Perintfalvi Rita, az osztrák összeköttetésekkel rendelkező liberális teológusnő, a következő képet jelentette meg facebook oldalán néhány hónapja:
A képen egy LMBT bárány áll az Egyház akla és bezárt ajtaja előtt. Valaki a pásztorok közül kijön, és azt mondja neki, légy türelemmel, dolgozunk rajta, hogy az Egyház elfogadjon és befogadjon téged. A bárány vár-vár türelmesen, mikor újra azt mondják neki: még mindig dolgozunk rajta. Később a bárány a várakozásban elpusztul, mert látszólag senki nem segített neki.
Hogyan segíthetünk e bárányokon? A liberális gondolkodású emberek szerint a bárány akkor nem pusztul el, ha az Egyház nem elutasító vele szemben, és befogadja őt úgy, ahogy van.
A másik lehetőség felajánlani neki Jézus Krisztus megbocsátó és szabadító kegyelmét, és gyógyultan (már nem szivárvány színben tündökölve) befogadni az Egyház legbelsőségesebb közösségébe.
Lássuk, hogyan vélekednek erről ma az Egyház papjai, püspökei és nem utolsósorban Ferenc pápa!
Nemrég a katolikus válasz honlapján két szélsőséges álláspont szembeállításával találkozhattunk:
James Martin SJ, aki egyébként Ferenc pápa kommunikációs tanácsadója, közösségi oldalán a következőket üzente: „Minden LMBTQ barátomnak, legyenek katolikusok vagy másmilyenek: Boldog Pride hónapot! Legyetek büszkék az istenadta méltóságotokra, az ajándékokra, amelyeket Isten adott nektek, a helyetekre a világban, és a sok hozzájárulásotokra az egyházhoz. Mert Isten által ‘csodálatosan vagytok megalkotva’ (Zsolt 139). PrideHónap2019”
Thomas Tobin, a Rhode Island-i Providence egyházmegye püspöke ellenben így nyilatkozik: „Emlékeztetnék rá, hogy a katolikusok nem szabad, hogy támogassák vagy látogassák a júniusban tartott LMBTQ ‘Pride Hónap’ rendezvényeit. Ezek olyan kultúrát népszerűsítenek és olyan tevékenységekre buzdítanak, amelyek ellentétesek a katolikus hittel és erkölcsökkel. Különösen a gyermekekre ártalmasak.”
Kicsit mélyedjünk el jobban e témában. Athansius Schneider püspök gondolatait LMBT témában, nemrég tették közzé a katolikus válsz honlapján, melyet érdemes alaposabban áttanulmányozni, hiszen biblikus, lényegre törő és tiszta, mint minden, ami az aszatanai segédpüspök tollából kijön.
Ebből most néhány mondatot szeretnék csak kiemelni. Hogyan viszonyuljon az Egyház, hogyan viszonyuljon egy pap a homoszexuális élet aktív gyakorlásához:
„Mindenekelőtt szeretettel hirdetnünk kell az isteni igazságot az emberi személy teremtéséről, az igazságot a homoszexuális hajlamok objektív pszichológiai és szexuális rendellenességéről, és mindezek után beszélnünk kell a homoszexuális hajlamú személyek számára nyújtandó szükséges és diszkrét segítségről, amellyel ők gondoskodást és szabadulást nyerhetnek a pszichés fogyatékosságuk alól.
Emellett hirdetnünk kell az isteni igazságot a homoszexuális cselekedetek és homoszexuális életvitel súlyosan bűnös jellegéről, mivel azok sértik Isten akaratát. Igaz testvéri aggódással kell hirdetnünk azt az isteni igazságot, hogy az aktív és bűnbánatot nem gyakorló homoszexuálisok az örök kárhozat veszélyének teszik ki a lelküket.
Azonfelül állampolgári kiállást felmutatva, valamint használva minden rendelkezésre álló békés és demokratikus eszközt, tiltakoznunk kell a keresztény meggyőződések semmibevétele, és a lealacsonyító obszcenitások közszemlére tétele ellen. Tiltakoznunk kell azoknak a felvonulásoknak a ránk – a kis- és nagyvárosok egész lakosságaira – való rákényszerítése ellen, amelyeket a politikai és ideológiai erőszakosság jellemez.
A legfontosabb dolog azonban a spirituális eszközökben rejlik. A legerősebb és legértékesebb választ azok a nyilvános és magánúton végzett cselekedetek jelentik, amelyek kiengesztelik azt az isteni szentséget és fenséget, amit az úgynevezett „meleg büszkeség” parádék oly súlyosan és nyilvánosan megsértenek.
Az engesztelés cselekedeteitől elválaszthatatlan a buzgó ima a homoszexuális ideológia hirdetőinek és aktivistáinak megtéréséért és a lelkük örök üdvösségéért, és még inkább ama sajnálatra méltó emberek lelkéért, akik a homoszexualitást gyakorolják.”
Érdemes ezután rögtön megvizsgálnunk azt, amit Ferenc pápa a tavalyi írországi útja utáni repülőinterjújában mondott. A repülőgépen a következő kérdést tették fel neki: „Mit gondol, mit mondana annak az apának, akinek a fia kijelenti, hogy homoszexuális, és hogy együtt akar élni a párjával?”
A pápa válasza:” Mindig voltak homoszexuálisok és homoszexuális hajlammal rendelkezők. Mindig. A szociológusok azt mondják, nem tudom, igaz-e vagy sem, hogy a korszakváltásokkor bizonyos társadalmi és erkölcsi jelenségek gyakoribbakká válnak, és az egyik ez lehet. Ez néhány szociológus véleménye. A te kérdésed világos: mit mondanék egy apukának, akinek a fia vagy a lánya homoszexuális hajlammal rendelkezik. Én mindenekelőtt azt mondanám, hogy imádkozzon: imádkozz! Ne ítélkezz, beszélgess vele, próbáld megérteni, adj teret a fiadnak vagy a lányodnak. Adj teret, hogy ki tudja fejezni magát. Aztán az is fontos, hogy milyen életkorban jelentkezik a gyermeknek ez a nyugtalansága. Egy dolog, ha ez kisgyermekkorban jelentkezik, amikor sok dolgot lehet tenni annak megvizsgálására, hogy miként állnak a dolgok; másik dolog, ha húszéves kora után, vagy hasonló korban válik nyilvánvalóvá. De én sosem mondanám, hogy a hallgatás az orvosság: ha valaki nem vesz tudomást a homoszexuális hajlammal rendelkező fiáról vagy lányáról, az nem gyakorolja apaságát és anyaságát. És ha ti, apa és anya, nem tudtok megbirkózni a helyzettel, kérjetek segítséget, de mindig maradjatok párbeszédben, mindig párbeszédben! Mert annak a fiúnak, annak a lánynak joga van egy családhoz, és az ő családja a te családod: ne űzd el a családból! (Forrás: Magyar kurír)
Ezek szerint, ha Ferenc pápának gyermeke lenne, és az homoszexuális kapcsolatban szeretne élni valakivel, ő apaként hajlandó lenne velük együtt élni, mivel másnak is ezt a tanácsot adja. Nem elűzni a családból jelentheti azt is, adok időt neked, hogy meggondold és megváltozz, de jelentheti azt is, hajlandó vagyok megbékélni a te állapotoddal. A pápa ködös válaszából sajnos nem derül ki, hogy e kettő közül melyik véleményt képviseli, ugyanis válaszában semmilyen utalást nem találhatunk arra vonatkozóan, hogy ő, mint a katolikus Egyház feje (a katolikus egyházat képviselve) mit gondol a homoszexualitásról. Válaszában arra sem tér ki, hogy mit lenne fontos közölni azzal a fiatallal, aki homoszexuális kapcsolatban él. Egyszerűen csak annyit mond, ne ítélkezzünk, értsük őt meg, és adjunk teret neki, hogy ki tudja fejezni magát. Elsősorban pedig az imádságot ajánlja. De elég-e az imádság, ha nem tanítjuk meg a fiatalokat a jó és rossz közti különbségre? Elég e meghallgatni és megérteni őket? Ferenc pápa és Athanasius Schneider LMBT-re adott válasza közti legnagyobb különbség az, hogy míg Schneider püspök hangsúlyozza e cselekedetek objektív rendellenességét és azok megbánás nélküli következményét (a kárhozatot), Ferenc pápa inkább egy ellenirányú megértésről beszél: mi értsük meg a homoszexualitást. A dolog a visszájára van fordítva: Ferenc pápa szerint nekünk kell megértenünk a homoszexuális egyént, Shneider püspök szerint pedig a homoszexuális egyénnek kell megértenie Isten igazságát, melyet pedig a mi dolgunk elmondani neki. A kettő közt óriási ellentét feszül.
Mindezt fokozza az a tény, hogy „Az emberi testvériségről szóló dokumentum a világ békéje és a közös együttélés érdekében” címet viselő 2019. febr 4-én Ferenc pápa által aláírt katolikus-iszlám nyilatkozat nem csak a vallások, hanem a nemek sokszínűségét is Isten akaratának tulajdonítja:
„A vallások, színek, nemek, rasszok és nyelvek sokszínűsége mind Isten akarata”.
Nyilvánvaló, hogyha Isten az embert férfinak és nőnek teremtette, ezért nem beszélhetünk a nemek sokszínűségéről. A nemek sokszínűségének elméletét az LMBT mondhatja sajátjának, melyet jelképükben a szivárvány színű zászlóban is kifejezésre juttatnak. E dokumentum aláírásával Ferenc pápa elismerte, egyet ért azzal, hogy a nemek sokszínűsége egy isteni ajándék, s e ponton már csaknem ott tartunk, ahol a jezsuita James Martin: „Legyetek büszkék az istenadta méltóságotokra, az ajándékokra, amelyeket Isten adott nektek, a helyetekre a világban, és a sok hozzájárulásotokra az egyházhoz. Mert Isten által csodálatosan vagytok megalkotva”
Ferenc pápa LMBT-hez fűződő kapcsolatát az is fémjelzi, hogyan örül és hogyan fényképezkedik meleg csoportokkal.
A képen látható eseményről egy brit jezsuita oldal is beszámolt. Hamvazószerdán egy meleg katolikus csoport érkezett zarándokútra a Vatikánba Nagy Britanniából. A cikkből megtudhatjuk, hogy a csoport az aznapi reggeli audencián kiváltságos helyet kapott a Szent Péter téren, s azután a pápával személyesen is találkoztak. A pápa mosolyogva kezet rázott résztvevőkkel, akik valamennyien személyes ajándékot kaptak az egyházfőtől.
A cikk arról is tudósít, hogy a sziget országból érkezett meleg zarándokoknak meleg fogadtatásban volt részük egy aznap este Rómában tartott ökumenikus liturgián. A meleg zarándokok látogatása kapcsán készült sajtótájékoztatón ezek mellett szó volt Ferenc pápa egyházi reformjairól, többek között éppen a homoszexualitás témáját is érintve.
Martin Pendergastról, a zarándok csoport vezetőjéről , aki mindkét képen bal szélen látható, annyit érdemes tudni, hogy alapító tagja az ökumenikus leszbikus és meleg keresztény mozgalomnak, és hosszú ideje aktív a meleg keresztények Európai Fórumának rendezvényein.
Hogy provokáció-e vagy sem, hogy éppen az év egyik legszigorúbb böjti és bűnbánati napján történt ez a vatikáni találkozó, arról elgondolkodhatunk.
Illetve mindannyiunknak érdemes elgondolkodnunk az LMBT jelenség Egyházba való betöréséről, a Vatikánban tapasztalt vendégszerető toleranciáról.
Ha ismét elővesszük Perintfalvi Rita képeit, minden jel arra utal, hogy az Egyház jelenleg is nagy erőkkel dolgozik azon, hogy a teljes katolikussággal elfogadtassa a másságot, a nemek sokszínűségét, s ezek ismeretében talán senki nem tartja túlzásnak, ennek az írásnak címét.
Mi legyen a válaszunk minderre?
Engedtessék meg, hogy a rajzra rajzzal válaszoljak, melyet szeretettel ajánlok – kissé megkésve bár – Perintfalvi Ritának és olvasóközönségének is:
Johanna