Roberto de Mattei professzor következő beszéde a Voice of the Family konferenciáján hangzott el, melyet 2018. október 20-án tartottak Rómában.
- október 29. (LifeSiteNews) – Mit mondjunk a mai fiataloknak? Nem tudok mást mondani, csak azt, amit naponta magamnak is mondok: légy szent. Ez nem egy absztrakt; hanem konkrét feladat, amely mindegyikünkre vonatkozik; sem férfi, sem nő, sem fiatal, sem idős nincs ebből kizárva. Megszerezhetem az világ összes kincsét: az egészséget, a gazdagságot, az örömöt, a megbecsülést és a hatalmat, de ha nem leszek szent, az életem kudarc lesz.
Ugyanakkor mindenféle megpróbáltatást megtapasztalhatok, a világ szemében kudarcot vallhatok, de ha szent leszek, életem igazi és egyetlen célját érem el. Az ember arra lett teremtve, hogy boldog legyen. Csak egy módja van a boldogságnak: légy szent.
De hogy legyek szent? A hivatásomat követve. Az a hivatást, amire Isten hívott. A hivatás követése azt jelenti, hogy Isten akaratát teszem.
Mindenkinek megvan a maga sajátos hivatása. Isten minden egyes lélektől azt kéri, hogy dolgozzon és növekedjen abban az egyedi hivatásban, amelyet a Gondviselés szánt neki. Minden embernek megvan a különleges hivatása, mivel Isten minden lelket különleges szeretettel szeret és akarta a létét. Nincs két azonos teremtmény, sem teljesen azonos hivatás a történelem folyamán, hiszen az Isten terve minden teremtmény számára különböző, és minden teremtmény egyedülálló, amely a semmiből lépett be az időbe.
Miből áll Isten különleges szeretete számomra? Először is, Isten megteremtett engem, a testemet és a lelkemet olyan jellemvonásokkal és tulajdonságokkal ruházta fel, amelyek tetszettek neki. Isten nemcsak megteremtett engem, hanem életben tart, biztosítja számomra azt a létet, amelyben élek. Ha Isten csak egy másodpercig megszűnne engem létben tartani, akkor belezuhannék abba a semmibe, amelyből előhívott engem. Isten, miután megalkotott minket, nem hagyott a sorsunkra. Minden szál hajunk számon van tartva a fejünkön, és egy hajszál sem vész el az Úr engedélye nélkül (Lk 21,18)). És ha a hajam száma így számon van tartva – lehet-e kevésbé ez az életemmel?
„Isten nem csak a tömegben és a sokaságban néz ránk,” mondja Frederick William Faber atya (1814-1863). „Isten az örökkévalóságtól elhatározta, hogy nemcsak egy új embert, szüleim fiát, szülőhazám új lakóját alkotta meg, hanem úgy döntött, hogy olyan embert teremt, amely különbözik mindenki mástól, akit idáig hívott, vagy ezután hív a létezésbe.
Röviden összegezve, Isten fizikai, erkölcsi és szellemi fejlődésem törvényeit természetfeletti növekedésem törvényeivel együtt megtervezte.
Hogyan csinálta ezt? Eszközökön keresztül. Milyen eszközök ezek? Ezek az eszközök az én életemben lévő teremtmények. A karthauzi Dom Pollien (1853-1936) arra hív meg bennünket, hogy vegyük számba a létezésünk valóságának részét képező teremtmények számát (Cristianesimo vissuto, Edizioni Fiducia, Róma 2017). Az időt, az évszakok és az éghajlat fizikai hatásait, a rokonok, a tanárok, a barátok és akár az ellenségek erkölcsi hatásait is, akikkel életünk folyamán találkoztunk; az olvasott összes könyvet, a hallott szavakat, azokat a dolgokat, amelyeket láttunk, a helyzeteket, amelyekben találtuk magunkat – semmi nem véletlen, hiszen nincs olyan, hogy véletlen, minden jelentőséggel bír.
Ezeket a teremtményeket Isten mozgatja, s nem tesznek mást, mint amit Isten akar tőlük, hogy velünk tegyenek – magyarázza Dom Pollien. Minden egy adott időpontban történik meg; a megfelelő ponton fizikai, erkölcsi vagy intellektuális befolyás gyakorlásához szükséges mozgást indít el. Ez a hatás a személyes kegyelem. A személyes kegyelem az a természetfeletti cselekvés, amelyet Isten minden pillanatban a teremtményeken keresztül fejt ki bennünk. A teremtmények olyan eszközök, amelyek kegyelmet hoznak egyetlen célból: hogy szentek legyünk. Szent Pál mondja, hogy „tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik, azoknak, akik az ő végzése értelmében meghívást kaptak, hogy szentek legyenek” (Róm 8,28). A személyes kegyelem mindenütt megtalálható, és szorosan összekapcsolja a természetest a természetfelettivel.
Hogyan reagálunk a megszakítás nélküli kegyelem lelkünkre gyakorolt tevékenységére? Engedjük, hogy Isten cselekedjen lelkünkben anélkül, hogy aggódnánk a holnap miatt, ahogy az Evangéliumban áll: „Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja.” (Mt 6,34). – Engedjük Istent cselekedni – mondta Merry del Val bíboros. „Ne felejtsük el, hogy a körülmények, melyeket nem magunk idéztünk elő, azok Isten hírvivői. Naponta ezer alkalommal jönnek hozzánk, hogy elmondják nekünk a különböző módjait mindannak, ahogyan megmutathatjuk Istennek szeretetünket. (Let God act, Taller Abbey, 1974, 2. o.)
Egyszer megkérdeztek egy vallásos embert, aki nagyon közel állt Bosco Szent Jánoshoz, hogy ez a szent ember aggódott-e a valaha számtalan dolga közepette. A vallásos ember így válaszolt: „Don Bosco soha, még egy perccel előtte sem gondolkozott azon, hogy mit fog tenni egy perc múlva”. Don Bosco, aki megértette a kegyelem munkálkodását, mindig is törekedett Isten akaratát megtenni az adott pillanatban. És ezt az utat követve teljessé tette hivatását.
Rómában áll a Szent Szív Bazilika, melyet Don Bosco építetett közvetlenül halálát megelőzően hatalmas áldozatok árán. A bazilikát 1887. május 14-én ünnepélyesen szentelték fel a polgári és vallási méltóságok jelenlétében. 1887. május 16-án Don Bosco maga mutatott be misét Mária, a Keresztények Segítsége oltáránál: ez volt az egyetlen miséje a Szent Szív templomában, amelyet tizenötször szakított félbe sírásával az öreg pap, aki megértette híres „9 éves kori álma” jelentőségét. Isten megmutatta neki az életének hatalmas körképét, és kinyilatkoztatta neki, hogy gyermekkorától kezdve hogyan készítette fel és vezetette, hogy teljesítse földi küldetését.
Minden léleknek hivatása van, mert különböző feladata van az Egyház testében. Aki a házasság hivatását kapta meg, nem a maga számára, hanem az Egyház számára kapta. Aki egyházi hivatással rendelkezik, nem önmagáért, hanem az Egyházért kapta. Ez a hivatás – mondja Faber atya – közvetlen az eleve elrendelésből fakad, de szabad akaratunkra van bízva, és attól függ. „Ez azt jelenti, hogy hatalmas felelősségünk van.”
Nincs más út, amely az embert a szentségre vezetné, és amelyre mindenki meghívást kapott, hogy boldog legyen. Menjünk ezen az úton a Miasszonyunk és az angyalok segítségével. Isten angyalt rendelt mellénk, hogy őrködjön a hivatásunkon. Az őrzőangyal a hivatásunk modellje. Ezért kell imádkoznunk hozzá, és hallgatni a sugallataira.
Vannak hivatások személyek, családok számára, amelyek nemcsak természetes jellegűek, hanem lelkiek is, karizmákkal járnak együtt; vannak a nemzeteknek is hivatásai, amelyekről Plinio Corrêa de Oliveira gyakran beszélt. Minden nemzetnek különleges hivatása van, amely az Isteni Gondviselés által a történelemben betöltött szerep. De nemcsak családba és nemzetbe születettünk. Történelmi korban élünk. És mivel a történelem is Isten teremtménye, minden történelmi korban Isten valami mást kér. Minden történelmi korszaknak megvan a maga hivatása. Az Egyház első századaiban uralkodó hivatás a vértanúság volt. Van-e hivatás a XXI. században, amelyben az egyén megtalálhatja a hivatását?
Korunk hivatásának meg kell felelnie a mennyország vágyának, amelyet a Miasszonyunk mutatott meg nekünk Fatimában: Végül Szeplőtelen Szívem győzedelmeskedik. Ez a hivatása azoknak, akik a szerzetesrendekben, a köztereken imádsággal, bűnbánattal, szavakkal és tettekkel harcolnak ezen ígéret beteljesedéséért.
Mária Szeplőtlen Szívének diadala az Egyház diadala is, hiszen Mária Szeplőtelen Szíve maga az Egyház Szíve. Ezt a győzelmet egy nagy küzdelem előzi meg. És mivel ez a győzelem társadalmi, nyilvános és ünnepélyes lesz, a csata is társadalmi, nyilvános és ünnepélyes lesz. Ma szentnek lenni azt jelenti, hogy ezt a harcot elsősorban és legfőképpen az igazság kardjával kell megvívni. Csak az igazságra lehet az emberek és nemzetek életét építeni, igazság nélkül a társadalom összeomlik és elpusztul. Ma a keresztény társadalmat meg kell újítani; és újjá kell éleszteni azt az elsődleges szükségletet, amelyre meghívást kaptunk, amely az igazság megvallását és megélését jelenti. Amikor egy keresztény a kegyelem segítségével a saját életét az evangélium alapelveihez igazítja és az igazság védelmében harcol, nem lehet őt semmivel megakadályozni ebben.
1945. január 21-én a római Mária Kongregációhoz intézett beszédében XII. Piusz kijelenti:
„A jelenlegi kor olyan félelmet nem ismerő katolikusokat követel, akik számára a legtermészetesebb dolog szavaikon és cselekedeteiken keresztül nyíltan megvallani a hitüket, amikor Isten törvényei és a keresztény erények ezt megkívánják; igazi, egyenes jellemű, határozott és merész embereket! Azokat, akik csak félúton vannak, maga a világ teszi félre, utasítja vissza és töri össze.”
„Isten és az Egyház – írja Dom Pollien a Cristianesimo vissuto-ban – olyan védelmezőket igényel, akik soha nem hátrálnak egy lépést sem, akik tudják, hogyan legyenek hűek a parancsolatokhoz a halálig; akiket a fegyelem alakít, hogy készen álljanak a küzdelem minden hősiességére. ” (162.old.)
Paul Claudel francia író ezt a nagyszerű igazságot így fejti ki: „Az ifjúság nem az élvezetekre, hanem a hősiességre lett teremtve”. A XXI. század fiataljait a világgal való kompromisszum hívása nem vonzza, hanem arra kérik az Egyházat, hogy hívja őket a hősiességre. A középkorban egy székesegyház építésében részt vettek az építészek, a kőfaragók, a kovácsok, az ácsok, a püspökök, a fejedelmek, illusztris és ismeretlen személyiségek, akik ugyanabban a vágyban egyesültek, hogy az Ég felé emelt kövekkel Isten dicsőségét hirdessék. Ma is egy ilyen nagy építkezésben veszünk részt. Mindannyian meghívást kaptunk, hogy felépítsük a modern világ romjain a Szűzanya Szeplőtelen Szívének szentelt hatalmas katedrálist – ami nem más, mint az Ő uralkodása a lelkekben és a társadalomban. A mi szívünk a kövek, és a hangunk hirdeti a világnak azt az álmot, amely valóra fog válni.
A teljes cikk angol nyelven ide kattintva olvasható.