| 82. A sarló és a kalapács a megfeszített Krisztussal: “Számomra ez nem bűncselekmény” |
A Jó Pásztor alakja, aki kész szembeszállni a farkassal, hogy megvédje, és megmentse a juhokat a saját élete árán is (Jn 10: 11-12) egy sokatmondó és nagyon megindító kép. A mi Urunk Jézus Krisztustól származik, hogy leírja a saját érzéseit, és hogy kifejezze azt a lelkipásztori buzgóságot, amellyel minden püspöknek rendelkeznie kell, hogy teljesíthesse küldetését, együttműködve a papjaival és a legfőbb pásztorral „tanítva, megszentelve és kormányozva”.
(Vatican Council II. Decree Christus Dominus, no. 11).
Vizsgálva az egyház történetét IX. Pius viharos napjaitól XVI. Benedek pápaságáig, világossá válik, hogy a római pápák, hűen küldetésükhöz a „tanítás, a megszentelés és a kormányzás” terén, a nyájat, amit Jézus Krisztus rájuk bízott nem habozta védelmezni azáltal, hogy elítélték a marxizmus tévedéseit meghatározó módon, és figyelmeztettek azokra a súlyos zavarokra, amelyeket ezeknek a dokrínáknak a követése hozhat a gazdasági és a társadalmi rendre. Azoknak a nemzeteknek a nyomasztó tapasztalata, amelyeket szilárdan leigáztak a kommunista vagy szocialista pártok: az éhség, a zsarnokság, a rabszolgaság és az elnyomás. A közelmúlt történelme igazolja, hogy IX. Pius, XIII. Leo, X. Pius, XV.Benedek, XI. és XII. Pius, XXIII. János és VI. Pál elítélő megnyilatkozásai – a saját pozíciójukban mint pásztorok és hiteles mesterek – tökéletesen indokoltak voltak. Ennek ellenére, a történelem is alátámasztja, hogy Karl Marx sohasem szűnt meg egy bizonyos faszcinációt (varázslatot) gyakorolni az egyházi területen. Ez a faszcináció úgynevezett „felszabadítás teológiává” fajult, amelyet II. János Pál, szoros együttműködésben Ratzinger bíborossal, megbélyegzett és elítélt: „Az első nagy kihívás – mi így címeztük – a felszabadítás teológiája volt, amely Latin-Amerikában terjedt el. Az volt az általános vélemény, legyen az Európában vagy Észak-Amerikában, hogy ez a szegények támogatása volt, és ezért olyan ügy, amelyet minden bizonnyal jóvá kell hagyni. De ez tévedés volt.” (Benedict XVI. Interview about John Paul II, March 7, 2014)
A marxista ideológia és annak három származéka, a „szocializmus”, „kommunizmus”, és a „felszabadítási teológia” Ferenc pápa bolíviai, equadori és paraguayi apostoli útjának zavaró epizódjai során jutott el öt kontinens millió hívőinek elméjéhez múlt júliusban.
Melyik esemény keltette ezek közül a legnagyobb visszhangot? Kétségtelen az, amikor Evo Morales, Bolívia elnöke és a bolíviai „Movimiento al Socialismo” főigazgatója átadta Ferenc pápának szimbolikus ajándékát: a szent feszület egy kommunista jelképekkel, a kalapáccsal és sarlóval újratervezett változatát. Továbbá, hogy kihangsúlyozza azt a barátságot és közelséget, amely őt Róma püspökéhez köti, Morales egy különleges dekorációval látta el. A legképletesebb a mutatós éremre helyezett vésett, vitatható feszület alakja. Ez tényleg egy furcsa epizód volt. Hasztalan próbálva „megfejteni” az ajándék jelentését, a sajtó akkor sietett kijelenteni, hogy Ferenc pápa nemtetszését fejezte ki a sarló-kalapáccsal ellátott feszülettel kapcsolatban, miszerint „az nem helyes”. (“That’s not right”).
Ugyanakkor a Vatikán szóvivője, Federico Lombardi atya a sajtó ostromlása miatt igyekezett tisztázni a dolgokat. Először is, hogy a „Szentatya személy szerint nem sértődött Morales ajándéka miatt”; illetve hogy annak „a nyílt párbeszéd kezdete, nem pedig egy konkrét ideológia volt az értelme”.(sic!)
S végül, ha valaki még mindig kétséges lenne, Ferenc pápa maga sietett eloszlatni a sajtó mindennemű spekulációját a Rómába tartó visszaúton, ahol a sajtó a szégyenletes ajándékról faggatta.
Mit mondott Ferenc pápa ezen ritka kereszt ideológiájáról? Kritizálta azt? Megdícsérte? Avagy igencsak megsértődött a bolíviai szocialista elnök ilyen ajándékán? Milyen következtetéseket vonjunk le szavaiból?
Hogy írásmagyarázatnak vessük alá – ahogy Ferenc pápa maga is javasolta az interjúban – vagy értelmezzük megfelelően a tényeket és az azokból adódó magyarázatokat, jó ötlet, ha az Egyház Tanítóhivatalának egy egyéb tanulmányait is figyelembe vesszük (tanulmány ld.itt – see the earlier study). Mit tanítottak nekünk a korábbi pápák a szocializmusról, a marxizmusról és a teológiai liberalizmusról? Mi legyen a katolikusok pozíciója ezekkel az ideológiai áramlatokkal szemben?
Ferenc:
[Aura Miguel kérdése]: Szentatyám, mit gondolt akkor, amikor meglátta a sarlót és kalapácsot, rajtuk Krisztussal, amelyet Evo Morales elnök adott Önnek?ÉS hova került ez a tárgy?
[Ferenc pápa:] Akár úgy is kategorizálhatnánk, mint a tiltakozás művészetének egy fajtáját. […] amely bizonyos esetekben akár igen bántó is lehet. […] De nézzük meg az adott kor írásmagyarázatát: Espinal (atya) rajongott a valóság marxista elemzésének ideológiájáért, de a marxista alapon nyugvó teológiáért is. Ilyen alapokon jöhetett létre ez a műve is. […] Ez volt az élete, ilyen volt a gondolkodásdja. Különleges ember volt, hatalmas zseni, és jószándékkal harcolt. Ilyen irányú hermeneutika alapján megértem ezt a művet Számomra ez ezért nem bűncselekmény, de ennek megértéséhez hozzátartozik ez a magyarázat is. Ezt hozzá kell tenni, hogy nehogy téves következtetéseket vonjanak le. [Az ismételt kérdésre, hogy otthagyta-e a tárgyat:]Nem, itt van velem. (In-flight press conference from Paraguay to Rome, July 13, 2015)
A TANÍTÓHIVATAL TANÍTÁSA
|
Tartalomjegyzék I – Szocialismus: végzetes ideológiai rendszer, amely elpusztítja az emberi szabadságot
|
I – Szocializmus: végzetes ideológiai rendszer, amely elpusztítja az emberi szabadságot
|
Pius IX. Piusz |
– A szocializmus és kommunizmus: gonosz elméletei és eltorzult tanítások
De mint tudjuk, Tiszteletreméltó Testvéreim, hogy a fő elkövetők a gyűlöletes fondorlatainak a célja, hogy felforgassák a dolgok teljes rendét, és alávessék őket,ennek a gonosz elméletnek a kommunizmusnak, azáltal, hogy összezavarták őket züllött tanításaikkal. De ezek az ellenségek észrevették, hogy nem jöhet létre semmiféle megállapodás a katolikus egyházzal, amely nem dőlt be sem az általok propagált igazságoknak és hiedelmeknek, sem új emberi fikciókiknak. Ezért próbálják most rábírni az olasz embereket a protestantizmusra, mely a saját álnoksága miatt ismételten hirdeti, hogy csak az a másik vallási forma egyedül igazi Krisztusi hit, minthogy az Istennek tetsző.. (Pius IX. Encyclical Nostis et Nobiscum, no. 6, December 8, 1849)
|
XIII. Leó |
– A civil társadalom és romjainak förtelmes deformitása
Ugyanezen eretnekségből származott a múlt században a hamis bölcselet, és az úgynevezett „új jog”, továbbá a népfenség elve, végül pedig az a féktelen szabadosság, melyet sokan egyedül tartanak szabadságnak. Ezektől fejlődött a többi dögleletes métely: a szocializmus, kommunizmus, nihilizmus, a polgári társadalomnak ezen ijesztő betegségei, sőt talán valóságos enyészete. (XIII. Leó Diuturnum illud, 17, 1881)
– A szocializmus és kommunizmus: törvénytelenség és minden dolog felforgatása
Mert eltűnvén az Isten és törvényeinek félelme, az emberek megvetik a fejedelmek tekintélyét, és ha megengedjük a zendüléseket, s minden vágy szabadon kielégíthető, akkor csak a büntetés félelme fogja fékezni az embereket, s ez szükségképpen a fönnálló társadalmi rend gyökeres felforgatását fogja maga után vonni, sőt csakugyan ezt akarják már, s ezen törik a fejüket a jelen társadalom megrontásán fáradozó kommunisták és szocialisták egyesült seregei. (XIII. Leó Humanum genus, 27, April 20, 1884)
– A szocializmus pestise
Ezzel szemben az egyház legfőbb pásztorai, kiknek kötelességük az Úr nyáját az ellenség fondorlatai ellen megvédeni, már régóta rajta vannak, hogy a veszélyt elhárítsák s a hívek üdvét biztosítják. Midőn ugyanis a titkos társulatok s az említett tévelyek burjánozni kezdtek: XII. Kelemen és XIV. Benedek pápák föltárták e titkos társulatok terveit s figyelmeztették a világot a veszélyre, melyet titokban szőnek. (XIII. Leó Quod Apostolici muneris, 3.p. 1878)
– A szocialisták szüntelenül azon munkálkodnak, hogy forradalmat robbantsanak ki, kiforgassák és eltöröljék a szabadság eszméjét
Miután visszautasítják Isten uralmát az emberek és az emberi társadalom fölött, nyilvánosan egy vallást sem ismernek el, amiből a legnagyobb közömbösség következik mindazon dolgok iránt, amelyek a vallásra vonatkoznak. A sokaság, felfegyverkezve hatalmának tudatával, könnyen zavargásokra és lázadásra vetemedik, aminek következménye az, hogy a kötelességérzet és lelkiismeret kötelékei meglazulnak, és végül semmi más nem marad vissza, mint az erőszak, amely pedig önmaga éppen nem elégséges a nép fékentartására. Ezt eléggé bizonyítja a szinte folytonos küzdelem a szocialisták és más lázongó szövetkezetek ellen, amelyek a polgári rendet fenekestül fel akarják forgatni. — Ezek után ítélje meg mindenki, aki helyes érzékkel bír, vajon ezen tanok biztosítják, avagy megrontják-e az ember valódi és méltó szabadságát. (XIII. Leó Libertas praestantissimum, 16.p. 1888)
– A szocializmus: utálatos szekta. Keményen dolgozzatok azon, hogy a Katolikus egyház gyerekei soha ne kedveljék meg.
Ezen felül szívből munkálkodjatok, hogy a katolikus egyház gyermekei semmilyen módon sem csatlakozzanak, ne kedveljék és semmilyen szívességet se tegyenek e gyalázatos szektának; éppen ellenkezőleg, mutassátok meg nemes cselekedetekkel és a becsületességgel minden dologban, milyen sikeres és boldog lehet az emberi társadalom minden tagja, ragyogjatok a jó cselekedetek és az erénynek példájaként. (XIII. Leó Quod Apostolici muneris, 11.p. 1878)
– A mi feladatunk: figyelmeztetni katolikusokat arra, hogy mekkora tévedések vannak a szocializmusban
A pápaságom kezdetétől… kötelességünknek tartottam figyelmeztetni katolikusokat, félreérthetetlen nyelven, (1), milyen súlyos tévedés, ami leselkedik a szocializmus kijelentéseiben, és milyen nagy veszély fenyegeti nemcsak a földi javakat, hanem az erkölcsöt és a vallást. Ez volt a célunk, a Quod Apostolici Muneris enciklikában, amelyet 1878 december 28-án tettünk közzé; de mivel ezek a veszélyek nap mint nap egyre nagyobb katasztrófával fenyegettek mind a magánszemélyekre nézve, mind a nemzetközösségre, igyekeztünk minél több energiát fordítani az elhárítására. Ez volt a célja, a Rerum novarum enciklikának. (1891. Május 15.), amelyben hosszaban tárgyaltunk a jogokról , és kötelességekről, amelyek mindkét társadalmi osztályban – nevezetesen akik ellenőrzik a tőkét, és azok, akik hozzájárulnak a munkaerejükkel – megszüntetik a nézeteltéréseket. Ugyanakkor, nyilvánvalóvá tettük, azokat a szükséges lépéseket, amelyek a leginkább hasznosak – az igazságosság és a valás ügyének –, és hogy megállítsuk a versenyt a különböző társadalmi osztályok között, a Szentírás tanítására alapozva. (Leo XIII. Encyclical Graves de Communi Re, no. 2, January 18, 1901)
– A szocializmus: gonosz képződmény, amit gyökerestül kell kiírtani.
… Sajnos azonban, hogy a kormányférfiak – részint elámíttatva, részint megfélemlítve az istentelenek ravasz fogásai által – mindig ellenséges és gyanakodó szemmel néztek az egyházra s nem értették meg azt, hogy a szekták tervei dugába dőlnek, mihelyt az uralkodók s a népek az egyház tanát tiszteletben tartják. Mert az élő Isten egyháza, mely „az igazság oszlopa és erőssége,” oly tanokat és elveket hirdet, melyek a társadalom biztonságát és nyugalmát előmozdítják s a szocializmus fattyúhajtását gyökerében elfojtják. (XIII. Leó Quod Apostolici muneris 4.p. 1878.)
|
XV. Benedek pápa |
– A szocializmus: olyan tévedés, amelyet a legnagyobb gonddal kell elhárítani.
Nem az a célunk itt, hogy ismételgessük az érveket a szocializmus és más hasonló tanok tévedéseivel kapcsolatban. Elődöm XIII Leó felejthetetlen enciklikáiban már igen bölcsen kifejtette; Ti pedig tiszteletreméltó kedves testvéreim tegyetek meg mindent a legnagyobb gondossággal, hogy ezeket a fontos tanításokat megőrizéttek az emlékezetnek. Amikor majd a körülmények szükségessé teszik, lépjetek elő velük nyiltan és tegyétek világossá a katolikus szervezetek, konferenciák és az újságírók előtt, véssétek jól az eszükbe (Benedict XV. Encyclical Ad Beatissimi apostolorum, no. 13, November 1, 1914)
|
Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma |
– XI. Pius a kommunizmust ‘eredendően károsnak’ titulálta
Az ateista kommunizmusról és az Egyház társadalmi tanításáról szóló „Divini Redemptoris” kezdetű körlevelében XI. Pius a kommunizmus szisztematikus bírálatát adta „belső lényegét tekintve eltévelyedésnek” minősítve azt. Rámutatott, hogy a kommunizmus által előidézett bajok orvoslásának legfőbb eszköze a keresztény élet megújítása, az evangéliumi szeretet gyakorlása, az igazságosságból adódó kötelezettségeknek a közjót szem előtt tartó teljesítése a személyközi és a társadalmi kapcsolatokban, valamint a szakmai és szakmaközi testületek intézményesítése. (Az Egyháztársadalmi tanításának kompendiuma 92.p. )
II – A szocializmus teljesen összeegyeztethetetlen az Egyház dogmáival
|
XIII. Leó pápa |
– A szocialisták elferdítik az evangéliumot, hogy megfeleljen a saját céljaiknak
Jóllehet pedig a szocialisták még az evangéliumot is felhasználják s azt a vigyázatlanok könnyebb elámítására saját tanaik bizonyítására elcsűrik-csavarják: a különbség a szocialista tanok s Krisztus szeplőtelen tana közt mégis olyszembeszökő, hogy nagyobb nem lehetne. Ők ugyanis azt hirdetik, hogyvalamennyi ember egyenlő, — hogy az uralkodóknak nem tartozunk hódolattal és tisztelettel, — hogy a törvényeknek, hacsak magunk nem szentesítettük azokat, nem kell engedelmeskednünk. Az evangélium tanítása szerint pedig az emberek egyenlősége abban áll, hogy mindannyinak egyenlő természete van, —. mindnyájan az Isten gyermekeinek magasztos méltóságára hivatvák […]A jogi és hatalmi egyenlőtlenség pedig a természet alkotójától származik. : ‘Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel! Mi köze az igazságnak a sötétséghez?’(2Kor. 6,14) (XIII. Leó Quod Apostolici muneris, 1878)
|
XI. Piusz |
– Hiú remény: úgy módosítani a keresztény igazság elveit, hogy azok félúton találkozhassanak a szocializmussal
Azonban ne gondolja senki, hogy azok a szocialista irányzatok vagy pártok, amelyek nem kommunisták, már mind egytől-egyig ennyire kijózanodtak volna akár gyakorlati, akár elméleti téren. Hiszen nem vetik el az osztályharcot vagy a magántulajdon ellenességet, hanem legfeljebb csak enyhítik valamilyen ésszerűbb módon. Nos, ha ezek a hamis elvek most már ennyire megenyhülnek és árnyaltabbá válnak, akkor merül fel a kérdés, vagyis inkább teszik fel egyesek, jogosulatlanul, vajon nem lehetne-e esetleg a keresztény igazság elveit is valamilyen ésszerűi módon enyhíteni, netán árnyaltabbá tenni, olyképpen, hogy elinduljunk a szocializmus felé és valahol félúton összetalálkozzunk vele? Vannak, akik abban az ábrándban ringatják magukat, hogy ezzel majd magunkhoz vonzhatjuk a szocialistákat. Hiú remény! Akik a szocialisták között akarnak apostoli munkát végezni, azoknak világosan és egyértelműen kell a teljes és csorbítatlan keresztény igazságot vallaniuk, semmiféle meggondolásból sem osztozhatnak a szocialisták tévedéseiben. Ha az Evangélium igaz hirdetői kívánnak lenni, ennek mindenekelőtt azzal tehetnek eleget, hogy bebizonyítják a szocialistáknak: követeléseik, amennyiben jogosultak, sokkal inkább védelmezhetők a keresztény hit elvei alapján, sokkal hatékonyabban megvalósíthatók a keresztény szeretet erejével. (XI. Piusz Quadragesimo anno, 116, 1931)
– A szocializmust, még akkor is, ha „mérsékelt” és „módosított” szocializmus marad nem lehet összeegyeztetni a Katolikus Egyház tanításaival, és teljességgel idegen a keresztény igazsággal szemben
És mi van akkor, ha a szocializmus az osztályharc és a magántulajdon kérdésében valóban annyira megenyhül, hogy e tárgyban már semmi kivetnivalót nem lehet benne találni? Vajon akkor már legott megtagadta a keresztény vallással ellentétes lényegét? Olyan kérdés ez, amivel kapcsolatban sokan haboznak. Sok katolikus, teljes mértékben átlátva, hogy a keresztény alapelveket sem eltörölni, sem azokból lealkudni nem lehetséges, kérdőleg veti szemét a Szentszék felé, s látnivalóan sürgetve követeli döntésünket: kijózanodott-e már tévtanaiból a szocializmus annyira, hogy akár egyetlen keresztény alapelv feláldozása nélkül bebocsájtást nyerhet és úgyszólván megkeresztelhető? Nos, hogy ezeket az érdeklődőket atyai gondoskodással kielégítsük, így szólunk hozzájuk: A szocializmus, akár mint elméletet, akár mint történelmi tényt, akár mint gyakorlatot tekintjük, ameddig valóságos szocializmus marad, nem egyeztethető össze a katolikus egyház hittételeivel, még akkor sem, ha az említett kérdésekben belátta a valóságot és az igazságot. Éspedig azért nem, mert magát a társadalmat a keresztény igazsággal a lehető legellentétesebb módon képzeli él. (XI. Piusz Quadragesimo anno, 117, 1931)
– Szocialista és Keresztény: önellentmondásos fogalmak
Noha a szocializmus, mint minden tévedés, felvesz tanai közé néhány részigazságot is (ezt a pápák soha nem tagadták), olyan, szervesen hozzátartozó társadalomelméleten alapul, amely a valódi kereszténységtől idegen. A „vallásos szocializmus”, a „keresztény szocializmus” önellentmondásos fogalmak: senki sem lehet egyszerre igazi katolikus és egyúttal fogalmának megfelelő szocialista. (XI. Piusz Quadragesimo anno, 120, 1931)
|
XXIII. János pápa |
– Alapvető a szembenállás a kommunizmus és a kereszténység között
Az Egyház Főpásztora fontosnak tartja továbbá hangsúlyozni, hogy a kommunista és a keresztény tanítás élesen szemben áll egymással. A katolikusok semmilyen körülmények között nem fogadhatják el azoknak a szocialistáknak a tanait sem, akik látszólag mérsékeltebb véleményüknek adnak hangot; álláspontjukból ti. először is az következik, hogy a társadalmi élet rendjét az evilágiság immanenciája határozza meg, ezért az egyedül a múlandó földi lét javainak megszerzésére szerveződik. Másodszor pedig az, hogy mivel az emberi közösség, a társadalom célja egyedül a külső javak megteremtése, az egyéni szabadság ezzel elveszíti jelentőségét, hiszen a társadalmi tekintély valóságos értelme nem érvényesül. ( XXIII. János Mater et magistra, 34.p. )
|
VI. Pál pápa |
– A szocialista áramlatok, amelyek néhány keresztényt vonzanak: összeegyeztethetetlenek a hittel
Napjainkban a keresztényekre vonzóan hatnak a szocializmus tanai és annak a történelem során kialakult különböző formái. A keresztények ezekben olyan törekvéseket és célokat próbálnak föllelni, amelyek hitük révén mélyen élnek tulajdon szívükben is. Mivel úgy vélik, ez a történelmi út – az ő útjuk, hát ebben az irányban kívánnak tevékenykedni. Jóllehet a mondott történelmi út az egyes földrészeken és kultúrákban az azonos név ellenére más és más irányzatokat jelent, mégis a mozgalom egésze olyan tantételekből nyerte és nyeri ihletét, amelyek összeegyeztethetetlenek a keresztény hittel. Itt tehát követelmény a szigorú és kifinomult ítélőkészség, mert túlságosan is gyakori eset, hogy a szocializmushoz vonzódó keresztények hajlamosak azt mint valami általánosságában, összességében és minden egyes részletében tökéletes dolgot beállítani, és ezáltal a szocializmus az igazság, a szolidaritás és az egyenlőség szolgálatának óhajtásaként jelenik meg szemük előtt. Másrészről pedig vonakodnak elismerni a történelmileg létező szocialista mozgalmakban jelentkező kényszer- és erőszakmozzanatot, – márpedig ezek ma is az őket egykor létrehozó ideológiákhoz vannak kötve. (VI. Pál pápa Octogesima adveniens, 31-p.)
III – Marxizmus: ebben fejeződik ki legtisztábban a Szentlélekkel való szembenállás
Megj: „E hosszú cikkel sokat fáradoztunk, de nem volt energiánk minden angol szöveget lefordítani. Ezeket meghagytuk a cikkben. Ha olvasóink közül valaki lefordítja ezeket, beillesztjük a magyar fordítást az angol szöveg helyébe. Komoly munka ezeknek a cikkeknek a lefordítása. Még mindig várunk fordítókat, akik segítenének.”
|
XII. Pius pápa |
-Az ateista marxizmus álcázza a taktikáját és elrejti a stratégiáját
We have often observed that the enemy of the human race is one and multiple. Today it presents itself with a well defined face and with a well known name. It spreads in a wide front, and combats without exclusion of means nor sparing blows; the zone of Terni finds itself among those who suffer most from the attack. Be it through the ability with which it masks its tactic and hides its strategy, be it through the fear that it has known to instill, or by the hope that it has awakened, atheistic marxism has penetrated among you and is still very firm in its position. Our heart is upset and tears come to Our eyes each time that we ask how is it possible that there still exists such consent and so much obstinacy within a considerable part of the best groups of workers. Is it possible that in this point nothing is able to open their eyes, nothing serves to move their hearts? They wish to remain with the enemies of God, they wish to strengthen the ranks, cooperating, in this way, to worsen the chaos of the modern world. Why? Individuals and people have wished to lead them along the evil path, for they have promised a better distribution of goods, proclaiming at the same time a desire to save liberty, protect the family, assuring that the people will have power, the workers the factories and the peasants the earth. And if, on the contrary, after having sown hatred, provoked subversion and fomented discord, they arrive at power, they impoverish the poor and make terror reign. This is what is happening these days among the distressed Hungarian people, as documented by the evidence of blood, which shows with the evidence of blood how far those who hate God can go. (Pius XII. Address to a pilgrimage of workers from Terni, no. 2, November 18, 1956)
|
VI. Pál pápa |
– A marxista elemzés egy olyan társadalmat eredményez, amely totalitárius és erőszakos
Ha a marxista elméletben és abban, ahogyan az a valóságos gyakorlatban érvényesül, elválaszthatók is az említett eltérő aspektusok, meg a keresztények számára ebből adódó elméleti és gyakorlati problémák, alaptalan, sőt káros megfeledkezni emiatt az ezeket összekötő szoros belső összefüggésekről; továbbá elfogadni a marxista elemzés különféle részleteit, de nem venni számításba azt a szükségszerű belső kapcsolatot, ami ezeket a részleteket az elmélet egészéhez fűzi; végül belemenni az osztályharc bonyodalmaiba és annak marxista értelmezésébe anélkül, hogy az ember átlátná azt az erőszakos társadalmi berendezkedést és totalitárius államrendet, amihez ez a cselekvésmód lépésről lépésre elvezet. (VI. Pál pápa Octogesima adveniens, no. 34, 1971)
– Az egyház nem csatlakozik marxista társadalmi és politikai mozgalmakhoz
And then we have the sixth axiom, which is the most disputed and complex. The Church does not adhere and cannot adhere to the social, ideological and political movements, which, taking advantage of their origin and strength from Marxism, have conserved principles and negative methods, for an incomplete notion – proper to radical Marxism, and therefore false – of man, of history, of the world. Atheism, which it professes and promotes, is not in favor of the scientific conception of the universe and civilization, but rather consists in a blindness from which man and society end up undergoing the gravest consequences in the long run. Materialism, in which it results, exposes man to extremely negative experiences and temptations; it extinguishes his authentic spirituality and his transcendent hope. (Paul VI. Homily to celebrate the 75th anniversary of Rerum Novarum, May 22, 1966)
– A hamis és veszélyes ideológiák elősegítik az osztályharcot
Class struggle, erected within a system, violates and impedes social peace; fatally results in violence and abuse, therefore in the abolition of liberty, conducing then to the instauration of a highly authoritarian and tendentially totalitarian system. With this the Church does not miss any of the opportunities for justice and toward the progress of the working class; but even the Church, rectifying these errors and these deviations, does not exclude from its love any man or worker. Known facts therefore, inclusively through an existing historic experience, that does not allow for illusions; but rather that painful things, through ideological pressure and practices that take place in the world of work, which intend to interpret the aspirations and promote grievances, generating in this way great difficulties and divisions. We do not wish to dispute now, but rather remember that the same word, which today, you Christian Workers, give testimony of honor and gratitude, is that which adverts us to not put our confidence in false and dangerous ideologies. (Paul VI. Homily to celebrate the 75th anniversary of Rerum Novarum, May 22, 1966)
– Az ateista marxizmust az Egyház elítéli
Nor is it to be believed that this pastoral solicitude, which has become a prevalent program in the Church today, absorbing its attention and engaging its care, implies a change in judgmentregarding the errors spread in our society and already condemned by the Church, as for example, atheistic Marxism: to seek to apply healthy and accurate remedies for a contagious and lethal disease does not mean changing one’s opinion of it, but rather combating it not only in theory, but also in practice; it means giving therapy following the diagnosis; that is, doctrinal condemnation, followed by salvific charity. (Paul VI. Address to the priests participating in the 13th Pastoral Orientation Week, September 6, 1963)
|
II. János Pál pápa |
– Marxizmus: a Szentléleknek való ellenállás legtisztább megnyilvánulása
A Szentlélek elleni tusakodás, amelyet Szent Pál a belső és szubjektív dimenzióban mint feszültséget, küzdelmet és ellenszegülést jelöl meg az ember szívében, a különböző történelmi korokban – sajnos – külső dimenziókban is megjelenik, különösen a modern időkben. Konkrét formában mint a kultúra tartalma, mint civilizáció, mint filozófiai rendszer, mint ideológia, mint az emberi cselekvés és magatartás programja. Ez az ellenszegülés legfőbb kifejeződését az materializmusban éri el, akár mint elmélet vagy gondolkodásmód, akár gyakorlati szempontból a tények értelmezésének és értékelésének módszere, valamint az ezeknek megfelelő magatartás programja. Az a rendszer, amely ezt a gondolkodásmódot, cselekvési normát és gyakorlatot a legjobban kifejlesztette és gyakorlatilag megvalósította, a dialektikus és történelmi materializmus, amely most is a marxizmus létalapját adja. (Dominum et Vivificantem II. János Pál. 56.p. 1986)
– Marxizmus: egy rendszer, amely az ember felszabadításának vélelméből született, végül rabszolgává téve őt.
Hosszú és fájdalmas történet áll a hátunk mögött. Ellenállhatatlan igényt érzünk, hogy inkább a jövőre tekintsük. A Történelmi emlékezet azonban el kell, hogy kísérjen minket, mert valamit kezdeni tudunk hosszú évtizedek tapasztalatával, amelyben az országnak [Litvánia] el kellett viselnie a marxista vasdiktatúra súlyát, amely az igazság és egyenlőség nevében, megszegte a személyi szabadságot és a polgári társadalom méltóságát. Hogyan mehetett ez végbe? A teljes elemzés bonyolult lehet. Úgy tűnik, hogy az okai között nem kis szerepet játszik a harcos ateizmus amelyet a marxizmus ihletett. Az ateizmusra nézve veszélyt jelent az az ember, akinek méltóságát szilárd alapok garantálják, és abba kapaszkodik. Ehhez társulnak a történelem folyamán kialakult tévedések, mindennek elentmondó elképzelései, a társadalomról amiben „messiási” szerepet tulajdonít egyetlen politikai pártnak, az államuralalom materialista fogalmának. Mindent konvergál, az ember felszabadításának vélelméből született, de a végeredményben az embert rabszolgává alakította. A központosított hatalom erős nyomás és elviselhetetlen diktatúra alatt tartotta az egyént és nemzeteket. (John Paul II. Speech to the academic and intellectual world, University of Vilnius, Lithuania, September 5, 1993)
– Marxizmus: totalitárius világkép
Napjainkban, miután sok országban megbuktak azok az ideológiák, melyek a politikát a világ totalitárius fölfogásához kötötték – közöttük első a marxizmus -, ma nem kisebb veszedelem fenyeget arra, hogy megtagadják az emberi személy alapvető jogait, és a politikában fölszívódjék a vallási kérdés, mely minden ember szívében lakik. Ez a demokrácia és az etikai relativizmus szövetségének veszedelme, mely a polgári együttéléstől elvesz minden erkölcsi fogódzó pontot, s még mélyebben megfosztja az igazság elismerésétől. Miként a történelem mutatja, egy értékek nélküli demokrácia könnyen átfordul nyílt vagy rejtett totalitarizmussá” ( II. János Pál Veritatis Splendor, 101, 1993)
-Ateista marxizmus-leninizmus: egy hazugság, amely mély sebet ejtett 75 éve az emberi természeten.
The backflow of atheistic Marxism-Leninism, as a totalitarian political system in Europe is far from resolving the tragedies caused in these three quarters of a century. All who have been affected by this totalitarian system in one way or another, even the leaders and their supporters as its staunch adversaries, have become its victims. Those who have sacrificed their family, their energies and their dignity for the communist utopia are beginning to realize they have been dragged into a lie that has deeply wounded human nature. Others have found a freedom for which they were unprepared and the use of such remains hypothetical, since they live in precarious political, social and economic conditions and are experiencing a confused cultural situation, with a violent reawakening of nationalist rivalries. In its conclusion the pre-Synod Symposium asked: to where and to whom will those whose utopian hopes have recently disappeared turn to? The spiritual void that threatens society is above all a cultural void. It is the moral conscience, renewed by the Gospel of Christ, which can truly fulfill it. (John Paul II. Speech to the Plenary Assembly of the Pontifical Council for Culture, January 10, 1992)
-Marxizmus: Elméleti és gyakorlati rendszer, hamis megoldásokkal igyekszik megoldani az emberiség kérdéseit.
The course of world history itself is showing the fallacy of the solutions proposed by Marxism. This theoretical and pragmatic system methodically exacerbates divisions among people, and pretends to resolve the human questions within a horizon that is closed to the transcendent. In the opposite regard, the contemporary experience of the more developed countries reveals other serious defects: a vision of life based only on material well being and a selfish freedom that thinks it is unlimited. By their contrast these considerations offer dear directions for your future. There is no true progress without the integral truth about the human being, which Christians know is found only in Christ. Certainly we should want prosperity combined with the necessary overcoming of economic and cultural diversity and the total integration of all the regions of our vast geography in a broad programme of progress and development. However, all this will be fragile and precarious if it is not combined with a deeper Christianization of our earth. (John Paul II. Address to the President of the Republic of Chile, no. 4, April 22, 1991)
– Az ateista marxizmus elérkezett saját materialista feltevésrendszerének szélsőséges következményeihez.
Látom, mindenek felett azt a mély és pompás keresztény réteget, a szellemi és keresztény mozgalmat, amely mint a „jelenkor” csúcspontja, mindig él és jelen van, mint már mondtam. De ehhez társulva bukkanhattak fel más közismert áramlatok, egy erőteljes ékesszólás és annak negatív hatékonysága: az egyik oldalon ott van minden racionalista, illuminátus, szcientista öröksége az úgynevezett szekuláris „liberalizmusa” a Nyugati népeknek, amely magával hozta a kereszténység radikális tagadását. Másfelől ott van az az ideológia és az ateista gyakorlat, a „marxizmus”, amelyre azt mondhatjuk, elérkezett saját materialista feltevésrendszerének szélsőséges következményeihez. Ebben az „izzó tégelyben” ég a mai világ, Krisztus azt akarja, hogy jelen legyen ismét minden ékesszólásával a húsvéti misztérium. (John Paul II. Address to the citizens of the city of Turin, April 13, 1980)
– Minden marxista redukcionizmus ellenében az Egyház tanubizonyságot tesz az igazságról Istennel kapcsolatban
The Twentieth Century has become the history of the Church and perhaps especially on Polish soil at the moment of a new challenge. After a thousand years of Christianity, Poland had to accept the challenge, contained in the ideology of the Marxist dialectic, which qualifies every religion as an alienating factor for men. We are aware of this challenge, I myself have lived it here, in this land. The Church is living through this in different parts of the globe. This is a profound challenge. According to materialist anthropology, religion is considered a factor which deprives man of the fullness of his humanity. Man himself, with religion would deprive himself, alone, of the fullness of humanity, renouncing what is immanently and fully ‘human’ in favor of a God who in accordance with the assumptions and premises of the materialistic system would be just ‘a product’ of man This challenge can be destructive. However, after years of experience, we cannot help but verify that this can also be a challenge that has profoundly encouraged Christians to undertake efforts in the search for new solutions. In this sense it becomes, in some way, a creative challenge: an eloquent testimony of the II Vatican Council is there. The Church has accepted the challenge; it has perceived therein one of these providential ‘signs of the times’ and through these ‘signs’ – with a new depth and strength of conviction – it has borne witness to the truth about God, Christ and man, against all ‘reductionism’ of epistemological or systematic nature, and against all materialist dialectic. (John Paul II. Address to the Bishops of Poland, June 14, 1987)
|
Cardinal Joseph Ratzinger |
– Marxizmus nagy ámítása: a változás romboló hatású
God’s glory and peace on earth are inseparable. Where God is excluded, there is a breakdown of peace in the world; without God, no orthopraxis can save us. In fact, there does not exist an orthopraxis which is simply just, detached from a knowledge of what is good. The will without knowledge is blind and so action, orthopraxis, without knowledge is blind and leads to the abyss.Marxism’s great deception was to tell us that we had reflected on the world long enough, that now it was at last time to change it. But if we do not know in what direction to change it, if we do not understand its meaning and its inner purpose, then change alone becomes destruction – as we have seen and continue to see. (Cardinal Joseph Ratzinger. Lecture at the Bishops’ Conference in Benevento (Italy) on the topic: “Eucharist, Communion and Solidarity”, June 2, 2002)
|
XVI. Benedek pápa |
– Marx és a kommunizmus: egy mindenre kiterjedő változás felé vezető úton
A 19. század ragaszkodott a haladás-hithez, mint az emberi remény új formájához, és továbbra is vezércsillagokként tekintett az észre és a szabadságra, melyeket a remény útján követni kell. A technikai fejlődés állandó gyorsulása és a vele kapcsolatos iparosodás azonban most egy teljesen új társadalmi helyzetet teremtett: létrejött az ipari munkások osztálya és az „ipari proletariátus”, melynek sanyarú életföltételeit Friedrich Engels 1845-ben megrázó módon vázolta. Az olvasónak világosan kellett látnia: ez nem maradhat így. Változásra van szükség. A változás azonban a polgári társadalom egész struktúráját meg fogja rengetni és föl fogja forgatni. Az 1789-es polgári forradalom után egy új proletárforradalom vált esedékessé: a haladás tovább nem folytatódhatott lineárisan kis lépésekben. Forradalmi ugrásra volt szükség. Karl Marx fölfogta az órának e fölhívását, s nyelvi és gondolkodói erővel megkísérelte elindítani a történelemnek ezt az üdvösségre (amit Kant „Isten országának” nevezett) vezető új, nagy – s miként ő vélte – végső lépését. Miután a másvilág igazsága szertefoszlott, evilág igazságát kellett hatályba léptetni. A menny kritikája a föld kritikájává, a teológia kritikája a politika kritikájává vált. A haladás a jobb, a véglegesen jó világ felé már nem egyszerűen a tudományból ered, hanem a politikából – egy tudományosan végiggondolt politikából, mely ismeri a történelem és a társadalom struktúráját, és megmutatja az utat a forradalomhoz, minden dolgok átalakulásához. (XVI. BENEDEK PÁPA SPE SALVI KEZDETŰ ENCIKLIKÁJA 20.p. )
– Marx igazi hibája a materializmus
Marx jóllehet pártos egyoldalúsággal, de aprólékos pontossággal írta le korának helyzetét, és nagy elemző erővel mutatta meg az utat a forradalomhoz – nemcsak elméletileg, hanem az 1848-as Kommunista kiáltványból született kommunista párttal gyakorlatilag is. Ígérete a világos elemzéssel és a radikális változtatás eszközeinek egyoldalú bemutatásával elbűvölő volt, és még ma is az. A „forradalom” pedig ki is tört, a legradikálisabban Oroszországban.
A győzelemmel együtt azonban Marx alapvető tévedése is láthatóvá vált. Ő ugyanis nagyon pontosan megmutatta, hogyan kell a forradalmat megvalósítani. De semmit sem mondott arról, hogy utána hogyan kell továbbmenni. Egyszerűen föltételezte, hogy az uralkodó osztály kisajátításával, a politikai hatalom megdöntésével és a termelőeszközök államosításával megjelenik az új Jeruzsálem. Minden ellentmondás megszűnik, az ember és a világ végre tisztán önmaga lesz. Minden magától a helyes útra tér, mert minden mindenkié és mindenki a legjobbat akarja a másiknak. Így Leninnek a sikeres forradalom után látnia kellett, hogy mestere írásaiban semmi sem szól arról, hogyan kell továbbmenni. A proletárdiktatúra közbeeső időszakáról mint szükségszerűségről beszélt, mely idővel önmagától fölöslegessé válik. Ezt a „közbeeső időszakot” nagyon pontosan ismerjük, azt is, mivé fejlődött, s hogy nem üdvösséget hozott a világnak, hanem pusztító rombolást hagyott maga után. Marx nem csak azt mulasztotta el, hogy kigondolja az új világ rendjét – szerinte erre nincs is többé szükség. Hogy erről semmit nem mond, az az ő szempontjából nézve teljesen logikus. Tévedése mélyebben van. Megfeledkezett arról, hogy az ember mindig ember marad. Megfeledkezett az emberről és az emberi szabadságról. Elfelejtette, hogy a szabadság mindig szabadság a rosszra is. Azt hitte, hogy ha a gazdaság rendben van, minden magától rendbe jön. Tulajdonképpeni tévedése a materializmus: az ember ugyanis nem csak gazdasági tényezők produktuma, és nem üdvözíthető pusztán kívülről, kedvezőbb gazdasági föltételek megteremtésével. (XVI. BENEDEK PÁPA SPE SALVI KEZDETŰ ENCIKLIKÁJA 20-21.p. )
– A marxizmus: illuzórikus csodaszert ígért, gyógyírt valamennyi társadalmi problémára.
A marxizmus a világforradalmat és annak előkészítését állította be a szociális probléma minden részletét orvosló gyógyszerként: a forradalomnak és a termelőeszközök vele kapcsolatos társadalmiasításának hatására – mondja e tanítás – hirtelen minden megváltozik és jobb lesz. Ez az álom szertefoszlott. A mostani nehéz helyzetben, melynek oka épp a gazdaság globalizációja is, az Egyház szociális tanítása alapvető útmutatássá lett, mely az Egyház határain messze túl is mutatja az irányt. A kibontakozó fejlődés láttán ezen iránymutatásról dialogizálnia kell mindazokkal, akik az emberért és a világért komolyan aggódnak. ( XVI. Benedek Deus caritas est, 27.p.)
– II. János Pál II visszanyerte a kereszténység számára a remény impulzusát, amely a marxizmus előtt megingott
Amikor Karol Wojtyła Péter székébe emelkedett, magával hozta mélységes meggyőződését, amely a marxizmussal szemben a kereszténység oldalán állt és az emberre figyelt.
Ez volt az ő üzenete: az ember az Egyház útja, és Krisztus az ember útja. Ezzel az üzenetével, amely a II. Vatikáni Zsinat és „kormányosa,” Isten Szolgája, VI. Pál pápa nagy öröksége volt, II. János Pál úgy vezette Isten népét, hogy átlépje a harmadik évezred küszöbét, és ami tényleg Krisztus kegyelme volt, hogy a „reménység küszöbének” nevezhette ezt. Igen, a nagy jubileum hosszú előkészületi útján a megújult jövő felé fordulást adta a kereszténységnek, Isten jövőjét, amely átfénylik a történelmen, és ami a történelem jelzőtáblája is egyben.
A reménynek azt a lelki tartalmát, ami a marxizmusból és a haladás ideológiájából szinte kihalt, ő törvényesen visszakövetelte a kereszténység számára. Megadta a reménység hiteles arculatát neki, hogy úgy éljünk meg a történelmet, mint „adventi eseményt”, személyes egzisztenciánkban éppúgy, mint közösségeinkben Krisztushoz fordulva, aki az ember teljességét jelenti és a békére, valamint az igazságra irányuló vágyakozásainak beteljesedését. (XVI. Benedek pápa homíliája II. János Pál boldoggá avatási ünnepén 2011. Május 1.)
|
Nemzetközi Teológiai Bizottság |
– A marxista antropológia filozófiai feltevései hibásak
Ezeket az elméleteket minden esetben meg kell vizsgálni, hogy mennyire megalapozottak mert nem ritkán, explicit vagy inplicit módon, csupán sejtések, amelyek téves és vitatható antrofilozófiai feltevéseken nyugszanak. Igaz volt ez például a marxizmus és a leninizmus ihlette elemzések legfőbb szegmenseire. Amikor valaki ilyen elméleteket és kifejtéseket alkalmaz tisztáben kell vele lennie, hogy nem juthat el az igazság magasabb fokára egyszerűen azért, mert ezek a teológiában kifejtésekben mutatkoznak meg. Valójában, a teológiának fel kellene ismernie azt a pluralizmust, ami létezik a társadalom tudományos értelmezéseiben, és rá kellene jönnie, hogy azt nem láncolhatják meg konkrét szociológiai elemzésekben (Nemzetközi Teológiai Bizottság, az emberi fejlődés és a keresztény üdvösségről, 1976)
IV – A felszabadítási teológia: a ‘mérsékelt millenarianizmus’ összeférhetetlen a katolikus hittel
|
II. János Pál |
-A szegények számára nem az az elsődleges lehetőség, hogy számítunk rájuk az osztályharcban
Within the perspective of almost half a millennium of evangelization, the Church in Latin America faces this important task, which is rooted in the Gospel. There is no doubt that the Church must be entirely faithful to her Lord, putting this option into practice, offering its generous contribution to the work of ‘social liberation’ of the dispossessed multitudes, in order to achieve a justice that corresponds to the dignity of all as men and children of God. But this important and urgent task must be undertaken in a line of fidelity to the Gospel, which prohibits the use of methods of hatred and violence:
— It is to be undertaken by maintaining a preferential option for the poor that is not, as I myself have said on several occasions, exclusive and excluding, but open to all who want to leave sin and convert in their heart; —It must be undertaken without this option meaning a consideration of the poor as a class, as in a class struggle, or as a Church separate from the communion and obedience to Her Pastors established by Christ;
— It must be undertaken by considering man in his earthly and eternal vocation;
— It must be undertaken without the necessary effort of a social transformation exposing man to fall under systems that deprive him of his liberty and subject him to programs of atheism, such as practical materialism that plunder him of his interior and transcendent wealth; — It must be undertaken, knowing that the first liberation to be pursued by man is the liberation from sin, the moral evil that dwells in his heart, which is the cause of ‘social sin’ and oppressive structures. These are a few basic points of reference, which the Church cannot forget in her evangelizing and promotional activities. They must be present in practice and in theological reflection, in accordance with the indications of the Holy See’s recent Instruction regarding ‘Some aspects of Liberation Theology’, issued by the Congregation for the Doctrine of the Faith. (John Paul II. Homily of the Mass on the Fifth Century of Evangelization in the Americas, Santo Domingo, Dominican Republic, no. 5, October 11, 1984)
– A szegényekkel való szolidaritás nem jelenti azt, hogy idegen ideológiák veszélyeztessék a hitüket
On your part, given the full certainty —to the members of your dioceses who work with a spirit in favor of the poor,— that the Church wishes to maintain its preferential option for these and encourages the efforts of those who, faithful to the directives of the hierarchy, give themselves generously to the needy as an inseparable part of their mission. In this way, the necessary clamor for justice and the necessary preferential solidarity with the poor, need not be jeopardized by ideologies foreign to the faith, as if they have the secret of true efficacy. This urgent call for integral evangelization has also as a reference point the other problems that you yourselves have presented to me in your reports, and that have as the center of your concerns the moral decadence in many areas of public life. (John Paul II. Address to the Bishops of Peru on their ad limina visit, no. 4-5, October 1984)
– A felszabadítási teológiával kapcsolatban veszélyes bizonytalanság alakult ki a hívők körében
At the same time, transforming hearts is also the only force able to effectively change structures, to found and encourage the cause of the authentic dignity of man and establish the civilization of love. This love, the center of Christianity, raises man and brings him, in and through Christ, to the endless fullness of his life in God, while also raising the same earthly realities. Therefore we cannot accept a humanism without at least an implicit reference to God, nor a materialist dialectic which would be the practical denial of God. On this theological basis you will have to base your general service to the faith as pastors and guides of the faithful. From this you will have to clarify the doubts of your faithful on issues related to their ecclesial journey. In this regard I cannot refrain from mentioning the dangerous uncertainty created in some of your situations — although less frequently than in other places — regarding some currents of Liberation Theology. In this work of clarification the norms contained in the Instruction on the Congregation for the Doctrine of the Faith will help you. And so that in your country the commitment and encouragement toward the preferential option for the poor become fully ecclesial, I recommend that you gather the criteria I gave during my recent visit to the Dominican Republic. (John Paul II. Address to the Bishops of Bolivia on their ad limina visit, no. 2, December 7, 1984)
– A veszély a marxista eszmék teológiájának kritika nélküli elfogadásában van
A Hittani Kongregáció, sajátos szolgálatot téve a Pápa egyetemes tanítóhivatalának, ismételten figyelmeztetett a veszélyre, ami abból fakadt, hogy a fölszabadítás teológiájának egyes képviselői kritika nélkül vettek át fölfogásokat és módszereket a marxizmusból.
A Tanítóhivatal tehát a korábbi időkben ismételten és különféle körülmények között mondott ítéletet a filozófia kérdésében. Mindaz, amit Tiszteletreméltó Elődeim tettek, olyan értékes szolgálat, amit nem szabad elfeledni hagynunk.. (II. János Pál pápa Fides et ratio, 54.p. 1998)
– A próbálkozások veszélye abban van, hogy létrejön egy elvileg keresztény hegelianizmus vagy marxizmus
Ez egy összefoglalása annak, hogy megtaláljátok magatokat,a híveitekkel való közösségben , a kultúra minden helyzetében. Számos lehetőség akad itt különféle, többé-kevésbé legitim dogmatikai állásfoglalásra. Bizonyára tudatában vagytok a veszélyének: amely lehetőséget biztosít, hogy egy olyan filozófiai és teológiai „Africanity-t” alkossunk, amely kizárólag natív anélkül, hogy valódi és elmélyült kapcsolatban állna Krisztussal; ebben az esetben, a kereszténység nem lenne más, mint egy szóbeli ajánlás, kiemelve egyes bemutatott elemeket és mesterkélt tartalmat. A középkori Európa is ismert néhány arisztotelészi tanítványt, akik csak a nevükben voltak keresztények, mint az averroisták, akik ellen Aquinói Szent Tamás és Szent Bonaventura kénytelenk voltak erőteljesen harcolni. A modern időkben, láthatókká váltak ugyanazok a veszélyes kísérletek, amelyekben elvileg keresztény hegelianizmus vagy marxizmus jöhet létre. (John Paul II. Address to the Bishops of Zaire on their ad limina visit, no. 6, April 30, 1983)
|
XVI. Benedek |
Felszabadítási teológia: a mérsékelt millenarizmus tapasztalata
[ujságíró] Ami a munkatársam kérdését illeti a felszabadításteológiának még mindig sok képviselője van Brazília különféle részeiben. Mi az ön személyre szóló üzenete a felszabadításteológia képviselőinek?
[XVI. Benedek] Azt mondanám, hogy a politikai helyzet változásával, a felszabadítási teológia is alapvetően megváltozott. Ma már nyilvánvaló, hogy a mérsékelt millenarizmust – amely a forradalom eredményként azonnali teljeskörő beteljesedést ígért egy igazságos élet felé – félreismerték. Ma már ezt mindenki tudja. A kérdés most olyan aggodalmakra irányul, miként kell jelen lennie az egyháznak a szükséges reformokért, és a tisztességesebb életkörülményekért folyó harcban. A teológusok megosztottak ezen a téren, különösen a politikai teológia képviselői. A Hittani Kongregáció utasításaiban arra törekedtünk, hogy eleget tegyünk az együttérzés feladatának. Más szóval megpróbáltunk megszabadulni a hamis millenarizmustól, továbbá az egyház és a politika, a hit és a politika hibás kombinációjától; Pontosítani kell az egyház sajátos küldetésését, hogy kidolgozzon egy választ az Isten utáni vágyra, hogy a személyes és szociális erényeket tanítsa , és azt is, hogy melyek a szükséges feltételek, egyfajta jogszerűség kialakításához. (Benedict XVI. Interview during the flight to Brazil, for the occasion of the Fifth General Conference of the Bishops of Latin America and the Caribbean, May 9, 2007)
|
Hittani Kongregáció |
– A felszabadítási teológia jó néhány eszméje között a marxizmus ideológiai szempontjai az uralkodó gondolatok.
A marxizmus esetében, mielőtt eszközként kerülne alkalmazásra, az előzetes kritika annál is inkább szükséges, mivel Marxnak a világról alkotott totalizáló koncepciójában számos megfigyelési és leíró elemzési adat integrálódik egy olyan filozófiai-ideológiai struktúrában, amely előre meghatározza az adatoknak tulajdonított jelentést és azok relatív jelentőségét. Ideológiai a priorik fényében vizsgálja a társadalmi realitást. Ennek következtében lehetetlenné válik azoknak a heterogén elemeknek a szétválasztása, amelyekből ez az episztemológiai szempontból hibrid egyveleg áll; ezért, miközben úgy véljük, hogy csak azt fogadjuk el, ami elemzésként jelentkezik, akaratunk ellenére egyidejűleg az ideológiát is magunkévá tesszük. Ez a magyarázata annak, hogy gyakran ideológiai aspektusok dominálnak abban, amit a „felszabadítás teológusai” marxista szerzőktől kölcsönöznek. (Hittani Kongregáció LIBERTATIS NUNTIUS kezdetű nyilatkozata 1984 VII, no. 6, August 6,)
– Illuzorikus és veszélyes lehet átvenni, az osztályharc gyakorlatását és marxista értelmezését.
VI. Pál figyelmeztetése napjainkban is teljes mértékben időszerű: a konkrét módon megélt marxizmusban feltalálhatók azok az aspektusok és kérdések, amelyekkel gondolkodó és akcióra kész keresztények kerülnek szembe. De „illuzorikus és veszélyes lenne figyelmen kívül hagyni azt a bensőséges kapcsolatot, amely ezeket az aspektusokat oly szorosan összekapcsolja, átvenni a marxista elemzés elemeit anélkül, hogy felismernénk kapcsolatukat az ideológiával; bekapcsolódni az osztályharc gyakorlatába és marxista értelmezésébe anélkül, hogy felfigyelnénk arra a totalitárius, erőszakon felépülő társadalomra, amelyhez ez a folyamat vezet” (Hittani Kongregáció LIBERTATIS NUNTIUS kezdetű nyilatkozata 1984 VII, no. 7, )
– Az „osztályharcra” át van itatva azzal az értelmezéssel, amelyet még Marx adott neki, és nem tekinthető azonos jelentésűnek a „kiélezett társadalmi konfliktus” kifejezéssel.
Tény, hogy a marxista eszmeáramlat már kezdettől fogva, de még fokozottabb mértékben az utóbbi évek folyamán, diverzifikálódott és olyan irányzatokra bomlott, amelyek jelentős mértékben különböznek egymástól. Amilyen mértékben ezek az irányzatok még marxistának minősülnek, számos olyan alapvető tézishez kapcsolódnak, amelyek nem egyeztethetők össze az emberről és a társadalomról alkotott keresztény koncepcióval.
Ebben az összefüggésben bizonyos formulák távolról sem semlegesek, hanem megőrzik az eredeti marxista doktrinában szerzett jelentésüket. Ez vonatkozik például az „osztályharcra” is. Ez a kifejezés át van itatva azzal az értelmezéssel, amelyet még Marx adott neki, és nem tekinthető azonos jelentésűnek a „kiélezett társadalmi konfliktus” kifejezéssel. Azok, akik ilyen formulákhoz folyamodnak, azt állítva, hogy a marxista elemezésnek csupán bizonyos elemeit fogadják el, de az elemzés egészével nem értenek egyet, legalábbis súlyos kétértelműségnek adnak tápot olvasóikban. (Hittani Kongregáció LIBERTATIS NUNTIUS kezdetű nyilatkozata 1984 VII, no. 8, August 6, )
– Az ateizmus, az emberi személynek szabadságának és jogainak tagadása a marxista koncepció központi részét képezi
Emlékeztetünk arra, hogy az ateizmus, az emberi személynek, szabadságának és jogainak tagadása a marxista koncepció központi részét képezi. A marxista koncepció tehát olyan tévedéseket tartalmaz, amelyek közvetlenül veszélyeztetik az emberi személy örök rendeltetésére vonatkozó hitigazságokat. Mi több, egy olyan „elemzés” integrálása a teológiába, amelynek értelmezési kritériumai ennek az ateista koncepciónak a függvényei, egyértelmű azzal, hogy romboló erejű ellentmondásokba zárkózunk. Ezen túlmenően, ha nem veszünk tudomást arról, hogy az emberi személy szellemi természetű, a személyt végül is a kollektivitásnak rendeljük alá, s ily módon tagadjuk az emberi méltóságnak megfelelő szociális és politikai élet alapelveit. (Hittani Kongregáció LIBERTATIS NUNTIUS kezdetű nyilatkozata 1984 VII, no. 9, August 6, )