Isten nem szadista, aki megölte fiát. Ezzel a címmel tartott előadást nem először és nem csak ezen a Pálferis lelkigyakorlaton Béri Renátó atya, karmelita szerzetes. Előadásának rövid összefoglalója az alábbi linken olvasható: https://www.magyarkurir.hu/hazai/isten-nem-szadista-aki-megolte-fiat-beri-renato-karmelita-megvaltasrol-palferis (ezt a cikk továbbolvasása előtt, a jobb megértés érdekében érdemes végig olvasni)
Ez a cikk Renátó atya fenti előadására szeretne néhány gondolattal reagálni.
Előadását Renátó atya egy szerinte meglehetősen torz Istenkép felvázolásával kezdi, melyben azonban ő is meglehetősen nagy túlzásokba esik. Krisztus engesztelő áldozatáról beszél olyan módon, ami valóban riasztó lehet egy olyan ember számára, aki nem ismeri az Egyház tanítását. Szavaival szó szerint élve: „Isten minden haragját ráönti Jézusra, hogy „fotelből végignézze” fia szenvedését, és utána, hogy jól kitöltötte a haragját, megengesztelődik?” Tudnunk kell, hogy az Egyház ilyet soha nem tanított, s ezt a fajta elméletet legfeljebb az ateisták vallhatják magukénak. Mégis Renátó atya szavaiból azt érezzük, mintha Krisztus örök Egyházát kritizálná.
Később arról beszél, hogy az Egyház Krisztus engesztelő áldozatáról szóló tanítása, szerinte egy olyan több évszázados elmélet (Canterburyi Szent Anzelm, egy 11-12 században élt szenttől származó tanítás), mely igen eltorzult formájában (ezt lentebb idézzük) maradt csak meg a mai Egyház tanításában. „Béri Renátó rávilágított, hogy a megváltással kapcsolatban elterjedt egy olyan nyelvezet, ami nagyon egyszerű módon értelmezi Jézus engesztelő áldozatát, pedig egy torz istenkép rejlik mögötte. Ez a helyettesítő elégtétel elmélete, ami Canterburyi Szent Anzelmhez (11–12. század) kötődik, bár nagy „karriert” futott be, mégsem dogmatizálta, tette egyeduralkodóvá a Tanítóhivatal. Eszerint a megváltás az Isten és ember közti jogviszony helyreállítása, amit a bűn követel meg. Ahhoz, hogy ez a rend helyreálljon, elégtételt kell nyújtani, azaz nekünk, embereknek bűnhődnünk kell. Jézus azonban áldozatával kifizette helyettünk a büntetést, és ezzel kiengesztelte a Mennyei Atyát. A megközelítésmód tehát a megváltást adósságtól való megszabadulásként értelmezi”.
Itt érdemes megemlíteni, hogy a megváltással kapcsolatban a Szentírás konkrétan beszél a Renátó atya által elvetett adósságlevélről: „Vele együtt titeket is, amikor halottak voltatok vétkeitek és testetek körülmetéletlensége miatt, életre keltett azáltal, hogy megbocsátotta minden vétkünket. Az adóslevelet, mely ellenünk szólt és vádolt minket, eltörölte, eltette az útból, és a keresztre szegezte” (Kol. 2,13-14). Az, hogy a mi adóslevelünket odaszegezték a keresztfára, nem jelent mást, mint azt, hogy Isten előtt a keresztre feszített Jézus keresztfájára a mi bűneink voltak felszegezve. Halálának valódi oka tehát ez, s nem az, amit kivégzői a táblán föléje helyeztek: „a zsidók királya”.
Renató atya Jézus megtestesülésről és kereszthaláláról a következőket is állítja:
„A megtestesülés nem a bűn miatt következett be, hanem azért, mert Isten tudja, hogy egy testetlen szellem iránt nem tudunk szerelembe esni, Istennek emberré kellett lennie, hogy mi ténylegesen szeretni tudjuk.”
„Halálával azt mutatta meg, hogy semmivel sem tudjuk rávenni az Istent, hogy ne szeressen minket, még azzal sem, ha megöljük.”
Mindeközben pedig újból és újból túlzásokba esik:
„Anzelm az észszerű választ kereste egy zsidóknak és muszlimoknak szóló vitairatban, de elmélete ebből a közegből kiszakadva nagyon nagy torzuláson ment keresztül. A helyettesítő elégtétel elméletének rendszerében a bűn felségsértés, Isten megharagszik, Zeuszként villámokat vet, az ember pedig az istenség befolyásolására a régóta ismert jó módszert, az áldozatot használja.”
Tudnunk kell, hogy Canterburyi Szent Anzelm elmélete nem ment át torzulásokon, csupán Béri Renátó előadásában szerepel torzított formában, soha nem tanított ugyanis az Egyház olyat, hogy az Isten és ember közt olyan jogviszony állna fenn, mely a bűn elkövetése után csak megtorlással hozható helyre, mint ahogyan ő előadásában említi. Az Egyház azt tanítja, hogy bár Isten az elkövetett bűn miatt haragszik, de türelmesen és szeretettel vár a bűnös megtérésére.
Szintén túlzásokba esik, mikor így folytatja : „Tényleg úgy lenne, hogy Ádám és Éva, valamint nagypéntek közt Isten rá sem bírt nézni az emberre, de hirtelen minden durvaságát kiélve megváltozik magatartása az emberiség iránt? Renátó atya szerint ezzel a gondolkodásmóddal horrort feltételezünk Istenről, annak is a legdurvább változatát, rosszabbnak feltételezzük, mint egy szadista földi apát.”
Az igazság az, hogy Isten nem szadista, ellenben annyira szereti az emberiséget, hogy Fiát sem sajnálta odaadni érte.
Jézust nem kényszerítette az Atya a kereszthalálra, tehát nem egy kegyetlen gyermekgyilkosságról van szó, melynek a Fiú Isten csak passzív elszenvedője, hiszen a Fiú önmagától adta oda az életét, Jézus kereszthalálának Isten csupán a megengedője volt.: „Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy ismét visszavegyem azt. Senki sem veszi el tőlem: én adom oda magamtól” (Jn 10.,17-18).
A KEK 599. pontja ezt írja: Jézus erőszakos halála nem szerencsétlen körülmények összjátékának gyümölcse volt. Isten tervének misztériumához tartozik, ahogy ezt Szent Péter már első, pünkösdi beszédében a jeruzsálemi zsidóknak elmagyarázta: Ezt az embert „Isten elhatározott terve és előretudása szerint” (ApCsel 2,23) árulták el.
Isten tehát tudott arról, hogy Fiát meg fogják ölni. Jézust tehát nem csak azért küldte, mert „egy testetlen szellem iránt nem tudunk szerelembe esni, Istennek emberré kellett lennie, hogy mi ténylegesen szeretni tudjuk.” – mint ahogy Béri Renátó mondja, hanem azért, mert „a szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül” (1 Jn 4,10).
Renátó atya Jézus engesztelő áldozatának tanát csaknem teljesen elvetve beszél Isten ingyenes szeretetéről, de itt tulajdonképpen fogalomzavarba kerül, hiszen az Egyház soha nem is mondta, hogy Isten szeretete nem ingyenes, vagy valamilyen módon megvásárolható, csupán azt tanítja, hogy megváltásunknak Jézus feláldozása volt az ára. Isten szeretetét pedig nem Jézus kereszthalálával vásároljuk meg, mert az öröktől fogva megingathatatlan.
Szavai, de egész előadása azt sugallják, hogy Jézus magát csupán megmutatni jött el közénk valóságos emberként, az Isten haragját és Jézus kereszthalálának engesztelő voltát pedig oly riasztó és eltorzított módon tárja elénk, hogy ezt az elméletet, minden teológiát nem ismerő ember elvesse: Nem, Isten nem lehet ilyen. Miután pedig kitöröltük gondolatainkból a haragvó Isten képet, nem marad más, mint a szerető Isten képe. Egy olyan Istené, aki mindent elfogad, a legtöbb liberális tanító szerint még a bűnt is. E gondolatmenet egyik jellemző vonása, hogy Jézus kereszthalálával már nem nagyon tud mit kezdeni, s olyan elméleteket kezd el gyártani arról, mint Renátó atya: „Halálával azt mutatta meg, hogy semmivel sem tudjuk rávenni az Istent, hogy ne szeressen minket, még azzal sem, ha megöljük.”
Az igazság az, hogy Isten szeretete nem abban áll, hogy az embert a bűneivel együtt elfogadja. Ez az isteni szeretetnek ez eltorzított, nem létező formája. Az Isten szeretete abban áll, hogy elküldte egyetlen fiát, hogy a világ ne vesszen el, azaz ne jusson a kárhozatra, hanem örök élete legyen, ahogyan ezt fent János apostoltól idéztük (1 Jn 4,10). A szeretet az, hogy Jézus önként odaáldozza magát értünk. A szeretet az, hogy Isten odaadja legdrágább kincsét, Fiát, hogy feláldozzák. Jézus kereszthalála tehát nem Isten haragjának kegyetlen kinyilvánítása, hanem ellenkezőleg, az Isten szeretetének nagyságát mutatja meg. Az Isten haragja mindig a bűnre irányul, bár ezt a liberális gondolkodás az Isten ingyenes szeretetének leple alatt szereti teljesen elrejteni. A kereszthalál tehát nem a haragról, hanem a szeretetről szól, a bűn pedig nem a szeretetről, hanem a haragról. Ezt a liberális gondolkodás teljesen kifordítja, a kereszthalált Isten haragja kitöltésének, a bűn elfogadását pedig Isten szeretete részének tartja.
Béri Renátó atya előadásában a valódi Isten képet (a bűnre haragvó Istenét) eltorzított formában teszi számunkra taszítóvá, hiteltelenné, majd Isten valós arcának egyik vonását (a szeretetet) kinagyítva egy új megváltáselméletet tár elénk.
Biztosak lehetünk abban, hogy Barsi Balázs és XVI. Benedek pápa nem ezt a megváltás elméletet vallják, ahogyan ő ezt állítja, csupán elvetik azt a torz és szadista Isten képet, mely szerint Isten fotelben ülve nézte végig Fia kivégzését.
Isten nem szadista, s nekünk nem is kell bekennünk az arcát vérrel, de azt továbbra is vallanunk kell, hogy Isten szenvedő Szolgájának kereszthalála, engesztelő áldozat volt, mely megbékéltetett minket Istennel, és csak ez által van lehetőségünk az üdvösség elnyerésére:
- 5Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. 6Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát (Iz. 53, 5-6).
- Igen, kitépték az élők földjéből, és bűneink miatt halállal sújtották. 9A gonoszok közt adtak neki sírboltot, és a gazdagok mellé temették el, bár nem vitt végbe gonoszságot, sem álnokság nem volt a szájában. 10Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelő áldozatul: látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete, és teljesül általa az Úr akarata (Iz. 53, 8-10).
Ha Jézus kereszthalálára úgy tekintünk, mint szerencsétlen körülmények összjátékának gyümölcsére, melynek nincs köze a mi bűneinkhez és nincs köze az Isten kiengeszteléséhez, akkor a megváltásunknak és kereszténységünknek értelme veszik el. Elveszik az értelme a Karácsonynak, a Nagyhétnek, Húsvétnak, de még bűnbánat szentségének is. Mi közünk ugyanis egy olyan isteni személyhez, aki eljött közénk és véletlenül egy gyilkosság áldozatává vált? Ezért legyünk keresztények? A kereszténységünk onnan kell, hogy eredjen, hogy a kereszten meglátjuk az Atya és a Fiú szeretetét.
Renátó atya előadásának végén pedig egy újabb vitatható részt találunk:
”Mert nem nekünk kell Istent kiengesztelnünk, ő engesztel ki minket, ő könyörög, hogy fogadjuk el a szeretetét.”
Miután a haragvó Isten képét úgy tűnik teljes egészében elvetette, kijelenti, nem nekünk kell Istent kiengesztelnünk, ami önmagában igaz is, mert ezt Jézus tette meg helyettünk. De miután így fogalmaz: „az Isten engesztel minket”, az az érzésünk támad, mintha minden a visszájára lenne fordítva: nem az Istent kell engesztelni, hanem az embert. Az Isten megsértette talán az embert? Az Egyház megsértette az embert? Eszünkbe juthat itt a modernista Egyház azon szemlélete, mely szerint az Egyházba eddig a bűnös életmódban való megmaradása miatt be nem fogadott embereket kell kiengesztelni, s bocsánatot kérni tőlük azért, hogy idáig elutasító volt velük szemben az Egyház. Hová fog vezetni az, ha az Isten nevében az Egyház engeszteli majd a bűnöst?
Jézus megtestesüléséről, kereszthalálának engesztelő voltáról, a bűnbánat szentségéről így tanít Egyházunk a katekizmusban:
616 Ez a mindvégig való szeretet [497] Krisztus áldozatának megváltó, helyrehozó, engesztelő és elégtételt adó értékét ad. Ő életének föláldozásban mindnyájunkat ismert és szeretett. [498] „Krisztus szeretete sürget minket, hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt” (2Kor 5,14). Egyetlen ember sem volt képes, még ha a legnagyobb szent lett volna is, minden ember bűnét magára vállalni és áldozatul fölajánlani önmagát mindenkiért. A Fiú isteni személyének – aki felülmúl s ugyanakkor magába is foglal minden emberi személyt, és Krisztust az egész emberiség fejévé teszi – Krisztusban léte tette lehetővé, hogy áldozata mindenkiért megváltó áldozat legyen.
617 „Szentséges szenvedése által a keresztfán kiérdemelte számunkra a megigazulást” – tanítja a Trienti Zsinat, [499] kiemelve Krisztus mint az örök élet Szerzője [500] áldozatának egyedülálló jellegét. És az Egyház a keresztet tisztelve így énekel: „Üdvözlégy, kereszt, egyetlen remény!” [501]
619 „Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint” (1Kor 15,3).
620 Üdvösségünk Isten irántunk való szeretetének kezdeményezéséből fakad, „mert Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelésül a mi bűneinkért” (1Jn 4,10). „Isten volt az, aki Krisztusban kiengesztelte önmagával a világot” (2Kor 5,19).
621 Jézus szabadon áldozta föl magát üdvösségünkért. Ezt az odaadást jelezte előre és valósította meg, amikor az utolsó vacsorát ülte: „Ez az én testem, mely értetek adatik” (Lk 22,19).
622 Krisztus megváltása ebben áll: „eljött (…), hogy életét adja megváltásul sokakért” (Mt 20,28), azaz „övéit (…) mindvégig szerette” (Jn 13,1), hogy meg legyenek váltva az atyáktól áthagyományozott hiábavaló életmódjuktól. [510]
623 Jézus Atyja iránti szeretetből fakadó teljes, „mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8) tartó engedelmességével teljesíti be kiengesztelő küldetését, [511] a szenvedő Szolgáét, aki igazzá tesz sokakat, és gonoszságaikat Ő hordozza.
980 A bűnbánat szentsége által engesztelődhet ki a megkeresztelt ember Istennel és az Egyházzal.
981 Krisztus föltámadása után elküldte Apostolait, hogy hirdessék „az Ő nevében a bűnbánatot a bűnök bocsánatára minden népnek” (Lk 24,47). Az Apostolok és utódaik a „kiengesztelődés [e] szolgálatát” (2Kor 5,18) végzik nemcsak azáltal, hogy hirdetik az embereknek Istentől a bűnök bocsánatát, amelyet Krisztus érdemelt ki számunkra, és hívják őket a megtérésre és a hitre, hanem közlik is velük a bűnök bocsánatát a keresztség által, és a Krisztustól kapott kulcsok hatalmának erejével megbékéltetik őket Istennel és az Egyházzal: Az Egyház „megkapja a mennyek országa kulcsait, hogy benne Krisztus vére által és a Szentlélek közreműködésével megtörténjék a bűnök bocsánata. Ebben az Egyházban újjáéled a lélek, mely a bűnök miatt halott volt, hogy együtt éljen Krisztussal, kinek kegyelme üdvözített minket.”
1422 Akik a bűnbánat szentségéhez járulnak, azok Istent sértő bűneikre Isten irgalmas bocsánatát kapják meg. Egyszersmind kibékülnek az Egyházzal, melyet megsebeztek bűnükkel, s mely szeretetével, példájával és imájával közreműködik megtérésükben [3].
1440 A bűn elsősorban Isten megbántása, a vele való közösség megszakítása. Ugyanakkor kárt okoz az Egyház közösségének is. Ezért a megtérés egyidejűleg hozza Isten bűnbocsánatát és a kiengesztelődést az Egyházzal, amit a bűnbánat és a kiengesztelődés szentsége liturgikusan kifejez és megvalósít.
1442 Krisztus úgy akarta, hogy egész Egyháza imádságaiban, életében és cselekedeteiben jele és eszköze legyen annak a megbocsátásnak és kiengesztelődésnek, melyet Ő vére árán szerzett nekünk. A föloldozás hatalmának gyakorlását azonban az apostoli hivatalra bízta. Ez van megbízva „a kiengesztelődés szolgálatával” (2Kor 5,18). Az Apostol „Krisztus nevében” kapta küldetését; általa maga Isten buzdít és kér: „engesztelődjetek ki az Istennel” (2Kor 5,20).
1468 A bűnbánat szentségének minden ereje abban áll, hogy visszaállít minket Isten kegyelmébe, és bensőséges barátságban összekapcsol Vele. [72] E szentség célja és hatása tehát az Istennel való kiengesztelődés. Azok, akik a bűnbánat szentségét töredelmes szívvel és vallásos fölkészültséggel fogadják, „a lelkiismeret békéjét és derűjét a lélek nagy vigasztalásával együtt” [73] szokták érezni. Az Istennel történő kiengesztelődés szentsége ugyanis igazi „lelki föltámadást” hoz az istengyermeki élet méltóságának és javainak – melyek közül a legdrágább az istenbarátság – helyreállításával.
A Katolikus lexikon pedig ezt írja a Isten haragjáról :„A megtéréssel az ember megmenekül a haragnak következményeitől. Ez a megtérés hit Jézus Krisztusban, aki megment bennünket „az eljövendő haragtól” (1Tesz 1,10; Jn 3,36). Az irgalom és az ítélet tehát a kinyilatkoztatás két fontos fogalma. Isten szeretetét az ember iránt az jelzi, hogy bár az ember bűnei miatt ítéletet érdemelt (Róm 1,18; 3,20; Ef 2,3), Isten megkönyörült és megváltást szerzett. A szeretet és irgalom kifejezője Krisztus (Róm 5,8-10; 9,22), de aki visszaél Isten türelmével, arra ítélet vár (Lk 14,16; 1Tesz 2,14).”
Bocsa József Sch.P Az engesztelés lelkisége című 2017-ben megjelent könyve részletesen fejti ki a harag és az engesztelés témáját. Zárásként ebből következnek katolikus hitünk számára kiemelten fontos gondolatok és szentírási részek:
Isten Krisztusban kiengesztelődött a világgal
Jézus kiengesztelte Istent irántunk, emberek iránt. Összebékítette egymással az Isten és az embert. Isten nem tartja számon azok vétkeit, akik bánják azokat és maguk is ki akarnak engesztelődni Istennel:
18Mindez pedig Istentől van, aki Krisztus által megbékéltetett (kiengesztelt) minket önmagával, és nekünk adta a megbékélés (kiengesztelődés) szolgálatát. 19Mert Isten volt az, aki Krisztusban kiengesztelte magával a világot, úgy, hogy nem számította be bűneinket, és ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. 20Mi tehát Krisztus követségében járunk, s maga Isten buzdít általunk. Krisztusért kérünk tehát benneteket, engesztelődjetek ki Istennel! 21Ő azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazságossága legyünk őáltala (2 Kor 5,18-21).
Jézust bűneink engesztelésére küldte az Atya. Ez Isten szeretete irántunk: az Atya részéről is, hogy elküldte és Jézus részéről is hogy végbe vitte:
„a szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül” (1 Jn 4,10).
10Ha mi, amikor még ellenségek voltunk, kiengesztelődtünk Istennel Fiának halála által, most, mint kiengesztelődöttek, sokkal inkább üdvösséget nyerünk az ő élete által. 11Sőt még dicsekszünk is Istenben a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki által most elnyertük a kiengesztelődést (Róm 5,10-11).
19Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, 20s hogy általa (Jézus által) békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett. 21Nektek is, akik azelőtt idegenek és ellenséges érzületűek voltatok gonosz tetteitek következtében, 22most nektek is megszerezte a kiengesztelődést halandó testében a halál árán, hogy szentté, szeplőtlenné és feddhetetlenné tegyen benneteket színe előtt (Kol 1, 19-22).
Ezt a kiengesztelődést Jézus, mint az emberiség főpapja vitte végbe, aki áldozatot mutatott be a bűnökért, de csak az emberiség bűneiért, mert neki nem volt bűne:
1Mert minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért. 2Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel, 3s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért. 4Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront. 5Így Krisztus sem önmaga dicsőítette meg magát, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki: »Fiam vagy te, ma nemzettelek téged«. (Zsolt 2,7) 6És ahogy más helyen is mondja: »Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint« (Zsid 5,1-6).
Jézus az áldozat bemutató és az áldozat is egy személyben az egész világ bűneiért:
1Gyermekeim, ezeket azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek. De ha valaki vétkezett is, van szószólónk az Atyánál, Jézus Krisztus, az igaz. 2Ő az engesztelés a mi bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is (1 Jn 2, 1-2).
Jézus szeretett minket és az Egyházat és irántunk való szeretetből áldozta fel önmagát :
2 Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként Istennek (Ef 5,2).
25Krisztus is szerette az egyházat! Önmagát adta érte, 26hogy a víz fürdőjében az ige által megtisztítva megszentelje, 27és dicsővé tegye magának az egyházat, hogy sem folt, sem ránc, sem más efféle ne legyen rajta, hanem legyen szent és szeplőtlen (Ef 5, 25-27).
Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért (Róm 8, 32).
A bűn ellenségeskedés Istennel. Jézus ezt az Istennel való ellenségeskedést szüntette meg.
mint békeszerző, a két népet egy új emberré teremtse önmagában, 16és mindkettőt egy testben engesztelje ki Istennel a keresztfa által, megölve az ellenségeskedést saját magában. (Ef 2,16).
Ti házasságtörők! Nem tudjátok, hogy a világgal való barátkozás ellensége az Istennek?
Aki tehát ennek a világnak barátja akar lenni, ellenségévé lesz Istennek (Jak 4,4).
A bűn lelkileg halottá tesz. Jézus megváltása, bűnbocsánata, kiengesztelő műve lelkileg életre kelt.
Vele együtt titeket is, amikor halottak voltatok vétkeitek és testetek körülmetéletlensége miatt, életre keltett azáltal, hogy megbocsátotta minden vétkünket (Kol 2,13).
Jézus a bűnöket bocsátja meg, elsősorban ezzel végzi a kiengesztelést:
Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket, és megtisztítson minket minden gonoszságtól (1 Jn1, 9).
Az ember az Istennel szemben ellenséges érzületű volt saját bűnei, gonosz tetti következtéében. Jézus megszerezte a bűnös ember számára a kiengesztelődést saját halála árán:
Mert úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjon az egész teljesség, 20és hogy általa engeszteljen ki magával mindent, ami a földön és a mennyben van, azáltal, hogy békességet szerzett keresztjének vérével. 21Titeket is, akik egykor idegenek és ellenséges érzületűek voltatok a gonosz tettek miatt, 22megbékéltetett most az ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, szeplőtelenül és feddhetetlenül állítson önmaga elé (Kol1,19-22).
A bűnbocsánat szentté, szeplőtelenné és fedhetetlenné teszi a bűnöst Isten színe előtt. Jézus megszerezte nekünk a kiengesztelődést, vagyis megment minket az örök kárhozattól.
9Krisztus meghalt értünk. Azért most, miután az ő vére által megigazultunk, még sokkal inkább megment minket őáltala a haragtól. 10Ha mi, amikor még ellenségek voltunk, kiengesztelődtünk Istennel Fiának halála által, most, mint kiengesztelődöttek, sokkal inkább üdvösséget nyerünk az ő élete által. 11Sőt még dicsekszünk is Istenben a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki által most elnyertük a kiengesztelődést (Róm 5, 9-11).
Isten irgalmas és türelmes, nem tépi ki a vetésből azonnal a konkolyt, de eljön annak az ideje is. Jézus engesztelő áldozata egyben az Isten igazságosságát is mutatja. Jézus nemcsak irgalmas, hanem ítélő Isten is. Elítéli haláluk pillanatában, illetve az utolsó ítéletkor a bűneikben megkeményedett gonosz embereket.
Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan, akkor leül majd dicsőséges trónjára. (MTörv 33,2) 32Összegyűjtenek eléje minden nemzetet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. 33A juhokat a jobbjára állítja, a kecskéket pedig a baljára. 34Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: ‘Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. .. Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: ‘Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült (Mt25, 31-34, 41).
2Az Atya nem ítél meg senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta át, Bizony, bizony mondom nektek: eljön az óra, és már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és akik meghallották, élni fognak. 26Mert amint az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában, 27és hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mivel ő az Emberfia. 28Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amikor mindnyájan, akik a sírokban vannak, meghallják az ő szavát, 29és előjönnek: akik jót tettek, az élet feltámadására, akik pedig gonoszat tettek, az ítélet feltámadására. (Jn 5,22, 25-29)
5Pedig konokságod és megátalkodott szíved által haragot halmozol magadra, a harag napjára, amikor Isten igazságos ítélete megnyilvánul, 6s ő majd megfizet mindenkinek tettei szerint: (Zsolt 62,13) 7örök élettel azoknak, akik a jócselekedetben való kitartásukkal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, 8haraggal és dühvel azoknak, akik szembeszállnak vele, és nem engedelmeskednek az igazságnak, hanem a gonoszságnak hisznek. 9Gyötrelem és kín lesz minden embernek, aki gonoszat tesz, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek; 10viszont dicsőség, tisztesség és béke lesz mindenkinek, aki jót cselekszik, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek. 11Mert Istennél nincs személyválogatás (Róma2, 5-11).
Johanna