- máj.25.
Bergoglio bíboros Victor Manuel Fernandezzel 2011-ben, Buenos Airesben
(Róma) Ferenc pápa aláírta a zsinat után keletkezett, sokat vitatott pápai iratot, az Amoris laetitia-t. A szövegen egy teljes szerkesztőcsapat dolgozott. Az azonban nyílt titok, hogy a szöveg tényleges szerzője a pápa árnyékírója (irodalmi néger) Msgr. Victor Manuel Fernandez, akit Ferenc pápa hozatott Rómába. „Ferenc Pápa írásának kulcsfontosságú pontjai, és fő tanácsadójának két évvel korábbi szövege között bámulatos hasonlóságok tapasztalhatóak”, mondta a vatikáni szakértő, Sandro Magister. Végülis „kettős szinódust tartottak egy olyan megoldás keresésére, amelyet már korábban írásba rögzítettek.”
„Az, hogy Ferenc pápa eleve ezt akarta elérni, időközben mindenki számára nyilvánvalóvá vált.“
Az Amoris laetitia kulcsfontosságú részei egyben a leginkább kétértelműek is, amelyeket tudatosan és szándékosan hagytak meg kétértelműnek, ahogy azt számos, április 8-a óta keletkezett, egymásnak ellentmondó értelmezés is bizonyít mind az egyház képviselőinek, mind a hívőknek megdöbbenésére és aggodalmára. És akkor még nem beszélünk arról, ahogy a papság egy része az ebből eredő új tapasztalatokat a gyakorlatban végrehajtja, amely igencsak ellentétes a hatályos szentségekkel.
Itt a szinódus után keletkezett levél nyolcadik fejezetére gondolunk, amely az elvált és újraházasodott személyek szentáldozásban való részvételéről szól. „Hogy Ferenc pápa eleve ezt akarta elérni, időközben mindenkinek nyilvánvalóvá vált” – mondta Magister. „Hiszen már Buenos Aires érsekeként is ez volt a véleménye.” Ami pedig a gyakorlatot illeti: A Magister feltárta azt is, hogy az Amories Laetitia néhány kulcsfontosságú kifejezésének már van „argentin előtörténete”. Ezeket két olyan cikkből vették át, amelyeket Victor Manuel Fernandez már 2005-ben és 2006-ban megjelentetett. Már azidőtájt is – és manapság még inkább jellemző –, ő volt az igazi gondolkodó az egykori buenos airesi érsek és mai pápa mögött. Ferenc magával hozta őt szellemírónak (irodalmi négernek) Rómába. Őt tartják ezen argentin pontifikátus ideje alatt született minden fontos írásmű árnyékszerzőjének.
Fernandez a szituációs erkölcs mellett áll – szemben a Veritatis splendor-ral
Ferenc pápa Fernandezzel
Fernandez 2005-2006-ban teológiaprofesszor volt az Universidad Católica Argentina-n (Argentin Katolikus Egyetem) Buenos Airesben.
2004-ben, ugyanezen az egyetemen tartottak egy nemzetközi teológuskonferenciát II. János Pál pápa Veritatis splendor Enciklikájával kapcsolatosan „Az egyház erkölcstanának egyes alapvető kérdéseiről”. Ez az enciklika elutasította az ún. „szituációs etikát”, amely irányzat a jezsuiták körében már a 17. században is elterjedt volt, és amely manapság az egyházban mind inkább megtalálható. A Veritatis spendor nem csupán egy enciklika. Ezt az enciklikát XVI. Benedek pápa 2014-ben, az ő mindmáig rejtélyes lemondása óta megjelentetett ritka írásainak egyikében az egyház egyik legfontosabb enciklikájaként jellemezte. XVI. Benedek elődjének öt enciklikáját nevezte fontosnak. Amíg azonban a négy másikat csak pár sorral méltatta, a Veritatis splendor-nak egy teljes oldalt szentelt. Ez az enciklika „változatlan időszerűségnek” örvend, ami miatt „annak tanulmányozása és befogadása” „hatalmas és fontos kötelezettségünk”.
A Veritatis splendor, XVI. Benedek szerint, visszaadta a keresztény erkölcsnek metafizikai és krisztológiai alapjait, és ez az egyetlen, amely önmagában képes ellenállni és leküzdeni az uralkodó erkölcs pragmatikus eltévelyedését. Ugyanis a jelen korszellemben uralkodó erkölcsben már nincs „igazán rossz vagy igazán jó, csak olyasmi, ami a siker számára jobb vagy rosszabb.”
A 2004-ben, Buenos Airesben megtartott teológuskongresszus, amely elsődlegesen a család teológiájával foglalkozott, a Ratzinger bíboros / XVI. Benedek által felvázolt irányvonal mentén haladt. „Ezzel szemben Fernandez írta meg mindkét említett cikket, amelyek gyakorlatilag a szituációs etika védelmét szolgálták”, mondja Magister.
Bergoglio bíboros/ Ferenc pápa, mint Fernandez támogatója
Nem ez a két szöveg volt a döntő indok, de mégis szerepet játszottak abban, hogy a római Katolikus Nevelés Kongregációja elutasította Fernandez kinevezését az Argentin Katolikus Egyetem rektori pozíciójára. Fernandez legerősebb támogatója az akkori buenos airesi érsek, Jorge Mario Bergoglio bíboros volt. Ő támogatta a rektori hivatal megpályázását is. Hogy pontosan fejezzük ki magunkat, Bergoglio olyannyira élt-halt Fernandez rektori kinevezéséért a legfontosabb argentin katolikus egyetemre, hogy minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy a római Nulla osta pártfogását megszerezze védence számára. Amely hosszas huzavona után sikerült is.
Amikor Bergogliot 2013-ban pápának választották, az egyik első rendelkezése az volt, hogy kineveztette Fernandezt a felső-karintiai, megszűnt Tiburnia egyházmegye címzetes érsekévé. Ugyanakkor a francia domonkos teológusnak, Jean-Louis Bruguès atyának, aki egykor a Katolikus Nevelés Kongregációjának titkáraként Fernandez rektorrá való kinevezésének ellenszegült, és aki most a Szent Római Egyház levéltárosa és könyvtárosa, Ferenc megtagadta a bíboros méltóságot, amely ezzel a különleges hivatallal tulajdonképpen karöltve járna. S míg Ferenc pápa mosolygó és a társadalmi szabályoktól eltérő pápaként járja a világot, amely emiatt ünnepli is, Bruguès esetében megmutatta, hogy igencsak engesztelhetetlen is tud lenni.
„Minden más, mint egy briliáns“ teológus
„Fernandez 2013 óta több időt tölt Rómában, mint Buenos Airesben“, mondja Magister. Az örök városban barátjának és pápájának szellemírójaként állandó megbízatása van, „anélkül, hogy teológiai referenciái növekedtek volna”, amelyek már rektorátusa elején is „mindennek voltak nevezhetőek, csak éppen briliánsnak nem“.
Az első, Fernandez által megjelentetett könyv, amely megmutatta az „ő géniuszát a világ előtt“, – mondja a Magister –, az 1995-ben, Argentínában megjelent mű, a „Gyógyíts meg a száddal. A csók művészete” (Saname con tu boca. El arte de besar) volt. Sandro Magisternek a legszorosabb pápai tanácsadó teológiai alkotómunkájára vonatkozó kritikai megjegyzései kiváltották a pápai kíséret haragját, és ez döntően befolyásolta azt is, hogy évtizedek után visszavonták Vatikán-szakértői akkreditációját.
Fernandez tollából származik az Evangelii gaudium szövegének nagyobb része, a Laudato si, öko-enciklika, valamint a szinódus után írt Amoris laetitia a házasságról és a családról is.
Fernandez mindkét szövege, amely a 2016. március 19-i Amoris laetitia-ban szinte szóról szóra megjelennek, az alábbi szövegekből származnak:
- Victor Manuel Fernandez: El sentido del carácter sacramental y la necesidad de la confirmación, in: Teología Nr. 86, 42/2005, S. 27-42;
- Victor Manuel Fernandez: La dimensión trinitaria de la moral. II. Profundización del aspecto ético a la luz de “Deus caritas est”, in: Teología Nr. 89, 43/2006, S. 133-163.
Spaemann: „Az erkölcsteológia befolyásos irányzata, amely tiszta szituációs etikát képvisel“
A Fernandez-szövegekkel, és ezáltal az Amoris laetitia-val kapcsolatban is „hasznos“, – így Magister -, „elképzelni, amit legutóbb a nagy filozófus és teológus, Robert Spaemann mondott, és akivel Fernandezt a legkevésbé sem lehet összehasonlítani“:
Az igazi problémát azonban már a sok-sok éve – a Jezsuitáknál már a 17. században az erkölcs teológiában is megjelent – befolyásos áramlat jelenti, amely egy tisztán szituációs etikát képviseli. II. János Pál pápa elutasította a szituációs etikát, és a Veritatis Splendor enciklikában el is ítélte azt. Az Amoris Laetitia szakít ezzel a tanító írással is.“
Az Amoris laetitia összehasonlítása Fernandez szövegeivel
Amoris laetitia, 301
Ahhoz, hogy helyesen értsük, miért lehetséges és szükséges néhány úgynevezett „szabálytalan” helyzetben a különleges megkülönböztetés, van egy pont, amelyet mindig meg kell vizsgálni annak érdekében, hogy soha ne merülhessen fel a gondolat, hogy az evangélium követelményeit kívánjuk csökkenteni. Az Egyház birtokában van az enyhítő körülmények és feltételek megbízható reflexiójának. Ezért nem lehet már azt mondani, hogy mindenki, aki ilyen úgynevezett „szabálytalan” helyzetben él, a halálos bűn állapotában leledzik és elvesztette a megszentelő kegyelmet.
Fernandez 2005, 42
Figyelembe véve azokat a feltételeket, amelyek enyhítik vagy megszüntetik a jogosultságot és a felelősséget, mindig lehetőség van arra, hogy a bűn egy szituációja objektíve együtt létezzen egy élettel a megszentelő kegyelemben.
Amoris laetitia, 301
A korlátozásoknak nem csupán a normák esetleges nem ismeréséhez van közük. Egy embernek, annak ellenére, hogy pontosan ismeri a normákat, lehetnek nehézségei „az értékek megértésében, amelyekről az erkölcsi normák szólnak”[339] , vagy találhatja magát egy olyan szituációban, amely nem engedi meg neki, hogy másképp cselekedjen, vagy más döntéseket hozzon anélkül, hogy újabb vétket kövessen el.
A 339-es lábjegyzet: II. János Pál, Familiaris consortio Apostoli irat (22. November 1981), 33: AAS 74 (1982), p. 121.
Fernandez 2006, 159
Ha a történelmi személy a szubjektív feltételek között nem érzi úgy, hogy másként kell cselekednie, vagy nem érti „az értékeket, amelyekről az erkölcsi normák szólnak” (FC, 33c), vagy ha egy adott norma vonatkozásában annak becsületes használata nem vezet oda, hogy ennek a betartását el is fogadja.”
Amoris laetitia, 301
Ahogy azt a szinódus atyái korrekten kifejezték, „adódhatnak olyan tényezők, amelyek korlátozzák a döntésképességet“.[340] Hiszen már Aquinói Szt. Tamás is elismerte, hogy birtokolhatja valaki a kegyelem és a szeretet erényét anélkül is, hogy képes lenne rá ezeket gyakorolni,[341] így, még ha az összes erkölcsi erénnyel rendelkezik is, ezek bármelyikének jelenlétét nem tudja egyértelműen kinyilatkoztatni, mert ezen erények használható gyakorlata nehéz: „azt mondják, egyes szenteknek nincsenek erényei, amennyiben azok gyakorlatában nehézségekbe ütköznek, jóllehet rendelkeznek minden erények szokásaival”. [342]
Lábjegyzet 340: Relatio finalis 2015, 51.
Lábjegyzet 341: Vgl. Summa Theologiae I-II ae, q. 65, 3, ad 2; De malo, q. 2,2.
Lábjegyzet 342: Summa Theologiae I-II ae, q. 65, 3, ad 3.
Fernandez 2006, 156
Szent Tamás is elismerte, hogy rendelkezhet bárki a kegyelem és a szeretet erényével, anélkül, hogy képes lenne rá ezeket megfelelően jól gyakorolni, „propter aliquas dispositiones contrarias” (bizonyos szembenálló dispozíciók miatt). (ST I-II 65, 3, ad 2). Amely nem jelenti azt, hogy nem rendelkezik mindezen erényekkel, hanem azt jelenti, hogy nem tudja ezen erények jelenlétét egyértelműen kimutatni, mert ezek gyakorlati megélését megnehezíti valamely ellentétes diszpozíció: „Azt állítják, hogy egyes szenteknek nincsenek erényei, amennyiben nehézségekbe ütköznek azok gyakorlásában, annak ellenére, hogy minden erények szokásaival rendelkeznek“. (ibid. ad 3).
Az Amoris laetitia és a két Fernandez szöveg közötti teljes összehasonlítás megtalálható Sandro Magister-nél.
A cikk eredetije, amelynek alapján ez a fordítás készült: