| 6. A lelkiismeret teljesen szabad? Tehet az ember rosszat azért, hogy jó legyen az eredmény? |
Ha valaki a rosszat választja azért, hogy jó következmények legyenek, vajon a mennyben ezeket a jó szándékokat figyelembe fogják venni?
A legmegátalkodottabb ember lelke is hordoz egy kiolthatatlan szikrát, amely minden pillanatban arra emlékezteti, hogy kötelessége a jót tenni, és kerülni a rosszat. Következésképpen, senki sem tud rosszat tenni anélkül, hogy előzőleg ne igazolná magát, a saját lelkiismerete előtt.
Ferenc új távlatokat nyit a morálteológiában, mikor azt tanítja, hogy Isten örömmel figyeli ezt a fajta tevékenységet – mely, sajnos oly gyakori a meggyengült emberi természetnél – vagy talán jutalmazza is.
De, választhat-e az ember valami rosszat azzal a szándékkal, hogy végül jó gyümölcsöt arasson? Igazolhatja-e az eredmény az eszközt? Vajon teljesen szabad a lelkiismeret egy morális normától?
FERENC:
A lelkiismeret szabad. Ha rosszat választ, abban a bizonyosságban, hogy valami jó fog származni belőle, a mennyben be lesznek ezek a jószándékok, és azok következményei számítva. (Interview with Scalfari, July 13, 2014) http://www.repubblica.it/cultura/2014/07/13/news/il_papa_come_ges_user_il_bastone_contro_i_preti_pedofili-91416624/
Jegyzet az angol nyelvű oldalon
Ennek a tanulmánynak a szerzői tisztában vannak azzal, hogy a vatikáni Sajtó Iroda cáfolta azokat az értelmezéseket, amelyek bizonyos médiaforrások fűztek olyan kijelentésekhez, amelyek a Scalfari által készített Ferenc pápa interjúban vannak. Másfelől viszont figyelemre méltó, hogy egyesek, az említett források közül megtalálhatók a Vatikán honlapján (hívhatók a cikknél található linkre kattintva), hivatalos jelleget kölcsönözve ezáltal eme tartalmaknak, látszólag magának Ferenc pápának a jóváhagyásával. Mindezen nyugtalanság és zavar közepette, mi mindig azt gondoljuk, hogy egy igaz tan bemutatása mindig világos kell, hogy legyen. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a nagyközönség csak a média által közölt címeket olvassa, és amint tudjuk, az utóbbi gyakran manipulálja az igazságot. Következésképpen belátható, hogy csupán egy kijelentés, miszerint ezen interjúk tartalma nem idézi szó szerint Ferenc pápa szavait, egyszerűen nem elégséges. Ennél fogva, mi azzal a szándékkal közöljük ezt a cikket, hogy tisztázzunk kérdéseket, és irányítsuk a hívőket, ami mindig is célja volt enne az oldalnak, ahogy ezt, a bemutatkozó levelünkben ki is fejeztük. Ilyen módon, bárki helyes döntést hozhat, miután elérhető számára az igazság megismerése.
A TANÍTÓHIVATAL TANÍTÁSA
|
Tartalomjegyzék A Katolikus Egyház Katekizmusa. – Egy jó szándék nem igazol semmilyen emberi cselekvést – senki sem tehet rosszat úgy, hogy esetleg jó származzon belőle. II. János Pál – Egy hibás lelkiismeret nem vethető össze az erkölcsi jóval. A tudatlanság rossz gyümölcse, valójában rossz. – Az előre látható következmények, részei egy cselekmény körülményeinek, de nem változtathatnak annak erkölcsi jellegén. – Tényleges eretnekségek lettek népszerűsítve erkölcsi téren – a keresztényeket szociológiai kereszténység felé csábítják, melynek nincs objektív erkölcsisége. VI. Pál – Csak a Egyház tudja kielégítően formálni a lelkiismeretet; a hitben élőknek együtt kell működni ebben a küldetésben. XVI Gergely – A lelkiismeret szabadságának a veszélyei. II. Vatikáni Zsinat – Az Egyház kötelessége, hirdetni az egy igaz Istent. – A keresztények eléggé fel vannak vértezve ahhoz, hogy az életüket az isteni törvényhez szabják. |
– Egy jó szándék nem igazol semmilyen emberi cselekvést – senki sem tehet rosszat úgy, hogy esetleg jó származzon belőle.
Tévedés tehát az emberi cselekedetek erkölcsiségét csak a szándék vagy a keretüket képező körülmények (környezet, társadalmi nyomás, kényszer vagy szükséghelyzet) alapján megítélni. Vannak cselekedetek, amelyek önmaguk által és önmagukban, a körülményektől és szándékoktól függetlenül mindig súlyosan rosszak tárgyuk miatt; ilyenek a káromlás és a hamis eskü, az emberölés és a házasságtörés. Soha nem szabad rosszat tenni azért, hogy abból jó származzon.(KEK 1756)
|
II. János Pál |
– Egy hibás lelkiismeret nem vethető össze az erkölcsi jóval. A tudatlanság rossz gyümölcse, valójában rossz.
A lelkiismeret méltósága tehát mindig az igazságból ered: a helyes lelkiismeret esetében az ember az objektív igazságot teszi; a téves lelkiismeret esetében az ember tévesen valami olyat tesz, amit szubjektíven igaznak tart. De mindig különbséget kell tenni az erkölcsi jóval kapcsolatos „szubjektív” tévedés és az „objektív” igazság között, mely értelmes célként áll az ember előtt; és nem tehető azonos értékűvé a helyes lelkiismerettel végrehajtott tettel az, amelyet téves lelkiismereti ítélettel cselekszenek. A legyőzhetetlen tudatlanságból vagy nem bűnösen téves ítéletből fakadó tett nem mindig beszámítható a cselekvő személynek; de a cselekedet ebben az esetben is rossz, a jó igazságához mérve rendetlenség marad. Továbbá a föl nem ismert jó erkölcsileg nem gyarapítja a cselekvő személyt: nem tökéletesíti, és nem készíti elő a legfőbb Jóra. Ezért mielőtt könnyedén igazolnánk magunkat a lelkiismeretünk nevében, át kell elmélkednünk a zsoltár szavát: „A tévedéseket ki érti meg? Az elrejtettektől tisztíts meg engem!” (Zsolt 19,13). Olyan vétkek ezek, melyeket képtelenek vagyunk meglátni, mégis vétkek maradnak, mert vonakodtunk attól, hogy a világosság felé haladjunk (vö. Jn 9,39-41). Veritatis Splendor, 63. pontja, 1993 August 6
– Az előre látható következmények, részei egy cselekmény körülményeinek, de nem változtathatnak annak erkölcsi jellegén.
Az említett elméletek annak érdekében, hogy a helyes erkölcsi döntéshez értelmes támpontokat adjanak, az emberi cselekedet szándékát és következményeit veszik számításba. Kétségtelenül nagyra kell értékelni mind a szándékot – miként ezt Jézus különös erővel hangsúlyozza az írástudókkal és farizeusokkal ellentétben, akik bizonyos külső cselekedeteket kínos pontossággal előírtak, de figyelmen kívül hagyták a szívet (vö. Mk 7,20-21; Mt 15,19) –, mind a következményeket, a konkrét cselekedet által elért jókat és elkerült rosszakat. De a következmények és a szándék nem elegendő egy konkrét választáserkölcsi minőségének értékeléséhez. Egy cselekvés előre látható jó és rossz következményeinek mérlegelése nem megfelelő módszer annak meghatározásához, hogy egy konkrét cselekvés választása „fajtája szerint” vagy „önmagában” erkölcsileg jó-e vagy rossz, megengedett-e vagy tiltott? Az előre látható következmények a cselekedetnek azon körülményei közé tartoznak, melyek módosíthatják egy rossz cselekedet súlyosságát, de erkölcsi fajtáját nem tudják megváltoztatni, azaz jóvá nem tudják tenni. Veritatis Splendor, 77. pontja, 1993 August 6
|
VI. Pál |
– Csak a Egyház tudja kielégítően formálni a lelkiismeretet; a hitben élőknek együtt kell működni ebben a küldetésben.
Krisztus hívei lelkiismeretük alakításánál gondosan vegyék figyelembe az Egyház szent és biztos tanítását.36 Mert Krisztus akaratából a katolikus Egyház az igazság tanítója, és feladata, hogy az Igazságot, aki Krisztus, hirdesse és hitelesen tanítsa, ugyanakkor az erkölcsi rendnek magából az emberi természetből fakadó elveit tekintélyével magyarázza és erősítse meg. Ezen felül a keresztények a kívülállókkal bölcsen érintkezve, „a Szentlélekben és az őszinte szeretetben, s az igazság hirdetésében” (2Kor 6,6–7) teljes bizalommal37 és a vértanúságig tartó apostoli bátorsággal terjesszék az élet világosságát.
Mert a tanítvány súlyos kötelezettsége Mesterével, Krisztussal szemben, hogy a tőle kapott igazságot egyre teljesebben megismerje, hűségesen hirdesse és hathatósan védelmezze, kizárva azonban az evangéliumi lelkülettel ellentétes eszközöket. Ugyanakkor Krisztus szeretete sürgeti, hogy szeretettel, okosan, türelmesen bánjék a hitben tévedő vagy tudatlan embertársaival. (II.Vatikáni Zsinat: DIGNITATIS HUMANAE kezdetű deklarációja a vallásszabadságról 14. pont)
|
XVI Gergely |
– A lelkiismeret szabadságának a veszélyei.
E kártékony közömbösség forrásából ered az az ostoba és téves vélemény – vagy még inkább: őrült eszme –, hogy mindenki számára meg kell hirdetni és ki kell harcolni a lelkiismeret szabadságát. Ennek a ragályos tévtannak készíti elő az utat a véleményeknek az a túlcsorduló és mértéktelen szabadsága, amely az egyházi és polgári ügyek kárára széles körben terjed. Ezen kívül vannak olyanok is, akik a legnagyobb arcátlansággal állítják, hogy ez a vallásra nézve bizonyos előnyökkel járna. „De van-e gonoszabb halál a lélek számára, mint a tévhit szabadsága?” – szólt Ágoston21. Mert ha széttört a zabla, amely az embereket az igazság ösvényein megtartja, akkor az egyébként is rosszra hajló természetünk hanyatt-homlok rohan az örvénybe. Mi valóban látva látjuk a pokol fertőjét, amelyből János szerint22 a füst, amely elsötétítette a napot, felszállott, és amelyből sáskák jöttek elő és az egész földön elszaporodva mindent elpusztítottak. Mert ebből a tévtanból erednek a gondolkodás változásai, az ifjúság egyre nagyobb romlottsága, ebből szivárog a nép közé a szentségek és a legszentebb dolgok és törvények megvetése, egyszóval ebből ered az a ragály, amely halált hozóbb a közéletre, mint bármi más. Mert tapasztalat bizonyítja, és ősidők óta tudjuk: az államok, amelyek gazdagságban, hatalomban és hírnévben virágoztak, siralmasan omlottak össze eme egyetlen gonoszság, nevezetesen a féktelen véleményszabadság, a szólásszabadság és a reformvágy által (Gregory XVI. Encyclical Mirari Vos, August 15, 1832) XIV. Gergely Mirari Vos kezdetű enciklikája ( a magyar fordítás itt érhető el)
|
II. Vatikáni Zsinat |
– Az Egyház kötelessége, hirdetni az egy igaz Istent.
Ezért az Egyház a nem hívőknek az üdvösség örömhírét hirdeti, hogy ismerje meg minden ember az egyedül igaz Istent és akit Ő küldött, Jézus Krisztust, s bűnbánatot tartva térjen meg útjairól.24 A hívőknek pedig szüntelenül hirdetnie kell a hitet és a bűnbánatot, ezen kívül föl kell készítenie a szentségek vételére, tanítania kell megtartani mindazt, amit Krisztus parancsolt,25 s buzdítania kell a szeretet, a jámborság és az apostolkodás minden cselekedetére, melyekből nyilvánvalóvá válik, hogy a Krisztus-hívők nem ebből a világból valók ugyan, mégis világosságai a világnak, és megdicsőítik az Atyát az emberek előtt.( II. Vatikáni Zsinat SACROSANCTUM CONCILIUM kezdetű konstitúciója 1963. december 4.