27. Az üdvösség garantált mindenki számára, aki Isten népéhez tartozik?

27. Az üdvösség garantált mindenki számára, aki Isten népéhez tartozik?

Forrás:  God has saved a people. No one is saved alone, as an isolated individual

Isten megváltott egy embert. Senki sem váltatott meg egyedül, mint egy elszigetelt egyén.

 

Mit gondolnának egy olyan receptkönyvről, amelyben a receptek fő alkotóelemei el vannak rejtve? És ami még rosszabb, az ételek elkészítésének lépéseit, félreérthető módon magyarázza? Nos bármilyen földi fizetség, akármilyen jó legyen is az, jelentéktelen örök rendeltetésünk végső céljával összevetve.

Mialatt Ferenc pápa bizonyos kijelentéseit értelmezték az Antonio Spdaro által készített interjú alapján, egyesek, ezt a lényeges kérdéskört le akarták egyszerűsíteni, arra az egyszerű mondásra, hogy: ‘Mindenkit, az ő társai alapján ítélnek meg.’ Következésképp, ha az üdvösség nem az egyéntől függ , hanem inkább kizárólag attól, hogy Isten népéhez tartozunk, akkor a mi jó vagy gonosz tetteink közömbösek.

De, ha ez igaz, minek a nyűg, hogy erényes cselekedeteket próbáljunk végbevinni, és hogy a kegyelem állapotában maradjunk? Éljünk úgy, ahogy ez tetszik, és hívjuk magunkat továbbra is katolikusnak!

A mi örök sorsunk inkább az emberi közösségektől, és népszerű dinamikáktól függ, mint saját magunktól? Hogy elkerüljük a zavarodottságot, jobb, ha inkább emlékezünk az igaz katolikus tanításra, amit az örök boldogság eléréséről tanít, mint arra, hogy, ha Isten népe vagyunk, a mi jó és rossz tetteink közömbösek.

FERENC:

Egy néphez tartozni, komoly teológiai értéket jelent. Az üdvösség történetében az Isten egy népet váltott meg. Nincs teljes identitás anélkül, hogy valaki ne tartozna egy néphez.

Senki sem lesz egyedül megváltva, mint elszigetelt egyén, de Isten úgy vonz minket, hogy figyeli a kapcsolatok bonyolult hálózatát, ami az emberi közösségekben van. Isten belép ebbe a dinamikába, az emberi kapcsolatoknak ebbe hálójába.   (Interview with Antonio Spadaro, August 19, 2013)

Tartalomjegyzék II. Vatikáni Zsinat – Lehet bár valaki az egyház testének a tagja, de nem üdvözülhet, ha nem tart ki a szeretetben. – Az üdvösség függ a keresztséghez való hűségtől, és a parancsolatok betartásától. XVI. Benedek pápa – Az a remény, amely engem nem érint személyesen, nem egy valós remény; az üdvösség individualista értelmezése úgyszintén hiányos. A Katolikus Egyház Katekizmusa – Mindenki a hite és a tettei szerint lesz jutalmazva. – Halálos bűnben meghalni azt jelenti, hogy az örökkévalóságon át elszigetelődni Istentől – senki sem egyesülhet Ővele anélkül, hogy szabad akaratából szeresse Őt. II. János Pál pápa – Az Egyház hite, amely a kinyilatkoztatáson alapul, ez: mindenki közülünk a saját tettei szerint lesz elbírálva.

II. Vatikáni Zsinat

– Lehet bár valaki az egyház testének a tagja, de nem üdvözülhet, ha nem tart ki a szeretetben.

A Szent Zsinat tehát elsősorban a katolikus hívők felé fordul. A Szentírás és a hagyomány alapján azt tanítja, hogy ez a földön vándorló Egyház szükséges az üdvösséghez. Mert egyedül Krisztus a közvetítő, és az üdvösség útja, ami az Egyház, az Ő testében jelenik meg számunkra; Ő maga pedig kifejezetten hangsúlyozva a hit és a keresztség szükséges voltát (vö. Mk 16,16; Jn 3,5), egyúttal az Egyház szükségességét is megerősítette, melybe a keresztségen mint ajtón át lépnek be az emberek. Ezért nem üdvözülhetnek azok az emberek, akik tudják ugyan, hogy Isten Jézus Krisztus által az üdvösség szükséges intézményének alapította meg a katolikus Egyházat, mégsem akarnak belépni oda vagy megmaradni benne. Az Egyház közösségébe azok épülnek be teljesen, akik Krisztus Lelkének birtokában az Egyház egész berendezését és az üdvösség minden eszközét benne elfogadják, és látható közösségében — a hitvallás, a szentségek, az egyházkormányzat és az egyházi közösség kötelékeivel — kapcsolódnak Krisztushoz, aki Egyházát a pápa és a püspökök által kormányozza. Az viszont nem üdvözül, aki beépül ugyan az Egyházba, de nem tart ki a szeretetben, és így „teste szerint” az Egyház kebelében marad, „szíve szerint” azonban nem. [26] Az Anyaszentegyház gyermekei azonban el ne felejtsék, hogy kiváltságos helyzetüket nem saját érdemeiknek, hanem Krisztus különös kegyelmének kell tulajdonítaniuk; s ha nem válaszolnak rá gondolattal, szóval és cselekedettel, nem csupán nem üdvözülnek, hanem szigorúbb ítélet alá is esnek. (vö St. Augustine Bapt. C. Donat . V, 28, 39; ib. , III, 19, 26; V, 18, ​​24: col., 189; az IO . Tr . 61, 2). ( Vatikáni Zsinat dogmatikus konstitúció Lumen Gentium , 14.p, 1964 )

– – Az üdvösség függ a keresztséghez való hűségtől, és a parancsolatok betartásától.

A püspökök, mint az apostolok utódai az Úrtól, kinek átadatott minden hatalom a mennyben és a földön, küldetést kaptak arra, hogy tanítsanak minden nemzetet, és hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek, hogy az összes ember a hit, a keresztség, valamint a parancsolatok teljesítése által elnyerje az üdvösséget (vö. Mt 28,18; Mk 16,15–16; ApCsel 26,17). ( Vatikáni Zsinat dogmatikus konstitúció Lumen Gentium , 24.p, 1964 )

XVI. Benedek pápa

– Az a remény, amely engem nem érint személyesen, nem egy valós remény; az üdvösség individualista értelmezése úgyszintén hiányos.

Miként alakulhatott ki az az elképzelés, hogy Jézus üzenete szigorúan individualista és csak az egyes embernek szól? Hogyan jutottunk oda, hogy a „lélek üdvösségét” az egész világért való felelősség előli menekülésként, s a kereszténység programját így üdv-egoizmusként fogták föl, mely megtagadja mások szolgálatát? […] Az élet a maga teljességében kapcsolat azzal, aki az élet forrása. Ha mi kapcsolatban vagyunk azzal, aki nem hal meg, aki maga az élet és maga a szeretet, akkor vagyunk az életben. Akkor „élünk”. De most következik a kérdés: nem az üdv-individualizmushoz érkeztünk meg újra? A csak nekem szóló reményhez, mely éppen ezért nem lehet igazi remény, mert megfeledkezik a többiekről és elhanyagolja őket? Nem. Az Istennel való kapcsolat a Jézussal való közösségen keresztül él – egyedül és a saját erőnkkel nem érjük el. A Jézussal való kapcsolat pedig kapcsolat azzal, aki mindnyájunkért odaadta magát (vö. 1Tim 2,6). A Jézus Krisztussal való közösség bevon bennünket az ő „mindenkiért” valóságába, ezt teszi a mi létmódunkká. Elkötelez bennünket mások iránt, de csak a vele való egységben válik lehetővé valóban másokért az egészért élnünk. […] És amennyire hozzátartozik a nagy reményhez a „mindenkiért”, mert én a többiek ellenére és nélkülük nem lehetek boldog, annyira igaz ennek a fordítottja is, egy olyan remény, ami engem nem érint, igazában nem is remény. ( XVI. Benedek Spe Salvi enciklika, 16, 27, 28, 30p.)

 

A Katolikus Egyház Katekizmusa

– Mindenki a hite és a tettei szerint lesz jutalmazva.

A halál véget vet az ember életének, mint olyan időnek, amely lehetőséget adott a Krisztusban megnyilvánult isteni kegyelem elfogadására vagy elutasítására. [Vö. 2Tim 1,9–10.] Az Újszövetség az ítéletről elsősorban a Krisztussal a második eljövetelekor való végső találkozás távlatában beszél, de többször állítja azt is, hogy minden egyes ember a halála után közvetlenül megkapja cselekedeteinek és hitének jutalmát. A szegény Lázár példabeszéde, [Vö. Lk 16,22.] Krisztus szava a kereszten a jobb latorhoz, [Vö. Lk 23,43] valamint az Újszövetség más szövegei [Vö. 2Kor 5,8; Fil 1,23] beszélnek a lélek végső sorsáról, ami az egyes emberek számára különböző lehet.

1022 Az egyes emberek haláluktól kezdve megkapják örök fizetségüket halhatatlan lelkükben az életüket Krisztushoz mérő különítéletben, hogy tisztulás által vagy közvetlenül bemenjen a mennyei boldogságra, illetve közvetlenül örökre elkárhoztassa magát. „Életed estéjén a szeretet alapján leszel megítélve.” (KEK 1021-1022)

– Halálos bűnben meghalni azt jelenti, hogy az örökkévalóságon át elszigetelődni Istentől – senki sem egyesülhet Ővele, anélkül, hogy szabad akaratából szeresse Őt.

Csak akkor egyesülhetünk Istennel, ha szabadon választjuk azt, hogy szeretjük Őt. Istent pedig nem szerethetjük, ha ellene, a felebarátunk vagy önmagunk ellen súlyosan vétkezünk: „Aki nem szeret, az a halálban marad. Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos: azt pedig tudjátok, hogy a gyilkosnak nincs örök élete” (1Jn 3,15). A mi Urunk figyelmeztet bennünket arra, hogy el leszünk választva tőle, ha elmulasztunk segíteni a szegények és kicsinyek súlyos szükségében, akik az ő testvérei. Ha halálos bűnben halunk meg anélkül, hogy azt megbántuk vagy Isten irgalmas szeretetét befogadtuk volna, akkor — saját szabad választásunk révén — tőle örökre elválasztottak maradunk. Ezt az Isten és a szentek közösségéből való végleges önkizárás állapotát nevezzük „pokolnak”. (KEK 1033)

II. János Pál pápa

– Az Egyház hite, amely a kinyilatkoztatáson alapul, ez: mindenki közülünk a saját tettei szerint lesz elbírálva.

Az egyház hite, amely az isteni kinyilatkoztatásra épül, azt tanítja, hogy mindnyájan saját tetteink alapján fogunk megítéltetni. Jegyezzük meg: a mi személyünk az, amely meg fog ítéltetni összhangban a mi tetteinkkel. Értsük meg, hogy a mi tetteinkben a személy az, amely kifejeződik, és beteljesíti önmagát, és mintegy mintázza önmagát. Minden ember felelős nemcsak a saját szabad tetteiért, hanem ilyen cselekedetei révén felelős saját magáért. (John Paul II. General Audience, July 20, 1983)