Napjainkban sok katolikus kritikával illeti Egyházunkat, mondván, hogy annak rendelkezései túl szigorúak, vagy éppen elavultak, s nem tudnak megoldással szolgálni a mai társadalmi viszonyok speciális problémáira. Azt is nagyon sok szájból hallottuk, hogy az Egyház merev, és túlságosan ragaszkodik az írott törvényhez, nincs benne bátorság új dolgok megcselekvéséhez. E gondolatmenet útján hamar eljuthatunk arra a pontra, hogy ma egyáltalán ki az, akit az Egyház ilyen formában ki tud elégíteni? Azaz, ki az, aki e keretek közt boldog és jól érzi magát? Lehetne az egészet egy öreg épülethez is hasonlítani, ahol már minden amortizálódott, ahol már senki nem érzi jól magát, s most elérkezett az idő a nagy felújításra. De valóban ez jellemző-e Krisztus XXI. századi Egyházára? Valóban olyan kevés ember számára élhető ma az Egyház? Valóban az épület szorul-e felújításra, s nem a hívek látásmódjában keresendő-e a hiba?
Ha őszintén vizsgáljuk meg e kérdést, azt kell, hogy mondjuk, Egyházunk ma is épp oly üde, békét, erőt és boldogságot sugárzó, mit bármely korábbi évszázadban. Az évszázadok során semmit nem veszített szépségéből, rendeletei és törvényei pedig ugyanazok, amelyek ezidáig is voltak, a Krisztus örök érvényű törvényei. Lehet benne levegőt kapni, bőséges táplálékkel lát el minket, s a szentségek, a Szentírás és a Szent hagyományunk által mindent megkapunk, amire lelki életünkhöz szükségünk van. Az Egyház csak annyiban korlátoz minket, hogy elmondja nekünk, mit vár el Isten az ő gyermekeitől, mi a fekete és mi a fehér, mi az, ami az üdvösségünket szolgálja, s mi az, ami a kárhozatunkra válhat, ezen túl pedig senkit semmire nem kényszerít. Mindenki a saját szabad akarata alapján dönti el, hogy ilyen keretek közt kíván-e a katolikus Egyház tagja lenni. A jó és rossz közi különbségtételt pedig a Krisztus tanításaira kellőképpen kioktatott emberi lelkiismeret szabadon gyakorolja.
A helyzet viszont ma mégsem ilyen egyszerű, mert ma az Egyház már sajnos nem egészen így működik, s az, ami évszázadokon át, bár sok vihart megélve, de mindig az előbbi sorok alapján felvázolva működött, ma már inkább csak egy idealizált egyházkép. De valójában mégis ez az, ami ma Egyháznak nevezhető.
Mi történt az Egyházzal?
Az időpontját nehéz meghatározni, de az egészen biztos, hogy Egyházunkba több évtizede folyamatosan áramlanak be olyan új ideológiával rendelkező személyek, akik az eddig meglévő Egyházat egy kiterjesztett reform eszközévé szeretnék tenni, nem titkolva azt a szándékot, hogy az átalakításoknak köszönhetően egy olyan Egyház jöjjön létre, mely több „hívő” számára vonzó, s így a megüresedett templomokat újra meg lehetne tölteni. De, térjünk most vissza ismét az elöregedett ház hasonlatához, s álljon most előttünk egy példabeli történet Egyházunk mai helyzetét bemutatandóan. Van egy régi ház, mely a rendeltetésének ma is kitűnően megfelel, élhető, és a benne lakók is jól is érzik magukat ott. Az egyetlen probléma az, hogy a számuk egyre kisebb, és egyre több üres hely van benne, bár a bent élők életének minőségét ez egyáltalán nem befolyásolja. Az üresedést viszont egyesek odakintről megszimatolják, s azt mondják, nekünk is lenne odabent hely, de a jelenlegi állapotában nekünk ez már túl elavult, fel kellene kicsit újítani, s akkor kívülről is tömegével érkezhetnének lakók, akik jól érzik magukat odabent. Ez ellen persze a bent lakók tiltakoznak, mert ők mindet az eredeti állapotában szeretnének megőrizni, mert ezt maga a házigazda (Jézus) bízta így rájuk. De mire észbe kapnak, már azt látják, hogy az idegen tömegek bent vannak velük, s mindazt, ami számukra értékes volt, rombolják szét, s helyére a nekik megfelelő modern berendezést állítják.
Az, ami a 90-es években még csak egy terv volt, „mi lenne, ha ezt és azt át lehetne alakítani odabent”, ma lassan a benti közízlést meghatározó tényezővé vált. Ma azt láthatjuk, hogy ami pl 30 éve még csak egy feldobott lehetőség volt az újítások tekintetében, ma már a hívő nép nagy része által elfogadott erkölcsi normává vált. Elég itt csak az elváltak és újraházasodottak szentségekhez engedését említeni. Ma már nagyon kevés hívő emeli fel ellene a szavát, pedig Egyházunk eredeti tanítása nem ez. Az történt tehát, hogy az elmúlt évtizedekben, szép lassan átalakították a példabeli házban lakók ízlését is, azaz szép lassan átformálták a hívő sereg gondolkodását. Ma a példabeli házban, azaz katolikus Egyházunkban együtt van jelen a régihez ragaszkodók és az újítók serege is, az újítók célja pedig az, hogy minél több régi lakót meggyőzzenek arról, hogy az új jobb, mint a régi. Itt állunk most, s lassan azt látjuk, hogy Egyházunkból annyi marad, mint egy csupasz váz, melyet egy egészen új tartalommal kezdenek megtölteni.
Pedig ezt a házat a házigazda (Jézus) rendelése alapján az ő dicsőséges visszatéréséig eredeti állapotában kell megőriznünk.
Mi lesz ezután? Úgy tűnik az egyházi újítások lavinája megállíthatatlan, Krisztus Egyházát illetéktelenek belülről próbálják átmázolni és felékesíteni az ő saját ízlésüknek megfelelően. Ha ez így folytatódik, lehet, hogy előbb utóbb az eredeti lakók lesznek kénytelenek elhagyni a helyet, mert ezzel együtt élni már nem lesznek képesek.
A régi és új egyházi szemléletmód közti legjelentősebb különbség az, hogy míg a régi a Krisztus tanításához hű, s ennek megfelelően korlátokat állít a hívek elé, az új egy engedékeny ideológiát képvisel. Bár álságosan hangsúlyozza, hogy ő Krisztus tanításához hűséges szeretne maradni, mégis szó nélkül hagyja, mikor hívei azt teszik, ami nekik tetszik, akkor is, ha ez ellentétes Krisztus és az Egyház tanításával. Újító testvéreink előszeretettel hivatkoznak az emberi lelkiismeret szabadságára, de ennek eredeti jelentését eltorzítva egy olyan lelkiismereti szabadság kezd kirajzolódni, mely önmaga határozza meg, hogy mi a jó és mi a rossz, figyelmen kívül hagyva, hogy Krisztus Egyháza erről mit tanított ez elmúlt két évezredben. Az újítók lázadnak az egyházi tekintély ellen, mert nehéz azzal a tudattal együtt élniük, hogy valaki megmondja nekik, mi a helyes és mi nem, így ugyanis nem tehetik mindig azt, ami nekik tetszik. Pedig a tekintély, melyet ma az Egyház gyakorol, magának Istennek a tekintélye. Így azok, akik ma az Egyházi tekintély ellen lázadnak, az élő Isten ellen is lázadnak. Sokan jönnek ma Krisztus nevében, akár papok, akár teológusok, akár laikusok, akik nem fogadják el Isten parancsait, hanem ők maguk szeretnék azt meghatározni, hogy mi a jó és mi a rossz. Mindezek alátámasztására sokszor még a Szentírást is sikerül annak teljes félreértelmezésével felhasználniuk. Bár ezt még sehol nem fogalmazták meg, de a liberálisok körében oly népszerű felszabadítás teológiája ez esetben nem más, mint az egyházi tekintély, és Krisztus parancsai alól való mentesítés, és felszabadítás a lelkiismeret kínzó gyötrelmétől. Ezek Krisztus Egyházának mai modern ékességei, melyek lassan kiszorítják mindazt, amit a Mester ránk hagyott.
Ma már lehetetlen csak korlátozó vagy csak engedékeny Egyházban gondolkodnunk, mert a bűn tekintetében való egyházi álláspontok egy igen széles skálán mozognak. Azt látjuk, hogy ma nagyon sok lényeges kérdésben nincs egységes véleményalkotás egyházi személyek részéről. Ezt tapasztaljuk az utóbbi hetekben felkapott lombikbébi program kérdésével kapcsolatosan is. Azt viszont tudnunk kell, hogy bármily sok vélemény létezik is, Krisztus egyházának, mindig csak egy álláspontja lesz. A tájékozatlan tömeg ma úgy harsog, mint a forradalmárok, akik ki kívánnak szabadulni az elnyomás alól. Sajnos sokszor befolyásos egyházi személyeket is az oldalukon tudhatnak, mindezzel igazolva érezve magukat. Mindezek ellenére Krisztusnak továbbra is csak egy egységes tanítása van, ami a katolikus Egyház tanítása. A tömegeknek felesleges ezeket a kapukat döngetnie, mert semmilyen általuk elképzelt elnyomás nem létezik. Isten szabad akarattal ajándékozta meg őket, az Egyház pedig semmire nem kényszerít senkit, csupán betartja Isten parancsait. Ezekkel együtt lehet élni az Egyház védelme alatt, mindazoknak, akik ezt vállalják. A forradalmároknak pedig azt üzenjük, menjenek és éljék a saját életüket, s mi is hadd éljük a saját életünket. Egymás köreit pedig ne zavarjuk!
Milyen Egyházat szeretnénk tehát? Ha továbbra is élni akarunk, akkor csak abban a korlátozó egyházban gondolkodhatunk, mely minket az örök üdvösségünk érdekében és Krisztus nevében pásztorol, engedékeny egyház ugyanis nem létezik, mert az nem Krisztus Egyháza.
Johanna