden további indoklás nélkül kevesebb, mint 1 perc alatt felmentik prefektusi tisztségéből? Véletlen, vagy ez már valóban az egyházi szabadkőművesség látható munkája?
Érdemes most megállnunk a két évszázaddal ezelőtt élt, német származású, stigmatizált, boldog Anna Katharina Emmerich látomásánál, mert a fenti kérdésekben rejlő bizonytalanságra, úgy tűnik, hogy egyöntetű választ ad. (A csillaggal jelzett részletekhez a lábjegyzeteket lásd a hivatkozott cikk végén!)
Az Egyház küzdelme és győzelme
„Láttam a Szent Péter templomot, hatalmas tömeg vette körül. Egyesek azon voltak, hogy lerombolják, mások, hogy újjáépítsék. Segédmunkások vonalai húzódtak végig az egész világon, és én csodálkoztam az összefüggésen. A rombolók egész darabokat szakítottak ki – különösen sok szektás és szakadár volt közöttük. Akadtak azonban közöttük olyanok is, akik mintegy előírás és szabály szerint kék szegélyű, fehér, zsebes kötényben, övükben kőműveskanállal* vettek részt a bontásban.
Mindenféle ruhájú embert lehetett látni; – voltak közöttük magas, jól megtermett, előkelő emberek, akik egyenruhát és csillagokat* viseltek. Ámde ők maguk nem dolgoztak, csak kőműveskanállal megjelölték a fal bizonyos pontjait, amelyeket le kellett bontani, s meghatározták, hogyan. Elborzadva láttam, hogy katolikus papok is* voltak közöttük. Amikor nem tudták, hogyan folytassák a bontást – hogy biztosra menjenek –, egy közülük való emberhez fordultak, aki egy nagy könyvet* tartott a kezében, amelyben mintha minden, az építésre és a bontásra vonatkozó dolog le lett volna jegyezve. Ezután újra megjelöltek egy pontot a kőműveskanállal, amelyet le kellett bontani, és az hamarosan le is omlott. Egészen nyugodtan és magabiztosan végezték a bontást – mégis sunyi módon, titokban, alattomosan.”(részlet)
Érdekes kép ez. Valakik sunyi módon, titokban, alattomosan és tervszerűen bontják és rombolják azt, ami az Istené, ami szent. Bár a látomás ezt nem említi, de észrevétlenül bontani valamit csak úgy lehet, ha a kibontott részeit rögtön pótolják valami mással, máskülönben az épület előbb vagy utóbb összedől. Mindezt pedig Emmerich Katalin látomásában kőműves ruhába öltözött, kőműves eszközökkel felszerelt munkások irányítják.
Félelmetes kép, a katolikus Egyház építőelemeit úgy cserélik ki a fejünk felett, hogy abból sokan észre sem vesznek semmit. Felismerhetjük benne napjaink katolikus Egyházát. Kik ezek a rombolók és mit is tesznek valójában? Az egyházi szabadkőművességet kell bennük felismernünk. Utasításra kibontják a házasság felbonthatatlanságának építőelemét, s azzal helyettesítik, hogy a házasságtörés nem minden esetben objektív bűn. Utasításra kibontják az épület falából a szentmise liturgiájának azon részeit , melyek a szentséget leghűbben közvetítik számunkra , s helyettesítik profán elemekkel. Megtámadják a katolikus tanítás legalapvetőbb elemeit (pl.a szentségek), s próbálják azt helyettesíteni protestáns elemekkel (pl. kézbe áldozás, térdeplők eltüntetése) . Frappánsan és ügyesen kibontják az Isten minden bűnöst szeret elemet és beteszik helyére az Isten minden bűnt megtűr elemet. A katolikus hitünket hűen kifejező régi templomainkat lerombolják, bezárják, s helyébe sivár protestáns imaházakat építenek. A tabernákulumokat igyekszenek a templom egyre félreesőbb helyén elhelyezni. Térdeplővel rendelkező padok helyett konferencia székeket helyeznek el a templomokban. A romboló munkában katolikus papok is részt vesznek a látomás szerint. Kik lehetnek ezek? Nem azok, akik az újonnan és alattomosan beépített tévtanításokat védik és terjesztik, s akik a templomaink deszakralizálásában asszisztálnak? Tudnak-e róla, hogy papként az Isten Szent templomának rombolói?
Mit lehet tenni, mikor látjuk, hogy illetéktelenek bontják le Isten Szent templomát? Elsősorban azt, hogy felhívjuk a másik ember figyelmét arra, hogy az épület mely elemei megbízhatatlanok. Ezt teszi ma Magyarországon a Katolikus Válasz nevű honlap. Vetélytársa, a Magyar Kurír ezzel ellenben viszont igen képzetten és gyorsan képes leplezni mindazt, amit a KV feltár számunkra. Ellenérvekkel mintegy próbálja letagadni, hogy az Egyház épületét bontják. A progresszívek néha odáig is elmennek, mikor a bontás tényét tovább leplezni nem tudják, hogy a templom renoválóit és építőit nevezik rombolónak.
Isten lebontásra ítélt, szent épületét megtartani és visszaépíteni viszont csak egyházi elöljáróink segítségével tudjuk. Egy ember ugyanis hiába védi az igazságot, ha egyházmegyéjében a hamisságnak már utat engedtek. Ezért is nagyon fontos folyamatosan imában hordoznunk régi és új püspökeinket.
Félelmetes a következő kép Emerrich Katalin látomásában: „Kétségbeejtő volt. A templom homlokzatát egészen lebontották – már csak a szentély állt. Nagyon elszomorodtam, folyton csak arra gondoltam – hol marad az a férfi, akit korábban piros ruhában és fehér zászlóval, mint megmentőt* láttam, amint a templomon állt.”
A katolikus Egyház épületét teljesen lebontották a szabadkőművesek. Már csak az a része maradt ép, ahol Krisztus valóságosan jelen volt, a szentély. Mit jelent ez? Védelem alatt vannak mindazok, akik Krisztussal az Eucharisztia által élő közösségben élnek. Még ha ez a jövő vár is ránk, van reményünk a megmaradásra, Krisztus szentélyében.
Az ezt követő kép már reményteljesebb: „Ekkor egy fenséges asszonyt* pillantottam meg; a templom előtti nagy téren járkált fel-alá. A két kezével megfogta bő palástját, majd halkan a magasba emelkedett. A kupolán állva, a templom teljes területén túlra* kiterjesztette a palástját, mely úgy ragyogott, mintha aranyból szőtték volna. A rontók éppen rövid szünetet tartottak. Amikor újra munkához akartak látni, sehogyan sem tudták megközelíteni a palást beborította területet.”
A Szűzanya Szeplőtelen Szívének szentelt területek a gonosz számára megközelíthetetlenek. Az Egyház szeplőtelenül megőrzött maradék része ez, mely megmarad Krisztus második visszajöveteléig.
A gonosz Egyházunkon belül munkálkodik. Kinek látható, kinek észrevétlen formában. A szabadkőművesség romboló tevékenységét viszont nem tagadhatjuk le. Szemünk előtt teljesedik be mindaz, amit Emmerich Katalinnak 200 éve látomásban már engedett meglátni Isten. A szabadkőművesség célja, a katolikus hit és a szentségek totális eltörlése, s az ember abszolút hatalmának megteremtése a társadalom és a vallás valamennyi területén.
A szabadkőművesség Egyházba való behatolásáról és annak hatásairól Szűzanyánk is beszélt a Gobbi Atyának adott üzeneteiben:
„A Fekete vadállat a szabadkőművesség, mely beszivárgott az Egyházba, megtámadja, megsebzi, és megkísérli alattomos taktikával lerombolni azt. Szelleme mindenütt mérges felhőként terjed, megbénítja a hitet, kioltja az apostoli buzgóságot, és egyre jobban eltávolít Jézustól és az ő Evangéliumától. Elérkezett az idő, hogy ti a végső idők apostolai, bátran küzdjetek égi Vezéretek irányításával.” 1983.06. 29.
„Mily nagy a szabadkőművesség és a kommunizmus munkája, Titokban igyekszik lerombolni Egyházamat. amely országaitokban mindig virágzott és tündökölt.” 1984.09.20.
„Ez a nagy harc ideje, köztem és a Vörös Sárkány közt, és a fekete vadállat rendelkezésére álló hatalmas sereg közt. A marxista ateizmus és a szabadkőművesség vezetik ezt a hatalmas sereget, hogy az egész emberiséget istentagadásra és Isten elleni lázadásra vigyék. Maga Lucifer áll az élén, aki ma megismétli kihívását, szembe helyezkedik Istennel, hogy önmagát imádtassa istenként. A sereget, amelyet magam vezetek, az angyalok és a mennyország szentjei együttesen alkotják Szent Mihály főangyal vezetésével, aki az egész mennyei sereg vezére. Ez egy igen nagy ütközet, mely lelki síkon folyik. Ezen a földön seregemet azok alkotják, akik Istent szeretve és őt dicsőítve élnek a keresztségben kapott kegyelem szerint, és akik az Úr parancsolatai megtartásának biztos útján járnak.” 1985.10.13.
„Jézus Egyházát megsebezte a hűtlenség és a hitehagyás gonosz járványa. Látszólag minden nyugodt, és úgy tűnik, hogy minden jól megy. A valóságban azonban az Egyházban elterjedt elpártolás a hit mélységes hiányát okozza. Nem hisz már többé sok püspök, pap, szerzetes és hívő, elvesztették az igaz hitet Jézusban és Evangéliumában. Emiatt kell vér és üldözés által megtisztulnia az Egyháznak. Az Egyházba behatolt a viszály, a megoszlás, a harc és az ellenszegülés is. Az ateista és szabadkőműves erők beszivárogtak belsejébe, sikerült megtörniük belső egységét, és elhomályosítaniuk szentségének fényét. Ezek azok az idők, melyeket megjövendöltem. Bíborosok bíborosok ellen, püspökök püspökök ellen, papok papok ellen támadnak, és Krisztus nyáját ragadozó farkasok tépik szét, akik védtelen és szelíd báránynak öltözve lopakodnak be az Egyházba. Közülük néhány még felelősségteljes helyet is betölt. Rajtuk keresztül sikerült a sátánnak oda behatolnia, és az Egyház csúcsán működnie.” 1986.09.06.
„E nagy hitehagyás egyre inkább terjed a katolikus Egyházon belül is. Tévedéséket tanítanak és terjesztenek, míg nagy könnyedséggel tagadják meg a hit alapigazságait, amelyeket az Egyház tanítóhivatala mindig tanított és erélyesen védett mindenféle eretnek eltévelyedéstől. A püspökségek különös módon hallgatnak, és nem tesznek ellene semmit. Amikor pápám (II. János Pál-ról van szó) bátran szól, és erőteljesen megismételi a katolikus hit igazságait, már nem hallgatnak rá, hanem nyilvánosan bírálják és kinevetik. Agyafúrt és ördögi taktika ez, melyet a szabadkőművesség titokban készít elő a Szentatya ellen. A nagy hitehagyás áldozatai azok a gyermekeim, akik gyakran mit sem tudva hagyják, hogy elsodorja őket a tévedések és a gonoszság áradata. A nagy hitehagyás áldozata lett sok püspök, pap, szerzetes és hívő. Ebben az időben a katolikus Egyházban kitart egy kis Maradék, mely mindig hűséges marad Krisztushoz, az evangéliumhoz és annak igazságához. A kis maradék kicsi nyájat képez, melyet Szeplőtelen Szívem mélyén mindentől megőrzök.” 1988. 06.11.
„Megjövendöltem nektek a szabadkőművesség ravasz és sötét tevékenységét, amely el akar téríteni titeket Isten törvényének megtartásától, hogy bűnök és vétkek áldozatai legyetek. Mint Édesanyátok mindenekelőtt figyelmeztetni kívánlak titeket arra a nagy veszélyre, amely ma az Egyházat a sok ördögi támadás részéről fenyegeti, és annak elpusztítására törekszik.. Az Egyházi szabadkőművesség pártfogolja az olyan exegézist (bibliai szövegmagyarázatot), amely különböző irodalmi műfajok segítségével az evangéliumot teljesen szétszabdalva, annak racionális (ésszerű) és természetes magyarázatát adja. A végén oda jutnak, hogy tagadják a csodák és a feltámadás történeti valóságát, és kétségbe vonják Jézus istenségét és üdvözítői küldetését.” 1989.06.13.
„A Sátánnak sikerült behatolnia az Egyházba, Isten új Izraelébe. Belépett oda a tévedés és a bűn, a hit elvesztése és a hittől való elpártolás, az élvezetek keresése és a világgal való megalkuvás. Ezekben az években sikerült neki elcsábítani püspököket, papokat, szerzeteseket és híveket. A szabadkőművesség erői az Egyházba alattomos és rejtett módon hatoltak be, és fellegvárukat ott állították fel, ahol Fiam, Jézus Helytartója él és működik.” 1993.05.13.
„Nagy az én aggodalmam, mert az én Egyházam a gonosz erők hatalmában van, amelyek veszélyeztetik és megkísérelik belülről lerombolni. A szabadkőművesség magába az Egyház belsejébe helyezte saját központját, ördögi hatalmával együtt, és innen terjeszti ki gonosz befolyását a világ minden részére. Most az övéi árulják majd el az Egyházat, kegyetlenül fogják majd üldözni és vérpadra ítélni.” 1993.12.31.
Az Egyházon belül most hatalmas spirituális csata dúl. Az Egyház most két táborra oszlik, az Egyházat rombolók és építők táborára, az Egyházat támadók és védők táborára. A hűtlenek és a hűek táborára. Valamelyikbe mi is beletartozunk. Az ördög talán legravaszabb csele az, hogy a szabadkőművességet egyházi köntösbe öltözteti és az Egyház belsejébe helyezi, s így sok egyháztaggal elhiteti azt, hogy a hamisság, melyet hirdet, Isten igazsága. Így nagyon sokan, tudtukon kívül, teljes jó szándékkal az Egyház rombolóivá, támadóivá és hűtlenné válnak. Korábban, amit egy pap mondott, az megtámadhatatlan és szent volt. Ma a laikusnak kell az igazsággal oly mértékben felvértezettnek lennie, hogy különbséget tudjon tenni az Egyház építői és rombolói közt.
Akik ismerik az igazságot, azoknak feladatuk van. A Szűzanya Gobbi atyának azt mondta: „Ez a bátorság és a tanúságtétel ideje. Hangotoknak egyre erősebben kell hirdetnie az evangélium szavát és a katolikus hit minden igazságát. Le kell lepleznetek minden tévedést, le kell győznötök minden alattomos cselszövést, vissza kell utasítanotok a megalkuvást a világ szellemével, Minden ember számára példát kell mutatnotok Krisztus és az Egyház iránti hűségetekkel.” 1988. 11. 12.
Krisztus Egyházának épületét a közénk beszivárgott ellenség folyamatosan rombolja. Rajtunk múlik, hogy merünk-e harcolni hitünkért. Rajtunk múlik, hogy mennyi marad meg Krisztus Egyházából az ő második eljöveteléig.
Johanna