„Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg. Mindenféle rossztól óvakodjatok.” (1 Tessz 5, 21-22)
Ma, mikor Egyházunk hűséges szolgái közel 2000 éve változatlanul hirdetik Krisztus ránk hagyott tanítását, s ezt alapul véve szolgáltatják ki Krisztus Szent Testét és Vérét, ismét nagyon aktuálisak ezek a szavak. Egy olyan világban élünk, mikor a Katolikus Egyház fejének szavait is kénytelenek vagyunk vizsgálat alá vetni. Mindezt nem azért tesszük, mert gőgösen bölcsebbnek tartjuk magunkat Ferenc pápánál, hanem azért, mert megnyilvánulásai és rendeletei az elmúlt 3,5 évben egyre több hithű katolikus szívében ébresztenek kétségeket afelől, hogy Ferenc pápa valójában tényleg az Egy Szent Katolikus és Apostoli Anyaszentegyház eredeti tanításának útján jár-e. Mindez rút eretnekségként hangozhat egy szintén jóhiszemű hívő fülének. De lássunk néhány példát, ahol első olvasásra szinte alig észrevehetően, de alaposabban megvizsgálva inkoherencia áll fent a katolikus Egyház, a Szentírás tanítása és az között, amit Ferenc pápa állít.
Elsőként álljanak itt Keresztelő Szent Jánosról mondott szavai: „Keresztelő János elküldi tanítványait Jézushoz – János börtönben volt –, hogy egy teljesen világos kérdést tegyenek fel neki: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11,3) Keresztelő János ugyanis sötét időszakon ment keresztül. Roppantul várta a messiást, és igehirdetésében erős jelzőkkel írta le: olyan bíróként, aki végre elhozza Isten országát és megtisztítja népét, a jókat megjutalmazza, a rosszakat pedig megbünteti. Így prédikált: „A fejsze már a fák gyökerén van. Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt” (Mt 3,10). Most, hogy Jézus másfajta stílusban kezdte meg nyilvános működését – János kettős sötétségben szenved: a börtön, a cella sötétségében és a SZÍV SÖTÉTSÉGÉBEN –, nem érti Jézus stílusát, ezért tudni akarja, ő-e a messiás, vagy pedig másvalakit kell várni.” (Magyar Kurír: Ferenc pápa: Isten stílusa nem az ítélkezés, hanem az irgalom! 2016. szeptember 7. szerda 15:31)
Keresztelő Jánosról Jézus maga így beszélt: „Miért mentetek ki? Prófétát látni. Igen, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat. Ő az, akiről az Írás szól: Nézd, elküldöm követemet előtted, hogy előkészítse utadat. Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál.”(Máté 11, 9-11.) . Izajás próféta pedig így jövendölt Jánosról : „ És most ezt mondja az Úr, aki már anyám méhétől fogva szolgájává tett, hogy visszavezessem hozzá Jákobot, és Izraelt köréje gyűjtsem: „Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a NEMZETEK VILÁGOSSÁGÁVÁ tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.” (Izajás 49,5-6), a Szent hagyomány pedig „ÉGŐ LÁMPÁSNAK” is nevezi Jánost, mely kiváltságos szentségét jelöli.
A kétféle megítélés közti különbség igen szembetűnő és teljesen ellentéte egymásnak: a világosságot sötétségként tűnteti fel az egyházfő, sugallva ezzel azt, hogy, amit a sötétség állít, az kimondatlanul bár, de valami olyan tényező, ami az igazság megismerésétől távol tart minket. A fent idézett szövegben,(Keresztelő János ugyanis sötét időszakon ment keresztül. Roppantul várta a messiást, és igehirdetésében erős jelzőkkel írta le: olyan bíróként, aki végre elhozza Isten országát és megtisztítja népét, a jókat megjutalmazza, a rosszakat pedig megbünteti.” „János nem érti Jézus stílusát, ezért tudni akarja, ő-e a messiás, vagy pedig másvalakit kell várni) majd annak folytatásában (lásd 3 bekezdéssel lejjebb ugyanabból a homíliából) is találunk erre utaló mondatokat.
Mintha a sötét szívűnek megjelölt próféta, túlzásokba esett volna, mikor „erős jelzőkkel” Krisztust, mint igazságos bírót említi, s mintha Jézust személyét illetően azért bizonytalanodott volna el, mert meglepődött annak irgalmas viselkedésén. János, aki már magzatként ujjongva fogadta a Szűzanya méhében hozzá közeledő Isten Fiát, lehetetlen, hogy ne értette volna Jézus szándékát és tetteit. Ő nagyon is jól tudta azt, amit Jézus később így fogalmazott meg: „Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van annak bírája, aki elvet és nem fogadja el szavaimat: a tőlem hirdetett tanítás ítéli majd el az utolsó napon” (Jn 12, 47-48).
Kétségtelen tehát, hogy Jézus első alkalommal nem ítélkezni jött el a Földre, de második alkalommal, ahogyan hitvallásunkban is mondjuk, ítélni jön majd el élőket és holtakat, pontosan úgy, ahogyan ezt Keresztelő János, mint próféta, megjövendölte: „Szórólapátja már a kezében van. Kitakarítja szérűjét, a búzát csűrébe gyűjti, a pelyvát pedig olthatatlan tűzbe vetve elégeti” (Mt 3,12).
Hogy a pápa szavait elemezve nem belemagyarázásról vagy félreértelmezésről van szó, azt az ugyanebben a beszédében elmondott későbbi szavai erősítik meg: „Az igazságosság, amelyet Keresztelő János igehirdetésének középpontjába tett, Jézusban elsősorban irgalmasságként nyilvánul meg. Az előfutár kétségei lényegében elővételezik azt a zavart, amelyet később tetteivel és szavaival Jézus kivált. Így megértjük Jézus válaszának utolsó mondatát: „Boldog, aki nem botránkozik rajtam” (Mt 11,6). A botrány „akadályt” jelent. Ezért Jézus egy külön veszélyre figyelmeztet: ha hitének útjában főleg az ő irgalmas tettei állnak akadályként, ez azt jelenti, hogy hamis képe van a messiásról” (Magyar Kurír: Ferenc pápa: Isten stílusa nem az ítélkezés, hanem az irgalom! 2016. szeptember 7. szerda 15:31)
Ha nem ismerjük a teljes igazságot, ezt a részt többször összeolvasva a fenti Keresztelő Jánosról írt szavakkal, azt a következtetést vonhatjuk le Ferenc pápa szavaiból, hogy a Jézusról kialakított igaz bírói kép „akadálya” annak, hogy megértsük az ő irgalmasságát, s azt sugallja, mintha Keresztelő János megbotránkozott volna azon, hogy Jézus nem igazságtevőként, hanem a bűnbánat és irgalom hirdetőjeként kezdte meg működését. A pápa szerint Jézus azért üzente vissza Jánosnak: „Boldog, aki nem botránkozik rajtam”, mert Jézus és az ő útját előkészítő próféta közt zavar volt, mégpedig azért, mert az igazságosság összeegyeztethetetlen az Isteni irgalommal.
Arról van tehát szó, hogy a pápa Isten igazságosságát, mint egy az irgalmasságával összeegyeztethetetlen tényezőt, zavarónnak jelöli meg, és a prófétát, aki az utolsó ítéletet megjövendöli kétségek közt vergődő sötét szívű embernek nevezi. Mindehhez, a legvégén még azt is hozzáteszi, hogy aki Jézusban úgy, mint János, az igazságos bírót is meglátja, annak hamis képe van a Messiásról.
Ferenc pápa egy másik beszédében hasonló gondolatsor kerül elő: „A próféták minden szava szenvedélyes és szeretettel teli felhívás, amely megtérésünket keresi. Ezékiel prófétán keresztül ezt mondja az Úr: „Talán örömöm telik a bűnös halálában” – mondja az Úr, az Isten –, s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen?” „Ez Isten szíve, egy szerető Atya szíve, aki azt akarja, hogy gyermekei a jóban és az igazságosságban, vagyis teljességben éljenek és boldogok legyenek. Ez az atyai szív túllép az igazságosságról alkotott kis nézeteinken, hogy megnyissa előttünk irgalmasságának határtalan távlatait. Olyan atyai szív ez, amely nem bűneink szerint ítél meg minket és nem bűneink szerint fizet meg nekünk.” (Ferenc pápa katekézise: Irgalmasság és igazságosság 03/02/2016 16:01 Vatikáni Rádió)
Ferenc pápa szerint a próféták minden szava szenvedélyes és szeretettel teljes felhívás. Itt érdemes visszaemlékeznünk arra, amit Keresztelő Jánosról mondott: Szerinte János, aki az ítéletről nyíltan beszél, erős jelzőket használ. Ferenc pápát hallgatva Isten prófétáiról egy olyan hamis kép alakulhat ki bennünk, mintha ők Isten igazságosságát figyelmen kívül hagyva vagy jelentéktelennek minősítve mindig csupán lágy szavakkal terelgetnék vissza a nyájat az Isteni irgalmassághoz. S pont ezt erősíti meg a következő általa idézett mondat is: „Ez az atyai szív túllép az igazságosságról alkotott kis nézeteinken, hogy megnyissa előttünk irgalmasságának határtalan távlatait.”
Nem tudom, hogy az „igazságosságról alkotott kis nézeteink” és Keresztelő János az ítéletről mondott „erős jelzői közé” egyenlőség jelet rakhatunk-e, de úgy érzem igen. Ha így próbáljuk a két ismeretlenes egyenletünket megoldani, akkor azt a következtetést vonhatjuk le belőle, hogy Ferenc pápa szerint az Isteni ítélet csak egy ember által alkotott kis nézet és egy túlfűtött próféta erős jelzőkkel megfogalmazott téves tanítása, utalva vissza itt arra a gondolatra, hogy aki sötétségben van, annak a sötétségben mondott szavai is nagy valószínűséggel hamisak.
Az ítéletről alkotott nézeteit megerősíti egy másik homíliájából kiragadott idézet is: „az átalakulás után, amikor Ő (mármint Jézus) eljön értünk, és mindenkit elvisz az égbe, hogy örökre Vele maradjunk. Kérjük az Úrtól ezt a hitet – fohászkodott péntek reggeli homíliája végén Ferenc pápa.” (Ferenc pápa: Kövessük a holnapután logikáját, várjuk a test feltámadását! 2016. szeptember 16. péntek 17:03 Magyar Kurír)
Ebben a feltámadásról szóló beszédében a pápa egyszer sem említette meg, hogy lesznek olyanok, akik az örök kárhozatra támadnak fel, holott Dániel, a végidők prófétája ezt világosan tudtunkra adta: „Akik a föld porában alszanak, azok közül sokan feltámadnak, némelyek örök életre, mások gyalázatra, örök kárhozatra” (Dán 12,2).
Krisztus Urunk pedig így prófétált az ő második eljöveteléről: Az utolsó ítélet.
31Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. 32Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. 33A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. 34Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! 35Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. 36Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. 37Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? 38Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? 39Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? 40A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. 41Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. 42Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. 43Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. 44Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? 45Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. 46Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”Máté 25.
Dániel próféta és Jézus is egyenlő hangsúllyal említi a két utat és lehetőséget. Vagy örök élet vagy örök kárhozat! Ferenc pápa viszont mindezt annyival elintézi: Ha Jézus eljön, mindenkit elvisz az égbe, hogy örökre vele maradjunk.
Érdemes tehát elgondolkoznunk ezeken a pápa által közvetített üzeneteken, mert bár nem nyíltan hirdeti, de beszédeiben, mint búza közt a konkoly, el van hintve a tévedés is.
Nemrég Székely János püspök úgy fogalmazott, hogy Ferenc pápa prófétai üzeneteket közvetít felénk. De vajon próféta-e az, aki Isten igazságosságát elrejtve csupán az ő irgalmasságát hangsúlyozza? A kérdést úgy is feltehetjük, milyen próféta az, aki csak féligazságokat és félreérthetően közöl? Nagyon ide illenek Henry Ward Beecher, XIX. században élt amerikai szónok szavai: „Ami csak majdnem igaz, az hamis, de veszélyes is, mert az igazságot eléggé megközelítve könnyebben félrevezet.”
S még inkább érdemes megszívlelnünk, hogy Ferenc pápa esetében nem arról van-e szó, amit szentjeink a következőképpen fogalmaztak meg:
Nagy Szent Vazul: „Az irgalmas Istenre hivatkozni, de az igazságosra nem, egyet jelent azzal, hogy Istent saját aljasságunk cinkosának tekintjük”.
Szent Ágoston: „Az irgalmasságban való puszta remény sok lelket megtévesztett és elveszejtett”.
Ligouri Szent Alfonz-Mária: Az Isten irgalmasságában való bizonyosság több lelket taszított a pokolba, mint Isten igazságossága, mert az irgalmasságára való vakmerő hagyatkozás, megtérés nélkül és a bűn ellen való küzdelem nélkül, kárhozatba dönt.
Johanna