1.  A levél megírásának indítéka

A levélbôl nem nehéz felismerni a megírás indítékát és célját: az irat az egyházat azoktól a tévtanítóktól inti óva, akik Krisztus második eljövetelén gúnyolódtak, mivel az szemmel láthatóan még mindig nem következett be (ld. 3,4). Valószínûleg — ugyanúgy, mint a Júdás-levélben — gnosztikus hatás alatt álló tévtanítók voltak ezek, akik egyáltalán nem fogadták el Krisztus második eljövetelét, mert azt állították, hogy a feltámadás máris megtörtént. Ezzel a felfogással már a második Timóteus-levélben szembe kellett szállni:

,,Közéjük tartozik Himeneusz és Filétusz is, akik eltévelyedtek az igazságtól, mert azt állítják, hogy a feltámadás már végbement, s ezzel nem kevés embert megzavartak hitükben.” (2 Tim 2,17-18)

Szent Iréneusz, Lyon püspöke (szül. 115 körül), tanúsítja, hogy az imént említett felfogás gnosztikus eredetû:

,,Simon utóda, a szamaritánus Menander szintén igen nagy mûvésze volt a varázslásnak… Ezenkívül azt hirdette, hogy a varázslás mestersége, melyet ô tanít, hatalmat ad azok felett az angyalok felett, akik a világot létrehozták. A tôle kapott keresztség által ugyanis a tanítványai a feltámadásban részesülnek, ezentúl már nem halhatnak meg, romolhatatlanok, örökké fiatalok és halhatatlanok.” (Eretnekségek ellen I, 23,5)

,,Sokkal inkább azt állítják (= a tévtanítók), hogy a feltámadás a halottak közül nem más, mint az ô úgynevezett igazságuk ismerete (= gnózis!).” (Eretnekségek ellen II, 31,2)

Már Szent Pálnak fel kellett emelnie szavát olyan tévtanítókkal szemben, akik tagadták a halottak feltámadását:

,,Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.” (1 Kor 15,12-14)

A feltámadás tagadása hitünk középpontját érinti. Ezért akar a szerzô egy ilyen rendkívül súlyos veszélyben levelével a keresztény közösségek segítségére sietni.

2.  A levél szerzôje

Levelének kezdetén a szerzô ünnepélyes formában nevezi meg magát: ,,Simeon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola”. Több helyen is utalás történik Péterre: szemtanúja volt Jézus színeváltozásának (1,16-19), írt már egy levelet a kisázsiai egyházaknak (3,1), Pált pedig testvérének nevezi (3,15).

Ennek ellenére Péter szerzôségét már a korai egyházatyák közül is sokan kétségbe vonták. Egészen eltekintve attól, hogy már az elsô Péter-levél pszeudonim irat benyomását kelti, maga a második Péter-levél tartalmaz adatokat arra vonatkozólag, hogy nem Péter apostol írta azt. A 3,4 szerint az ,,atyák”, vagyis az apostolok már régen a múlthoz tartoznak. A 3,2-ben a szerzô nem számítja magát az apostolok közé. A 3,15 is késôi idôre utal, mivel már létezik a páli levelek egyfajta gyûjteménye, s ezek az ,,Írások”-kal, vagyis az Ószövetséggel egyenrangú iratokként szerepelnek. Ez arra enged következtetni, hogy már a korai egyház sugalmazottnak tekintette a páli leveleket. Itt találjuk tehát az elsô tanúbizonyságot arról, hogy megkezdôdött a keresztény hit számára mérvadó iratok gyûjteményének, a kánonnak a kialakulása.

Ezenkívül Péter apostol aligha használta volna fel a Júdás-levelet, amelyre a 2. fejezet messzemenôleg támaszkodik.

A szerzô egy hellenista mûveltségû zsidókeresztény lehetett, hiszen nemcsak az Ószövetségben, hanem a zsidó hagyományban is igen járatos. Levelét ,,apostoli végrendelet”-nek szánta (ld. 1,13k). A végrendelet-mûfaj mind a zsidóságban, mind pedig az ôsegyházban igen kedvelt volt. Ismerjük Ádám, Ábrahám, Jób, Izsák, Mózes, a tizenkét pátriárka, valamint Salamon végrendeletét. Ezek mind apokrif iratok. A Timóteushoz írt második levél is a végrendelet-mûfajba tartozik:

,,Te azonban maradj mindenben meggondolt, viseld el a bajokat, teljesítsd az evangélium hirdetôjének feladatát, töltsd be szolgálatodat. Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van.” (2 Tim 4,5-6)

Az ilyen jellegû ,,utolsó rendelkezések”, megbízások és figyelmeztetések a legnagyobb tekintélyt igénylik.

Talán éppen a második Timóteus-levél mint páli végrendelet indította a szerzôt arra, hogy Péter nevét válassza, és ne Pálét. Ennek a névnek a használata ezenkívül megkímélte a szerzôt attól, hogy súlyos vitába kerüljön a páli levelekkel, melyekre a tévtanítók hivatkoztak (A. Vögtle).

Mivel Péter a 2. század egyházában egyre nagyobb jelentôségre tett szert, neve magától értetôdôen adódott. Már az elsô Péter-levélben megállapítható a páli és péteri hagyományok összekapcsolása, igaz csak közvetett módon. A második levélben ez az egybefonódás még egyértelmûbb formában megmutatkozik. Pál immáron Péter ,,szeretett testvére” (3,15). Itt annak az egyházon belüli fejlôdésnek a kezdetén vagyunk, amely Péter és Pál apostolokat olyan szorosan összekapcsolta, hogy ünnepük ugyanarra a napra, Péter-Pál napjára került. Errôl az ünneprôl 354-tôl kezdve vannak adataink.

Már csak az a kérdés maradt hátra, vajon ugyanattól a szerzôtôl származik-e az elsô és a második Péter-levél. A 3,1-ben a szerzô azzal az igénnyel lép fel, hogy mind a két levelet ô írta. A feltett kérdésre mégis nemmel kell válaszolni, mivel a két irat mind tartalom és stílus szempontjából, mind az elôadás módjában nagyon különbözik egymástól. Ennélfogva a 3,1 megjegyzése is a pszeudoepigráfia stílusához tartozik.

3.  A levél megírási ideje, helye és címzettjei

Biztosra vehetô, hogy a Júdás-levél és a második Péter-levél megírása között nagyobb idôtávolságnak kellett eltelnie, mert az utóbbi levélben az apokrif iratokkal szemben kritikusabb magatartás figyelhetô meg. A második Péter-levél szerzôje ennélfogva sem azt az apokrif elbeszélést, amelyben Mihály fôangyal az ördöggel Mózes holttestérôl vitázik (Júd 9), sem pedig a Hénok könyvébôl való kifejezett idézetet (Júd 14 és 15) nem veszi át a Júdás-levélbôl. Mivel az apokrif irodalom a nép körében nagy tetszésre talált, a szerzô tartózkodása az apostoli hagyomány tisztán tartásáért való küzdelem kezdetét jelzi: azt a törekvést, amely a mértékadó iratok elkülönítésére irányul. Ez a fejlôdés abban is megmutatkozik, hogy a szerzô a páli levelek egyfajta gyûjteményét is ismerte már. Ezek a levelek, bár egyéni közösségeknek íródtak, immáron minden hívô, legalábbis a felelôs tanítók rendelkezésére állnak (3,15k). Ezenkívül az Újszövetségben itt találjuk az egyetlen helyet, ahol apostoli iratok a ,,többi Írás”, vagyis az Ószövetség mellett egyenrangúan állnak (3,16). Ez annak a jele, hogy a páli levelek már sugalmazottnak számítottak. Mindezek a megfigyelések azt mutatják, hogy a második Péter-levél az Újszövetség legkésôbbi irata, amelyben olyan fejlôdés rajzolódik ki, amely majd csak a következô évszázadokban jut teljesen érvényre. Ezért az iratot a Kr. u. 120-140 közötti idôszakra kell helyeznünk.

A megírási helyre vonatkozólag a levél semmiféle támpontot nem ad. Csak azt tudjuk, hogy az iratot elôször Origenész (kb. 185-254) említi, és hogy legkorábban Egyiptomban számították a kánoni könyvek közé. Hogy ez valójában a megírási helyre utaló adatként értékelendô-e, nyitott kérdés marad.

Mivel Péter szerzôségét a legtöbb egyházatya tagadta, a levél fölvétele az újszövetségi kánonba nagyon lassan ment végbe. Az egyház általánosan csak a 4. századtól kezdve ismerte el az iratot.

A 3,1-ben található megjegyzés: ,,Szeretteim, már ezt a második levelet írom nektek”, azt sugallja, hogy a címzettek ugyanazok, mint az elsô Péter-levélben, vagyis a kisázsiai egyházak. A közösségek helyzete mindazonáltal most egészen más. Nem kívülrôl, a pogányok részérôl jövô veszélyrôl van többé szó, hanem olyan tévtanítókkal szembeni küzdelemrôl, akik a keresztények soraiból kerültek ki. Természetesen éppen a kisázsiai térség volt évszázadokon keresztül a teljes keresztény igazságért folytatott teológiai és filozófiai küzdelem középpontja. Ennek következtében nem lehet kizárni, hogy a levél ténylegesen kisázsiai közösségeknek íródott. A levél kezdete azokat nevezi címzetteknek, ,,akik Istenünk és Üdvözítônk, Jézus Krisztus igazsága által ugyanabban a drága hitben részesedtek, mint mi”, vagyis minden keresztényt. Ez az általános címzés érv amellett, hogy a második Péter-levél olyan tanító és buzdító irat, amely az egész egyháznak szól, fôképpen talán a kisázsiai közösségeknek. Az mindenesetre feltételezhetô, hogy a közvetlen címzettek nem ismerik a Júdás-levelet, hiszen egyébként a szerzô aligha használta volna azt föl olyan kiadósan. (Forrás: Paula-Angelika Seethaler: 1. és 2. Péter-levél. Júdás-levél. Eredeti címe: 1. und 2. Petrusbrief / Judasbrief (Stuttgarter Kleiner Kommentar: Neues Testament; [N.F.], 16) A magyar fordítást szerkeszti és kiadja: Tarjányi Béla, Fordította: Kocsis Imre)

Bevezetés.

¹Simon Péter, Jézus Krisztusnak szolgája és apostola azoknak, akik velünk együtt ugyanolyan mértékben részesültek a mindennél értékesebb hitben Istenünk és Megváltónk, Jézus Krisztus igazságosságában. ²Gyarapodjon bennetek a kegyelem és béke Isten és Urunk, Jézus Krisztus ismeretében.

Krisztus ismerete üdvösségre vezet.

³Isteni ereje az Isten szerinti jámbor élethez mindent megadott nekünk: megismertük azt, aki saját dicsőségével és erejével meghívott minket. ⁴Értékes és nagy ígéreteket kaptunk, hogy általuk részeseivé legyetek az isteni természetnek, és megmeneküljetek a romlottságtól, amely a világban uralkodik a bűnös kívánság következtében. ⁵Éppen ezért minden igyekezetetekkel legyetek rajta, hogy hitetek megteremje az erényt, az erény a tudást, ⁶a tudás az önuralmat, az önuralom a jóban való kitartást, a jóban való kitartás a vallásos érzületet, ⁷a vallásos érzület a testvériességet, a testvériesség pedig a szeretetet. ⁸Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem marad Urunkra, Jézus Krisztusra vonatkozó ismeretetek hatástalan és meddő. ⁹Az, akiben ezek nincsenek meg, vak és rövidlátó, mert megfeledkezett róla, hogy régi bűneitől megtisztuljon. ¹⁰Testvérek, ezért még inkább törekedjetek rá, hogy hivatásotokat és kiválasztottságotokat tetteitekkel megpecsételjétek, mert ha ezt megteszitek, nem botoltok el soha. ¹¹Így lesz ugyanis könnyű számotokra a bemenetel Urunknak és Megváltónknak, Jézus Krisztusnak örök országába. ¹²Ezért folyton azon leszek, hogy emlékeztesselek benneteket ezekre, ha ismeritek is, és biztosak vagytok is a most felfogható igazságban.¹³Kötelességemnek tartom ugyanis, hogy amíg e sátorban élek, buzdítsalak és ösztönözzelek benneteket, ¹⁴mert tudom, hogy közel van sátram levetése, mint azt Urunk, Jézus Krisztus is tudtomra adta. ¹⁵De igyekszem, hogy ezekre halálom után is mindig emlékezzetek.

A hit alapja a kinyilatkoztatás.

¹⁶Mert nem kieszelt meséket vettünk alapul, amikor tudtul adtuk nektek Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hiszen szemlélői voltunk fenségének. ¹⁷Amikor ugyanis az Atyaisten tiszteletet nyilvánított iránta és megdicsőítette, ez a szózat hallatszott rá vonatkozóan a fölséges dicsőség hazájából: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” ¹⁸Ezt az égből jövő szózatot mi is hallottuk, amikor ott voltunk vele a szent hegyen. ¹⁹Így a prófétai jövendöléseket még jobban hisszük. Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben. ²⁰Először is azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből. ²¹Hisz sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, hanem mindig csak a Szentlélektől sugalmazva beszéltek – Isten megbízottaiként – a szent emberek.

A tévtanítók.

¹De akadtak a nép körében hamis próféták is, ahogy a ti körötökben is föllépnek majd hamis tanítók, akik romlásba döntő tévtanokat terjesztenek, s még megváltó Urunkat is tagadják, s ezzel gyors pusztulást vonnak magukra. ²Sokan követik majd őket erkölcstelenségükben, s miattuk szidni fogják az igaz vallást. ³Kapzsiságukban megkísérlik, hogy hízelgő szavakkal becsapjanak majd titeket. De már rég kimondatott az ítélet, s pusztulásukat nem kerülik el. ⁴Mert Isten az angyaloknak sem kegyelmezett, amikor vétkeztek, hanem az alvilág sötét mélyébe taszította őket, hogy maradjanak őrizetben az ítéletre, ⁵és a régi világnak sem kegyelmezett, hanem csak Noét, az igazság hírnökét mentette meg nyolcadmagával, amikor az istentelen világra rázúdította a vízözönt, ⁶vagy amikor Szodoma és Gomorra városát elhamvasztotta, és végpusztulással büntette, hogy példát adjon a későbbi korok bűnöseinek. ⁷Ugyanakkor megmentette az igaz Lótot, aki ezeknek a gonoszoknak kicsapongó életmódja miatt annyira szenvedett. ⁸Az igaznak ugyanis, aki köztük élt, napról napra látnia és hallania kellett a törvénysértő tetteket, s ez vallásos lelkének nagy gyötrelmet okozott. ⁹Ért hozzá az Úr, hogy az Isten szerint élőket kiragadja a kísértésből, a gonoszok büntetésével pedig várjon az ítélet napjáig, ¹⁰főként azokéval, akik szennyes testi vágyakat hajszolnak és (Isten) felsőbbségét nem ismerik el. Vakmerők, önhittek, nem félnek káromolni (az égi) hatalmasságokat, ¹¹noha a náluknál erősebb és hatalmasabb angyalok igazságtalanul nem vádolják őket az Úr előtt. ¹²De ezek, mint az oktalan állatok, amelyek természetüknél fogva megfogásra és levágásra valók, azt káromolják, amit nem ismernek. Mint azok, ezek is elpusztulnak, ¹³az igazságtalanok az igazságtalanság bérét kapják. Élvezetnek tartják világos nappal a dőzsölést, szenny­ és piszokfoltok, kéjelegnek az élvezetekben, amikor veletek együtt lakmároznak. ¹⁴Szemük tele van azzal, akivel házasságot törnek, és éhes a bűnre. Csábítgatják az állhatatlan lelkeket, szívük hozzá van szokva a kapzsisághoz: az átok gyermekei! ¹⁵Az egyenes utat elhagyták és eltévelyedtek, Beor fiának, Bileámnak útjain járnak, aki igazságtalan bérre vágyott, ¹⁶de igazságtalansága miatt kapott feddést: a néma teherhordó állat emberi hangon szólalt meg, és megakadályozta a próféta esztelenségét. ¹⁷Kiszáradt források, szélvész kergette fellegek, akikre a sötétség homálya vár. ¹⁸Mert nagyhangú, üres szólamokkal buja testi vágyakra csábítják azokat, akik éppen csak hogy kiszabadultak azok közül, akik tévúton járnak. ¹⁹Szabadságot ígérnek nekik, jóllehet a romlottság rabjai, hisz mindenki annak a rabja, aki legyőzte. ²⁰Mert akik a világ romlottságából kimenekültek az Úrnak és Megváltónak, Jézus Krisztusnak megismerése útján, aztán újra belemerültek és hatalmába estek, azoknak ez az utóbbi állapotuk rosszabb, mint az azelőtti volt. ²¹Mert jobb lett volna nekik, ha nem ismerték volna a nekik adott szent parancsokat, mint hogy aztán hűtlenek lettek hozzájuk. ²²Illik rájuk, amit a közmondás mond: „Visszatért a kutya a hányadékához” és: „A megfürdött disznó pocsolyában hentereg.”

Krisztus eljövetele.

¹Szeretteim, ez már a második levelem, amelyet nektek írok. Arra törekszem, hogy bennük emlékeztesselek benneteket, és így ébren tartsam bennetek a tiszta gondolkodást, ²hogy jussanak eszetekbe, amiket a szent próféták előre megmondtak; továbbá Urunk és Megváltónk parancsa, amelyet apostolaitok közöltek veletek. ³Először is értsétek meg, hogy az utolsó napokban csúfondáros gúnyolódók fognak fellépni, akik saját vágyaik szerint élnek, ⁴és azt mondják: „No, hol van (Krisztus) megígért eljövetele? Amióta atyáink meghaltak, minden marad úgy, ahogy a teremtés kezdetétől volt.” ⁵De ezek szándékosan tagadják maguk előtt, hogy az ég ősidőktől fogva volt, és a föld is azóta, hogy Isten szavára a vízből és a víz által létrejött. ⁶Így pusztult el vízözönnel az akkori világ is.⁷De a mostani eget és földet ez a szó megmentette, hogy az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára megmaradjon a tűznek. ⁸Szeretteim, főképp egy dolog ne kerülje el figyelmeteket: az, hogy egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap. ⁹Az Úr nem késik ígéretét teljesíteni, ahogy némelyek késedelmeskedésnek tartják, hanem türelemmel viseltetik irántatok, mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem hogy mindenki bűnbánatot tartson. ¹⁰Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld és ami rajta van, elenyészik. ¹¹Mivel így minden elpusztul, minden tekintetben szentül és vallásosan kell élnetek, ¹²hiszen várjátok és siettetitek Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak. ¹³Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját.

Befejezés.

¹⁴Szeretteim, minthogy ezt várjuk, legyetek rajta, hogy békességben, tisztán és feddhetetlenül találjon benneteket. ¹⁵Urunk türelmét tartsátok üdvösségnek, ahogy szeretett testvérünk, Pál írta nektek ajándékul kapott bölcsességében ¹⁶minden olyan levélben, amelyben ezekről a dolgokról beszél. Vannak bennük nehezen érthető dolgok, ezeket a tanulatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi Írást is. ¹⁷Szeretteim, mivel már eleve tudtok erről, vigyázzatok, nehogy a gonoszok tévedése elsodorjon benneteket, és elveszítsétek biztonságotokat. ¹⁸Gyarapodjatok Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus kegyelmében és ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen. (Forrás: http://szentiras.hu/SZIT/2Pt)