(Jézus Krisztus tanítása a vélemények és kritikák kereszttüzében)
Szabó Ferenc, Ferenc pápa teológiáját és lelkiségét bemutató Magyar Kuríron megjelent sorozatának 3. részére szeretnék reagálni. Mivel a Krisztus tanításához hű (a liberálisok által csak ultrakonzervatívnak nevezett) egyházi oldal elleni uszítás és hazugságok tengere egyre nagyobb, itt az ideje, hogy mindenki nyílt lapokkal játsszon.
XVI. Benedek pápa 2013-as lemondása óta modernista (vagy ahogy magukat nevezik progresszív) katolikusok jelentős csoportja, az új vezetés által szabad utat kapva, minden eddiginél jobban támadja Krisztus 2000 éves tanítását. Bár azokat nevezik szakadár inkvizítornak, akik Krisztus eredeti tanítása mellet kiállnak, ők maguk bontják meg az Egyház egységét azáltal, hogy az eredeti katolikus tanítástól fokozatosan eltérnek. Ugyanakkor bővül azok köre is, akik e vészjósló időkben ismerik fel és térnek vissza az eredeti katolikus hithez, és állnak be annak védelmezői közé.
Szabó Ferenc mindezt így látja: A 2014-es és 2015-ös családszinódusok óta ultrakonzervatív katolikusok egy csoportja egyenesen eretnekséggel vádolja Ferenc pápát alapelveiért vagy egyes kitételeiért, és néhány választó bíboros ezért még lemondását is javasolta. Sajnos, a Katolikus Egyház egységét bontják meg az ilyen, magukat igaz katolikusoknak tartó, pápánál pápább „inkvizítorok”. Ugyanakkor egyre szélesebb azoknak a köre (vallásra, világnézetre való tekintet nélkül), akik rokonszenveznek Ferenc pápa stílusával vagy egyenesen rajongnak érte.
Az egyházban kibontakozó krízisállapotra tekintettel számtalan tisztázást kérő levelet kapott Ferenc pápa az elmúlt 5 évben bíborosoktól, teológusoktól, papoktól (dubia, filialis korrekció, papi magánlevél, összeállítottak egy Denzinger-Bergogliot), melyek közül egyre sem adott választ, ezzel a meglévő feszültséget még inkább fokozta, s a meglévő krízist még inkább elmélyítette. Az egyházban funkciót betöltők közül pedig sokan félelemből nem merték és merik kimondani véleményüket, mivel nem egy esetben megfosztották egyházi posztjától azokat a papokat és teológusokat, akik nyíltan ki mertek állni az eredeti (mindenkori) tanítás védelmében.
Erről számtalan, a fősodrású katolikus média által elhallgatott híradás beszámolt.
Így pl azon katolikus teológusok megfélemlítéséről szóló híradás, akik az Egyház igaz tanítása mellett nyíltan kiálltak, vagy az amerikai teológus pap esete, akit azután szólítottak fel lemondásra, miután aggályait személyes levelében küldte el Ferenc pápának, vagy a szicíliai pap esete, akit minden további indok nélkül eltiltottak a papi szolgálattól, miután nyíltan bírálta az Amoris Laetitia progresszív értelmezését.
Az Egyházi reformerek többszöri megszólítás ellenére is fennálló teljes hallgatását, illetve a konzervatívokat érő indoklás nélküli retorzióikat látva, mintegy magát leplező, terveit minden áron végbe vinni akaró diktatórikus rendszer kezd kirajzolódni előttünk.
Szabó Ferenc írásában ezt olvashatjuk: Kevéssé ismert, hogy – válaszul a családszinódus alatt tiltakozó 13 bíboros pápához intézett levelére [2] – 300 teológus testvéri támogatásáról biztosította Ferenc pápát [3]. Mindjárt a szinódus befejezése után (2015. október 26–30.) a brazíliai Belo Horizontéban nemzetközi teológiai kongresszust tartottak közel 300 teológus, lelkipásztori segítő és világi apostol részvételével. Nemcsak Latin-Amerikából, hanem Európából, Kanadából és az Egyesült Államokból is érkeztek résztvevők, akik a családszinódus konzervatív bíborosainak „lázadására” válaszolva, 2015. november 8-án egy támogató levelet küldtek Ferenc pápának.
Azután így folytatja: A konzervatívok vissza akarnak térni a régi egyházmodellhez: az Egyház legyen inkább zárt erődítmény, mint tábori kórház – a pápa hasonlata szerint –, akivel együtt ők viszont azt vallják, hogy egyházunk legyen nyitott mindenki számára, aki kopogtat, küldetésében legyen híd, nem pedig akadály. A pápát követve a gyengédség és az irgalmasság forradalmát kell megvalósítani. A levélíró teológusoknak nem tetszik a konzervatívok magatartása, akik mindig nemet mondanak, pedig igent kell mondanunk az igazságot, megbocsátást, gyógyulást kereső embertestvéreinknek.
Szabó Ferenc atya és a Ferenc pápa reformjait üdvözlő egyházi személyek azonban több tekintetben tévednek. A „konzervatívok” nem visszatérni, hanem megmaradni szeretnének Krisztus mindenkori tanításában. Nem lázadók, csupán bátor védelmezői mindannak, amit Krisztus az Egyházára bízott az idők végezetéig. S azért, mert hűségesek Istenhez, nem fordultak el a még meg nem tért embertársaiktól. Hazugság azt állítani, hogy Krisztus igaz egyháza egy megközelíthetetlen zárt erődítmény, vagy egy magyar püspökünk szavaival élve önszórakoztató gettóegyház. Hazugság azt állítani, hogy az Egyház küldetésében akadálya a hívek befogadásának. Urunk példázatában szereplő szoros kapu ma is nyitva áll minden Istent kereső, megtérni vágyó számára. Amit viszont kevesen látnak, a tágas kapunál is egyházi személyek jelentek meg, s ál irgalmat hirdetve terelik az embereket Krisztus Egyházába, azt hazudva nekik, hogy ők a keskeny úton az üdvösség felé tartanak, holott továbbra is a világ széles útján haladnak. Érthetetlen a „konzervatívokat” illető inkvizítori jelző is, hiszen a Krisztus tanításához hívek senkire semmit nem erőszakolnak rá, senkit nem kínoznak meg, és nem ítélnek halálra. Csupán figyelmeztetik megtévesztett embertársaikat, megmutatják nekik a szoros kaput és a valódi keskeny utat, mely az üdvösségre visz. Ezentúl pedig minden hívő szabad döntését tiszteletben tartják. Nem igaz tehát, hogy a konzervatívok nemet mondnak az igazságot, megbocsátást és gyógyulást kereső embertársaiknak. Azzal, hogy a bűnbánatot, a megtérést, és a szentségeket kínálják nekik Krisztus eredeti tanítása szerint, éppen hogy a szoros kapu felé vezető, egyedül üdvözítő, és gyógyító utat mutatják meg számukra.
Mint Szabó Ferenc írja, sokan rajonganak Ferenc pápa gyengédséget és irgalmat hirdető forradalmáért vallásra és világnézetre való tekintet nélkül, de e rajongás nélkülöz bármi féle igaz vonzalmat a valódi evangélium felé. Egyszerűen rajonganak az irgalmasság azon forradalmáért, amely elfogad mindenkit bűnbánat nélkül úgy, ahogy van. A világ lassan-lassan eljut oda, hogy semmit nem kell megváltoztatnia ahhoz, hogy az Egyház befogadja őt. Mely világi és liberális gondolkodású ember ne rajongana ezért? Az elmúlt 5 év megnyilatkozásai és intézkedései alapján ez az, ami Ferenc pápa lelkiségéből és teológiájából leginkább kibontakozni látszik.
Talán nem szükséges megnevezni azt a szellemi hatalmat, mely látszólag mindig szeretettel és az embernek jót akarva közeledik felé, miközben célja az, hogy teljes hatalmat gyakoroljon felette és a végső romlásba döntse. E szellemi hatalom másik legfőbb tulajdonsága a rejtőzködés, a gonoszság és a kényszer leplezése. Isten eszközei közt viszont soha nem szerepel a megfélemlítés, és a kényszer. Isten tiszta lapokkal játszik, felfedi lényének teljes valóját, az ember előtt, és szabad akaratot ad a teremtménynek, hogy eldöntse, elfogadja-e az ő megmentő szeretetét.
De milyen is Jézus Krisztus teológiája és lelkisége?
Jézus Krisztus nem akarja, hogy a bűnös meghaljon, hanem hogy megtérjen és éljen. Mindezért pedig önmagát áldozta oda. Jézus Krisztus azt szeretné, hogy a bűnös elhagyja a bűnös utat és megváltozzon. Jézus nyíltan hirdeti, hogy mi a jó és mi a rossz, s azt is, hogy ezeknek mi a következménye halálunk után. Irgalmas szeretetét ajánlja fel életünk utolsó pillanatáig, várva, hogy életünket az ő tetszése szerint megváltoztassuk. Jézus Krisztus beszél arról, hogy a Törvény eszköze az ember üdvösségének, s a parancsolatokat kikerülve nem juthatunk be az Isten Országába.
Lássuk mindezt a Katolikus Egyház Katekizmusának szavaival:
545 Jézus az Istenország asztalához hívja a bűnösöket: „Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket” (Mk 2,17). [280] Megtérésre szólítja föl őket, ami nélkül nem lehet belépni az Országba. De szóval és tettel megmutatja nekik Atyja határtalan irgalmát irántuk, [281] és a határtalan „örömöt”, mely „az égben lesz egyetlen megtérő bűnös miatt” (Lk 15,7). E szeretet legfőbb bizonysága életének föláldozása „a bűnök bocsánatára” (Mt 26,28).
604 Isten azáltal, hogy a bűneinkért odaadja a Fiát, kinyilvánítja, hogy az Ő ránk vonatkozó terve a jóakaró szeretet terve, mely minden érdemünket megelőzi: „Ebben áll a szeretet, nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem hogy Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelésül a bűneinkért” (1Jn 4,10). [458] „Isten azonban azzal ajánlja irántunk való szeretetét, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk” (Róm 5,8).
605 Ez a szeretet nem ismer kivételt. Jézus erre az elveszett bárány példázatának záradékában emlékeztetett: „Ugyanígy mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsinyek közül” (Mt 18,14). Állítja, hogy „életét adja, váltságul sokakért” (Mt 20,28). Ez az utóbbi kijelentés nem leszűkítő értelmű: az emberiség egészét állítja szembe a Megváltó egyetlen személyével, aki odaadja magát, hogy megmentse azt. [459] Az Egyház az Apostolok nyomán [460] tanítja, hogy Krisztus kivétel nélkül minden emberért halt meg: „Nincs, nem volt és nem lesz olyan ember, akiért (Krisztus) ne szenvedett volna”. [461]
615 „Ahogy egy embernek engedetlensége miatt bűnössé váltak sokan, úgy válnak egynek engedelmessége miatt sokan igazzá” (Róm 5,19). Jézus halálig tartó engedelmessége által beteljesítette a szenvedő Szolga helyettesítő szerepét, aki engesztelésül adja oda életét, hordozva sokak bűnét, akiket gonoszságaikat hordozva megigazulttá tesz. [495] Jézus helyrehozta vétkeinket, és elégtételt adott az Atyának bűneinkért. [496]
1380 Nagyon megfelelő, hogy Krisztus ilyen egyedülálló módon akart Egyháza számára jelenvaló maradni. Mivel ugyanis Krisztus látható alakjában elhagyni készült övéit, nekünk akarta ajándékozni szentségi jelenlétét; mivel arra készült, hogy a kereszten föláldozva önmagát üdvözítsen minket, akarta, hogy emlékünk legyen arról a szeretetről, amellyel Ő „mindvégig” (Jn 13,1), élete elajándékozásáig szeretett minket. Valóban, Ő eucharisztikus jelenlétében közöttünk marad, titokzatos módon, mint az, aki szeretett minket és önmagát adta értünk, [212] éspedig olyan jelek alatt van jelen, melyek ezt a szeretetet kifejezik és közlik.
Kiemelten fontosak a bűnbánatra és megtérésre vonatkozó részek, melyek Ferenc pápa teológiájában egyre elmosódottabban és halványabban vannak jelen, megszabva annak új és forradalmi arculatát:
1848 Amint Szent Pál megerősíti: „Amikor elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem” (Róm 5,20). A kegyelemnek azonban, hogy művét végrehajtsa — tudniillik, hogy szívünket megtérítse és meghozza nekünk „az örök életre szóló megigazulást Urunk, Jézus Krisztus által” (Róm 5,21) –, föl kell fednie a bűnt. Mint az orvos, aki a sebet megvizsgálja, mielőtt gyógyítaná, Isten az ő Igéje és Lelke által éles fényt vet a bűnre: „A megtérés ugyanis megköveteli a bűnről való meggyőzést, a lelkiismeret bűnről alkotott belső ítéletét, mely — mivel az Igazság Lelkének műve az ember bensejében — egyúttal a kegyelem és a szeretet ajándékozásának új forrása lesz: »Vegyétek a Szentlelket«. Így tehát ebben »a vádolni fog a bűnről« tevékenységben kettős ajándékozás rejlik: megkapjuk a lelkiismeret igazságának ajándékát és a megváltásról való bizonyosság ajándékát. Az igazság Lelke Vigasztaló.”
1431 A belső bűnbánat az egész élet gyökeresen új iránya, visszafordulás teljes szívből Istenhez, a bűn elhagyása, elfordulás a rossztól, elkövetett gonosz cselekedeteink megtagadása. Ugyanakkor magában foglalja a vágyat és az elhatározást az élet megváltoztatására, reménykedve az isteni irgalmasságban és bízva az Ő kegyelmének segítségében. A szív e megtérését üdvös fájdalom és szomorúság kíséri, melyet az egyházatyák animi cruciatus-nak, a `lélek gyötrelmének’ és compunctio cordis-nak, a `szív bánkódásának’ neveznek.
1989 A Szentlélek kegyelmének első műve a megtérés, mely munkálja a megigazulást Jézus prédikációja szerint az evangélium kezdetén: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa!” (Mt 4,17) A kegyelem indítására az ember Isten felé fordul és elfordul a bűntől, így fogadja a magasságból érkező bocsánatot és igazságot. „A megigazulás (…) nem egyszerűen a bűnök megbocsátása, hanem a belső ember megszentelése és megújítása.” [45]
1990 A megigazulás eloldja az embert a bűntől, mely ellentmond Isten szeretetének, és megtisztítja szívét a bűntől. A megigazulás a bocsánatot fölkínáló Isten irgalmasságának kezdeményezését követi. Megbékélteti az embert Istennel. Megszabadít a bűn rabszolgaságából, és meggyógyít.
1490 Az Istenhez való visszatérés folyamata, melyet megtérésnek és bűnbánatnak nevezünk, magában foglalja az elfordulást az elkövetett bűnöktől és a „többé nem vétkezem” szilárd elhatározását. A megtérés tehát a múltra és a jövőre egyformán irányul; az isteni irgalomba vetett reményből táplálkozik.
1440 A bűn elsősorban Isten megbántása, a vele való közösség megszakítása. Ugyanakkor kárt okoz az Egyház közösségének is. Ezért a megtérés egyidejűleg hozza Isten bűnbocsánatát és a kiengesztelődést az Egyházzal, amit a bűnbánat és a kiengesztelődés szentsége liturgikusan kifejez és megvalósít. [33]
1470 Ebben a szentségben a bűnös, átadva magát Isten irgalmas ítéletének, bizonyos módon elővételezi az ítéletet, mely e földi élet végén következik. Ugyanis most, ebben az életben kapjuk a választási lehetőséget az élet és a halál között, és csak a megtérés útján léphetünk be a mennyek országába, ahonnan a súlyos bűn kizár. [78] A bűnös — a bűnbánat és a hit által megtérve Krisztushoz — átmegy a halálból az életre, és „nem megy ítéletre” (Jn 5,24).
Mindebben pedig annak a Törvénynek is fontos szerep jut, amit alig egy hónappal ezelőtt Ferenc pápa katekézisében csak így jellemzett: „A világnak nem legalizmusra, a törvényhez való ragaszkodásra van szüksége, hanem törődésre.”
1963 A keresztény hagyomány szerint a szent, [12] lelki [13] és jó [14] Törvény még tökéletlen. Mint pedagógus, [15] megmutatja, mit kell tenni, de önmagában nem rendelkezik erővel, tudniillik a Szentlélek kegyelmével, hogy az ember a törvényt meg tudja tartani. A bűn miatt, amit képtelen elvenni, a rabszolgaság törvénye marad. Szent Pál szerint a törvénynek különösen az a funkciója, hogy föltárja és kinyilvánítsa a bűnt, mely az ember szívében kialakítja „a bűnös vágy törvényét”. [16] Mindazonáltal a Törvény az Ország útján az első lépés marad. A választott népet és minden egyes keresztényt előkészít és fölkészít a megtérésre és az Üdvözítő Istenbe vetett hitre. Olyan tanítást ad, mely örökre, mint Isten Igéje létezik.
Ez a szoros kapu és az ahhoz vezető út, mely minden ellentétes állítással szemben ma is nyitva áll. Ez Jézus Krisztus teológiája és lelkisége, mely ma a vélemények és a kritikák kereszttüzébe került. Ez az a tanítás, mely miatt a hozzá hűeket az Egyház megosztásának vádjával illetik. Ez az a tanítás, melyet soha nem szabad feladnunk!
Johanna