| 32. Szükséges megreformálni az egyházat, és csökkenteni a parancsokat? |
Semmi vágyódás a doktrína monolitikus váza iránt – a törvények, melyeket Krisztus és az apostolok adtak Isten népének ‘nagyon kevesek’
Forrás: Is it necessary to reform the Church and to reduce the precepts?
Szükséges megreformálni az egyházat, és csökkenteni a parancsokat?
A kontextusból kiragadott szöveg gyakran ürügy, ahogy a szólás járja. Ahogy tudjuk, egy szerző szavait könnyen lehet manipulálni, ha csak részek vannak idézve belőle. Ilyen esetekben lehetséges egy teljesen más vagy az eredetivel ellentétes jelentést adni neki. Ilyen értelemben Aquinói Szent Tamás idézése az Evangelii Gaudium apostoli buzdításban erre hívja fel a figyelmet. Jó gondolat, Aquinói Szent Tamás valamennyi állítását az eredeti összefüggésben megvizsgálni azzal a céllal, hogy elemezzük ennek az alkalmazásnak az ő gondolatmenetéhez való hűségét és a vele való összhangját.
Milyen ürügye volt Ferencnek, hogy felhasználja Aquinói Szent Tamás szavait?
FERENC:
A különböző filozófiai, teológiai és pasztorális irányzatok hozzájárulhatnak az Egyház növekedéséhez, ha nyitottak arra, hogy a Lélek összeegyeztesse ezeket tiszteletben és szeretetben, mivel mind segít Isten szavának roppant gazdagságát világosabban kifejezni. Mindazok, akik vágyódnak a doktrínák rugalmatlan vázához, amit mindenki védelmez, és nem hagynak teret az árnyalatoknak, ez nem kívánatosnak tűnhet és zavarhoz vezethet. De valójában az ilyen fajta sokféleség azt szolgálja, hogy előhozza és felfedezze Isten kimeríthetetlen gazdagságának különböző arcát. 44. megjegyzés: Aquinói Szent Tamás feljegyezte, hogy a sokféleség és a változatosság az első cselekvő szándéka, aki azt óhajtja, hogy ‘azt, ami minden egyénből hiányzik, hogy Isten jóságát visszatükrözze, mások pótolják be’, mivel a Teremtő jóságát nem tudná csupán egy teremtmény méltóképpen visszatükrözni’ (S. Th., I, q. 47, a. 1). Következésképpen meg kell ragadni a dolgok sokféleségét egymáshoz való összetett viszonyukban. (cf. S. Th., I, q. 47, a. 2, ad 1; q. 47, a. 3) Hasonlóképpen, meg kell hallgatnunk és kiegészítenünk egymást a valóság és az Evangélium részleges befogadásában]. (Evangelii Gaudium, no. 40, November 24, 2013)
Az Egyház a folyamatban lévő megkülönböztetésben szintén eljuthat arra a belátásra, hogy bizonyos szokások nem közvetlenül kapcsolódnak az Evangélium lényegéhez, még azokat sem értik és értékelik megfelelően, amelyeknek mély történelmi gyökerei vannak. Ezen szokások némelyike csodálatos lehet, de már nem szolgálnak az Evangélium hirdetésének eszközéül. Nem kellene félni attól, hogy felülvizsgáljuk ezeket. Ugyanakkor az Egyháznak vannak szabályai és törvényei, amelyek hatékonyak lehettek a maguk idejében, de már nincs meg ugyanaz a hasznuk, hogy az emberek életét irányítsák és formálják. Aquinói Szent Tamás rámutatott, hogy a törvények, amelyeket Krisztus és az apostolok adtak az embereknek Istentől ’nagyon keveset’ tesznek ki (S. Th., I-II, q. 107, a. 4). Szent Ágostont idézve, megjegyezte, hogy a törvényekhez, amelyeket az Egyház később parancsolt, mérséklettel kell ragaszkodni, ‘hogy ne tegyenek terhet a hívők életére’ és hogy a vallásunk ne a szolgaság formáját öltse magára, miután ‘Isten irgalma azt akarta, hogy szabadok legyünk’ (Ibid). Ez a néhány évszázaddal ezelőtt kiadott figyelmeztetés ma a legidőszerűbb. A kritériumok egyikének ennek kell lenni, amit figyelembe kell venni az Egyház megreformálásának tekintetében és a prédikációk vonatkozásában, amelyek mindenkihez el kellene jutniuk. (Evangelii Gaudium, no. 43, November 24, 2013
A TANÍTÓHIVATAL TANÍTÁSA
|
Tartalomjegyzék I – A katolikus doktrínának monolitikusnak kell lenni vagy változtatható az emberi gondolkodás irányába? I – A katolikus doktrínának monolitikusnak kell lenni vagy változtatható az emberi gondolkodás irányába?
II –Aquinói Szent Tamás és Hippói Ágoston szemben álltak azzal, amit az Egyház hozzáadott az Új Törvényhez?
– Aquinói második idézetének kontextusa: A régi és az új Törvény között lévő összehasonlítást fejt ki; ez nem a nagyobb jogok vagy kevesebb kötelességek védelmének kérdése. Aquinói Szent Tamás magyarázza, hogy az új Törvény könnyebb, mint a régi, mert kevesebb törvényt adott hozzá a természet törvényéhez. III –Megvan-e a jogosultsága az Egyház olyan reformjának, amely arra törekszik, hogy csökkentse a törvények számát? Egyházi Törvénykönyv Katolikus Egyház Katekizmusa II. János Pál pápa |
|
Aquinói Szent Tamás |
– Aquinói első idézetének kontextusa: szavai szigorúan ontológiai területre vonatkoznak, nem a logikai, ideológiai, filozófiai vagy teológiai területre.
Így tehet Isten is, aki az egész világegyetemet – a teremtményi létmód szerint – a lehető legtökéletesebbé teremtette, de az egyes teremtményeket nem, hanem úgy hozta létre azokat, hogy az egyik a másiknál tökéletesebb legyen. Az egyes teremtményekről ezért mondja: 1Mót 1,3 „Isten látta, hogy a világosság jó”, hasonlót mond más helyen a többi teremtményről is. De az összes teremtményekről együttesen ezt olvashatjuk: „ Isten látta, hogy nagyon jó mindaz amit alkotott.” (Ter 1,31) ( Aquinói Szent Tamás. A teológia foglalata , I. q. 47, a. 2, ad 2 – vö I, q. 47, a. 1 és I, q. 47, a. 3 )
– Az ok, amiért nem lehet Szent Tamás szavainak ontológiai jelentését alkalmazni a teológiai területre – még analóg módon sem – az annak a ténynek köszönhető, hogy a szent doktrína kritériuma nem emberi, hanem isteni.
Válaszul azt kell mondanunk, hogy az ember üdvösségéhez szükség van az emberi értelemmel vizsgálódó filozófiai tudományokon kívül olyan tudományra is, amely isteni kinyilatkoztatásokon alapul.[..] Ezért az ember üdvösségéhez szükséges, hogy isteni kinyilatkoztatás által olyan dolgokról értesüljön, amelyek értelmét meghaladják. Arra az isteni kinyilatkoztatásra kell oktatnia az embert, ami értelme által Istenről vizsgálható, mert Istenről az emberi értelem által vizsgált igazság csak kevés ember számára, hosszú idő alatt és számos tévedéssel elegyítve juthatna el, pedig ennek az igazságnak az ismeretétől függ az ember egész üdve, ami Istenben van. Ahhoz tehát, hogy az emberek megfelelő módon és biztosabban üdvözülhessenek, szükséges, hogy Istenről isteni kinyilatkoztatás által legyünk oktatva. Az emberi értelemmel vizsgálódó filozófiai tudományokon kívül szükség van tehát egy szent tudományra is, amely a kinyilatkoztatáson alapul. ( Aquinói Szent Tamás. A teológia foglalata , I. q. 1, a. 1 )
– Mivel a teológia – amely a legnagyobb bölcsességet hozza létre – nem tartalmazhatja irracionális módon az igazság és a tévedés egybeolvasztását, különböző irányú gondolatokat nem egyeztethet össze.
(még fordításra vár)
Truth must consequently be the ultimate end of the whole universe, and the consideration of the wise man aims principally at truth. So it is that, according to His own statement, divine Wisdom testifies that He has assumed flesh and come into the world in order to make the truth known: ‘For this was I born, and for this came I into the world, that I should give testimony to the truth’ (Jn 18:37). The Philosopher himself establishes that first philosophy is the science of truth, not of any truth, but of that truth which is the origin of all truth, namely, which belongs to the first principle whereby all things are. The truth belonging to such a principle is, clearly, the source of all truth; for things have the same disposition in truth as in being. It belongs to one and the same science, however, both to pursue one of two contraries and to oppose the other. Medicine, for example, seeks to effect health and to eliminate illness. Hence, just as it belongs to the wise man to meditate especially on the truth belonging to the first principle and to teach it to others, so it belongs to him to refute the opposing falsehood. Appropriately, therefore, is the twofold office of the wise man shown from the mouth of Wisdom in our opening words: to meditate and speak forth of the divine truth, which is truth in person (Wisdom touches on this in the words my mouth shall meditate truth), and to refute the opposing error (which Wisdom touches on in the words and my lips shall hate impiety). (Saint Thomas Aquinas. Summa contra Gentiles, Book 1, Ch. I)
– Ellentétben napjaink bizonyos relativista tendenciájával, Szent Tamás határozottan ellenzett és elutasított minden gondolatot, amit nem a Kinyilatkoztatás inspirált vagy nem volt hű ahhoz.
For these ‘secrets of divine Wisdom’ (Job 11:6) the divine Wisdom itself, which knows all things to the full, has deigned to reveal to men. It reveals its own presence, as well as the truth of its teaching and inspiration, by fitting arguments; and in order to confirm those truths that exceed natural knowledge, it gives visible manifestation to works that surpass the ability of all nature. […] When these arguments were examined, through the efficacy of the abovementioned proof, and not the violent assault of arms or the promise of pleasure, and (what is most wonderful of all) in the midst of the tyranny of the persecutors, an innumerable throng of people, both simple and most learned, flocked to the Christian faith. In this faith there are truths preached that surpass every human intellect; the pleasures of the flesh are curbed; it is taught that the things of the world should be spurned. Now, for the minds of mortal men to assent to these things is the greatest of miracles, just as it is a manifest work of divine inspiration that, spurning visible things, men should seek only what is invisible. […]On the other hand, those who founded sects committed to erroneous doctrines proceeded in a way that is opposite to this, The point is clear in the case of Muhammad. He seduced the people by promises of carnal pleasure to which the concupiscence of the flesh goads us. His teaching also contained precepts that were in conformity with his promises, and he gave free rein to carnal pleasure. In all this, as is not unexpected, he was obeyed by carnal men. As for proofs of the truth of his doctrine, he brought forward only such as could be grasped by the natural ability of anyone with a very modest wisdom. Indeed, the truths that he taught he mingled with many fables and with doctrines of the greatest falsity. He did not bring forth any signs produced in a supernatural way, which alone fittingly gives witness to divine inspiration; for a visible action that can be only divine reveals an invisibly inspired teacher of truth. On the contrary, Muhammad said that he was sent in the power of his arms—which are signs not lacking even to robbers and tyrants. What is more, no wise men, men trained in things divine and human, believed in him from the beginning, Those who believed in him were brutal men and desert wanderers, utterly ignorant of all divine teaching, through whose numbers Muhammad forced others to become his followers by the violence of his arms. Nor do divine pronouncements on the part of preceding prophets offer him any witness. On the contrary, he perverts almost all the testimonies of the Old and New Testaments by making them into fabrications of his own, as can be seen by anyone who examines his law. It was, therefore, a shrewd decision on his part to forbid his followers to read the Old and New Testaments, lest these books convict him of falsity. It is thus clear that those who place any faith in his words believe foolishly. (Saint Thomas Aquinas. Summa contra Gentiles, Book 1, Ch. VI)
– A különböző gondolkodási irányzatok között egyezségre törekedni, amelyek szükségszerűen ellentétben állnak egymással legalább egy aspektusban – úgy, hogy igazából különbözőek – azt jelenti, hogy megakadályozzuk az igazság felfogásának képességét
Mindaz azonban, ami ellentétes az efféle alapelvekkel, ellentétes az isteni bölcsességgel is. Nem lehetséges ennél fogva, hogy Istentől származzék. Mindaz tehát, amit az isteni kinyilatkoztatás révén a hit által tartunk, nem lehet ellentétes a természetes megismeréssel. Továbbá: az értelmünket az ellentétes érvek megakadályozzák abban, hogy eljusson az igaz megismeréséhez. Ha tehát az ellentétes ismereteket Isten helyezte volna el bennünk, akkor ez lenne az oka annak, hogy az értelmünk akadályba ütközik az igazság megismerése során. Ez azonban nem származhat Istentől. Továbbá: Ha a természet nem változik, a természet dolgai sem változhatnak. Ellentétes vélekedések azonban nem lehetnek jelen egyidejűleg egy és ugyanazon dologban. Következésképpen Isten nem helyez el bennünk olyan vélekedést vagy hitet, amely ellentétes a természetes megismeréssel. (Saint Thomas Aquinas. Summa contra Gentiles, Book 1, Ch. VII)
II –Aquinói Szent Tamás és Hippói Ágoston szemben álltak azzal, amit az Egyház hozzáadott az Új Törvényhez?
|
Aquinói Szent Tamás |
– Aquinói második idézetének kontextusa: A régi és új az Törvény között lévő összehasonlítást fejt ki; ez nem a nagyobb jogok vagy kevesebb kötelességek védelmének kérdése. Aquinói Szent Tamás magyarázza, hogy az új Törvény könnyebb, mint a régi, mert kevesebb törvényt adott hozzá a természet törvényéhez.
Valamit kétféleképpen tartalmazhat egy másik. Egyik módon actuálisan, ahogy a helyben lévő lényt tartalmazza egy hely. Másik módon erő szerint, ahogy az okozat van az okban, a teljes a nem-teljesben; ahogy a nem tartalmazza potentiálisan a fajokat, és ahogy a mag tartalmazza az egész fát. A régi törvény ily módon tartalmazza az újat. Mondottuk ugyanis, hogy az új törvény úgy viszonyul a régihez, mint tökéletes a tökéletlenhez. Ezért Khrysostomos a Mk 4,28-at („a föld először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban terem) magyarázva ezt mondja: „Először szárat terem a természettörvényben; azután kalászokat Mózes törvényében; majd telt szemet az Evangéliumban.” így tehát az új törvény a régi törvényben van, mint telt szem a kalászban.
A másik nehézség az erényes belső „actusokkal” kapcsolatos, például azzal, hogy valaki készségesen és élvezettel gyakorolja az erényeket. Ezzel kapcsolatban az erény nehéz: ez ugyanis az erénnyel nem rendelkező számára igen nehéz, de az erény által könnyűvé válik. Ebből a szempontból az új törvény parancsai nehezebben teljesíthetők, mint a régi törvény parancsai, mivel az új törvényben olyan belső lelki indulatok is tiltva vannak, amik minden esetben nem voltak tiltva a régi törvényben, és ahol tiltva voltak, nem jártak büntetéssel. Ámde ez a legnehezebb az erénnyel nem rendelkező számára. Ahogy a Filozófus is mondja (Ethic. V.) [13. fej.], hogy megtenni azt, amit az igaz ember megtesz, könnyű; de megtenni azt oly módon (vagyis élvezettel és készségesen), mint az igaz ember, nehéz annak, aki nem rendelkezik az igazságosság erényével. Augustinus pedig az 1Ján 5,3-at („parancsai nem nehezek”) magyarázva mondja: „A szerető személy számára nem nehezek, de aki nem szeret, annak számára nehezek.” (Saint Thomas Aquinas. Summa Theologica, I-II, q. 107, a. 4)
– Aquinói szándéka azzal, hogy Ágoston doktrínáját felhasználja az, hogy rámutasson az új Törvény lényegére, amely főként kegyelemből áll és másodsorban a parancsolt törvényekből, hogy azok a hasznunkra váljanak.
Ezért azt kell mondanunk, hogy „minden egyes dolog annak tűnik, ami benne a leghatalmasabb”, ahogy a Filozófus mondja (Ethic. IX.) Ámde az Újszövetség törvényében a leghatalmasabb, ami az egész erejét adja, a Szentlélek kegyelme, amelyet megkapnak a Krisztusban hívők. Ezt kinyilvánítja az Apostol (Róm 3,27) „Hol marad a dicsekvésed? Szertefoszlott. Vajon a tettek törvénye alapján? Nem, hanem a hit törvénye szerint.” Ő maga ugyanis a hit kegyelmét „törvénynek” nevezi. A Róm 8,2-ben pedig még kifejezettebben mondja: Az élet Lelkének törvénye Krisztus Jézusban megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől”. Ezért mondja Augustinus is (De Spiritu et littera 24.): Ahogy a tettek törvénye kőtáblákra volt írva, ugyanúgy a hit törvénye a hívők szívébe.” Ugyanebben a könyvben máshol [21.fej.] ezt írja: „Istennek a szívekbe írt törvényei mi mások lennének, mint magának a Szentléleknek jelenléte?” Vannak azonban az új törvényben bizonyos dolgok, amik egyrészt ráhangolnak a Szentlélek kegyelmére, másrészt ennek a kegyelemnek felhasználására vonatkoznak, és ezekről szóban és írásban oktatni kell a Krisztusban hívőket, azzal kapcsolatban, hogy mit kell cselekedniük. Azt kell tehát mondanunk, hogy az új törvény elsődlegesen belénk adott, másodlagosan írott törvény. (Saint Thomas Aquinas. Summa Theologica, I-II, q. 106, a. 1)
– Sem Hippói Ágoston, sem Aquinói Tamás nem kisebbítik az új törvény parancsainak jelentőségét; ők csupán igyekeznek bemutatni, hogy azok nem a lényegük, mivel nincs hatalmuk, hogy megigazulttá tegyék az embert.
Az Evangélium törvényéhez kettő tartozik, amint mondottuk Az egyik elsődlegesen: maga a bensőleg adott Szentlélek kegyelme. Ezt illetően az új törvény megigazulttá tesz. Ezért mondja Augustinus (De Spiritu et littera) [17.fej. 3]: az Ószövetségben „a törvény külsőleg lett adva, hogy a bűnösöket elrettentse”, az Újszövetségben „a törvény bensőleg lett adva, hogy megigazulttá tegye őket”. – A másik az Evangélium törvényéhez másodlagosan tartozik: ezt alkotják a hit dokumentumai, valamint az emberi érzelmet és az emberi cselekedeteket irányító parancsolatok, és ezt illetően az új törvény nem ad megigazulást. Ezért mondja az Apostol (2Kor 3) [6]: „A betű öl, a lélek pedig éltet.” Augustinus pedig kifejti (De Spiritu et littera) [14, 17.fej.], hogy betűn értendő bármely írás, amely az embereken kívül létezik, tehát az Evangélium erkölcsi parancsolatait tartalmazó irata is. Ezért az Evangélium betűje is ölne, ha nem lenne jelen a bensőleg gyógyító hit kegyelme. (Saint Thomas Aquinas. Summa Theologica, I-II, q. 106, a. 2)
– az a tény, hogy az új törvény lényege a kegyelem – amely által az ember megigazul – nem jelenti azt, hogy bizonyos külső cselekedeteket nem kellene tiltani a hívők javára
Az új törvény elsődleges mivolta a Szentlélek kegyelme, ami a szeretetben működő hitben nyilvánul meg, amint mondottuk. Ezt a kegyelmet az emberek Istennek emberré lett Fia által nyerik el, akinek az emberségét elsőként töltötte el a kegyelem, és onnan származott ránk. Ezért mondja (Jn 1,14): „Az Ige testté lett.” Majd hozzáteszi (Jn 1,16): „Az ő teljességéből mindannyian részesülhetünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.” Ezért teszi hozzá A [17. v.]: „A kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által lett.” Ezért helyénvaló, hogy a megtestesült Igétől származó kegyelem bizonyos külső érzékelhető dolgok által jusson el hozzánk. Ebből a belső kegyelemből, amely által a test alá van vetve a léleknek, bizonyos külső, érzékelhető cselekedetek jönnek létre. így tehát a külső cselekedetek kétféleképpen tartozhatnak a kegyelemhez. Egyik módon, mint valamiképpen a kegyelemre vezetők. Ezek az új törvényben alapított szentségek: a keresztség, az Oltáriszentség és más hasonlók. Más külső cselekedetek pedig a kegyelem ösztönzésére jönnek létre. Ezek között egyfajta különbség állapítható meg. Bizonyos külső cselekedetek ugyanis szükségképpen megfelelnek a belső kegyelemnek, amely a szeretet által működő hitben áll, vagy ellentétben állnak azzal. Az ilyen cselekedeteket parancsolja, illetve tiltja az új törvény, ahogy parancsolva van a hit megvallása és meg van tiltva a hittagadás. A Mt 10,32-33-ban ugyanis ez áll: „Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom az Atyám előtt.” – Más külső cselekedetek pedig nem állnak szükségszerű ellentétben vagy megfelelésben a szeretet által működő hittel. Az ilyen cselekedetek az új törvényben nincsenek a törvényhozó által megtiltva vagy parancsolva, hanem a törvényhozó, vagy Krisztus rábízta mindenkire a döntést. Így mindenki szabadon döntheti el, hogy mit hasznos ilyen esetekben tennie vagy kerülnie, és minden elöljáró szabadon adhat utasítást az ilyenekről az alattvalóinak. Az Evangélium törvényét ebben a vonatkozásban is a „szabadság törvényének” lehet nevezni, mert a régi törvény sok mindent meghatározott, és keveset bízott az emberi szabadságra. (Saint Thomas Aquinas. Summa Theologica, I-II, q. 108. a. 1)
– Ebből kifolyólag, nem csak helyesek az új törvényhez adott parancsolatok, hanem az egyházi elöljárók kötelessége is megkövetelni, hogy ezek a parancsolatok – hivatkozva az egyházi rendre – legyenek betartva.
Csak úgy ahogyan ez a világi hatalomhoz tartozik, hogy olyan törvényes előírásokat hoznak, amikor világi ügyekben alkalmazzák a természeti törvényt a közérdek dolgaira, ugyanúgy ez az egyházi feletteseinek a dolga, hogy törvény által hozzanak utasításokat, azokban a dolgokban, amelyek lelki javakban érintik a hívek érdekeit. (Saint Thomas Aquinas. Summa Theologica, II-II, q. 147, a. 3)
III –Megvan-e a jogosultsága az Egyház olyam reformjának, amely arra törekszik, hogy csökkentse a törvények számát?
|
Egyházi Törvénykönyv |
– Az Egyházi Törvénykönyvet lehet módosítani vagy megreformálni, de annak magasabb célját nem szabad elfelejteni.
suprema lex… [a legfőbb törvényt] salus animarum… [a lelkek üdvössége]… ( Egyházi Törvénykönyv, Can. 1752 )
|
Katolikus Egyház Katekizmusa |
– Az Egyház jelenlegi parancsolatai már puszta minimumot követelnek csak a hívőktől az erények gyakorlása tekintetében, és ez által az örök élet elnyerésében; ezért nem tűnik időszerűnek tovább csökkenteni azokat. Az Egyház parancsolatai a liturgikus élethez kapcsolódó és belőle táplálkozó erkölcsi élet vonalában helyezkednek el. E lelkipásztori tekintély által közzétett pozitív törvények kötelező jellegének célja az, hogy a hívők számára világossá tegye az imádság lelkületében, az erkölcsi törekvésben, az Isten és a felebarát iránti szeretet növekedésében az alapvetően szükséges minimumot. (KEK 2041)
|
II. János Pál pápa |
–Annak a szükségességét és kötelességét, hogy a hívők a maguk teljességében gyakorolják Isten törvényének valamennyi megváltoztathatatlan parancsolatát, nem kellene csökkenteni.
A hívőknek ismerniük, tisztelniük és tartaniuk kell azokat az erkölcsi parancsokat, melyeket az Egyház Istennek, az Úrnak és Teremtőnek nevében kijelent és tanít.[80] Amikor Pál apostol a „szeresd felebarátodat, mint önmagadat parancsban foglalja össze a törvény összes parancsolatát” (vö. Róm 13,8-10), nem gyengíti a parancsolatokat, hanem éppen erősíti őket, mert kiemeli követelményüket és súlyukat. Isten és a felebarát szeretete elválaszthatatlan a szövetség törvényeinek megtartásától, mely Jézus Krisztus vérében és a Szentlélek ajándékában új szövetséggé lett. A keresztényeknek becsületére válik, hogy inkább engedelmeskedhetnek Istennek, mint az embereknek (vö. ApCsel 4,19; 5,29), s ezért még a vértanúságot is vállalhatják, miként az Ó- és Újszövetség szentjei, férfiak és nők tették, akiket épp ezért tisztelünk szentnek, mert inkább odaadták az életüket, mintsem valamilyen, a hittel vagy az erénnyel ellenkező, konkrét cselekedet végrehajtsanak. (VERITATIS SPLENDORII. János Pál pápa enciklikája 76.p.)
– Ahelyett, hogy a parancsolatok számát csökkentenénk, az értelmükről kellene egy helyes képpel rendelkezni, hogy jobban megértsük, hogy arra szolgálnak, hogy szabaddá tegyenek bennünket Isten szolgálatában és megszabadítsanak a bűn rabszolgaságából.
A tökéletesség igényli az önátadásnak azt az érettségét, amelyre az emberi szabadság hivatott. Jézus az ifjúnak a parancsolatokat úgy mutatta meg, mint az örök élet első, elengedhetetlen föltételét; ezzel szemben a birtokolt javak elhagyása és az Úr követése elhatározás jellegű: „Ha akarod…”. Jézus szava föltárja a szabadság érettség felé tartó növekedésének különleges dinamikáját, s ugyanakkor megmutatja a szabadság és az isteni törvény alapvető viszonyát. Az emberi szabadság és az isteni törvény nem szemben állnak egymással, hanem épp ellenkezőleg, kölcsönösen föltételezik egymást. Krisztus tanítványa tudja, hogy hivatása a szabadságra szól. Pál apostol lelkes örömmel mondja: „Ti ugyanis, testvérek, a szabadságra nyertetek meghívást”, de mindjárt hozzáteszi: „csak vissza ne éljetek a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak” (Gal 5,13). A határozottságnak, mellyel az apostol szembeszáll azokkal, akik a törvény teljesítésével akarnak megigazulni, semmi köze az ember hamis „felszabadításához” a parancsok alól, melyek – épp ellenkezőleg – a szeretet gyakorlásának szolgálatára vannak: „Mert aki szereti felebarátját, betöltötte a törvényt; mert a Ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, ne kívánd a másét és a többi parancsolat mind ebben az egyben foglaltatnak össze: szeresd a felebarátodat, mint önmagadat.” (Róm 13,89)
Szent Ágoston, miután szólt a törvények megtartásáról mint a szabadság első, tökéletlen fokáról, így folytatja: „Erre valaki azt kérdezi, hogy miért nem tökéletes még? Azért, mert „a tagjaimban más törvényt érzek, és ellentétben állnak értelmem törvényével”… A részleges szabadság részleges rabszolgaság: még nem teljes, még nem tiszta, még nem tökéletes a szabadság, mert még nem vagyunk az örökkévalóságban. Részben még magunkban hordozzuk a törékenységet, s csak részben értük el a szabadságot. A keresztségben összes bűneink eltöröltettek, de vajon a gonoszság eltűntével eltűnt-e a törékenység? Ha eltűnt volna, akkor a földön bűn nélkül élnénk. De ki merné ezt állítani azon kívül, aki gőgös, s aki méltatlan a szabadítás irgalmára? … Mivel tehát megmarad bennünk bizonyos törékenység, merem mondani, hogy amennyiben Istennek szolgálunk, szabadok vagyunk, s amennyiben a bűn törvényének szolgálunk, rabszolgák vagyunk” (In Iohannis Evangelium Tractatus, 41, 10.). (VERITATIS SPLENDORII. János Pál pápa enciklikája 17.p.)