Az alábbiakban Fr. Akexis Bugnoló cikkét ismertetjük kivonatosan, leegyszerűsítve. A jobb érthetőség kedvéért helyenként hozzuk az Egyházi Törvénykönyv hivatkozott kánonjainak a szövegét is. A szöveg eredetijét lásd itt! Egyházjogászok jobb ha az eredetit olvassák, mint ezt a laikus összefoglalást.
Előző cikkünk alapján ezt a címet is adhatnánk ennek az írásnak: A 30 éve előkészített vészterv életbe léptetése az igaz egyház megmentésére.
A szabadkőművesek közel 300 éve tervezgetik a katolikus egyház elpusztítását. Taktikájuk a beszivárgás, az álcázás, a manipuláció és a tervezett, összehangolt belső bomlasztás volt. Nagy stratégiájuk az volt, hogy elfoglalják a bíborosi kollégiumot, hogy a saját emberüket válasszák meg pápának, és így megszerezzék a teljes ellenőrzést az egyház felett, hogy ez a taktika működhessen.
Számos szent és informátor által figyelmeztetve azonban II. János Pál pápa és Ratzinger bíboros kegyelemdöfést tervezett a sötétség ezen erői ellen azzal, hogy a kánonjogba beillesztve a kulcsokat egy olyan tervet indított el, amely a 300 éves szabadkőműves projekt megsemmisítésére irányult egy olyan manőverrel, amelyet sem előre nem láthattak, sem nem léphettek fel ellene.
A pápai lemondás lehetőségét a beépítették a kánonjogba. A pápaság elfoglalására irányuló összeesküvéssel szemben ez a terv egy hódítás elleni manőverből állt. A germán dinasztikus jog elveire támaszkodva, 1983-ban II. János Pál pápa Ratzinger bíboros tanácsára a 332. kánon 2. §-ában bevezetett egy újdonságot, miszerint ha egy pápa lemond, az érvényes lemondáshoz le kell mondania hatalmának szellemi forrásáról és gyökeréről, a munus petrinum-ról, vagyis arról a hivatalról is, amelyet Jézus Krisztustól kap Szent Péter apostoli öröklésében, amikor elfogadja törvényes megválasztását római pápává.
Még ha látszólag jelentéktelen pontosításról is van szó, ez a módosítás a puszta lemondásról a hatalom e forrásáról és gyökeréről való pontos lemondássá változtatta a kötelezettséget. E változás óta a pápának lehetősége volt arra, hogy lemondjon, amikor nyomás alá helyezik, de azáltal, hogy ha nem mond le kifejezetten a munusról, csak a ministeriumról, megtévesztheti az egyházi szabadkőművességet azzal, hogy azt higgye, hogy lemondott, holott nem.
A két pápa ezt a beavatkozást megakadályozó intézkedést a 17. kánonnal támasztotta alá és védte meg, amely megtiltotta a 332. kánon 2. §-ának az egyházi törvénykönyv és az egyházi hagyomány rendelkezésein kívüli értelmezését. Ezt az értelmezést biztosították az 1331. kánon 2. § 4. pontjával, amely megerősíti, hogy azok, akik elszakadnak a pápa hatalmától, elszakadnak az Egyházban minden méltóságtól, hivataltól és munustól.
Mikkel tették lehetetlenné XVI. Benedek pápaságát? A nagy pénzvilág diktatúrájának nyomására, a Deutsche Bankon és a Swift rendszeren keresztül teljesen elzárták a Vatikáni Államot minden pénzügyi tranzakciótól. A tömegmédia megválasztásának első napjától kezdve kegyetlenül és könyörtelenül támadta a személyét, és olyan világvezetők, mint Hilary Clinton és Joe Biden, akik tervezgették és szervezték a lemondását, egészen odáig, hogy az NSA-t is utána küldték, hogy kikényszerítsék azt. Tudta nélkül menesztették egyik bizalmasát, merényletet is terveztek ellene.
XVI. Benedek pápasága idején jött el az ideje annak, hogy a 30 éve előkészített vészterv az igaz egyház megmentésére életbe lépjen. Lemondásakor felolvasott egy latin szöveget, amelyet félre lehetett érteni, illetve akik már annyira áhítoztak az egyházon belüli nyílt hatalomra, félre is értették. Ugyanis a 332. kánon 2. §-a egy lemondó jogi aktusban kívánta meg a szabályos lemondást. De válaszul felolvassa a 333. kánon 2. §-a szerint megfogalmazott Declaratio-t, hogy a világnak bejelentse, hogy amit tesz, az nem a lemondás jogi aktusa, hanem az aktív szolgálattól való visszavonulás adminisztratív aktusa, hogy az imádság és a szemlélődés életmódjával a legfőbb pápai hivatásának gyakorlására koncentrálhasson.
A 333. kánon 2. §-a így hangzik: „A római pápát az egyház legfőbb pásztori tisztségének gyakorlása során a többi püspökkel, sőt az egész egyházzal is mindig közösség fűzi egybe: joga van azonban az egyház szükségleteinek megfelelően meghatározni azt az akár személyes, akár testületi módot, ahogyan ezt a feladatot (az eredeti latin szövegben munus szerepel) gyakorolja.” (A munus feladattal való fordítása a kódex magyar kiadásában helytelen, a „tisztség” szóval kellett volna fordítani.)
Nem egy lemondó nyilatkozatot olvasott tehát fel, hanem egy olyan nyilatkozatot, amelyben csak az szerepelt, hogy a pápaságának csak a ministerium részéről mondott le. Ezzel felhívta az egész katolikus világ figyelmét arra, hogy nem jogi aktusban mondott le a péteri hivatalról (332. kán. 332 §2), hanem adminisztratív úton kijelentette, hogy lemond a péteri hivatalról (333. kán. §2). A 332. kánon 2.§-a így szól: „Ha úgy adódik, hogy a római pápa lemond hivataláról, az érvényességhez szükséges, hogy a lemondás szabadon, annak kijelentése pedig szabályosan történjék, de nem szükséges, hogy bárki is elfogadja.”
Az eddigiek alapján láthatjuk, hogy a lemondás egyrészt nem szabadon történt, hanem kényszerítve volt, másrészt pedig, a lemondás kijelentése sem szabályosan történt, a péteri hivatalról (munus-ról) nem mondott le, hanem egy nyilatkozatban (declaratio) kijelentette, hogy pápai tisztségét (munsát) ezután másként gyakorolja. Ezt az értelmezést később számtalan módon ő maga alátámasztotta. Lásd ehhez a Ratzinger Kódex-et, amelynek rövid összefoglalása itt olvasható.
Mik szerepelnek még a lemondó nyilatkozatban, a declaratioban?
„Nemcsak a három szentté avatási aktus miatt hívtalak össze benneteket erre a konzisztóriumra, hanem azért is, hogy tájékoztassalak benneteket egy olyan döntésről, amely az Egyház élete szempontjából nagy jelentőséggel bír.”
Ezzel tájékoztatja a katolikus világot arról is, hogy a bíborosi kollégium elszakadt tőle, és el fogja veszíti szerepét utódja megválasztásában.
A Declaratio további részében kijelenti, hogy a konkláve-t azoknak kell összehívniuk, akik erre illetékesek, és tanácsolja a bíborosi kollégium egészének, hogy komoly kötelességük a konklávékra vonatkozó pápai törvénynek engedelmeskedni, és hogy elveszítenék jogaikat, ha nem lennének képesek ezt a Declaratio-t meghallgatni és betartani.
Ezzel a nyilatkozatával nemcsak kizárja ebből a leendő konklávéból mindazokat a bíborosokat, akiket nem ő és II. János Pál pápa kreált, hanem figyelmezteti őket, hogy a péteri tisztségről való lemondása után ne vegyenek részt a konkláve-n.
Minden idők legzseniálisabb stratégiájával, azzal, hogy kijelenti, hogy egy ilyen konkláve-t előre össze kell hívni, életbe lépteti a 166. kánon 1. §-át, amely előírja, hogy a választói kollégium elnökének össze kell hívnia a választásra jogosultakat és erről értesítenie kell az összes választót! Ez a jövőbeli konkláve-ra vonatkozó kijelentés az elmúlt 10 évben minden kánonista számára a Declaratio egyik legbizarrabb aspektusának tűnt, mert ezt a szöveget inkább a 332. kánon, mint a 333. kánon alkalmazásaként próbálják értelmezni. A 332. kánonnak megfelelő aktusban ugyanis nincs szükség egy jövőbeli konklave ilyen jellegű összehívására, ahogy ez magából a törvényből következik.
XVI. Benedek pápa kezdettől fogva számolt azzal, hogy a péteri hivatalról való lemondása után, az egyházi szabadkőművesség erői előbújnak az árnyékból, és egy másik pápa nem kanonikus megválasztását hajtják végre, még akkor is, ha ő még él és nem mondott le.
Miután meggyőződött erről a tényről, 2013. február 28-án Castel Gandolfóból kijelentette, hogy a bíborosok másnap egy ilyen illegitim konkláve összehívásával akadályozni fogják az Apostoli Széket (335. kánon), mondván, hogy a régi pápai naptár szerint: „8 óra után már nem én leszek a pápa.”
Ezzel életbe lépteti azt az utolsó intézkedést, amelyet II. János Pál pápa 1983-ban az Egyházi Törvénykönyvbe foglalt: a 335. kánon ugyanis az utolsó bástya az Egyházban minden újítás ellen. Ez így szól: „A római szék megüresedése vagy teljes akadályoztatása idején az egyetemes egyház kormányzásában semmit nem szabad újítani; meg kell azonban tartani az ilyen esetre hozott külön törvényeket.”
Hogy melyek ezek a külön törvények, az az Egyházi Törvénykönyv Erő Péter által kiadott harmadik bővített kiadásban az ehhez az ponthoz fűzött alábbi megjegyzésben szerepel: „A római szék akadályoztatása esetén felmerülő teendőkről nem jelentek meg külön szabályok. A szék megüresedésekor az Universi Dominici Gregis kezdetű apostoli constitutio (1996.II.22 AAS 88, 1996, 305-343) előírásai az irányadók.
Ezeket az előírásokat nem kívánjuk itt értelmezni. Ezek értelmezését az egyházjogászokra bízzuk
Az eddigiek értelmében a még II. János Pál és XVI. Benedek pápa által kinevezett pápaválasztó bíborosoknak 2023 január 21-ig van idejük a konklave-ra.
Isten Szentlelke, aki mindig szelíd Isten gyermekeihez, akiket Krisztusban a keresztség által befogadtak, hosszú életet adott XVI. Benedek pápának, hogy a visszavonulását követő majd 10 évben mindannyiunknak legyen ideje kinyitni a szemünket és felismerni, hogy mit tett.
XVI. Benedek pápa 2022. december 31-én bekövetkező halálával ez az időszak véget ért. Azok, akik megértették ezeket a dolgokat, átmentek a vizsgán, és most már jogosultak a Nagy Újraindításra.
A bíborosoknak most január 21-ig van idejük a konklave-ra. Ha nem teszik meg, akkor megszűnik a pápaválasztásra való kizárólagos joguk, Szent Péter és XVI. Benedek pápa utódjának a megválasztására.
Amennyiben a II. János Pál pápa és a XVI. Benedek pápa által kinevezett pápaválasztásra jogosult bíborosok nem élnek a jogukkal, kikre száll a pápaválasztás joga?
Ez a választási jog apostoli jogon száll át a római egyház hívőinek összességére, amely élvezi ezt a jogot, és amely a római, Ostia, Albano, Velletri-Segni, Palestrina, Frascati, Sabina Poggio, Mirteto és Porto Santa Rufina egyházmegyékből áll, amelyek több mint 5600 papot és közel 4 millió lelket számlálnak.
Azonban nem mindegyikük illetékes a katolikus egyház új pápájának a megválasztásában, mert nem mindegyikük figyelt oda, és sokukat máshogyan hitette el a szabadkőműves páholyok által irányított mainstream média diktatúrája az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és az Olasz Köztársaság titkosszolgálatain keresztül, hogy csak néhányat említsek.
A római egyház most az üres Szentszék (sede vacante) állapotában van. Ezt jogszerűen csak a következő pápa megválasztásával megbízottak állapíthatják meg. A megválasztását célzó konklave-t már összehívta a testület elnöke, Benedek pápa, így teljesítve a 166. kánonban foglaltakat. Most már csak az van hátra, hogy a konklave összeüljön a választásra, hogy az egész Egyház újra a maga körében tudja azt az embert, aki a péteri munus birtokosa, és aki élvezi JÉZUS KRISZTUS, a MI URUNK MINDENHATÓ, TÖRVÉNYES, FOLYAMATOS ÉS MINDIG GYŐZTES IMÁJÁT!