A könyv 22. fejezetének a vázlata
A jezsuiták sokáig a pápa különleges támaszai voltak. A II. Vatikáni zsinat után fordulat következett: ők lettek a pápaság szempontjából a probléma. És ha keresni akar az ember a bíborosok között valakit, aki a pápasággal nincs összhangban, akkor a jezsuita Carlo Maria Martinit találja.
A 2008-ban megjelent könyvben (Conversazioni notturne a Gerusalemme – Éjszakai társalgások Jeruzsálemben, Mondadori Kiadó) neki szegezték, hogy nem tekinthető-e ő – mentalitása, nyilatkozatai alapján – egy antipápának. Erre ő azt válaszolta: „Ha már erről van szó, akkor én inkább egy antepápa vagyok, egy előpápa, aki előkészíti a pápaságot.”
Martini a korábbi pápák, VI. Pál, II. János Pál, XVI. Benedek nagy ellenzéke volt. Gondolatai gyökeresen ellentétesek a jezsuita eredeti gondolkodással. Honnan származnak gondolatai? Két forrást jelöl meg Socci: a 19. század modernizmus világát, akik a pápaság protestantizálásáról szőttek álmokat. A másik 20. századi forrás Karl Rahner (ugyancsak jezsuita) teológiája.
Bergoglio hatalomhoz juttatói elsősorban ezek a Karl Rahner követők voltak. Socci közülük négy nevet említ: Carlo Maria Martini, Karl Lehmann, Hans Küng, Walther Kasper
Martini álma Bergolioban valósul meg.
Begoglio állandóan magánál tartja Martini idézett könyvét mintegy útmutatóként. Szavai, megnyilatkozásai mögött szószerint kimutathatók Martini gondolatai. Például, hogy „Isten nem katolikus”, vagy a homoszexuálisokhoz való viszonyulás. Ott szerepel az elvált újraházasodottak szentáldozáshoz engedése is, és hogy a pápa legfőbb feladata, hogy a vallások közötti párbeszéd élére álljon.
Socci a fejezet végén Sporschill atyát idézi: „Ferenccel, úgy hiszem ez a realitás olyan messzire jutott, amely meghalad minden elképzelést. A jövő pápája itt van, és a forradalom már folyamatban van. A világ ujjong, helyesel neki, és ezek mindenekelőtt a katolikus-ellenes mediumok. Minden világi hatalom mögötte ál.”