22. Ott van egy isteni szikra minden emberi létezőben

 

22. Ott van egy isteni szikra minden emberi létezőben

Forrás: The Divinity will be in every soul and everything will be in all

Az isteniség lesz minden lélekben, és minden lesz mindenben

Amikor egy gyermek elér egy bizonyos kort, és elkezd kérdezősködni mindennek az oka után, amikor felteszi a kérdést, hogy ki az Isten, a válasz mindig az, hogy az Isten egy tökéletes lény, mindenható, az Egyetlen, aki minden teremtményt bölcsen irányít, és mindenkit úgy vezérel, hogy egyszer a Mennyországba vehesse őket, ami az Ő örök és bámulatos lakása. Ezeket a válaszokat a gyermek, játszi könnyedséggel elfogadja, különösen, miután a hit a keresztséggel, belé lett oltva. Ez annyira igaz, hogy anélkül, hogy teológiai részletekbe merülnénk, ugyanarról a hitről tett bizonyos kijelentések, idegennek hangzanak egy katolikus fül számára.

Azon túl, amit egy gyermek képes megérteni az ő egyszerűségében, ott vannak a tantételek, amelyek az isteni lényegre vonatkoznak. Ezeket másképp érteni, mint ahogy azt az Egyház tanítja, annyi, mint tüskés ösvények mentén kockáztatni; és megtévesztő módon tanítani, ami könnyen egy lelkipásztori baklövés lehet.

FERENC:

Végül, azon a találkozón, volt egy másik kérdés is: Mi történik, ha kihal a mi fajunk, és a Földön már nem lesz olyan értelmes lény, aki az Istenre tudna gondolni. A válasz ez volt: „Az Istenség ott lesz minden lélekben, és minden lesz mindenben”. Számomra nehéz lépésnek tűnt az átmenet, a transzcendensből az immanensbe, de ezen a ponton mi filozofálni kezdtünk, és Spinoza és Kant jött szóba: ‘Deus sive Natura’ és ‘Felettem a csillagos meny, az erkölcsi törvények bennem’.  ‘Minden lesz mindenben’: Számomra, ahogy már mondtam, úgy tűnik, mind egy klasszikus immanencia, de ha minden tartalmaz magában mindent, akkor ezt úgy is fel lehetne fogni, mint egy diadalmas transzcendenciát.    (Interview with Eugenio Scalfari published in La Repubblica, December 29, 2013)

http://www.repubblica.it/politica/2013/12/29/news/la_rivoluzione_di_francesco_ha_abolito_il_peccato-74697884/

 

[Scalfari]  De nem ilyen volt mindig, az Egyház.

[Ferenc] „Majdnem soha nem volt ilyen. Nagyon gyakran, az Egyházban mint intézményben, az időlegesség uralkodott, és sokan, a tagok, és a magas rangú vezetők közül, ma is ilyen érzelmeket őriznek. De most, engedjen meg nekem egy kérdést: Ön, mint szekuláris laikus ember, aki nem hisz Istenben, miben hisz? Ön író, és a gondolatok embere. Bizonyára hisz valamiben; kell, hogy legyen egy legfelsőbb érték. Ne olyan szavakkal válaszoljon, mint méltóság, keresés, vagy a közjó figyelembe vétele; ezek mind fontos elvek és értékek, de ezek nem azok, amit én Öntől kérdezek. Én azt kérdezem Öntől, hogy mit gondol a világ lényegéről, és valójában az univerzumról. Biztosan felteszi magának a kérdést, ahogy azt mindenki szokta, hogy kik vagyunk mi, honnan jövünk, merre tartunk. Még egy gyermek is felteszi magának ezeket a kérdéseket. És Ön? „

[Scalfari] Köszönöm ezt a kérdést. A válasz: Én hiszek a Létezésben, például a szerkezetben, ahonnan a formák, a Létezők kijönnek.

[Ferenc] És én hiszek Istenben. Nem egy Katolikus Istenben; Katolikus Isten nem létezik. És én hiszek Jézus Krisztusban, az Ő Megtestesülésében. Jézus az én tanítóm, és az én pásztorom, de Isten, az Atya, Abba, Ő a fény és a Teremtő. Ez az én Létezésem. Úgy tűnik önnek, hogy nagyon távol vagyunk egymástól?

[Scalfari] Mi nagyon távol vagyunk egymástól gondolkodásban, de mint emberi lények, hasonlóak vagyunk, akiket az ösztöneink tudat alatt mozgatnak, és ezek átalakulnak impulzusokká, érzésekké, kívánságokká, gondolatokká és értelemmé. Ebben vagyunk mi hasonlóak:

[Ferenc] „De megmagyarázná ön, hogy mit ért azon, amit Létezőnek nevez?”

[Scalfari] A Létező az energia előállítója. Az energia kaotikus, de elpusztíthatatlan, és örök káoszban van. Ebből az energiaformából keletkezik az, amikor az energia eléri a kitörési pontot. A formának megvannak a törvényei, mágneses terek és kémiai elemek, amelyek véletlenszerűen kombinálódnak, fejlődnek, és végül eltűnnek, de ezek energiája nem semmisül meg. Az ember valószínűleg az egyetlen értelemmel felruházott állat, legalábbis a mi bolygónkon, és ebben a naprendszerben. Azt mondtam, hogy őt az ösztönök és elhatározások mozgatják, de azt hozzátenném, hogy ő hordoz magában egy rezonanciát, egy visszhangot, egy hívatást a káosz felé.

[Ferenc] „Rendben. Én nem kívánom öntől, hogy az ön filozófiájának egy kompendiumát adja nekem, amit ön nekem mondott, az elég. Részemről, én megállapíthatom, hogy az Isten az a fény, aki bevilágítja a sötétet, akkor is, ha nem oszlatja azt fel, és hogy az isteni világosság egy szikrája mindnyájunkban benne van. A levélben én az írtam önnek, felhívva a figyelmét mondván, hogy a mi fajunk is el fog múlni, de az Isten világossága soha nem ér véget. Ezen a ponton, ez a világosság, elborít minden lelket, és minden lesz mindenben.”

[Scalfari] Igen, erre jól emlékszem, ön mondta: „minden fény, ott lesz minden lélekben” ami – ha így mondhatom, bennem inkább a immanencia benyomását kelti, mint a transzcendenciáét .

[Ferenc] „A transzcendencia marad, mert ez a fény, a minden mindenben, meg fogja haladni az univerzumot, és a fajokat, amelyek benépesítik azt. De, térjünk vissza a jelenbe. Tettünk egy lépést előre, a mi beszélgetésünkben. Megállapítottuk, hogy a társadalomban és a világban, amiben élünk, az önzés sokkal inkább nőtt, mint a mások iránti szeretet, és hogy a jó szándékú embereknek, a saját erejüknek és tudásuknak megfelelően kell dolgozni, hogy a mások iránti szeretet növekedjen, mindaddig, amíg kiegyenlíti és lehetőleg lépje túl az önzést. (Interview with Eugenio Scalfari – L’Osservatore Romano, Weekly ed. in English, n. 41, October 9, 2013)

Ennek a tanulmánynak a szerzői tisztában vannak azzal, hogy a vatikáni Sajtó Iroda cáfolta azokat az értelmezéseket, amelyek bizonyos médiaforrások fűztek olyan kijelentésekhez, amelyek a Scalfari által készített Ferenc pápa interjúban vannak. Másfelől viszont figyelemre méltó, hogy egyesek, az említett források közül megtalálhatók a Vatikán honlapján (elérhetők a cikknél található linkre kattintva), hivatalos jelleget kölcsönözve ezáltal eme tartalmaknak, szemmel láthatóan magának Ferenc pápának a jóváhagyásával. Mindezen nyugtalanság és zavar közepette, mi mindig azt gondoljuk, hogy egy igaz tan bemutatása mindig világos kell, hogy legyen. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a közönség csak a média által közölt címeket olvassa, és amint tudjuk, az utóbbi gyakran manipulálja az igazságot. Következésképpen belátható, hogy csupán egy kijelentés, miszerint ezen interjúk tartalma nem idézi szó szerint Ferenc pápa szavait, egyszerűen nem elégséges. Ennél fogva, mi azzal a szándékkal közöljük ezt a cikket, hogy tisztázzunk kérdéseket, és irányítsuk a hívőket, ami mindig is célja volt enne az oldalnak, ahogy ezt mi, a bemutatkozó levelünkben ki is fejeztük. Ilyen módon, bárki helyes döntést hozhat, miután elérhető számára az igazság megismerése.

A TANÍTÓHIVATAL TANÍTÁSATÓHIVATAL TANÍTÁSA

Tartalomjegyzék IX. Pius pápa – Elítélve: Az Isten ugyanaz, mint a dolgok természete. I. Vatikáni Zsinat – Elítélve: Az Isten és minden dolog szubsztanciája ugyanaz. – Elítélve: Az Isten nem különbözik a világtól. X. Pius pápa – Igazán nagy tévedés: a teológiai immanencia, amely úgy tekinti az isteni cselekvést, mint egyet a természet cselekvései közül – ez lerombolja a természetfeletti rendet. – Az isteni immanencia elmélete egyenesen vezet a panteizmushoz. – Elítélve: panteista értelemben vizsgálni azt, ami a szent tradícióban isteni. II. János Pál pápa – Az Isten Igéje a panteizmus minden formáját elutasítja. A Kultúra Pápai Tanácsa – Deus sive natura: panteizmus, az Isten személytelenné tétele. XXII. János pápa – Eckhar panteista eszméi az Egyház által elítélve: mi teljes egészében átalakulunk Istenbe, és átváltozunk Belé. XI. Ince pápa – Elítélve: Molinos tanítása, mint panteista teológia. II. Vatikáni Zsinat – Az Istennel való bensőséges egyesülés Krisztusban érthető meg helyesen. Hittani Kongregáció – Az Egyház hirdeti Isten valódi titkát. A Katolikus Egyház Katekizmusa. – A Credo az első és alapvető viszonyítási pont: a hívek közötti egység (communio) jele. – A Katolikus Egyházban hinni elválaszthatatlan az Istenbe vetett hittől.   KIEGÉSZÍTÉS ENNEK A TARTALOMNAK A JOBB MEGÉRTÉSÉHEZ Aquinói Szent Tamás – Isten az Atya, és Krisztus az Atya igaz Fia. – Most hit által hisszük azt, amit az örök életben látni fogunk. – Súlyos hiba: hogy Isten, minden dolog formális létezése. Ő minden dologban ott van, nem mint része annak, hanem mint Oka. VI. Pál pápa – Aquinói Szent Tamás tanításának, ami a részesedésről (participatio) szól, semmi köze a panteizmushoz. Szent Ágoston – Különbségtétel az isteni világosság, más fények, és maga az emberi teremtmény között. – Minden dolog Istentől származik, de nem minden Isten. – A keresztények nem hagyják figyelmen kívül az Istent, a Teremtőt, aki mindent felülmúl. – Isten képére és hasonlatosságára teremtve, de nagyon távol az istenitől.

KIEGÉSZÍTÉS ENNEK A TARTALOMNAK A JOBB MEGÉRTÉSÉHEZ

(immanens —  transzcendens )

immanencia (a lat. immanere, ‘benne marad’ szóból): filozófiai kifejezés a (világban) bennható okság jelölésére. Ellenfogalma a transzcendencia (a transcendere, ‘átlép’ szóból). – Ami valaminek a határán (végső soron a világon) belül marad, az immanens, ami ezt a határt átlépi, az transzcendens. Szent Tamás filozófiájában nagyon röviden azt jelenti Istenre vonatkoztatva, hogy mindent átjár, mindenben jelen van (immanens) és mindenek fölött álló (transzcendens)

IX. Pius pápa

– Elítélve: Az Isten ugyanaz, mint a dolgok természete.

[elítélt állítás!] Semmilyen legfelsőbb, legbölcsebb, gondviselő, ettől a mindenségtől különböző isteni lény nem létezik, az Isten ugyanaz, mint a természet, és ezért változásoknak van kitéve; és az Isten valójában csak az emberben és a világban keletkezik. A mindenség az Isten és az Isten tulajdonképpeni szubsztanciájával bír; az Isten a világgal egy és ugyanazon dolog, tehát a szellem az anyaggal, a szükségszerű a szabadsággal, az igaz a hamissal, a jó a rosszal, és az igazság az igazságtalansággal. (Denzinger FJ-2901 IX Pius. Syllabus, 1 )

I. Vatikáni Zsinat

– Elítélve: Az Isten és minden dolog szubsztanciája ugyanaz.

3. Kánon: A pantheizmus és annak különleges formái ellen: Ha valaki azt mondja, hogy Isten és más dolog szubsztanciája vagy lényege egy és ugyanaz, legyen kiközösítve.(vö. a 3001. ponttal)

4. Kánon: (a) A pantheisták és materialisták ellen; (b) a güntheriánusok ellen; (c) a güntheriánusok és hermesziánusok ellen: Ha valaki azt mondja, hogy a véges dolgok, mind a testi, mind a szellemi vagy legalább a szellemi lények az isteni szubsztanciából áradnak ki, avagy, hogy az isteni lényeg önnön megnyilvánulása vagy kifejlődése által lesz mindenné, avagy végül, hogy az Isten nem egyéb, mint valami egyetemes vagy meghatározatlan lét, mely önmaga meghatározása által hozza létre nemekre és fajokra, és az egyedekre elkülönülő világegyetemet, legyen kiközösítve. (Denzinger FJ-3023-3024 I. Vatikáni Zsinat, Dogmatikai konstitúció Dei Filius, , 1870. április 24)

– Elítélve: Az Isten nem különbözik a világtól.

A római, szent, katolikus, apostoli Egyház hiszi és vallja, hogy egy igaz és élő Isten van, aki mennynek és földnek teremtője és ura, mindenható, örökkévaló, mérhetetlen, fölfoghatatlan, értelemre és akaratra és minden tökéletességre nézve végtelen; akit, minthogy egyes egyedül való, egészen egyszerű és változhatatlan szellemi szubsztancia, a világtól tárgyilag és lényegileg különbözőnek, önmagában és önmaga által legboldogabbnak kell mondanunk; és ő mindenek fölött, ami csak kívüle van és elgondolható, kimondhatatlanul fölséges.(1 – 4 Kánon.) (Denzinger FJ-3001 I. Vatikáni Zsinat, Dogmatikai konstitúció Dei Filius, , 1870. április 24 )

X. Pius pápa

– Igazán nagy tévedés: a teológiai immanencia, amely úgy tekinti az isteni cselekvést, mint egyet a természet cselekvései közül – ez lerombolja a természetfeletti rendet.

A két fő elv: immanencia és szimbolizmus

Most már, Tisztelendő Testvérek, eljutottunk ahhoz, hogy teológiai szempontból tekintsük a modernistákat. Ez bonyolult munka, de röviden kell végezni vele. Arról van szó ugyanis, hogy a hitet kibékítsék a tudománnyal, mégpedig úgy, hogy az egyiket alávessék a másiknak. E tekintetben a modernista teológus ugyanazokat az elveket követi, amelyeket a bölcselőnél láttunk, s azokat a hívőre alkalmazza: ti. az immanencia és a szimbolizmus elveit. Így pedig a dolog vajmi egyszerű. A filozófus azt mondja, hogy a hit eredete immanens; ehhez a hívő hozzáadja, hogy ez az eredet Isten, ebből a teológus azt következteti, hogy Isten tehát immanens az emberben. Íme, a teológiai immanencia. Hasonlóképpen: a filozófus meg van győződve, hogy a hit tárgyának képzetei csak szimbolikusak; a hívő úgyszintén meg van győződve, hogy a hit tárgya Isten, mint önmagában való (in se), ezt tehát a teológus így foglalja össze: az Isten valóságáról szóló képzetek szimbolikusak. Íme, a teológiai szimbolizmus.[…] Hogy pedig az immanenciáról miként vélekednek a modernisták, azt nehéz kimutatni, mert véleményük nem egyezik meg. Vannak, akik abban keresik, hogy Isten, mint tevékenység az ember lelkében van, inkább, mint maga az ember; ami, helyesen felfogva, nem kifogásolható. Mások abban keresik, hogy Istennek, mint első oknak a tevékenysége egy a természetnek, mint második oknak a tevékenységével, ami voltaképpen eltörli a természetfölötti rendet. Mások végül úgy magyarázzák, hogy a panteista felfogás gyanúját vonják magukra, ez pedig szorosan összefügg a többi tanaikkal. (X. Pius Pascendi Dominici Gregis 1907)

– Az isteni immanencia elmélete egyenesen vezet a panteizmushoz.

Ugyanide, vagyis a tiszta és nyílt panteizmushoz vezet az a másik, az isteni immanenciáról szóló tan is. Mert kérdjük: ez az immanencia megkülönbözteti-e Istent az embertől vagy sem? Ha megkülönbözteti, akkor miben tér el a katolikus tantól vagy miért veti el a külső kinyilatkoztatásról szóló tant? Ha pedig nem különbözteti meg, akkor ott vagyunk a panteizmusnál. Ámde ez a modernisták immanenciája azt állítja, hogy az öntudat minden tüneménye az embertől, mint embertől indul ki. Ebből tehát joggal következik az, hogy Isten egy és azonos az emberrel: ez pedig panteizmus. (X. Pius Pascendi Dominici Gregis 1907)

– Elítélve: panteista értelemben vizsgálni azt, ami a szent tradícióban isteni.

Negyedszer, őszintén azt tartom, hogy a hit tanítása az apostoloktól az ortodox atyákon keresztül számunkra pontosan ugyanolyan értelemben és mindig ugyanazon jelentéssel lett átadva. Ezért teljességgel elutasítom azt az eretnek téves értelmezést, hogy a dogmák a fejlődésük során más jelentést vesznek fel, olyant, ami különbözik attól, amit az egyház korábban tartott. Elítélek minden olyan tévedést is, amely szerint a Krisztus jegyesének gondos őrzés végett átadott isteni letétemény helyett egy filozófiai kitalálás, vagy az emberi tudat alkotása létezik, amelyet az emberi igyekezet fokozatosan fejlesztett és fog fejleszteni vég nélkül. […] Végül kijelentem, hogy teljes mértékben elutasítom a modernisták tévedését, akik azt állítják, hogy nincs semmi isteni elem a szenthagyományban, vagy ami sokkal rosszabb, azt mondják, hogy van isteni elem, de panteisztikus értelemben. Ennek következtében a szenthagyományból semmi más nem maradna, mint az a puszta, egyszerű tény — ami a történelem átlagos tényeihez hasonló —, miszerint az emberek egy csoportja a saját munkája, képzettsége és tehetsége segítségével a későbbi korszakokon át folytatta azt az iskolát, amelyet Krisztus és az apostolai elkezdtek. (Ex Motu proprio «Sacrorum antistitum» – Az antimodernista eskü, 1910)

II. János Pál pápa

– Az Isten Igéje, a panteizmus minden formáját elutasítja.

A legszomorúbb kérdésről, az erkölcsi rosszról is szó van a Szentírásban, mely elmondja, hogy az erkölcsi rossz nem az anyag valamilyen hibájára vezethető vissza, hanem inkább egy seb, mely az emberi szabadság rendetlen gyakorlásából származik. Végül Isten Igéje fölveti a problémát, hogy mi értelme van a létnek, és föltárja a választ, amikor az embert elvezeti Jézus Krisztushoz, a megtestesült Igéhez, aki az emberi létet a maga teljességében valósítja meg. A Szentírás olvasásából más szempontokat is ki lehet emelni, de a relativizmus, a materializmus és a panteizmus minden formájának elutasítása nyilvánvaló. ( FIDES ET RATIO 80.p., II. János Pál)

A Kultúra Pápai Tanácsa

– Isten vagyis a természet (Deus sive natura): a panteizmus az Isten személytelenné tétele.

Az új vallási irányzat, általában egy olyan Istenhez tapad, amelynek nincsen sem arca, sem személyes tulajdonsága. A megkérdezettek mindegyike mind a hívők, mind a nem hívők azt állítják, hogy hisznek abban, hogy létezik egy erő vagy felettes transzcendens lény, de ennek nincsenek személyes tulajdonságai, még kevésbé nevezhető Atyának. A keleti vallások varázsa melyet átültetnek a Nyugatba, Isten személytelenné tételét testesíti meg. Tudományos körökben, az elavult ateista materializmust felváltja a panteizmus visszatérése, ahol maga a világegyetem isteni: Isten vagy a természet vagy a dolog (Deus sive natura sive res).

A kereszténység istenképe ezzel szemben a kinyilatkoztatott egy Istenben három személy, aki mindannyiunkat meghívott a közösségébe. A keresztény hit a Szentháromságra épül, amely egy hiteles társadalmi konstitúciónak az alapfeltétele. (Pontifical Council for Culture. Concluding document: Where is Your God? Responding to the Challenge of Unbelief and Religious Indifference Today. March 13, 2004)

XXII. János pápa

– Eckhardus panteista eszméi az Egyház által elítélve: mi teljes egészében átalakulunk Istenbe, és átváltozunk Belé.

Mi teljesen átalakulunk és átváltozunk Istenbe; hasonló módon, mint amikor szentségileg a kenyér átváltozik Krisztus testévé, én úgy változom át belé, hogy ő maga az ő egyetlen létét hozza létre bennem is, és nem egy ahhoz hasonló létet. Az élő Isten által igaz az, hogy ott semmi különbség nincs. (Denzinger FJ-960 EKHARDUS TÉVEDÉSEI ISTENNEK A VILÁGHOZ ÉS AZ EMBERHEZ VALÓ VISZONYÁRÓL)

XI. Ince pápa

– Elítélve: Molinos tanítása, mint panteista teológia.

A semmittevéssel a lélek megsemmisíti magát, és visszatér kiindulásához és eredetéhez, amely az Isten lényege, amelyben átalakulva és megistenülve megmarad, és Isten akkor önmagában marad; mivel akkor már többé nem két egyesült dolog van, hanem csak egy, és így az Isten él és uralkodik bennünk, és a lélek önmagát megsemmisíti a cselekvő létben. (Denzinger FJ-2205 MICHAEL DE MOLINOS KVIETISTA TÉVEDÉSEI)

II. Vatikáni Zsinat

– Az Istennel való bensőséges egyesülés, Krisztusban érthető meg helyesen.

Mivel Krisztus a nemzetek világossága, ez a Szentlélekben összeült szent Zsinat Krisztusnak az Egyház arcán tükröződő fényességével minden embert meg akar világosítani azáltal, hogy minden teremtménynek hirdeti az evangéliumot (vö. Mk 16,15). Mivel pedig az Egyház Krisztusban mintegy szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének, a korábbi zsinatok nyomában járva híveinek és az egész világnak jobban ki akarja nyilvánítani a maga egyetemes természetét és küldetését. Korunk sajátos körülményei sürgőssé teszik az Egyháznak e feladatát, hogy a társadalmi, technikai és kulturális kapcsolatokban egymáshoz egyre közeledő emberek Krisztusban is megtalálják a teljes egységet. (A II. Vatikáni Zsinat LUMEN GENTIUM kezdetű dogmatikus konstitúciója)

Hittani Kongregáció

– Az Egyház hirdeti Isten valódi titkát.

Az Egyház egyetemes küldetése Krisztus parancsából fakad, és a századok folyamán Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek misztériumának és a Fiú megtestesülése – mint az egész emberiség számára üdvözítő esemény – misztériumának hirdetésével teljesül. A keresztény hitvallás alaptételei ezek:

„Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében. Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idő kezdete előtt. Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű, és minden általa lett. (Az I. Konstantinápolyi zsinat hitvallása. DS 150.). „(Hittani Kongregáció. Nyilatkozat Dominus Iesus, 1p.)

A Katolikus Egyház Katekizmusa

A hit e rövid összefoglalásait „hitvallásoknak” nevezzük, mivel röviden összefoglalják azt a hitet, melyet a keresztények vallanak. „Credo”-nak is nevezzük, mert latinul általában a Credo, `Hiszek’ szóval kezdődnek. A „hit szimbólumai”-nak is nevezik őket. A görög szümbolon eredetileg egy kettétört tárgy (például egy pecsét) ismertetőjelül szolgáló egyik felét jelentette. A két felet összeillesztették, hogy felmutatójának kivoltát ellenőrizzék. A „hit szimbóluma” a hívek számára ismertető és közösségi jel. Később a szümbolon gyűjteményt, összefoglalást, összegezést is jelentett. A „hit szimbóluma” a hit fő igazságainak összefoglalása. Ebből következik, hogy a katekézis számára elsődleges és alapvető anyag, melyre hivatkozni kell. – A Hitvallás az első, és alapvető viszonyítási pont: az egyesülés (áldozás) jele a hívek között. (KEK 187-188)

– A Katolikus Egyház vallása elválaszthatatlan, az Istenbe vetett hittől.

Hinni, hogy az Egyház „Szent” és „Katolikus”, továbbá „Egy” és „Apostoli” (miként a Nicea–konstantinápolyi hitvallás hozzáteszi), elválaszthatatlan az Atya, a Fiú és a Szentlélek Istenbe vetett hittől. Az Apostoli hitvallásban megvalljuk, hogy hisszük a szent Egyházat („Credo […] Ecclesiam”), de nem azt mondjuk, hogy hiszünk az Egyházban, nehogy összekeverjük Istent az Ő műveivel, s hogy világosan Isten jóságának tulajdonítsuk mindazokat az ajándékokat, melyeket Ő lehelyezett Egyházában. (KEK-750)

Aquinói Szent Tamás

– Isten az Atya, és Krisztus az Atya igaz Fia.

Maga Jézus Krisztus is több helyen hívja Istent Atyjának, és magát Isten Fiának mondja. Az apostolok és a szentatyák a hitágazatok közé iktatták, hogy Krisztus Isten Fia, mondván: „És Jézus Krisztusban, az ő, ti. Isten Fiában.” Tedd hozzá, hiszek.[…] azt is hozzátették az atyák hitvallásában (niceai): „Istent az Istentől, fényt a fénytől”, vagyis hinnünk kell a Fiú Istent, aki az Atya Istentől, és a Fiút, aki a fény, s az Atyától mint fénytől van.

– Most hit által hisszük azt, amit az örök életben látni fogunk.

Hinnünk kell, hogy Krisztus Isten egyszülötte és a valóságosan Isten Fia, és hogy mindig az Atyánál volt, és hogy más a Fiú személye és más az Atyáé, és hogy egy természete van az Atyával. Ezt itt hittel fogadjuk el, az örök életben azonban tökéletes látással ismerjük meg. (Aquinói Szent Tamás. a Symbolum Apostolorum , a. 2 )

– Súlyos hiba: hogy Isten, minden dolog formális létezése. Ő minden dologban ott van, nem mint része annak, hanem mint oka.

Isten nem minden dolognak a formális léte. Most már képesek vagyunk, hogy megcáfoljuk bizonyos személyek tévedéseit, akik azt mondták, hogy az Isten nem más, mint a formális léte minden dolognak. […] A negyedik tényező, amely arra vezette őket, az a hibás kifejezési mód, amit használunk, amikor azt mondjuk, hogy Isten ott van mindenben. Mikor így beszélünk róla, ez nem azt jelenti, hogy Isten a dolgokban úgy lenne jelen, mint azoknak egy része, hanem úgy, mint az oka egy dolognak, amely soha nem hiányzik annak a hatásához. (Saint Thomas Aquinas. Summa contra Gentiles, bk. I, ch. 26, no. 13)

VI. Pál pápa

– Aquinói Szent Tamás tanításának, ami a részesedésről (participatio) szól, semmi köze a panteizmushoz. (Paul VI. Letter Lumen Ecclesiae, n. 16, November 20, 1974) 

Szent Ágoston

– Különbségtétel az isteni világosság, más fények, és maga az emberi teremtmény között.

Intés volt ez nekem, hogy térjek magamba. Igyekeztem tehát vezetésed szerint bensőmbe hatolni. Sikerült, mert segítőm voltál. Behatoltam s lelkem tétova pillantása észrevett önmaga fölött, értelmem fölött valami örökké változatlan világosságot. Nem olyan volt, mint a testi szemmel is meglátható közönséges fény, még ha a szokottnál nagyobbnak, sőt akármennyire vakítónak és mindent betöltő nagynak próbálnám is elképzelni. Nem olyan volt, hanem más, minden földi fénytől igen különböző. Nem is úgy borult értelmem fölé, mint olaj a vízre, vagy ég a földre – hanem sokkal magasabbról – hisz ő az én teremtőm -; s én sokkal mélyebben álltam, hisz teremtménye vagyok! Akik az igazságot megismerték, ismerik ezt; s akik ezt ismerik, megismerték az örökkévalóságot. . (Szent Ágoson, Vallomások VII. könyv 10,16)

– Minden dolog Istentől származik, de nem minden Isten.

Azután végigvizsgáltam a dolgokat, amik alattad vannak s azt találtam, hogy nem lehet róluk mondani sem azt, hogy teljesen léteznek, sem azt, hogy teljességgel nem léteznek. Mondhatom, hogy vannak, de csak azért, mert tőled eredtek; azt is mondhatom, hogy nincsenek, mert nem azok, ami te vagy. Csak az létezik ugyanis igazán, ami változatlanul megmarad. Jó nekem ragaszkodnom Istenhez, mert, hacsak benne nem maradok, önmagamban megmaradni nem tudok. Ő pedig „önmagában maradván mindeneket megújít” (Bölcs 7,27), – „ő az én uram, mert javaimra nincs szüksége” (Zsolt 15,2) (Szent Ágoson, Vallomások VII. könyv 11,17)

– A keresztények nem hagyják figyelmen kívül az Istent, a Teremtőt, akitől minden származik.

Jóllehet az ő tudományaikban járatlan keresztény vitatkozásaiban nem használ előtte ismeretlen szavakat. Így például, hogy ő azon tant, mely a természet vizsgálatával foglalkozik latinosan naturálisnak vagy görögül phűszikának, mely az igazság mikénti fölfogásáról szól, rationalis-nak vagy logia-nak; mely pedig az erkölcsökről, a jólét céljáról és követéséről, nem különben a rosszak kerüléséről értekezik, morálisnak vagy ethicanak nevezné: mégis azon tudatban él, hogy az egy igaz és legjobb Istentől eredt mind természetünk, melynél fogva az ö képére vagyunk alkotva; mind a tudomány, mellyel őt és magunkat megismerjük; mind a kegyelem, mely által hozzá csatlakozván boldogok vagyunk. Ez az oka tehát, hogy mi őket másoknál többre becsüljük, mert míg más bölcselkedők elméjüket és szorgalmukat a „létokok” kutatásában, az élet- s tanulásmód meghatározásában fárasztják: addig ezek megismerve az Istent, föllelték egyszersmind a teremtett mindenség ”létokát”, a keresett igazság fényét és a szomjúhozott boldogság forrását. (Szent Ágoston Isten városáról. VIII ,10, 1-2)

– Isten képére és hasonlatosságára teremtve, de nagyon távol az istenségtől.

Nem Isten-e a teremtője minden lénynek? De igen, az embert Ő a képére és hasonlatosságára teremtette. (Ter 1, 26-27) Azt mondják, hogy az embernek van némi hasonlósága az Istennel. De vajon mennyi [a hasonlóság] és mely tekintetében is végtelen teremtmény? Kinek van valami hasonlatossága, és kihez képest? – Az embernek az Istenhez. – ’Mi az ember, hogy megemlékszel róla?’ (Zsolt 8: 5). Ezért azt kell mondanunk, hogy a mi Istenünk, habár az Ő hasonlatosságára teremtett minket, de mégis: ” Ki olyan, mint te vagy, Uram?” (Zsolt 35[34],10). Majd hozzáteszi: ” Tudja jól, milyen az alkatunk, tudja, hogy a porból származunk.” (Zsolt 103[102]: 14); és ezért messze nem olyan az ember mint Isten. Az embert Isten a képmására teremtette, de ugyanakkor ez a hasonlóság annyira távoli, hogy nem lehet még csak összehasonlítani sem az övével [Istennel]. (Saint Augustine. Sermon XXIV, no.3)