Jelen írás Benedek pápa lemondásának távolabbi, teológiai gyökerei után nyomoz Két olasz nyelvű cikk alapján készült (1. Marco Tosatti. 2. Andrea Cionci) A lemondás ténybeli leírását és annak jogi hátterét előző két cikkünk mutatja be.
Ki volt Ticonius, más írásmóddal Tyconius, Tychonius, olaszosan Ticonio, Tyconio? A 4. századi észak-afrikai latin kereszténység egyik legjelentősebb teológusa volt. Szent Ágoston is ismerte, és nagy hatású törtélem-filozófiai könyvének, a De Civitate Dei (Isten városa) megírásában is felhasználta gondolatait.
Ratzinger érdeklődése Tyconius iránt fiatal teológus korára nyúlik vissza.1956-ban fiatal papként és kezdő professzorként egy esszét fogalmazott meg „Megfigyelések Tyconius egyházfelfogásáról a Liber Regularumban” címmel és ezt publikálta. Az esszé azt vizsgálja, amit Ratzinger Tyconius „paradoxonának” nevez, azt, hogy az ember tudatosan és önként kívül helyezi magát minden konkrét egyházi közösségen, miközben keresztény akar maradni, és hiszi, hogy az igaz egyházhoz tartozik.
A 2009. április 22-én, szerdán tartott általános audiencián XVI. Benedek pápa figyelemre méltó módon utalt az addig talán sokak számára ismeretlen észak-afrikai keresztény íróra. Tyconius a Jelenések könyvéhez írt kommentárjában a Jelenések könyvét mindenekelőtt az egyház misztériuma tükörképeként látja. Arra a meggyőződésre jutott, hogy az Egyház két részből álló test: egyrészt – mondja – Krisztusé, de van egy másik része az Egyháznak, amely az ördögé”
Tyconius szerint az egyházban mindig is volt egy gonosz rész, amelyet keresztény szélhámosok alkottak, akik a pogányokkal együtt az ördög városát alkotják. A probléma az, hogy az ellenegyház, az árulók e csoportja rejtve van, jól álcázza magát az igaz egyházon belül. Tyconius azonosítja ezt a jelenséget a bibliai kifejezésekkel: „a gonoszság titka” (Szent Pálnál) és „a pusztulás utálatossága” (Dániel prófétánál).
Tyconius szerint ez a förtelmes és ellenséges entitás csak akkor fog teljesen lelepleződni, amikor bekövetkezik a nagy DISCESSIO, ahol a latin kifejezés a „bukás” vagy „szétválás” jelentésű. Csak ekkor válnak világossá a felállások: egyrészt Isten városa az igaz Egyházzal, másrészt az ördög városa, amelyet a pogányokkal egyesült antiegyház csalói alkotnak.
Benedek számára Tyconiosz elképzelése arról, hogy mi fog történni az egyházzal a végső időkben, fontos „hiányzó láncszemet” jelent Isten üdvösségterve (üdvösségökonómia) azon példátlan pillanatának a megértéséhez, amelyhez a Szentatya szerint az egyház és a világ most érkezett el, és amely segíti a kivételesen rejtélyes „lemondás” megértését.
A paradoxon az, hogy ez a Discessio nem eredményezi a rothadó rész kiűzését az igaz Egyházból, mint ahogyan az évszázadokon át, egészen 2013-ig történt, a sok skizmával, amely kiűzte az eretnekeket. Ehelyett az ellenkezője fog történni: az igazi Egyház lesz az, amely visszahúzódva, eltűnve az útból, felszínre hozza az antiegyházat, amely mindig is rosszindulatú parazitaként rejtőzött benne.
Ahogyan Tyconius magyarázza: „Szükséges, hogy az Antikrisztus az egész világon lelepleződjön, és ugyanígy az Egyház által mindenütt legyőzött legyen… De most az Egyházban van elrejtve.
Ki az, aki az Antikrisztust olyan hatalomra fogja juttatni, hogy az igaz Egyház kénytelen lesz visszavonulni? Tyconius kategorikusan fogalmaz: néhány hamis testvér az, aki az egyház vezetői között van: „A püspökök az egyház ajándékának látszatát keltve azt teszik, ami az ördög akaratát előmozdítja”.
XVI. Benedek pápának a 9 évig tartó visszavonultsága idején az antiegyház előjött, színre lépett, mint egy gennyes tályog, és megmutatta magát annak, ami. Az antiegyház prelátusai a sanktgalleni maffia püspökei és bíborosai vezetésével hatalomvágyukban sietve összehívtak egy érvénytelen konklave-t, amely egy antipápát választott. Azért antipápát, mert az igazi pápa nem halt meg és nem mondott le, csak visszavonult. Az ő visszavonultságának kilenc éve alatt az antiegyház előjött, mint egy gennyes tályog, és megmutatta magát annak, ami: eretnek, hitehagyott, Krisztus tanításával szembefordult, a katolicizmus rombolója és a pogányok, vagyis a világ régi és új urainak a szövetségese. Pontosan úgy, ahogyan Tyconius megjövendölte: Benedek pápa visszavonult, lemondott a látható hatalom gyakorlásáról, és száműzte magát a Vatikánba. Apránként jöttek mögötte a hívő papok, akiket pap-hősök vezettek, akik hívek tízezreit húzták maguk után: egy új exodus, egy új kiáramlás a zsinagógából.
Sok kereszténynek, főleg katolikusnak rá kell még döbbennie, hogy hitét nem elsősorban a látható hatalmi struktúrájú egyházban kell megélnie, hanem rejtetten, de a szentségekkel mégis élve, azok kegyelmi hatásából erőt merítve. Ez nagy józanságot, körültekintést, figyelmet kíván, hogy hol találnak még olyan papokat, akik valóban komolyan élik papságukat, és nem azt szajkózzák, amit a most látható egyház vezetői mondanak, Krisztus tanítását meghamisítva hazudnak. Ahogyan a keresztények az első időkben a zsidó egyházszervezet, a zsinagóga keretei között éltek, ugyanúgy most is egy ideig még – amíg lehet – itt kell élniük az igaz katolikusoknak is. De készen kell állniuk a kivonulásra is, amikor már olyasmit követelnének tőlük, ami egyenlő a hittagadással. Készen kell állniuk hitüket megvallva egzisztenciájuk feladására és a vértanúságra is.