Manapság sokan beszélnek az idők jeleiről. A II vatikáni zsinat egyik felismerése az volt, hogy a megváltozott világban, az Egyháznak is másképpen kell evangelizálna. A zsinat óta az idők jelei kifejezést gyakran használják a modern világ tapasztalataival kapcsolatban, mely az Egyházat egy újfajta cselekvésre hívja.
Ferenc pápa egy 2015-ben elmondott homíliájában „a jó és a rossz megkülönböztetésének fontosságáról beszélt, mondván: az egyháznak figyelembe kell vennie az idők jeleit, nem szabad engednie a konformizmus kényelmének, ehelyett mindig az imádság sugallatából kell merítenie. Az idők teszik a dolgukat, tehát változnak. A keresztények pedig tegyék azt, amit Krisztus akar: mérlegeljék az időket és változzanak együtt a korral, szilárdan gyökerezve az evangélium igazságában.” Ez utóbbi mondatában viszont egy ellentmondásba ütközünk, mert ha az Egyház szilárdan gyökeredzik az evangélium igazságában, akkor nem változhat együtt a korral, hiszen minden kornak megvan a maga ideológiája és igazsága, Krisztus igazsága viszont örök és megváltoztathatatlan. Persze létezhet olyan változás is az Egyházban, mely a világ megközelítésében ugyan más, mint korábban, de Krisztus tanait, azaz saját igazságát nem adja fel. Tudjuk viszont, hogy az egyházi modernizmus ma megélt napjaira nem ez a jellemző. Úgy tűnik az Egyház reformerei elhatározták, hogy úgy változnak együtt a korral, hogy lépésről lépésre feladják a saját identitásukat, azért, hogy a világ barátjává válhassanak. Mindazokat pedig, akik a pápa szavaival élve valóban megmaradnak „szilárdan gyökerezve az evangélium igazságában”, konformista, bezárkózott , a törvényekhez a hagyományhoz ragaszkodó, rigid keresztényeknek nevezik.
Fontos tehát megértenünk, hogy Egyházunknak két választása van: vagy megmaradunk az evangélium igazságában, vagy együtt változunk a világgal . A kettő együtt ugyanis nem megy, ahogyan Ferenc pápa állítja. Aki az Egyház hagyományától elszakad, és egy a világ számára elfogadhatóbb, az” imádság” és a „Lélek „által sugallni vélt új Egyházat építi, elszakad az evangéliumi gyökerektől. Persze lehet eközben azt mondani, hogy a tanítás nem változott, de milyen iskola az, amely a gyakorlatban nem azt alkalmazza, amit elméletben vall? Meghasonult önmagával. Pontosabban a világhoz lett hasonlóvá.
Egy nyilatkozatában Johanna Rahner, a tübingeni Egyetem (Németország) dogmatikai, dogmatörténeti és ökumenikus teológiai tanszékének vezetője még ennél is messzebb megy, bár láthatóan ugyanazt a szálat bontja ki, melyet Ferenc pápa. Nem szégyelli kimondani azt, amit Ferenc pápa még nem mert, hogy szerinte az Egyháznak el kell szakadnia a dogmáitól. Azt állítja, a dogmatika „nem hirdethet pusztán örök érvényű igazságokat, hanem a jelen egzisztenciális kérdéseire kell válaszolnia. „Némely teológus úgy véli, a vallási igazságban épp az a szép, hogy a világgal ellentétben sohasem változik, az egyház pedig nem más, mint szilárd kőszikla a hullámzó időben. „Ugyan már! Az egyház úton van a világgal együtt és osztozik ideiglenességében” – jelenti ki Rahner. – „Az a magatartás, amely szerint nálunk az igazság, a többiek még keresik, teológiai hübrisz (gőg, elbizakodottság, túlkapás) „Az egyháznak úgy kell beszélnie az igazságról, hogy közben tudja: az igazságnak senki sem birtokosa. Mindannyian keresők vagyunk. A katolikus egyházban vannak kötelező tanbeli döntések: kísérletek az igazság leírására egy adott történelmi pillanatban. De Karl Rahner felismerése is megfontolandó: minden igazság hamisnak bizonyulhat, már a kihirdetése utáni percben. Johanna Rahner szerint „a rigoristák és a fundamentalisták előszeretettel tesznek úgy, mintha mi sem volna egyszerűbb, mint az igazság és az igaztalanság megoszlása. Ez azonban ábrándkép”. Szó sincs róla, hogy a világ mindig tévedne, az egyháznak pedig mindig igaza volna. „A hit modern önértelmezéséhez az önkritika is hozzátartozik.”
Ezen a ponton eljuthatunk oda, hogy bármit megkérdőjelezhetünk, amit az Egyház 2000 éven keresztül tanított, s „az idők jeleit felismerve”olyan korszerű intézkedéseket hozhatunk, mely teljesen ellene mond a mindenkori krisztusi tanításnak. Erre csak egy ékes példa az elváltak és újraházasodottak újkori megítélése. A modernista egyházi vezetés a válást és újraházasodást ma már csaknem ugyanúgy ítéli meg, mint a világ. A házasságok érvénytelenítése gyakorlattá vált, aki pedig elvált és polgárilag újraházasodott, egyes országokban részesülhet az Eucharisztia szentségében.
Van tehát egy szemlélet, mely szerint az Egyházban az idők jeleit felismerni azt jelenti, észrevesszük, a világban mennyi minden megváltozott, az idővel lépést tartva mi is elkezdünk a világgal együtt változni. Ez viszont nem más, mint a hitehagyás (aposztázia). Éppen erre figyelmezteti Jézus tanítványait, mikor ők második eljöveteléről kérdezik: 3Amikor az Olajfák hegyén leült, egyedül tanítványai járultak hozzá, és kérdezték: „Mondd meg nekünk, mikor következik ez be? S mi lesz a jel eljöveteled és a világ vége előtt?” 4Jézus így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket. 5Sokan jönnek majd a nevemben, s azt mondják magukról, én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek (Mt. 24,3-5). Mielőtt Jézus bármilyen természeti jelről beszélne, elsőként arra figyelmezteti a tanítványokat, vigyázzanak, nehogy valaki Jézus nevében félrevezesse őket. Milyen sok pap és vallási vezető van ma, aki Jézus nevében áll ki, de nem Jézus tanítását adja tovább! A világ kívánalmaihoz igazodik, miközben Jézus mindenkori tanítását elavultnak, megreformálandónak tartja! Vajon nem ez történik ma katolikus Egyházunkban? Nem erről beszélt Jézus tanítványainak?
Pál apostol ezt írja erre vonatkozóan Timóteusnak: „1Azt pedig tudnod kell, hogy az utolsó napokban veszedelmes idők következnek. 2Az emberek önzők lesznek, kapzsik, kérkedők, kevélyek, káromlók, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, gonoszok, 3szeretetlenek, békétlenkedők, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, rosszakarók, 4árulók, vakmerők, felfuvalkodottak; inkább fogják szeretni a gyönyört, mint Istent. 5A vallásosság látszatát viselni fogják ugyan magukon, de megtagadják annak erejét. Az ilyeneket kerüld!” (2Tim. 3,1-5). Figyelemre méltó e rész utolsó mondata: tömegek fogják magukon viselni a vallásosság látszatát, de annak erejét megtagadják; vagyis, az Isten parancsolatainak nem fognak engedelmeskedni (vö. Jn 14,21-24;1Jn 5,3). Tehát, az utolsó idők egyik jele a Szentírás szerint éppen a valódi megtérések nélküli vallásosság elterjedése lesz. Éppen ezt éljük meg napjainkban, ezt éljük meg katolikus Egyházunkban.
Ezért ha az idők jeleit valóban Krisztusi módon akarjuk értelmezni, láthatjuk, hogy nem arról van szó, hogy az Egyház a világgal együtt kezd haladni és változni, hanem éppen azt, hogy mikor látjuk, hogy az Egyház hitét és tanítását elveszítve a világ mintájára kezd el változni, s minket is erre akar tanítani, ismerjük fel, hogy Krisztus második eljövetele már nagyon közel van. Amikor a katolikus Egyház feje pogány vallási szertartáson vesz részt, vegyük észre, hogy Krisztus második eljövetele már nagyon közel van.
„A keresztények pedig tegyék azt, amit Krisztus akar: mérlegeljék az időket és változzanak együtt a korral, szilárdan gyökerezve az evangélium igazságában.”- mondja Ferenc pápa. Ha az Egyháznak e változása a megtérését jelentené, igaza volna Ferenc pápának. Viszont ne felejtsük el, hogy a valódi megtérés soha sem a világ és az éppen aktuális korszellem irányában halad, hanem azzal ellentétesen. Ha tehát mi a világgal egy irányban haladva változunk, nem megtértünk, hanem a hitünket vesztettük el.
„Aki szeret engem megtartja tanításomat”- mondja Jézus. Aki Krisztus tanítását elhagyja a világ kedvéért, az nem Jézust, hanem a világot szereti.
Mi nem azért tartjuk meg Krisztus tanítását, mert merevek és változtatni nem tudók vagyunk, sem nem azért, mert „imádjuk a dogmatikai formulákat” – ahogyan Ferenc pápa mondja , hanem azért, mert szeretjük a tanítás szerzőjét, Jézust. Ezentúl pedig azért, mert Krisztus második eljövetelekor az alapján leszünk megítélve, hogy hűek voltunk e Urunkhoz és az ő igazságához.
Az idők jelei sürgetően azt üzenik tehát, a világnak meg kell térnie, és el kell indulnia az igaz Egyházzal egy irányban, máskülönben elveszik, és nem tud megállni Krisztus Urunk ítélőszéke előtt.