Iránytű 2.
Minden jó szándékú, őszinte ember számára, képzettségtől, szakmától, társadalmi szerepétől függetlenül, hogy az IGAZ ISTEN tervének megfelelően „minden ember eljusson az IGAZSÁG ismeretére” és ezáltal az ajándékba kapott képességek, „szabad akarat”, értelem, látás, hallás, választás, döntés stb. birtokosaként rátaláljon a Mennyországba vezető „keskeny ösvényre”. Azon haladva célba ér, vagyis „üdvözül”,Bővebben
Iránytű 1.
Ez az iránytű Maga a Szűzanya, aki Don Gobbi atyán, illetve a Máriás Papi Mozgalom Kék könyvén keresztül mutat irányt most a végső időkben. Ez a Kék könyv ilyen címen jelent meg: A papokhoz, Szűzanyánk Szeretett Fiaihoz. Eredeti címe ez volt: Szűzanyánk SZÓL, szeretett fiaihoz a PAPOKHOZ!!!Bővebben
Az oltás szellemi, lelki hatásai
https://www.youtube.com/watch?v=nN6zGXFLi2c Az alábbiakban ennek a hanganyagnak a magyar fordítását közöljük. A hanganyag készítője több szerzetes pap vallomása alapján mutatja be az oltás hatásait. Egy démon ördögűzés során mondta, hogy aki megkapja a vakcinát, az utána nem tud megtérni, nem tud bűnbánatot tartani, mert a gonosz lélek benne él. Megkérdezték tőle,Bővebben
Egy tapasztalt vatikáni diplomata hogy látja világjárvány, a „mély állam” és a „mély egyház” kapcsolatát?
Carlo Maria Viganò (1941) a katolikus egyház érseke, aki 2011. és 2016. között az Egyesült Államok apostoli nunciusaként tevékenykedett. Viganòt 1968. március 24-én szentelték pappá. Utroque iure doktori címet szerzett (mind a kánon, mind a polgári jog területén). 1973-ban lépett a Szentszék diplomáciai szolgálatába, és az iraki és a nagy-britanniaiBővebben
Kik Jézus igazi barátai?
„Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok ésBővebben
Anna Katalin Emmerich: A régi egyház lerombolása, az új „embercsinálta egyház”, és a Végidők Királynője
Az új „embercsinálta” egyház (nagyon kifejező az eredeti német cím: „Menschenmachwerkskirche”) Minden alkalommal, amikor Anna Katalin Emmerich írásait nézzük, új nyomokat fedezünk fel az egyház korunkbeli állapotáról. Korábban már sokszor közölték a figyelmeztetéseit a Szent Péter-templom lerombolásáról, amelyet előkelő egyenruhás férfiak hajtottak végre, csillagokkal a ruhájukon és vakolókanállal a kezükben.Bővebben
Mit érdemes meglátni a COVID oltások mögött?
Egyházi berkeken belül is beindult a COVID vakcinálás körüli harc. Pap pap ellen, hívő hívő ellen harcol, egy sor érvet felhozva, hogy miért jó vagy éppen miért nem jó a vakcina. A média vezető híre a „szószékeket” is elérte: „Olttassuk magunkat, mert a vakcina életeket ment”. „Beolttattam magam érted is”Bővebben
A Máriás Papi Mozgalom vezetőjének újévi üzenete – 2021
MÁRIÁS PAPI MOZGALOM -bevezetés- Üdvözlégy Mária 2021. január 1. – Mária Istenanya Máriás Papi Mozgalom kedves tagjai Több hónapja élünk meg egy új és előre nem látott helyzetet úgy, mint az egészségi nehézségeken keresztül, de még jobban mint a lelki nehézségeken keresztül, melyekkel találkozunk. Elkezdtük a 2020-as évet aBővebben
Müller bíboros, Vigano érsek, és mások elutasítja a nagy újraindítást
A bíboros arra figyelmeztetett, hogy ennek az újonnan egyesülő erőnek – a nagy kapitalista entitások Kínával való együttműködésének – a célja a gondolkodás, a beszéd és a cselekvés abszolút ellenőrzése. Vigano érsek erről a témáról, és egyéb fontos témákról szóló írásainak a gyűjteményét lásd e cikk végén! február 5.Bővebben
Az Antikrisztus királysága létrehozásának a főpróbája
A Gloria Tv videoi között jelent meg a Carlo Vigano egykori amerikai (USA) nunciussal való beszélgetésének magyar fordítása. A cikk második felének a magyar fordítása itt olvasható Ennek a cikknek a végén található linkkel olvashatjuk a le nem fordított első felét is a cikknek.Bővebben