Az idén volt 30 esztendeje, hogy életemben egyszer – és úgy tűnik utoljára – eljutottam Rómába. Részt vehettem II. János Pál pápa miséjén, amikor (Szent Péter és Szent Pál ünnepével kapcsolatban) átadta az érseki palliumokat a kiválasztott főpapoknak. Ez alkalommal volt alkalmam bensőségesen imádkozni Szent X. Piusz pápa földi maradványait őrző oltár előtt és kérni tőle papi hivatásom beteljesedését. Hozzá is segített, hiszen rá tíz évre pappá szenteltek. Eljutottam a híres Sixtus-kápolnába és az éppen induló restaurálás ellenére még láthattam Michelangelo csodálatos festményeinek egy részét. Mondta az idegenvezető, hogy a japán szakemberek mintákat vettek Michelangelo freskójából és elemezték a festékanyagokat, valamint megtalálták a párkányzatban azokat a lyukakat, amelyekre csúszó-állványzatot épített a mester. Ezt a módszert alkalmazták a legújabb kori restaurátorok is, szabadon hagyva ezáltal a kápolnát az istentiszteleti funkciók előtt. Ma már eredeti pompájában csodálhatják meg a látogatók a nagy mester alkotását, letisztítva az azóta eltelt korok piszkától, vagy éppen durva beavatkozásától.
Miért is írtam ezt a hosszú bevezetőt? Ha az Egyház válsága felett kesergünk és megoldásokat keresünk, nem az eredeti festést (értsd: tanítást, feladatot, hagyományt) kell durván megváltoztatni, vagy bepiszkítani, hanem eredeti pompájában közkinccsé tenni. Lehet új módszereket alkalmazni az Evangélium hirdetésében (rádió, televízió, Internet, stb.) de a lényegnek nem szabad változni. Áldott anyanyelvünk árnyalati gazdagsága lehetővé teszik, hogy Szent X. Pius pápa jelmondatát érthetően lefordítsuk: „mindent megújítani Krisztusban”.
Nem „felújítani” – mint ahogy Johanna nevű szerzőnk is hivatkozik az öreg, lelakott épület hasonlatával – mert a felújításnál, mindig történik valamilyen strukturális változtatás is. Ez legtöbbször nem sikerül, hiszen az eredeti statika megváltoztatásával (falak áthelyezése, ajtók-ablakok nyitása) meggyengülhet az épület biztonsága. Az aggiornamento ajtó-ablaknyitásával bizony komoly repedések jelentkeztek a tanításban, a biztos struktúrában és ezeken a repedéseken – ahogy a „felújítók” egyike mondta: beáramlott a sátán füstje.
A „megújítás” ugyanazt jelenti, amit japán mesterek példája elénk tár: eredeti pompájában felragyogtatni az értékeket – átfestés, befüstölés nélkülivé tenni – letisztítani a sátán füstjének ártó és mérgező kormolását, a durva átalakításokat megszüntetni és akkor világosan előtűnik a tiszta hit és maga a tiszta, még a korom ellenére is romolhatatlan Egyház-kép, Krisztus arca.
Hivatkoznék egy másik kis filmrészletre, amelyet a kölni dóm nagyharangjáról láttam a YouTube-on. Napról napra félelmetes mennyiségű ipari por, városi szennyeződés lepi be a hatalmas harangot. Nagyon lassan tudja az új technikai szerkezet is kellően belendíteni az óriási „hírnököt”. Ám amikor az első kondulás megtörténik, lerázza magáról a szennyeződést, előtűnnek a harangtest feliratai és messzire zeng az imádságra hívás.
Ha lassan is tudunk „belendülni”, de messzire hatóan és szennyeződéseket lerázva kell megszólalni. Az Egyház hangjának kétezer éves távlatokat kell újrazengeni, hogy figyelmeztessen: a bűn, amely elszakít Istentől, végzetes lehet. Lehet új a „mozgatótechnika”, de miként a több száz esztendős harang zengése egyedülálló, úgy a krisztusi igazságok egyedülálló tisztaságát sem fedheti be por és piszok.
Vannak, akik ezt a régi fényt a régi liturgia visszaállításától remélik – ám ne feledjük Szent X. Piusz szavát: mindent…
A régi liturgia felemelő szépsége is poros múzeumi darab, néma harang maradhat. Néha a harangok köpenyét elfordítják, hogy a hangzást kitisztítsák az ütés helyének kimélyülésével járó felhangváltozástól. Nekünk ugyanúgy kell a „világ által ütött mélységek felhangját” egy metanoiás fordulással korrigálni. A két évezred egyháztörténelme rengeteg válságot ír le, de ugyanakkor a helyes útirányra figyelmeztető szentek példáját is elénk állítja. Mindig vissza kell találni a helyes útra, arra, amit Krisztus kijelölt, amin az Apostolok mindig megbízható idegenvezetők voltak és megtanítottak az eredeti színekre egy-egy biztos „elemzéssel” (amint a japán mesterek tették Michelangelo műve kapcsán).
A régi liturgia fényének be kell világítani a hamis tanítás csalitjával benőtt eredeti ösvényt és a tévutak porát lerázva, követni kell Krisztus hívó szavát.
Pater Anonymus