Nem olyan régen a Tízparancsolatról kezdett katekézis sorozatot Ferenc pápa. A sorozat egyik előadásának fő gondolatmenete az, hogy a parancsolatok valójában Isten szerető szavai, mellyel párbeszédre hívja a teremtményt: „Ferenc pápa utalt a héber hagyományra, mely a Tízparancsolatot mindig „Tíz szónak” nevezte. Az eredeti görög szöveg, a Dekalogosz is pontosan erre utal. Mégis törvény formáját hordozzák és objektíven nézve ezek parancsok. De hát akkor a szent Szerző miért használja itt éppen a „tíz szó” kifejezést? És miért nem mondja azt, hogy tíz parancsolat? – tette fel a kérdést a pápa.” ……”A párbeszéd sokkal több, mint egy igazság közlése – szögezte le a pápa, majd rögtönözve egy alkalmi példát mondott: „Ma van a tavasz utolsó napja, meleg tavaszé, s ma ennek utolsó napja van. Ez egy igazság, de nem párbeszéd. De ha én azt mondom: Mit gondoltok erről a tavaszról? – akkor már elkezdődik egy párbeszéd”. A parancsolatok egy párbeszéd.”
Ha az ő példájánál maradunk és a parancsolatok valóban ilyen párbeszédet jelentenek, akkor azt kell feltételeznünk, hogy az Isten felteszi a kérdést: mit gondoltok a Tízparancsolatról? Valóban ezt teszi Isten? A párbeszédbe esetleg az is belefér, hogy az ember kifejezi nem tetszését egyes parancsolatokkal kapcsolatban? Mondhatom azt, hogy gyermeked szeretnék maradni, de mivel nehéz, amit kérsz tőlem, nem minden esetben szeretném megtartani? Nem ilyen látszólagos párbeszédet folytat Istennel az Egyház, mikor szentáldozáshoz engedi azokat az Isten parancsait megtartani nem tudókat (vagy inkább nem akarókat), akik elváltak és új polgári házasságban élnek? Ha nem tudod, nem kell megtartani, engedek belőle- mondja az Egyház. De Isten is ezt mondja? Párbeszéd útján hajlandó Isten a kinyilatkoztatott Igazságából engedni?
Oly sok a kritika a liberális egyházi személyek részéről azok felé, akik úgy gondolják, hogy Isten Törvényeiről nem szállhatunk ilyen párbeszédbe, s ha be akarunk menni az üdvösségre, akkor a parancsolatokat kivétel nélkül meg kell tartanunk. Rigid, szívtelen farizeusnak bélyegzik őket azért, mert nem kezdenek el alkudozni Istennel a Tízparancsolatról. Nem egyszer pedig parancsoló, korlátozó önkényúrnak nevezik őket éppen úgy, ahogyan a Kígyó is beállította Istent Ádámnak és Évának: Isten korlátoz téged, nem akarja, hogy boldog és szabad légy. Az lenne a szabadság, ha nincsenek korlátok, és mindig azt teszek, amit akarok? Ne engedjük magunkat tőrbe csalni, ez a gonosz által kínált szabadság. De nem ugyanez történik-e ma az Egyházban, amikor kezd megszűnni annak tekintélyelvűsége? Az elmúlt öt évben eljutott Egyházunk oda, hogy lassan nem lesznek szigorúan kézben tartott egységes szabályai. Az egyházmegyék szabadon dönthetnek arról, hogy szentáldozáshoz engedik-e az elvált újraházasodottakat. Szabadon dönthetnek a liturgiai szövegek megfogalmazásáról (esetleges átfogalmazásáról). Szabadon dönthetnek a protestáns hívek megáldoztatásáról. Szabadon dönthetnek házasságok érvénytelenné tételéről. A felsorolt négy terület ez idáig mind az Egyház legfelsőbb tekintélyének kormányzása alatt állt, s a négy közül korábban egyik sem volt megengedett. Az Egyház feje (Jézus és a római pápa) tartott szent fegyelmet mindezek felett. Ma pedig a pápa, annak ellenére, hogy az Egyház láthatatlan feje, Krisztus erre nem adott neki felhatalmazást, a fentebb felsorolt változtatásoknak mind szabad utat enged, miután „párbeszéd” útján megvitatta az Egyház igazságait bíborosaival, püspökeivel. Isten földi helytartójának valóban ezt kell tennie? Megváltoztathatja az Egyház 2000 éves gyakorlatát, ha az egyházmegyéinek az nem felel meg? Ez a törődés, ez a szeretet és ez az Isteni szabadság?
De térjünk vissza rá, mit mond Ferenc pápa a Tízparancsolatról. Miután leírja a Paradicsomban Ádám és Éva esetét a kígyóval, mikor is a kígyó Istent parancsoló önkényúrnak és nem szerető, törődő Atyának mutatja be, azt mondja katekézisében: „Az ember válaszút elé kerül. Az Isten rám kényszerít dolgokat, vagy pedig törődik velünk?” Miért pont a Tízparancsolattal kapcsolatban teszi fel ezt a kérdést? A Tízparancsolat is egy ránk kényszerített kötelék lenne, s vele kapcsolatban is választanunk kellene: kell-e számomra a Törvény kényszere, vagy miután párbeszédbe elegyedtem Istennel a Törvényről, ahogy Ferenc pápa mondja, törődhet-e velem úgy is, hogy már nem ragaszkodik annyira a Törvényhez? Végül pedig hozzáteszi az egyházfő: „A világnak nem legalizmusra, a törvényhez való ragaszkodásra van szüksége, hanem törődésre”, ezzel mintegy bizonyossá téve a kételkedőt arról, hogy a törődést valóban a Törvény nélkül képzeli el. De vajon nem a kígyó Paradicsomban elmondott szavait ismétli itt meg? Nincs szükséged Isten törvényeihez való ragaszkodásra. Az Egyház törődik veled, és akkor is áldozhatsz, ha nem tartod meg a Törvényt.
Később ezt mondja Róma püspöke: „ A rabszolgalelkület csak elnyomó módon tudja fogadni a törvényt, és csak két lehetősége van: az egyik a kötelességek és előírások élete, vagy pedig az elutasítás erőszakos válasza”, de nem beszél arról, hogy a szabad lélek szeretettel el tudja fogadni, hogy a Törvény jó, megtartható, és Isten szertő gondoskodását tükrözi. Fenti mondatával pedig felfedi pontosan azt a lelkületet, melyet ő és a liberális gondolkodású egyháziak képviselnek: a kötelességek és az előírások élete nehéz, ezért az elutasítás erőszakos válaszát választják. Mindezt persze leplezve, dogmafejlődésnek, és Isten törődésének nevezve.
Isten azonban minket valódi szabadságra teremtett. Valódi szabadság az, hogy én döntöm el, hogy megtartom-e a törvényt vagy sem. Nem hiszek semmi engem befolyásoló Ördögi szónak, mely azt sugallja, hogy törvény rabságot jelent és hogy azt megtartani nehéz. Sőt a valódi szabadság az, mikor Isten Szentlelke tesz képessé arra, hogy a visszautasítsam a bűn szolgaságának lelkét.
A kísértő azáltal veszi el tőlünk a szabad döntés lehetőségét, hogy Istent egy minket keretek közé záró, kényszerítő önkényúrnak tünteti fel. Szabadságunkat viszont ravaszul azon az úton mutatja meg, mely elszakad Isten Törvényeitől. Ki lenne az, aki ezt az egyetlen perspektívát látva a rabságot választaná? Mikor viszont el hisszük neki, hogy választanunk kell a törvény és az állítólagos szabadság közt, már elbuktunk. A katolikus Egyház katekizmusa ezt írja: „A szorosan vett parancsolatok azt mondják el, hogy a Szövetség által létrejött Istenhez tartozás föltételei mit foglalnak magukban. „(2062) Ha az Istenhez tartozás feltétele a Törvény megtartása, akkor a korlátok és a legalizmus megvetése, azaz a Törvény meg nem tartása, az Istentől való elszakadást jelenti. Ferenc pápa szerint: A világnak nem legalizmusra, a törvényhez való ragaszkodásra van szüksége, hanem törődésre. Aki viszont e tanács útján indul el, és a törvényhez való ragaszkodás helyett a liberális Egyház azon törődését választja, mely őt a halálos bűnben is áldozni engedi, elszakad Istentől.
Nagyon lényeges látnunk azt, hogy az Isten valójában semmiben nem korlátoz minket, nem uralkodik felettünk, hanem szabad akaratot adott annak eldöntésére, hogy megtartjuk-e törvényeit, vagy sem. Ennek következményeit viszont világosan közli velünk: 15Nézd, eléd tártam ma az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. 16Szeresd tehát az Urat, a te Istenedet, járj az ő útjain, tartsd meg parancsait, szertartásait és rendeleteit, akkor élni fogsz. 17Ha azonban elfordul szíved, és nem engedelmeskedsz, hanem megtévedsz, más isteneket imádsz és szolgálsz, 18akkor – íme, ma előre megmondom neked – elpusztulsz” (M Törv 3, 15-18).
Jézus szavai is azt bizonyítják, hogy Isten semmire nem kényszerít minket. Mit mond a gazdag ifjúnk? Ha be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat. Te választasz!
A Kísértő vagy-vagy alapon állítja be a Törvényhez való ragaszkodást és az Isteni törődést. Ha valaki azt állítja, hogy a világnak nem a törvényhez való ragaszkodásra van szüksége, hanem törődésre, az nem mond igazat. Isten éppen az által törődik a mi üdvösségünkkel, hogy a Törvény megtartására hív. Ha a törvény megtartását nem tartaná fontosnak, nem törődne velünk, hiszen hagyna elkárhozni. Nincs tehát válaszút. A törvényhez való ragaszkodásra és az atyai törődésre is szüksége van az embernek. A kettő tulajdonképpen ugyanaz. Ha az Atyának nem lenne fontos a parancsolatok megtartása, akár párbeszédbe is elegyedhetett volna az emberrel és engedményeket tehetett volna számára. De ha ez így lenne, akkor Szent Fiát sem kellett volna elküldenie a mi megmentésünkre, hiszen elég lett volna az, hogy megváltoztassa gondolkodását és a bűn iránti haragját elfelejtse. Így ha ma úgy gondolkodunk, hogy nincs szükség a törvényhez való ragaszkodásra, és párbeszédbe elegyedhetünk Istennel a Törvényről, Jézus Krisztus elvégzett megváltó művét is hiábavalóvá tesszük. Hiszen ha az Atya enged, akkor miért kell valakinek meghalnia mások bűneiért?
Katolikus Egyházunk a Tízparancsolatról a következőket tanítja (részletek a katolikus Egyház katekizmusából) :
2052 „Mester, mi jót tegyek, hogy örök életem legyen?” A kérdést föltevő ifjúnak Jézus mindenekelőtt azt válaszolja, hogy föl kell ismerni Istent, Őt, aki „egyedül jó”, mint a legfőbb Jót, mint minden jó forrását. Azután mondja neki Jézus: „Ha be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat”, és fölsorolja az embertársaink szeretetével kapcsolatos előírásokat: „ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodjál, apádat és anyádat tiszteld”. Végül pozitív módon összefoglalja mindezt: „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Mt 19,16–19).
2053Az első választ egy második követi: „Ha tökéletes akarsz lenni, akkor menj, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj és kövess engem!” (Mt 19,21). A második válasz nem érvényteleníti az elsőt. Jézus Krisztus követése magában foglalja a parancsok teljesítését. A Törvény nem szűnt meg, [1] hanem az ember arra kap meghívást, hogy Mesterének személyében találja meg azt, aki a Törvény tökéletes beteljesedése.
2055 Amikor megkérdezik tőle: „Melyik a főparancs a törvényben?” (Mt 22,36), Jézus így válaszol: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták” (Mt 22,37–40). [5] A Tízparancsolatot a szeretet e kettős és egyetlen parancsának fényében kell értelmeznünk, mely a Törvény teljessége:
„Hiszen a parancs: ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, a másét ne kívánd, s ami egyéb parancs még van, mind ebben az igében foglaltatik össze: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A Törvény tökéletes teljessége tehát a szeretet.” (Róm 13,9–10)
2057 A Tízparancsolatot mindenekelőtt a kivonulással összefüggésben kell értelmezni, mely Isten nagy szabadító tette az Ószövetség középpontjában. A „tíz szó” akár tiltó, akár pozitív parancsként (mint a „Tiszteld atyádat és anyádat”) a bűn rabszolgaságából kiszabadult élet föltételeit mutatja meg. A Tízparancsolat az élet útja. „Ha szereted az Urat, a te Istenedet, az Ő útjain jársz, megtartod törvényeit, parancsolatait és ítéleteit, élni fogsz és megsokasít téged” (MTörv 30,16).
2061 „És mivel a szabadság paradicsomából a bűn büntetéséül e világ szolgaságába jutottunk, ezért a Tízparancsolat első mondata, azaz Isten parancsainak első szava a szabadságról szól, mondván: »Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kivezettelek téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából« (Kiv 20,2; MTörv 5,6)” [14]
2062 A szorosan vett parancsolatok a második helyen következnek; azt mondják el, hogy a Szövetség által létrejött Istenhez tartozás föltételei mit foglalnak magukban. Az erkölcsi létezés válasz az Úr szeretettel teljes kezdeményezésére. Elismerés, meghajlás Isten előtt és a hálaadás kultusza. Együttműködés azzal a tervvel, melyet Isten a történelem folyamán valósít meg.
2059 A „tíz szót” Isten teofánia közben mondja ki („szemtől szemben beszélt hozzátok a hegyen a tűz közepéből” MTörv 5,4). Hozzátartoznak a kinyilatkoztatáshoz, melyet Isten önmagáról és a maga dicsőségéről ad. A törvények ajándéka magának Istennek és az Ő szent akaratának ajándéka. Isten, amikor megismerteti akaratát, önmagát nyilatkoztatja ki népének.
2068 A Trienti Zsinat azt tanítja, hogy a Tízparancsolat kötelezi a keresztényeket, és a megigazult embernek is meg kell tartania. [17] A II. Vatikáni Zsinat megerősíti, hogy „a püspökök, mint az apostolok utódai az Úrtól, kinek átadatott minden hatalom a mennyben és a földön, küldetést kaptak arra, hogy tanítsanak minden nemzetet és hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek, hogy az összes ember a hit, a keresztség, valamint a parancsolatok teljesítése által elnyerje az üdvösséget.”
2072 Mind a tíz parancsolat, mivel az ember Isten és a felebarát iránti alapvető kötelezettségeit fejezi ki, lényegi tartalma szerint súlyosan kötelez. Alapvetően változhatatlanok, s kötelező erejük mindig és mindenütt érvényes. Senki föl nem menthet alóluk. A tíz parancsolatot Isten az ember szívébe írta.
2082 Amit Isten parancsol, azt kegyelmével lehetővé teszi.
1963 A keresztény hagyomány szerint a szent, [12] lelki [13] és jó [14] Törvény még tökéletlen. Mint pedagógus, [15] megmutatja, mit kell tenni, de önmagában nem rendelkezik erővel, tudniillik a Szentlélek kegyelmével, hogy az ember a törvényt meg tudja tartani. A bűn miatt, amit képtelen elvenni, a rabszolgaság törvénye marad. Szent Pál szerint a törvénynek különösen az a funkciója, hogy föltárja és kinyilvánítsa a bűnt, mely az ember szívében kialakítja „a bűnös vágy törvényét”. [16] Mindazonáltal a Törvény az Ország útján az első lépés marad. A választott népet és minden egyes keresztényt előkészít és fölkészít a megtérésre és az Üdvözítő Istenbe vetett hitre. Olyan tanítást ad, mely örökre, mint Isten Igéje létezik.
Láthatjuk, hogy a gazdag ifjú történetében is összeköti Jézus az Isten jóságát, ha akarjuk „ törődését” a parancsolatokkal: „A kérdést föltevő ifjúnak Jézus mindenekelőtt azt válaszolja, hogy föl kell ismerni Istent, Őt, aki „egyedül jó”, mint a legfőbb Jót, mint minden jó forrását. Azután mondja neki Jézus: „Ha be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat” (KEK 2052). A kettő tehát nem válaszható szét. Nem kell választanom a törvényhez való ragaszkodás és az Isten törődő jósága közt, ahogyan Ferenc pápa mondja. Mégpedig azért nem, mert amit Isten parancsol, azt kegyelmével lehetővé teszi (KEK2082) Talán ez az újszövetség legfontosabb üzenete: nem kell a törvény betartásának nehéz terhe alatt szenvedni, mert azt Isten kegyelme teszi lehetővé.
Isten tehát kihozott minket a bűn rabszolgaságából. Az Istenhez tartozás feltétele pedig az, hogy szövetségben maradjunk Istennel, azaz tartsuk meg a parancsolatokat. A parancsolatokat nem kötelező megtartani, de ha nem tartjuk meg, nem tartozunk Istenhez.
A Tízparancsolat valóban Isten szerető szava, és valamilyen szinten párbeszédre hív minket, de a párbeszéd nem merülhet ki többen, mint a cselekvési válaszunkban. Vagy megtesszük, amit kér, vagy nem. Isten kinyilatkoztatott igazságáról nem alkudozhatunk. Ha az Isten Törvényeiről párbeszédbe elegyedünk, ugyanazt tesszük, amit a Kígyó a Paradicsomban: valóban jó az neked ember, amit az Isten parancsolt? Miután az ember elkezd kételkedni abban, hogy jó-e, amit Isten parancsolt neki, azt követi a bűn, a parancsolatok áthágása, az ebben való megmaradás pedig kárhozatot vonja maga után. A Törvényt egy olyan rólunk gondoskodó felsőbb hatalom által megalkotott megváltoztathatatlan jónak kell elfogadnunk, mely semmilyen további párbeszédet nem igényel. Így menthetjük meg örök életünket. Nem biztos, hogy Isten parancsait betartva földi értelemben is könnyebb életünk lesz, de el kell döntenünk, hogy számunkra a földi könnyebbség (boldogság) vagy az örök boldogság-e a fontosabb.
Ha a Tízparancsolatot, bár ha oly lassan és fokozatosan is, ahogyan ezt ma a liberális egyházi oldal teszi, elhagyjuk, Egyházunk épületének alapjait bontjuk le. Ha nem akadályozzuk meg az Egyházban jelenleg folyó romboló munkát, az Egyház épülete össze fog dőlni. „ Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus. Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma” (Ef 2, 20-21). Az apostolok és próféták, mind egységben voltak Isten Tízparancsolatának tanításával. Aki elszakad a Tízparancsolattól, önmagát szakítja ki az Úr szent templomából.
Összefoglalva:
- a Törvény tehát jó
- Isten kegyelmével teszi lehetővé, hogy meg tudjuk tartani a Törvényt
- Isten gondoskodásának, „törődésének” első fontos lépése az volt, hogy kinyilatkoztatta számunkra a Tízparancsolatot. Ezt követte a megváltás, mellyel Isten befejezte megmentő művét. A kettő egymáshoz elválaszthatatlanul kapcsolódik.
- Ha be akarunk menni az életre, kivétel nélkül meg kell tartanunk a parancsolatokat.
- A Tízparancsolat nélkül hirdetett Újszövetség egy alapokkal nem bíró, gyenge, nem Isten által alkotott épületté válik.
El kell tehát döntenünk, hogy ragaszkodni kívánunk-e a Törvényhez, s elfogadjuk-e, hogy abban Isten szerető gondoskodása rejlik, vagy hiszünk annak a szónak, mely azt mondja, hogy „ a világnak nem legalizmusra, a törvényhez való ragaszkodásra van szüksége, hanem törődésre”. Döntésünk mindenképpen sorsdöntő örök életünk szempontjából. Döntsünk jól!
Johanna