Forrás: http://www.onepeterfive.com/return-sankt-gallen-mafia-loyal-opposition/
A római konzisztórium előtt, ahol Ferenc pápa összejön a Katolikus Egyház bíborosaival, hogy új bíborosokat kreáljon, úgy tűnik, hogy a fenyegető konfliktus, ami 2014 februárjában kezdődött Walter Kasper beszédével a korábbi konzisztórium alkalmával, a tetőfokához jut. Ahogy Steve Skojec (a’ onepeterfive.com’ katolikus weboldal szerkesztője) korábban emlékeztetett rá, akkoriban az volt, hogy a felszólaló bíborosok 85%-a elutasította a Kasper-javaslatot, amely végeredményben Szentáldozáshoz akarja engedni az ’újraházasodott’ elváltakat.
Ebben az összefüggésben, a Négy bíboros levele, amelyet a pápa Amoris Laetitia című dokumentuma ellenében fogalmaztak meg, azért fontos, mert ez újra összegzi a hűséges bíborosok ellenállását a jelenlegi pápa katolikus tanítástól való néhány eltérését illetően. Fontos visszaemlékezni arra is, hogy a jelenleg tetőpontjára érő konfliktus valószínűleg már a 2005.évi konklávén kezdődött, amikor a négy bíboros levelének egyik aláírója, maga Joachim Meisner, megpróbált harcolni a bíborosok progresszív ’Sankt Gallen’ csoportja ellen, akik az akkor még bíboros Joseph Ratzinger pápává választását akarták megakadályozni.
A főpapok között, akik ennek az összeesküvésnek részesei voltak, Godfried Danneels bíboros, Walter Kasper és Karl Lehmann bíborosok és a néhai Carlo Maria Martini bíboros voltak megnevezve. Az előbb említettek mindegyikének, akik még élnek, szerepük volt a szinódusokon vagy az „újraházasodottak” Szentáldozáshoz engedésének támogatásában. És úgy tűnik, hogy ez volt az egyik napirendi pontja a konklávé szándékos manipulációjának is, amikor először kezdtek beavatkozni mintegy 10 évvel ezelőtt.
Van két német forrás, amely segíthet megérteni a szélesebb hátteret. Először is, Paul Badde, a német újságíró és római tudósító, aki korábban megjelentetett két fontos interjút, ahol bővebben kifejtette a Sankt Gallen csoport részleteit és Meisner bíboros szerepének fontosságát abban a konzervatívabb ellenállásban, amelyet kifejtett a Sankt Gallen csoport azon próbálkozásának meghiúsításánál, hogy az ő progresszív jelöltjüket választassák meg az új pápaként. A másik forrás Julius Müller-Meiningen, aki szintén egy német Vatikán szakértő.
Paul Badde a következőket mondja a Sankt Gallen csoportról (amely magában foglalja Walter Kasper és Danneels bíborosokat) és Meisner bíboros szerepéről az ellenük 2005-ben folytatott küzdelemben:
„Ezt egy nagyon megbízható forrásból tudtam meg, hogy a Sankt Gallen csoporthoz tartozó bíborosok megpróbálták a jezsuita Carlo Martinit, a népszerű milánói bíborost megválasztatni. Igaz, hogy a Buenos Aires-i Bergoglio bíborost is pápa-esélyesnek tartották, de nem említették ebben az összefüggésben, és azt is megtudtam, hogy mindent megtettek, hogy megakadályozzák Joseph Ratzinger megválasztását. Azonban a Benedek megválasztása utáni első fotón, amely a Szixtusi kápolna mellett készült, az új pápa jobb oldalán, tőle egy méterre állt Joachim Meisner, akkori kölni bíboros, aki mellett egy másik méternyi szabad hely tátongott a tőle jobbra állóktól. Úgy nézett ki, mintha senki nem merne közelebb menni Meisner bíboroshoz, aki mintha még mindig parázslana a hatalmas küzdelmet követően.
Badde máshol ezt mondta Meisner bíboros szerepéről:
Nem titok, hogy Meisner bíboros volt általában a legszenvedélyesebb ellenfele ennek a csoportnak (a Sankt Gallennek) és különösen Danneels bíborosnak a 2005-ös konklávé idején.
Badde maga hallotta a 2015-ös konklávé előtt, hogy van egy csoportja a bíborosoknak, akiknek a szándéka Ratzinger megválasztásának megakadályozása. Ezt mondja:
Nos, azt mondták nekem, hogy április 5-én- mindössze három nappal Karol Wojtyla halála után!- egy bíborosi csoport titokban gyűlt össze, hogy megakadályozza Joseph Ratzinger megválasztását, aki a lengyel pápa jobb keze volt évtizedeken át.
A Sankt Gallen csoport, amely nevét a svájci helyszín után kapta, ahol megbeszélték rendszeresen az Egyház ügyeit, napirendi pontjának egyik fontos elemét képezte az a cél, hogy elérjék az újraházasodottak szentáldozáshoz engedését. Ez az egyik ok, amiért meg akarták akadályozni Ratzinger megválasztását.
Ahogy Badde fogalmazott, Ratzinger világosan beszélt a „relativizmus diktatúrájáról” (amivel szemben szándékában állt ellenállni), míg Ferenc pápa olyan tanításbeli és pszichológiai irányvonalat követ, amely állítólag utat nyit az új lelkipásztori irányvonalnak. Badde szerint a reformerek témája már gyakran meg lett vitatva a két családszinóduson: “Többé már nem esett szó a bűnről.” De Badde szerint eljött az ideje, hogy a „hit letéteményének” megőrzéséről essen szó. „Mert ha Marx bíboros például azt mondja egy szinódust követő sajtókonferencián, hogy nem szabad senkit aktív homoszexuális bűnösnek nevezni, akkor ez nem teljesen katolikus.”teszi hozzá Badde.
Müller-Meiningen maga leírja a német Die Zeit újságnak írt cikkében a Sankt Gallen csoport témáit, nevezetesen: “a szexuális erkölcsöt, a nők pappá szentelését, hogyan kell kezelni az elvált újraházasodottakat, és a helyi egyházak szerepét.” Később a szinodalitás témáját is hozzátette. A német újságíró Kasper bíborost is idézi, amint azt mondta: “Amit Ferenc megpróbál most bevezetni, nagyon nagy jelentőségű, és összhangban van azokkal a gondolatokkal, amelyeket mi (a Sankt Gallen csoport) is így gondoltunk akkor.” Ahogy Lehmann bíboros is beszámol, a Sankt Gallen csoport különös módon is kereste az Egyház megújulását; egy a II. Vatikáni Zsinathoz hasonlót, és annak egy továbbfejlesztett változatát.”
Úgy tűnik, Müller Meiningen szerint, hogy ez a csoport – amely hivatalosan felfüggesztette a rendszeres találkozóit a 2005-ös sikertelen konklávé után – hatékonyan hozzájárult Jorge Mario Bergoglio 2013-as megválasztásához. A szerző azt mondja, hogy a Sankt Gallen csoport „nem jelentéktelen szerepet játszott, amikor Jorge Maria Bergogliot Szent Péter székébe emelték.” Utalva a két nemrég megjelent könyvre- az egyik magának Danneelsnek az életrajza, a másik Ferenc pápáé – Meiningen is elmondja, hogy, a Sankt Gallen csoportnak jelentős befolyása volt Bergoglio megválasztásának előkészítésében.” Müller-Meiningen hozzáteszi “hogy ezek nekiláttak Bergoglio megválasztásához, hogy elérjék a napirendi pontjaikat a 2005-ös konklávén, valamint a 2013-as választáson.” Müller Meiningen is egy fontos német tanú, mert ő maga is nyíltan progresszív katolikus újságíró, aki szimpatizál Ferenc reformjaival.
További információforrásként itt idézhetjük a néhai Carlo Martini bíborost, aki fontos tagja volt a Sankt Gallen csoportnak. A Catholic Herald szerint Martini a 2012-es utolsó interjújában a következő javaslatot tette az Egyház reformjával kapcsolatban:
A bíboros [Martini] azután folytatja, és három dolgot javasol, amit meg kell tenni, és itt semmi rendkívüli nincs abban, amit mondania kell: meg kell reformálnunk a szexuális tanításunkat, visszatérni a Bibliához, és a szentségekhez. […] A bíboros megemlíti az elvált és újraházasodottak sorsát.
Itt van az, amit Martini akkor mondott a National Catholic Register fordítása nyomán:
Kiért vannak a szentségek? Ezek a gyógyítás harmadik eszközei. A szentségek nem a fegyelmezés eszközei, hanem az embereket segítik életük és gyengeségeik útján. Elvisszük a szentségeket azokhoz az emberekhez, akinek új erőre van szükségük? Az elvált és újraházasodottakra gondolok, a nagycsaládokra. Ők különleges védelmet igényelnek. Az Egyház fenntartja a házasság felbonthatatlanságát. Ez egy kegyelem, amikor a házasság és a család sikerül…
Amit tehát össze tudunk gyűjteni ebből a két német forrásból, illetve Martini bíboros nyilatkozatából, hogy a progresszív bíborosok Sankt Gallen csoportja képes volt 2013-ban az ő progresszív pápájukat megválasztatni. Ezzel az ő progresszív napirendi pontjaik is fokozatosan be vannak vezetve a Katolikus Egyházon belül. Azok a bíborosok- köztük Meisner bíboros – akik még mindig látják, hogy ez az új napirendi pont ellentétben áll Krisztus tanításával a hit és erkölcs vonatkozásában, nemrég felemelték a hangjukat és továbbra is nyíltan ellenállnak Ferenc pápának.
Most abban lehet reménykedni, hogy a többi bíboros, akik felszólaltak 2014-ben a Kasper javaslat ellen – beleértve Gerhard Müller bíborost is, aki a Hittani Kongregáció vezetője – fel fogja használni a lehetőséget, hogy ellenálljon a regnáló pápának és segítsen neki visszavonni a súlyos tanításbeli tévedéseit, mielőtt túl késő lenne.
Ha mégsem, akkor vajon milyen áron fogja a hallgatást választani Müller és a többi bíboros?