| 41. Az egyháznak ezután már nem kell senkit se megtérítenie? |
Forrás: Proselytism is downright nonsense; it doesn’t make any sense
A prozelitizmus teljes képtelenség, ennek nincs semmi értelme
Az oxfordi szótár szerint a ‘prozelitizmus’ , azt jelenti, hogy valakit megtérítenek, vagy meg akarnak téríteni, valamelyik vallásról, míg a ‘prozelita’ egy olyan személy, aki megtért egy vallásból, vagy egy álláspontról, egy másikra. Már a jézusi idők óta, az Egyház – mint az igazság őre – különleges figyelmet fordított arra, hogy keblére hívjon mindenkit, így vezetve őket a megváltás felé. Másképpen mondva, az Egyház így jó értelemben vett prozelitizmust végez, a szó teljes értelmében. Habár lehet, hogy más módszer inkább kedves Isten előtt.
Ferenc:
A prozelitizmus, kétségtelenül értelmetlen; semmi értelme sincs. Mi meg kell hogy tanuljuk egymást megérteni, egymásra hallgatni, és növelni a környező világgal kapcsolatos ismereteinket. Gyakran megtörténik, hogy egy találkozó után, én szeretnék egy újabbat, mert új gondolatok jelentkeznek, és új szükségletek bukkannak fel. Ez az, ami fontos: tudni egymásról, hallgatni egymásra, tágítani a gondolkozást. A világ tele van utcákkal, amelyek összefutnak, és szétfutnak; a fontos az, hogy ezek a jóra vezetnek (Interview with Eugenio Scalfari, October1, 2013 – La Repubblica text)
Jegyzet az angol nyelvű oldalon:
Ennek a tanulmánynak a szerzői tisztában vannak azzal, hogy a vatikáni Sajtó Iroda cáfolta azokat az értelmezéseket, amelyek bizonyos médiaforrások fűztek olyan kijelentésekhez, amelyek a Scalfari által készített Ferenc pápa interjúban vannak. Másfelől viszont figyelemre méltó, hogy egyesek, az említett források közül megtalálhatók a Vatikán honlapján (hívhatók a cikknél található linkre kattintva) , hivatalos jelleget kölcsönözve ezáltal eme tartalmaknak, látszólag magának Ferenc pápának a jóváhagyásával. Mindezen nyugtalanság és zavar közepette, mi mindig azt gondoljuk, hogy egy igaz tan bemutatása mindig világos kell, hogy legyen. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a közönség csak a média által közölt címeket olvassa, és amint tudjuk, az utóbbi gyakran manipulálja az igazságot. Következésképpen belátható, hogy csupán egy kijelentés, miszerint ezen interjúk tartalma nem idézi szó szerint Ferenc pápa szavait, egyszerűen nem elégséges. Ennél fogva, mi azzal a szándékkal közöljük ezt a cikket, hogy tisztázzunk kérdéseket, és irányítsuk a hívőket, ami mindig is célja volt enne az oldalnak, ahogy ezt mi a bemutatkozó levelünkben ki is fejeztük. Ilyen módon, bárki helyes döntést hozhat, miután elérhető számára az igazság megismerése.
Menj, hogy meggyőzz valakit, hogy ő katolikussá legyen? Nem, nem, nem. Eredj, találkozz vele, mert ő a testvéred! És ennyi elég. És segítsd őt, Jézus vagy a Szentlélek a többit megteszi. (Video-Message on the feast of Saint Cajetan, August 7, 2013)
De Pál is tudatában volt, hogy neki evangelizálnia kell, nem prozelitizmust művelni. Pál tanítja, hogy milyennek kell lennie az evangelizáció útnak, bátran kell rajta járni. És, ‘amikor az Egyház elveszíti apostoli bátorságát, akkor egy élettelen Egyházzá válik. Rendes talán, lehet – kedves, nagyon kedves – Egyházzá, de sivárrá, mert elveszítette a bátorságát, hogy kilépjen a külvárosokba, ahol annyi ember van, akik a bálványimádásnak az áldozatai, a világiasságnak, és a gyenge gondolkozásnak.’ A hibázás miatti félelem leküzdéséért realizálnotok kell, hogy fel tudtok állni, és tovább tudtok haladni. ‘Azok, akik a tévedés félelme miatt, nem lépnek tovább,’ – vonja le Ferenc pápa a következtetést – ‘ a legsúlyosabb hibát követik el.’ (Morning Meditation in the Chapel of Domus Sanctae Marthae, May 8, 2013)
Én úgyszintén el vagyok ragadtatva attól, hogy az elmúlt években lehetségessé vált néhány keresztény ereklyetartó visszahelyezése Algériában. Azzal, hogy mindenkit szívesen láttok, úgy, amilyen ő, a saját jóindulatából, és prozelitizmus nélkül, a ti közösségetek azt az elhatározást mutatja, hogy egy nyitott Egyház akar lenni, olyan, amelyik mindig ‘előre halad’. (cf. Evangelii Gaudium no. 46-47). (Address to the Bishops of North Africa, March 2, 2015)
[Eugenio Scalfari] Egy napon, a mi találkozásaink egyikén, ő nekem arról a küldetésről beszélt, ami a hitetleneket is érinti. „A missziós Egyház” – mondta ő nekem – „nem prozelitizál (térít erőszakosan), hanem megpróbálja előidézni az emberekben, hogy az Istent a saját lelkükben keressék.” (Conversation with Eugenio Scalfari, La Repubblica, March 15, 2015)
A TANÍTÓHIVATAL TANÍTÁSA
|
Tartalomjegyzék II. János Pál pápa |
|
II. János Pál pápa |
-Ma a megtérést ‘prozelitizálásnak’ (erőltetett térítésnek) tekintik – figyelmen kívül hagyva a személy jogát, hogy hallja az evangéliumot.
Isten igéjének hirdetése a keresztény megtérésre irányul, azaz Krisztusnak és az ő Evangéliumának teljes és őszinte befogadására a hit által. A megtérés Isten ajándéka, a Szentháromság műve; a Lélek az, aki megnyitja a szívet, hogy az emberek higgyenek az Úrnak „és megvallják” Őt (vö. 1Kor 12,3); Jézus mondja arról, aki a hit által közeledik hozzá: „Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza őt” (Jn 6,44). A megtérés a hitben kezdettől fogva egyetemes és radikális követelményként jelenik meg, amely Isten ajándékát korlátok és fenntartások nélkül elfogadja. Egyúttal meghatározott és lendületes folyamatosság, amely egy egész életre szól, állandó átmenet a „test szerinti életből” a „Lélek szerinti életbe” (vö. Róm 8,3-13). Következőleg Krisztus üdvözítő vezetésének és a tanítványvoltnak elfogadását jelenti.[…] A megtérésre szólító hívás, melyet a misszionáriusok a nem keresztényekhez intéznek, napjainkban vita vagy elhallgatás tárgya lett, mert „prozelitizmusnak” tekintik. Azt mondják, elegendő az embert több emberségre segíteni vagy a saját vallásának hűségesebb követésére buzdítani, avagy elegendő közösségeket életre hívni, amelyek alkalmasak az igazságosság, a szabadság, a béke és a szolidaritás szolgálatára. De közben elfelejtik, hogy minden embernek joga van Isten „jó hírének” megismerésére, amely Jézus Krisztusban vált ajándékká és nyilvánvalóvá. Az ember így tudja megvalósítani saját hivatását. E tény nagysága kitűnik Jézusnak a szamaritánus asszonyhoz intézett szavaiból: „Ha te ismernéd Isten ajándékát”, és az asszonynak az általa fel nem fogott, mégis lelkes kéréséből: „Uram, adj nékem ilyen vizet, hogy ne szomjazzam többé” (Jn 4,10.15). (II. János Pál, Redemptoris Missio 46.p)
-A pápának megvan a joga, hogy tanítson, kormányozzon, és megszenteljen, magánakJézus Krisztusnak a hatalmával.
A római pápa „sacra potestas”, szent hatalom birtokosa, amellyel tanítja az evangéliumi igazságot, kiszolgáltatja a szentségeket és kormányozza az egyházat Krisztus nevében és tekintélyével, de ez nem foglal magában semmiféle hatalmat a természeti vagy pozitív isteni törvényre vonatkozóan. ( II. János Pál pápa találkozója a Rota Romana tagjaival 2000. január 21.)
|
Szentírás |
-Mindenkinek hirdetni kell az evangéliumot tekintet nélkül az akadályokra.
Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. (2Tim 4,1-2)
-Pál félt attól, hogy elmulasztja az evangéliumot hirdetni.
Hogy az evangéliumot hirdetem, azzal nem dicsekedhetem, hiszen ez kényszerű kötelességem. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot. (1Kor 9,16)
|
XVI. Gergely pápa |
-A becsületesség önmagában, ha elválik az Egyháztól, nem nyeri el az üdvösséget.
Most a gonoszságoknak ama bőséges forrásáról szólunk, melytől az Egyház ma sajnálatos módon oly sokat szenved. A közömbösségre, az indifferentizmusra gondolunk, arra a ferde nézetre, amely mindenfelé elvetette a gonosznak ama ravasz cselét, hogy az örök üdvösségre bármelyik tetszés szerinti vallással el lehet jutni, ha csak az erkölcsi életet jóravalóan és tisztességes módon rendezzük be. Ti azonban könnyűszerrel távol tarthatjátok a népektől – akiket gondotokra bíztak – egy ilyen világos és egyértelmű kérdésben ezt a felettébb kártékony tévhitet. Hiszen az apostol is tanítja, hogy csak egy Isten, egy hit, egy keresztség van (Ef 4,5 ). Azoknak, akik azt állítják, hogy minden egyes hitvallás egyaránt megnyitja az utat az üdvözülés kapujához, vissza kell rettenniük és fontolóra kell venniük a Megváltó igéi szerint, hogy Krisztus ellen van az, aki nincs Krisztussal, hogy – aki nem Krisztussal gyűjt – veszedelmesen szétszórja azt, amit gyűjtenie kellene (Lk 11,23), s hogy minden kétségen kívül örökre elveszett az, aki nem a katolikus hithez ragaszkodik, és aki e hitet nem tartja meg épségben és sértetlenül ( Szent Atanáz féle hitvallás). Hallgassunk Jeromosra, aki, midőn az Egyház a hitszakadás által három részre oszlott, mindenkihez rendíthetetlen határozottsággal és fáradhatatlanul így szólt: „Aki Péter trónjával van szövetségben, az az én emberem.”(Szent Jeromos levelei, 57.) De hamisan vallana az, aki így szólna: én is vízben születtem újjá. Az ő számára Szent Ágoston szavát idézzük, mint a legmegfelelőbbet: „Ugyanaz a külseje annak a venyigének is, amit lemetszettek a szőlőtőről: de mit használ neki a külső, ha nem a gyökérből él?”(XVI. Gergely Mirari Vos enciklika II/1.p)
|
IX. Pius pápa |
-A békéltetők az Egyház ellenségei.
A megtévesztésnek és a rendetlenségnek mostani idejében, nem szokatlan látni katolikusokat, keresztényeket – még évszázados klérussal és kolostorokkal sem – akiknek állandóan van az ajkukon egy szavuk a beilleszkedéshez, az egyezkedéshez és tárgyaláshoz. Rendben! Én nem habozok kijelenteni: ezek az emberek tévednek, és nem tartom őket az Egyház legkisebb ellenségeinek. Mi egy korrupt és kárhozatos légkörben élünk, és tudnunk kell, hogy miként tudjuk megőrizni magunkat ettől. Ne engedjük meg magunknak, hogy hamis tantételek fertőzzenek meg, amelyek mindent elveszítenek annak az ürügye alatt, hogy mindent meg fognak menteni. (Pius IX. Speech in the Church of Aracoeli, September 17, 1861)
|
XIII. Leo pápa |
-Aki egy eretneknek próbál megfelelni, közelebb kerül hozzá.
Ha tehát nem akar eretnek lenni és eretneknek tartatni, ne ennek vagy annak engedelmeskedjék . . . Mindannyi helyett a római széknek igyekezzék engedelmeskedni. Mert ha ennek engedelmeskedik, általában véve mindenütt mindenki jámbornak és igazhitűnek fogja tartani. Mert csak hasztalan beszél az, ki a hozzám hasonlókat meg akarja győzni és nem engedelmeskedik a római szentegyház szentséges pápájának, vagyis az apostoli széknek s erre nem hivatkozik ( Leo XIII. enciklikájában Satis cognitum június 13.p, 1896 )
|
II. Vatikáni Zsinat |
-Az Egyház, és a hívők kötelessége az, hogy tanítsák, és végbe vigyék azt, amit Krisztus parancsolt.
Az Egyház tevékenysége nem merül ki teljesen a szent liturgiában. Mielőtt ugyanis az emberek a liturgiában részt tudnának venni, meghívást kell kapniuk a hitre és a megtérésre: „De hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek?” (Róm 10,14–15). Ezért az Egyház a nem hívőknek az üdvösség örömhírét hirdeti, hogy ismerje meg minden ember az egyedül igaz Istent, és akit Ő küldött, Jézus Krisztust, s bűnbánatot tartva térjen meg útjairól. A hívőknek pedig szüntelenül hirdetnie kell a hitet és a bűnbánatot, ezen kívül föl kell készítenie a szentségek vételére, tanítania kell megtartani mindazt, amit Krisztus parancsolt, s buzdítania kell a szeretet, a jámborság és az apostolkodás minden cselekedetére, melyekből nyilvánvalóvá válik, hogy a Krisztus-hívők nem ebből a világból valók ugyan, mégis világosságai a világnak, és megdicsőítik az Atyát az emberek előtt. (A II. Vatikáni Zsinat SACROSANCTUM CONCILIUM 9.p )
|
VI. Pál pápa |
-A másokkal való párbeszédben védenünk kell magunkat attól, hogy megfertőződjünk az ő hibáiktól.
Az apostoli hivatás mindig kockázattal jár. Testvéreink megközelítésének a gondja semmiképpen se indítson minket arra, hogy felhígítsuk az igazságot, vagy elvegyünk belőle valamit. Párbeszédünk nem lehet gyengeség a hit magatartásával szemben. Az apostolság nem ingatható meg, és nem alakulhat át kétes kompromisszummá, keresztény hivatásunkat megkülönböztető szellemi és gyakorlati alapelvekben. Csak aki teljesen hűséges Krisztus tanításához, az lehet hivatásos apostol. És aki teljességgel éli keresztény hivatását az lesz felvértezve a tévedések mételye ellen, amellyel kapcsolatba kerül. (VI. Pál pápa Ecclesiam Suam 91-92.p Forrás: VI. Pál: Az Egyház küldött) (az Angol fordításban 88.p)
|
Hittani Kongregáció |
Napjaink relativizmusa nem ok arra, hogy felhagyjunk, az Egyház evangelizációs tevékenységével.
Az egyház elkötelezettsége az evangelizációra soha nem hiányozhat, mivel az ő saját ígérete értelmében, az Úr Jézus jelenléte a Szentlélek erejében soha nem hiányozhat belőle: „Én veletek vagyok minden nap, egészen a világ végezetéig” (Mt 28,20). A relativizmus és ireneizmus (minden áron való béketörekvés – a fordító megjegyzése:), amely elterjedt ma a vallás területén, nem elégséges okai annak, hogy hiányzik a válasz erre a nehézségre, hanem csak mutatja azt a félelmetes elkötelezettséget, amelyik magának az Egyháznak a természetéhez, és az Egyház ’elsődleges feladatához’ hozzá tartozik (vö XVI. Benedek, a a San Paolo fuori le mura látogatás során mondott homíliája (2005, április 25,): AAS 97 (2005), 745). „Caritas Christi urget nos – Krisztus szeretete ösztönöz minket” (2 Kor 5,14): számtalan katolikus élete tanúskodik erről az igazságról. Mindenkor az egész egyház történetében, az emberek Jézus szeretete által motiválva mindenféle kezdeményezéseket és műveket vállaltak annak érdekében, hogy hirdessék az evangéliumot az egész világon, és a társadalom minden területén, mint egy örök emlékeztetőül és felhívásként minden keresztény nemzedék számára, hogy teljesítsék nagylelkűen Krisztus megbízatását. Ezért, mint XVI. Benedek emlékeztet, „az Evangélium hirdetése és róla való tanúságtétel az első szolgálattétel, amelyet a keresztények nyújthatnak az egész emberi nemnek, hogy ti. arra kaptak meghívást, hogy Isten szeretetében részesedjenek, amely teljes mértékben Jézus Krisztusban nyilvánult meg, a világ egyetlen Megváltójában” (vö. XVI. Benedek az „Ad gentes” zsinati dekrétum 40. évfordulójára emlékező nemzetközi konferencia résztveőihez mondott beszéde 2006. március 11, AAS 98, 334). A szeretet, amely Istentől jön, egyesít bennünket ővele, és olyanná „tesz minket, akik” túlépünk a megosztottságon, és egyé tesz bennünket addig is, amíg a végén „Isten lesz minden mindenben” (1Kor 15:28). (Congregation for the Doctrine of the Faith, Doctrinal Note on Some Aspects of the Evangelization, no. 13, October 6, 2007)