| 90. Az elvált újraházasodottak nincsenek kiközösítve… de vajon élvezik Isten barátságát? |
Forrás:
Testvéri, figyelmes, szeretetben és igazságban megvalósuló befogadásra van szükség azon megkereszteltekkel szemben, akik új, együttéléssel járó kapcsolatot létesítettek, miután szentségi házasságuk tönkrement, ezek a személyek ugyanis egyáltalán nincsenek kiközösítve – nincsenek kiközösítve! Nem szabad a kapukat bezárni! Egyetlen kapu sem lehet zárva!
Ki nem ment még át ezen a szomorú helyzeten, hogy segítse az egyetlen szeretett hozzátartozóját az ő utolsó perceiben? Amikor végül ő eltávozik, mi továbbra is szenvedünk, ahogyan szemléljük a testét, élettelen, de még mindig szeretjük… De a halál kegyetlen – mert nem teljesül be azzal, hogy csak elveszi az életet… hanem el kell temetni a testét, mivel egy veszélyes bomlás következik be, amivel az mások egészségére is ártalmas lehet. Nincs más megoldás, mint hogy gyorsan eltemetni szertettünk maradványait. Ha lenne rá mód, hogy megszabadítsuk a családunkat és a barátainkat a halál eshetőségétől, mi minden lehetséges erőfeszítést megtennénk annak elérésére. Valami ehhez hasonló az Egyházban is történik.
Anyjaként minden hívőnek, az Egyháznak sok gyermeke van, némelyek élnek és mások sajnos halottak… Nem fizikailag, hanem lelkileg, ezért elválasztja őket Krisztustól a halálos bűn. Ez a lelki kiűzetés az isteni életből tesz olyanná, hogy az Egyház halott tagjaivá válunk, ez gyengít le minket és kizár minket az isteni javakból. Azok, akik abba a szégyenbe esnek, hogy ebben az állapotban halnak meg, mindörökre a pokol kínjait fogják elszenvedni.
Az Egyház élő tagjainak az a kötelessége, akik a halott tagok testvérei, hogy minden erőfeszítést megtegyenek annak érdekében, hogy megmentsék ezeket a lelkeket a boldogtalan állapotuktól – különösen azokat, akik köztudottan halálos bűnben élnek. Egy olyan társadalomban élünk, amelyben a család intézményét egyre fokozottabban veszélyezteti a bűn, az államilag elismert és támogatott fertő, amelyben a polgárjog elfogadja a válást és az újraházasodást. Az Egyház tanítása ezzel szemben az, hogy az első – és az egyetlen –- házastársi kötelék képezi kizárólag a házasságot, és a házasságtörés bűn.
Ha hajlandóak vagyunk bármit megtenni, hogy megvédjük a családjainkat egy fertőző betegségtől, akkor sokkal inkább meg kellene akadályoznunk, hogy utolérjék őket is, ennek a rettenetes pestisnek a karmai, melynek annyi sok áldozata van a világban. És természetesen nagy jótékonysággal meg kell tennünk minden lehetséges dolgot, azokért a lelkekért, akik egy ilyen boldogtalan helyzetben találják magukat. Két gondunk van: megvédeni az élő tagokat a halálos fertőzésről és ugyanúgy segíteni a halottakat, hogy visszatérjenek az igazi kegyelmi élethez. Azonban az utóbbiaknak nyújtott segítség, nem veszélyeztetheti az előbbit.
Az Egyháznak, mint mindig, meg vannak a válaszai arra, hogy hogyan lehet eljárni ebben a nehéz helyzetben. Mindazonáltal hasonlóan, mint a testi egészségünk tekintetében, a gyógyszert nem mindig kellemes bevenni, bár az eredményei jótékonyak, ha bölcsességgel alkalmazzuk.
De lássuk, mit mond erről a Tanítóhivatal…
FERENC:
A mai alkalommal folytatjuk a családról szóló katekéziseket. Utoljára a házaspárok közötti egyetértés hiánya miatt sérült családokról volt szó, ma pedig egy másik valóságra szeretném a figyelmet irányítani: hogyan viseljük gondját azoknak, akik házasságuk helyrehozhatatlan kudarcát követően új kapcsolatot létesítettek.
Az egyház jól tudja, hogy egy ilyen helyzet ellentmond a keresztény házasság szentségének. Ugyanakkor tanító tekintete mindig anyai szívéből merít, és ez olyan szív, amely a Szentlélek vezetésével mindig a személyek javát és üdvösségét keresi. Ez az oka annak, amiért kötelességének érzi, hogy „az igazság iránti szeretetből” „jól megkülönböztesse az egyes helyzeteket”. Így fejezte ki magát Szent II. János Pál pápa a Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdításában (84. pont), és azt a példát említette meg, hogy különbség van a között, aki elszenvedte a különválást, illetve a között, aki okozta azt. Meg kell tenni ezt a megkülönböztetést.
Ha pedig ezeket az új kapcsolatokat a kisgyermekek szemével is nézzük – és a kicsinyek nézik is –, akkor még szükségesebbnek látszik, hogy közösségeinkben valóságos befogadást alakítsunk ki az ilyen helyzetekben élő személyeknek. Ezért fontos, hogy a közösség stílusa, beszédmódja, magatartásformái olyanok legyenek, hogy vegyék tekintetbe a személyeket, a legkisebbektől kezdve, ők szenvednek ugyanis legtöbbet ezekben a helyzetekben. Különben hogyan buzdíthatnánk ezeket a szülőket arra, hogy tegyenek meg mindent gyermekeik keresztény életre való neveléséért, és mutassanak nekik példát a meggyőződéssel vallott és gyakorolt hitről, ha távol tartjuk őket a közösség életétől, mintha ki lennének közösítve? Úgy kell élnünk, hogy ne tegyünk újabb terheket a gyermekekre azokon felül, amelyeket ezekben a helyzetekben amúgy is hordozniuk kell! Sajnos az ilyen gyermekek és fiatalok száma valóban nagy. Fontos, hogy az egyházat olyan anyaként érzékeljék, aki mindenkire figyel, kész a meghallgatásra és a találkozásra.
Ezekben az évtizedekben igazából az Egyház nem volt sem érzéketlen, sem tétlen. A pásztoroknak [püspököknek – a szerk.] a kérdést elmélyítő munkájának köszönhetően, melyet elődeim vezettek és erősítettek meg, igen megnőtt annak tudatossága, hogy testvéri, figyelmes szeretetben és igazságban megvalósuló befogadásra van szükség azon megkereszteltekkel szemben, akik új, együttéléssel járó kapcsolatot létesítettek, miután szentségi házasságuk tönkrement, ezek a személyek ugyanis egyáltalán nincsenek kiközösítve – nincsenek kiközösítve! –, és semmiképpen sem szabad kiközösítettként bánni velük: mindig az Egyházhoz tartoznak. XVI. Benedek pápa megszólalt ebben a kérdésben, figyelmes megkülönböztetésre és bölcs lelkipásztori kísérésre buzdított, annak tudatában, hogy nem léteznek „egyszerű receptek” (Beszéd a Családok VII. Világtalálkozóján, Milánó, 2012. június 2., 5. számú válasz). Ezért van az, hogy a pásztorok újból és újból felhívást tesznek közzé, hogy a közösségek nyíltan és következetesen fejezzék ki készségüket befogadásukra és bátorításukra, hogy egyre jobban megéljék és kibontakoztassák Krisztushoz és az Egyházhoz tartozásukat az imával, Isten szavának hallgatásával, a liturgián való részvétellel, gyermekeik keresztény nevelésével, a karitásztevékenységgel és a szegények szolgálatával, az igazságosság és a béke melletti elköteleződéssel. […] „Az egyház arra hivatott, hogy mindig az Atya nyitott háza legyen […].” Nem szabad a kapukat bezárni! Egyetlen kapu sem lehet zárva! […] Főképp a keresztény családok működhetnek együtt vele azáltal, hogy gondját viselik a sérült családoknak, és kísérik őket a közösség hitéletében. Mindenki vegye ki a részét a jó pásztor magatartásából, aki minden egyes juhot ismer és senkit sem zár ki végtelen szeretetéből! (General Audience, August 5, 2015) magyar nyelvű forrás itt.
Video magyar szinkronnal, a beszédről: https://www.youtube.com/watch?v=DSC4kiAzBFw
A TANÍTÓHIVATAL TANÍTÁSA
|
Tartalomjegyzék I – Azok, akik belépnek egy új kapcsolatba, amíg van egy érvényes megkötött házasságuk, Isten kegyelmén kívül vannak ________________________________________ I – Azok, akik belépnek egy új kapcsolatba, amíg van egy érvényes megkötött házasságuk, Isten kegyelmén kívül vannak Aquinói Szent Tamás ________________________________________ Szentírás ________________________________________ Hittani Kongregáció – Ha szeretjük a testvéreinket, nekünk arra kell ösztönöznünk őket, hogy viseljék el a fájdalmakat a bűneikért Aquinói Szent Tamás ________________________________________ Szent Ágoston – Akkora különbség van az igazak és a bűnösök között, mint az ég a föld között Szentírás
I – Azok, akik belépnek egy új kapcsolatba, amíg van egy érvényes megkötött házasságuk, Isten kegyelmén kívül vannak
|
||
– A házasságtörés mindig halálos bűn
Ezen kívül bizonyos bűnök a nemük szerint halálos bűnök, mint az emberölés és a házasságtörés . (Aquinói Szent Tamás. Summa Theologica, I-II, q. 72, a. 5)
|
Szentírás |
– Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságot tör
Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságot tör, és az is házasságot tör, aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el. (Lk 16,18)
– Az isteni parancs: akik különválnak ne lépjenek új házasságra
A házasoknak meg nem én parancsolom, hanem az Úr: A feleség ne hagyja el férjét. Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül, vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét.. (1 Cor 7,10-11)
|
A Katolikus Egyház Katekizmusa |
– Az „újra házasodottak” a nyilvános és állandó házasságtörés állapotában vannak
A válás a természetes törvény súlyos megsértése. Föl akarja bontani a házastársak szabadon megkötött szerződését, mely arról szól, hogy mindhalálig egymással élnek. A válás megsérti az üdvösségnek azt a Szövetségét, amelynek a szentségi házasság jele. Egy új házas kötelék létrehozása, még ha a polgári törvény el is ismeri, tovább súlyosbítja a törést: az újra házasodott házastárs ilyen esetben a nyilvános és állandó házasságtörés állapotában van: „A férjnek, miután feleségét elbocsátotta, nem szabad mást feleségül vennie; az elbocsátott asszonyt sem veheti más feleségül.”.(A Katolikus Egyház Katekizmusa, no. 2384)
|
Szent X. Pius pápa katekizmusa |
– Azok, akik csak a polgári házasságban élnek együtt, megrögzötten a halálos bűn állapotában vannak
Elegendő a keresztény házassághoz csak a polgári házasság, vagy egy szerződés? A keresztény híveknek nem elég csak a polgári szerződés, mert nem szentség, és ezért nem igazi házasság.
Milyen állapotban lesznek azok a házastársak, akik pusztán a polgári házasság szerint élnek együtt? Azok a házastársak, akik csak a polgári házasságban élnek együtt, megrögzötten a halálos bűn állapotában vannak, és ez a fajta közösség mindenkor törvénytelen, Isten és az Egyház előtt. (Szent X. Pius katekizmusa, The Sacrament of Marriage, no. 24-25)
|
IX. Pius pápa |
– A szentségi házasságon kívül minden hívő férfi és nő közötti kapcsolat csak vadházasság
A Szent Penitenciáira feleslegesnek véli bárki emlékezetébe idézni azt, ami szent vallásunk jól ismert hittétele, hogy a házasság természetesen egy a Krisztus Urunktól alapított hét szentség közül, és ezért annak irányítása egyedül magára az Egyházra tartozik, amelyre ugyancsak Krisztus az ő isteni misztériumaival való sáfárkodást rábízta. „Hívők között nem adódhat úgy a házasság, hogy egy és ugyanabban az időben ne lenne egyben szentség; és ezért keresztények (itt tulajdonképpen: katolikusok) körében férfinak és asszonynak a szentségen kívül bármilyen más kapcsolata, még ha állami törvény erejével létesült is, nem más, mint tisztességtelen és veszedelmes ágyasság” (Denzinger –FJ 2990-2993: A Szent Penitenciária eligazítása, 1866. január 15.)
|
A Katolikus Egyház Katekizmusa |
– Az elváltak új házassága, amíg a törvényes házastárs életben van, áthágja Isten tervét és törvényét
Az elváltak új házassága a törvényes házastárs életében áthágja Isten tervét és törvényét, melyeket Krisztus tanított. Az Egyháztól nem szakadtak el, de Szentáldozáshoz nem járulhatnak. Keresztény életüket főként úgy élhetik, hogy gyermekeiket hitben nevelik. (A Katolikus Egyház Katekizmusa, no. 1665)
|
Szent Ágoston |
– Senki sem léphet másik kapcsolatra, még a gyermekek kedvéért sem
A szentség megköveteli, a házasság felbonthatatlanságát, és aki megtagadja, nem léphet másik kapcsolatba, még a gyermekek kedvéért sem. (Szent Ágoston. De Genesi ad litteram, Book 9, Ch.7, no. 12)
|
X. Pius pápa |
– Akik tagadják, hogy alá lennének vetve Isten törvényének, azok Isten ellenségei
Mert akik tagadják, hogy alá lennének vetve Isten törvényének, bizonyosan Isten hírhedt ellenségei. (X. Pius. Encyclical Communionum rerum, no. 21, April 21, 1909)
|
Trienti Zsinat |
– Azok, akik tagadják, hogy a házassági köteléket nem lehet felbontani még az egyik fél házasságtörése után sem, legyenek kiközösítve.
Ha valaki azt állítaná, hogy tévedett az Egyház, amikor azt tanította és tanítja evangéliumi és apostoli tan folyamányaként (Mk 10; 1Kor 7), hogy az egyik hitves házasságtörése esetében sem szabad a házassági köteléket felbontani, s egyikük sem, még az ártatlan sem (aki nem is adott okot a házasságtörésre), köthet a másik hitves életében másik házasságot, sőt paráználkodik, aki elbocsátja a házasságtörőt, és más nőt vesz feleségül, meg az is, aki elbocsátva a házasságtörő férjet máshoz megy hozzá: legyen kiközösítve. (Denzinger-FJ 1807. Trienti Zsinat, Session XXIV, Doctrine Concerning the Sacrament of Matrimony, November 11, 1563)
II – Az emberek halálos bűnben halott tagjai az Egyháznak és Isten ellenségei; jó cselekedeteikből hiányzik az érték
|
Szentírás |
– Isten szakít azokkal, akik nem tartjátok meg parancsait
De ha nem hallgattok rám, és nem tartjátok meg parancsaimat, ha elvetitek törvényeimet, figyelmen kívül hagyjátok utasításaimat, s megszegitek szövetségemet azáltal, hogy nem igazodtok előírásaimhoz, akkor én is úgy bánok veletek. Meglátogatlak benneteket remegéssel, sorvadással és lázzal, amely elemészti a szemet és kioltja a leheletet. Hiába vetitek el a magot, az ellenségeiteket fogja táplálni. (Lev 26,14-16)
– Aki bűnt követ el, az saját maga ellensége
De akik vétkeznek és rosszat tesznek, azok ellenségei saját életüknek. (Tob 12:10)
|
Trienti Zsinat |
– Minden halálos bűn a harag fiaivá és Isten ellenségévé tesz
Valóban, minthogy az összes halálos bűnök, még a gondolatilag elkövetettek is, az embereket a „harag fiaivá” (Ef 2,3) és Isten ellenségeivé teszik, ezért szükséges, hogy mindennek a bocsánatát is nyílt és alázatos gyónásban az Istentől nyerjük el. (Denzinger-FJ 1680. Trienti Zsinat, Session XIII, October 11, 1551)
|
Szent X. Pius katekizmusa |
– A halálos bűn az egyház egy halott tagjává változtat át
Kik az egyház élő tagjai? Az élő egyház tagjai csak és kizárólag azok, akik ténylegesen az Isten kegyelmében vannak.
És kik a halott a tagjai? Azok az egyház halott tagjai, akik halálos bűnben vannak. (Szent X. Pius katekizmusa, Ninth Article, no. 25-26)
|
Aquinói Szent Tamás |
– Isten az erényes testekben lakozik, a bűnösök testében pedig a halál
Méltán nevezik az igazak testét templomnak, mert az igaz ember testében a lélek uralkodik, ahogyan Isten a templomban uralkodik, vagy azért mert maga az Isten lakozik az igazak testében. A bűnösök testeit azonban, a halottak sírjainak nevezik, mivel a vétkes testében halott a lélek; hiszen nem tarthatjuk élőnek azt, ami nem munkál semmi élőt vagy lelkit a testben. (Aquinói Szent Tamás, citing Pseudo-Chrysostom, in the Catena Aurea, Matthew 23: 27-28)
– A halálos bűn kizár minden kegyelmet
A bocsánatos bűn nem zárja ki a kegyelem minden tettét, mert az eltávolítható, a halálos bűn azonban kizárja a kegyelmi adományok összességét (Aquinói Szent Tamás. Summa Theologica, III, q. 87, a. 4)
– A házasságtörő tönkreteszi a saját lelkét
Tudnotok kell, hogy a paráznaság és a házasságtörés több okból is tiltott. Először ugyanis megöli a lelket, „Aki házasságot tör, a szív szegénysége miatt elveszti a lelkét (Péld 6,32). Azt mondja „a szív szegénysége miatt” amely akkor áll elő, amikor a test uralkodik a szellemen. (Aquinói Szent Tamás, The Ten Commandments, Article 8)
|
Szent X. Pius pápa katekizmusa |
– Azok, akik halálos bűnben vannak, Isten kegyelméből és a lelki javak tökéletes közösségéből nem részesednek
Vajon a katolikus Egyház minden gyermeke részesedik ezekből a belső javakból?
Minden keresztény, aki Isten kegyelmében van, részesedik a lelki közösség belső javaiból, kivéve azokat, akik halálos bűnben vannak.
Azok, akik halálos bűnben vannak, miért nem részesedhetnek ezekből a javakból?
Mert az Isten kegyelme, amely a lélek természetfeletti élete, az, ami összeköti az embereket Teremtő Istennel és Jézus Krisztussal, és mint az ő élő tagjai, az tesz érdemessé az örökélet elérésére. Így akik halálos bűnben vannak, mindezeknek a közös lelki javaknak és Isten kegyelmének híján, nem képesek azokat csupán jócselekedeteik árán kiérdemelni. (Szent X. Pius katekizmusa, The Communion of Saints, no. 4-5)
|
II. János Pál pápa |
– A halálos bűn az isteni parancs megvetése, Istennek az emberek iránti szeretetének visszautasítása
Óvakodnunk kell attól, hogy a halálos bűnt lefokozzuk az optio fundamentális aktusává, azaz egy Isten elleni alapvető elhatározásra, amely kifejezetten és formálisan megsérti Istent vagy a felebarátot. Halálos bűnről van szó akkor is, amikor az ember tudatosan és szabadon, bármilyen indítékkal valamit elhatároz, ami súlyosan ellentmond az erkölcsi rendnek. Valójában egy ilyen elhatározásban benne van az isteni parancs megvetése, Istennek az emberek és minden teremtmény iránti szeretetének visszautasítása: az ember elfordul Istentől és elveszti szeretetét. (II. János Pál. Apostolic Exhortation Reconciliatio et paenitentia, no. 17, December 2, 1984)
– A bűn kettős következménye
Mivel a bűn megsérti Isten szentségét és igazságosságát, és megveti a személyes barátságot, melyet Isten kínál föl az embernek, kettős következményt von maga után. Egyrészt ha súlyos bűnről van szó, kizár az Istennel való közösségből és az örök életből. A bűnbánó bűnösnek Isten a maga irgalmából megbocsátja a súlyos bűnöket és elengedi az értük járó „örök büntetést”. Ezenkívül „minden bűn, még a legkisebb is, a teremtményekhez való rendetlen ragaszkodással jár, ami szükségessé teszi a tisztulást, akár itt a földön, akár a halál után, az úgynevezett purgatóriumban (tisztítótűz, tisztítóhely). E tisztulás szabadít meg attól, amit a bűn „ideig tartó büntetésnek” nevezünk,[17] és ez az engesztelés az, ami eltörli mindazt, ami az Istennel és a testvérekkel való teljes közösség útjában áll. (II. János Pál Incarnationis mysterium, Bull of Indiction of the Great Jubilee of the Year 2000, no. 10, November 29, 1998)
|
Trienti Zsinat Katekizmusa |
– Azok, akik halálos bűnhöz kötődnek, nem osztoznak a lelki gyümölcsökben
De az Istentől vett ily sok és nagy kegyelemben és jóban csak azok részesülnek, akik a kegyelem állapotában keresztény életet élnek, igazak, és Isten előtt kedvesek. A holt tagok, ellenben, tudni illik a bűnökkel terheltek és az Isten kegyelméből kiesettek azon jótól, hogy ezen testnek tagjai legyenek ugyan meg nem fosztatnak, de minthogy meg vannak halva, azon szellemi haszonban, mely az igaz és jámbor emberekre áramlik, nem részesülnek. (Trienti Zsinat Katekizmus, Article IX, Second Part)
|
A Katolikus Egyház Katekizmusa |
– A halálos bűn kizár Isten országából és a pokol örök halálát okozza
A halálos bűn, miként maga a szeretet is, az emberi szabadság radikális lehetősége. Magával hozza a szeretet elvesztését és a megszentelő kegyelemtől, azaz a kegyelmi állapottól való megfosztottságot. Ha a bűnbánat és Isten bocsánata nem orvosolja, kizár Isten országából és a pokol örök halálát okozza, mivel szabadságunknak hatalmában áll végső, visszavonhatatlan döntéseket hozni. Mindazonáltal – jóllehet meg tudjuk ítélni, hogy egy cselekedet önmagában nézve halálos bűn-e –, a személy fölötti ítélkezést rá kell bíznunk Isten igazságosságára és irgalmára. (A Katolikus Egyház Katekizmusa, no. 1861)
|
Szent X. Pius katekizmusa |
– Az imáink hatékonysága, a kegyelmi állapot meglététől függ
Mi az első és legfontosabb feltétele imáink hatásossá tételének?
Az első és legfontosabb feltétele imáink hatásosságának az, hogy kegyelmi állapotban legyünk, vagy ennek hiányában, a vágy a kegyelmi állapot elnyerésére. (Szent X. Pius katekizmusa, Prayer, no. 14)
|
Aquinói Szent Tamás |
– Az imádságnak semmi érdeme nincs a megszentelő kegyelem nélkül
Az első ellenvetésre tehát azt kell mondanunk, hogy a megszentelő kegyelem nélkül mondott ima nem érdemszerző, ahogy egyetlen más erényes tett sem. De az olyan ima, amely kieszközli a megszentelő kegyelmet, ingyen adott kegyelemből származik, mivel maga az ima is egyfajta „isteni ajándék”, ahogy Augustinus mondja (De perseverentia) (De Persever. xxiii). (Aquinói Szent Tamás. Summa Theologica, II-II, q. 83, a. 15)
|
A Katolikus Egyház Katekizmusa |
– Ha a szívünk távol van Istentől, az imádság szavai hiábavalóak
Honnan fakad az ember imádsága? Bárhogyan nyilatkozik meg az imádság (mozdulatokban és szavakban), az egész ember imádkozik. De a hely megjelölésére, ahonnan az imádság fakad, a Szentírás a lélekről, olykor a szellemről, de a leggyakrabban (több mint ezerszer) a szívről beszél. A szív imádkozik. Ha a szív távol van Istentől, az imádság üres. […] A keresztény imádság szövetségi kapcsolat Isten és az ember között Krisztusban. Isten és az ember cselekedete. A Szentlélekből és belőlünk fakad. Isten emberré lett Fiának emberi akaratával egyesülve teljesen az Atyára irányul. (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2562. 2564)
III – Melyek a szükséges segítségek az elvált, majd „újra házasodott” személyek felé?
|
Hitani Kongregáció, Ratzinger bíboros |
A lelkipásztori megoldás nem állhat szemben a Tanítóhivatal megállapításaival
Egy sor, az Egyház gyakorlatát és tanítását bíráló, ellenevetés lelkipásztori kérdésekre vonatkozik. Néhányan például azt mondják, hogy az egyházi dokumentumok nyelvezete túl jogi jellegű, hogy a törvény merevsége uralkodik az emberi helyzetek megértésén. Azt mondják, hogy a mai emberek nem képesek ilyen nyelvezetet megérteni, hogy Jézus meghallgatta volna a mai emberek szükségletét, különösen azokét, akik a társadalom peremére szorultak. Másrésről azt mondják, hogy az Egyház bíróként mutatkozik, amely kizárja a sebzett embereket a szentségekből és bizonyos nyilvános feladatokból. Készséggel be lehet ismerni, hogy a Tanítóhivatal kifejezésmódját olykor nem könnyű megérteni. Szónokoknak és hitoktatóknak kell olyan nyelvezetre lefordítani, amely az emberekhez és az adott kultúrális környezetükhöz szól. Azonban az Egyház tanítátásának lényegi tartalmát ebben a folyamatban meg kell őrizni. Nem szabad felhigítani állítólagos lelkipásztori okokból, mert az a kinyilatkoztatott igazságot közvetíti. Természetesen nehéz az Evangélium követelményét érthetővé tenni az elvilágiasodott embereknek. De ez a lelkipásztori nehézség nem vezethet az igazsággal való kompromisszumra. A Veritatis Splendor című enciklikájában, II. János Pál pápa világosan elutasította az úgynevezett lekipásztori megoldásokat, amelyek ellentétben állnak a Tanítóhivatal állításaival. (cf. ibid. 56). Továbbá, ami a Tanítóhivatal pozicióját illeti az elvált és újraházasodott hívők vonatkozásában, hangsúlyozni kell, hogy az utóbbi egyházi dokumentumok az igazság és szeretet kívánalmainak nagyon kiegyensúlyozott módon tesznek eleget. Ha időnként a múltban a szeretet ragyogott volna is fel túl kevéssé az igazság magyarázata közben, úgy ma nagy a veszély, hogy a szeretet nevében az igazság van elhallgatva. Bizony az igazság szava fájdalmas és kényelmetlen lehet. De ez az út vezet az életszentségre, a békére és a belső szabadságra. A lelkipásztori megközelítésnek, amely valóban segíteni akar az érintett embereknek, mindig az igazságban kell gyökereznie. Végsősoron csak az igazság lehet lelkipásztori. “Akkor megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket” (Jn. 8:32). (Hitani Kongregáció, Concerning some objections to the Church’s teaching on the reception of Holy Communion, Introduction of Cardinal Joseph Ratzinger, no. 5, January 1, 1998)
|
II. János Pál pápa |
– A lelkipásztorok célja hogy megértessék: az életforma megválasztása szükségszerűen összetartozik a vallott hittel
Az is egyre gyakrabban előfordul, hogy katolikusok – ideológiai vagy gyakorlati megfontolások alapján – csupán polgári házasságot akarnak kötni és elutasítják, vagy legalábbis elodázzák a szentségi házasságot. Az ilyenek nem azonosíthatók minden további nélkül azokkal, akik a kötelék nélküli szabad szerelemben élnek, mert legalább bizonyos mértékben vállalnak egy adott és valamennyire stabil életformát, ámbár gyakran fenntartják maguknak a válás lehetőségét. Amikor a házastársak azt akarják, hogy az Állam nyilvánosan ismerje el e köteléket, késznek mutatkoznak arra, hogy az előnyökkel együtt a kötelezettségeket is vállalják. Mindezek ellenére egy ilyen megoldást az Egyház nem fogadhat el. Ilyenkor a lelkipásztoroknak arra kell törekedniük, hogy megértessék: az életforma megválasztása szükségszerűen összetartozik a vallott hittel, s amennyire lehetséges, törekedniük kell arra, hogy ezeket az embereket rávezessék házasságuk keresztény elvek szerinti rendezésére és folytatására. S bármilyen nagy szeretettel kezelik őket, bármennyire sürgetik a vallásos közösséggel való egységet, a szentségekhez, sajnos, az Egyház pásztorai nem bocsáthatják őket. (II. János Pál. Apostolic Exhortation Familiaris consortio, no. 82, November 22, 1981)
|
Aranyszájú Szent János |
– Hogyan imádkozhatunk Istenhez, és kérhetjük bűneink bocsánatát, mi, akik nem vesszük figyelembe Őt? – Ha szeretjük a testvéreinket, nekünk arra kell ösztönöznünk őket, hogy viseljék el a fájdalmakat a bűneikért (Aranyszájú Szent János. Homily 14 on the Gospel of Saint Matthew)
– Do all things unto them that sin and are remiss: warning, teaching, exhorting, admonishing and advising
Knowing this, then, let us also not intermit to do all things unto them that sin and are remiss, warning, teaching, exhorting, admonishing, advising, though we profit nothing. For Christ indeed foreknew that the traitor was incorrigible, yet nevertheless He ceased not to supply what could be done by Himself, as well admonishing as threatening and bewailing over him. (Aranyszájú Szent János. Homily 80 on the Gospel of Saint Matthew)
|
Aquinói Szent Tamás |
– Mindenben törekednünk kell a bűnösök bilincseinek megoldására
Amint a hajó, ha a kormányrúdja eltörik, oda megy, ahová hajtja a vihar, úgy az ember is, ha vétkei miatt az isteni kegyelem segítségét elvesztette, már nem azt csinálja, amit ő akar, hanem amit az ördög. Ezért ha a könyörületes Isten erős kezével fel nem oldozza őket, akkor egészen haláláig marad a vétkei bilincseiben. Ezért mondta Jézus: Oldjátok és tanítsátok […] az én dicsőségemre térítsétek őket (Aquinói Szent Tamás, citing Pseudo-Chrysostom, in the Catena Aurea Mt 21:1-9)
|
X. Pius pápa |
– A jótékonyság nem abban rejlik, hogy megtűrjük a hibákat
A katolikus tanítás azt mondja, hogy a szeretet elsődleges feladata nem abban rejlik, hogy hamis gondolatokat fogadunk el, bármilyen őszinték is legyenek, sem az elméleti, sem a gyakorlati közömbösségben, amit a bűnök és hibák irányában tanúsítunk, amelyekbe testvéreink esnek bele, hanem az erkölcsi és szellemi fejlődésük, valamint anyagi jólétük érdekében tett valós erőfeszítéseinkben. A katolikus tanítás továbbá azt mondja, hogy a felebarátaink iránti szeretet olyannyira az Isten iránti szeretetből ered – aki mindenkinek az Atyja, és az egész emberi nemzetség célja, és Jézus Krisztusból, akinek tagjai vagyunk – hogy minden jót, amit másoknak teszünk, azt magának Jézus Krisztusnak tesszük. (X. Pius. Encyclical Notre Charge Apostolique, no. 22, August 15, 1910)
– Aki az önteltség nyelvén prédikál, csak kárt okoz a másiknak
Egy másik módja a károkozásnak azoktól való, akik úgy beszélnek vallási kérdésekről, mintha a mulandó élet normái és kényelme szerint kellene figyelembe venni azokat, elfeledkezve az eljövendő örök életről: ragyógóan beszélnek a keresztény vallás ránk hagyott előnyeiről, de nem beszélnek a kötelezettségekről, prédikélnak Üdvözítőnk, Jézus Krisztus szeretetéről, de semmit nem mondanak igazságosságáról. Az ilyen prédikáció jelentéktelen gyümölcsöt terem, mert minden világi, aki ezt hallja, meg lesz győződve róla, hogy ő jó keresztény, és hogy nem kell megváltoztatnia az életét, amíg azt mondja: hiszek Jézus Krisztusban. Milyen gyümölcsöt remélnek az ilyen prédikátorok learatni? Bizonyára nincs más szándékuk, mint minden áron elnyerni hallgatóságuk tetszését, hizelegni nekik, és ameddig azt látják, hogy a templom tele van, nem törődnek azzal, ha a hívők lelke üres marad. Következésképpen nem is említik meg a bűnt, a négy végső dolgot (halál, ítélet, pokol, mennyország – a szerkesztő megjegyzése), vagy más fontos témákat. Hogy elismerést és tapsot szerezzenek, inkább önelégült nyelvezetet használnak, telve ékesszólással, amely jobban megfelel egy világias beszédnek, mint apostoli és szent prédikációnak. Az ilyen prédikátorok ellen Szent Jeromos azt írta (Ad Nep.): ‘Amikor a templomban tanítasz, nem csak a gyülekezet elismerését kell keresned, hanem inkább megbánást kell ébresztened: a hallgatóságod könnye legyen a jutalmad.’ (X. Pius. Motu Proprio Sacrorum antistitum, September 1, 1910)
– Az igazság nem függ az idők viszontagságaitól. A testies okoskodás végzetes illúzió
Tiszteletreméltó testvéreim, mennyire tévednek azok, akik azt gondolják, hogy szolgálatot tesznek az Egyháznak, és gyümölcsöt teremnek a lelkek üdvösségéért, amikor egyfajta testies okoskodás miatt azért élnek egy végzetes tévedésben, hogy így könnyebben legyenek képesek meggyőzni a bűnben élőket, de valójában annak az állandó veszélynek teszik magukat, hogy maguk is elvesznek. Az igazság egy, és nem lehet megfelezni, mindörökké tart, és nem függ az idők viszontagságaitól. ‘Jézus Krisztus ugyanaz ma és tegnap, és mindörökké’ (Heb 13: 8). (X. Pius. Encyclical Iucunda sane, no. 25-26, March 12, 1904)
– Isten mindenkitől számadást kér. Nemcsak az elkövetett gonoszságokról, hanem a bűnök ellen tett lépésekről is
Különös nekünk érdemes eszünkbe vésnünk Szent Anzelm e nemes és atyai intelmét: ‘Valahányszor azt hallom, hogy Istennek nem tetsző, vagy hozzátok illetlen dolgot tesztek, és nem intelek meg benneteket, akkor se nem félem Istent, se nem szeretlek benneteket úgy, ahogy kellene.’ […] ilyenkor újult erővel kellene imádkoznunk, tanácsot adnunk és intenünk, ahogy Anselm tette, ‘hogy alaposan gondold végig ezeket a dolgokat, és – ha a a lekiismereted arra figyelmeztet, hogy valamit helyesbítened kell –, akkor siettesd a korrekciót’ (Epist., lib. iv. epist. 32). Mert semmi sem szabad elhanyagolni, ami korrigálható, mivel Isten mindenkitől számadást kér, nemcsak az elkövetett gonoszságokról, hanem a bűnök ellen tett lépésekről is. És minél nagyobb hatalma van az embereknek arra, hogy a szükséges korrekciókat megtegye, annál szigorúbban kéri számon Isten, a velünk kegyesen közölt hatalom mértéke szerint, hogy helyesen gondolkodtunk és cselekedtük-e…. (X. Pius. Encyclical Communium rerum, no. 26, April 21, 1909)
|
XVI. Benedek pápa |
– A bűnösnek fel kell fognia, hogy ő saját magát zárja ki az Egyházból
Az Evangélium szövege[…] azt mondja nekünk, hogy a testvéri szeretet egyfajta kölcsönös felelősséggel is jár. Ezért, ha a testvérem bűnt követ el ellenem, jóindulattal kell bánnom vele, és mindenekelőtt személyesen kell vele beszélnem, rámutatva arra, hogy mit tett vagy mondott rosszul. Ez a megközelítés “testvéri korrekció”: ez nem az elszenvedett bűnre adott, hanem a testvéri szeretet által motivált reakció. Szent Ágoston megjegyzi: ‘Bárki bántott meg téged, azzal, hogy megbántott, súlyos sérülést okozott magának, és ki ne törödne testvére sérülésével?.…El kell felejtened a kapott bántalmat, de a testvéred sérülését nem. (Discourse 82, 7).És mi van, ha a testvérem nem hallgat rám? A mai Evangéliumban Jézus a fokozatos megközelítésre mutat: először beszélj vele megint két vagy három másik testvér jelenlétében, jobb segíteni neki, hogy felismerje, mit tett, ha ennek ellenére nem hallgat rád, el kell mondani a közösségnek; és ha a közösségre sem hallgat, meg kell értetni vele, hogy ő maga választotta le magát az Egyház közösségéről. Mindez azt mutatja, hogy felelösek vagyunk egymásért a keresztény életünk útján, minden személy, korlátai és hiányosságai tudatában, arra kapott meghívást, hogy elfogadja a testvéri feddést és segítsen másoknak ebben az egyedi szolgálatban. (XVI. Benedek. Angelus, September 4, 2011)
– Az Egyház hagyománya magában foglalja az irgalmasság lelki cselekedetei között a „bűnösök megintését”; nem szabad hallgatnunk a bűnöket látva
A Szentírásban olvassuk: „… a bölcset fedd meg, az majd szeret érte! Adj tanácsot a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, s gyarapítja a tudását” (Péld 9,8-9). Maga Krisztus parancsolja, hogy figyelmeztessük a testvért, ha az bűnt követ el (vö. Mt 18,15). A testvéri figyelmeztetésre használt ige – elenchein – ugyanaz a szó, amely a megintés prófétai, keresztényekre jellemző küldetését jelöli egy olyan nemzedékkel szemben, amely szemet huny a rossz felett (vö. Ef 5,11). Az Egyház hagyománya az irgalmasság lelki cselekedetei között tartja számon a „bűnösök megintését”. Fontos, hogy újra felfedezzük a keresztény felebaráti szeretetnek ezt a dimenzióját. Nem szabad hallgatni a rossz láttán. Azoknak a keresztényeknek a magatartására gondolok itt, akik az emberekre való tekintettel vagy egyszerűen kényelemből inkább alkalmazkodnak az általánosan uralkodó mentalitáshoz, minthogy figyelmeztetnék testvéreiket azokra a gondolkodás- és cselekvésmódokra, amelyek ellenkeznek az igazsággal és nem követik a jó útját. A keresztény számonkérést azonban sosem az elítélés vagy a vádaskodás lelkülete mozgatja; mindig szeretetből és irgalomból történik és a testvérek javával való igazi törődésből fakad. Pál apostol kijelenti: „Testvérek, ha valakit botláson értek, ti, akik lelkiek vagytok, intsétek meg a szelídség szellemében. De ügyelj, hogy magad kísértésbe ne essél!” (Gal 6,1). Individualizmussal átitatott világunkban újra fel kell fedeznünk a testvéri figyelmeztetés fontosságát, azért, hogy együtt haladjunk előre az életszentség felé. Az igaz is hétszer elesik (vö. Péld 24,16), írja a Szentírás, mindannyian gyengék vagyunk és vannak hiányosságaink (vö. 1 Jn 1,8). Nagy szolgálat tehát egyrészt másoknak segíteni, másrészt engedni, hogy nekünk segítsenek eljutni igaz önismeretre, hogy jobbá tegyük saját életünket és helyesebben járjunk az Úr útján. Mindig szükség van olyan tekintetre, amely szeret és kijavít, ismer és elismer, megkülönböztet és megbocsát (vö. Lk 22,61), ahogy ezt Isten tette és teszi mindannyiunkkal.
„Egymásra”: a kölcsönösség ajándéka: A többiek „megóvása” ellentétes azzal a mentalitással, amely az életet pusztán földi dimenziójára korlátozza, nem a végső célja távlatában tekint rá, és az egyéni szabadság nevében bármilyen erkölcsi döntést elfogad. Egy olyan társadalom, mint a mostani, érzéketlenné válhat a testi szenvedésekre és az élet lelki és erkölcsi igényeire is. A keresztény közösségben azonban nem szabad így lennie! Pál apostol felszólít, hogy azt keressük, ami „a békességre és kölcsönös épülésünkre szolgál” (Róm 14,19), „törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére” (uo. 15,2), és ne saját hasznunkat keressük, „hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek” (1 Kor 10,33). Ez az alázat és szeretet lelkületéből fakadó kölcsönös figyelmeztetés és buzdítás a keresztény közösség életének része kell, hogy legyen. (XVI. Benedek. Message for Lent 2012, no. 1-3, November 3, 2011)
|
Aquinói Szent Tamás |
– A testvéri figyelmeztetés a szeretet cselekedete
Ámde valakinek a bűne kétféleképpen vizsgálható: egyik módon, amennyiben annak számára ártalmas, aki vétkezik; másik módon, amennyiben másoknak okoz kárt, akiket a bűne megsért vagy megbotránkoztat, és amennyiben árt a közjónak, amelynek igazságosságát az ember bűne megzavarja. Tehát a bűnös figyelmeztetése kétféle. Egyik az, amely annyiban gyógyszere a bűnnek, amennyiben az magának a bűnösnek rossz, és sajátosan ez a testvéri figyelmeztetés, amely a bűnös megjavítására irányul. Ámde eltávolítani valakitől a rosszat, ugyanazt jelenti, mint előmozdítani a javát. Ámde a testvér javát előmozdítani a természetfeletti szeretethez tartozik, amely által jót akarunk és teszünk a barátunknak. Ezért a testvéri figyelmeztetés is a természetfeletti szeretet cselekedete, mivel az által távolítjuk el a testvértől a rosszat: a bűnt, aminek az eltávolítása a természetfeletti szeretethez inkább tartozik, mint a külső kárnak vagy a testi ártalomnak az eltávolítása, mint ahogy közelebb áll a természetfeletti szeretethez az erény bűnnel ellentétes java, mint a testnek vagy a külső dolgoknak a java. Ezért a testvéri figyelmeztetés inkább a természetfeletti szeretet cselekedete, mint a testi betegség gyógyítása, vagy a szegénységet megszüntető segítség. A másik figyelmeztetés pedig annyiban gyógyszere a bűnös vétkének, amennyiben az másoknak, és főleg a közjónak is rosszal okoz. Az ilyen figyelmeztetés az igazságosság (Aquinói Szent Tamás. Summa Theologica, II-II. q. 33, a.1)
– Egy jó orvos a valódi gyökerét távolítja el a betegségnek
Krisztus nemcsak azt tanította, hogy a gyilkosságtól óvakodjunk, hanem a haragtól is. A jó orvos ui. nemcsak megszünteti a bajt, ami szembeszökik, hanem a betegség gyökerét távolítja el, nehogy újra feléledjen: és ezért akarja, hogy tartózkodjunk a bűnök okától, és így a haragtól, amely a gyilkosság oka. (Aquinói Szent Tamás. The Ten Commandments, Article 7)
– Az, akit nem büntetnek meg most, a testében, meg fogják büntetni az eljövendő életben
Tudnunk kell pedig, hogy a házasságtörés és a paráznaság több okból tiltott. Először ui. megöli a lelket. „Aki házasságot tör, a szív szegénysége miatt elveszti lelkét.” (Péld 6, 32) Azt mondja, „a szív szegénysége miatt”, amely akkor áll elő, amikor a test uralkodik a szellemen. Másodszor megfoszt az élettől: az ilyennek ui. törvény szerint meg kell halnia, amint a Lev 20 és a Deut 22 mondja. És hogy olykor nem bűnhődik testileg, az kárára van, mivel a testi büntetés, amely türelemmel elviselhető, a bűnök bocsánatára szolgál, később, a jövő életben mégis megbüntetik. (Aquinói Szent Tamás. The Ten Commandments, Article 8)
|
Nagy Szent Bazil |
– Ha valaki nincs tisztában a bűnével, és nem figyel rá, mi módon gyógyítható?
Miként a testi betegségek között sok olyan van, amelyet az érintett nem érzékel, de inkább bízik az orvosok véleményébe vetett hitében, mint a saját érzéketlenségében. Ugyanígy, a lélek betegségeiben, amikor valaki nincs tisztában a benne lévő bűnnel, azokra kellene hagyatkoznia, akiknek több tudásuk van erről. (Nagy Szent Baszileiosz cited by Aquinói Szent Tamás. Catena Aurea in Lk 22:21-23)
|
XXIII. János pápa |
– Vianney Szent Jánosnak mindig a szegény bűnösök voltak az elméjében és a szemei előtt: Ha akkora hitünk lenne, hogy a halálos bűnben meglássunk egy lelket, meghalnánk a rémülettől
Vianney Szent Jánosnak mindig a “szegény bűnösök”- ahogy ő nevezte őket – voltak az elméjében és a szemei előtt, soha nem hagyott fel a reménnyel, hogy visszafordítsa a bűnösöket, és sokat sírt a bűneik felett. Ez volt minden gondolata, munkája közben is, ami szinte minden energiáját és idejét felemésztette. A gyóntatószékben szerzett tapasztalatai közben értette meg, mennyi sötét rosszindulat van a bűnben, és hogy mekkora rettenetes pusztítást visz végbe a lelkekben. Ha akkora hitünk lenne – állította -, hogy a halálos bűnben meglássunk egy lelket, meghalnánk a rémülettől. (XXIII. János. Encyclical Sacerdotii nostri primordia, no. 90-91, August 1, 1950)
|
II. János Pál papa |
– Hány ember él közömbösen, és alkalmazkodik a világias gondolkodásmódhoz, és elégíti ki bűnös vágyait! Az örök élet kapuja mindenki számára nyitva áll, de keskeny.
A Nagyböjt ösztönzi a hívőket, hogy komolyan vegyék Jézus intéseit:’ a szűk kapun lépjetek be, mert tágas a kapu és széles az út, mely a pusztulásba visz, bizony sokan mennek be rajta (Mt 7:13). Mi a ‘tágas kapu’ és’ széles ú’t, amelyre Jézus utal? Ez az önteltség kapuja ; az intellektuális büszkeség útja. Hány ember, köztük keresztények is, közömbösen élnek és alkalmozkodnak egy világias mentalitáshoz és ragaszkodnak a bűnök kielégítéséhez! ANagyböjt a megfelelő időszak arra, hogy elemezzük saját életünket annak érdekében, hogy nagy határozottsággal megújítsuk a szentségekben való részvételünket, hogy megszilárdítsuk döntésünket egy új élet mellett, törekedve arra, ahogy Jézus tanította, hogy a szűk kapun lépjünk be és a nehezebb utat válasszuk, ami az örök életre vezet. (cf. Mt 7:14). (II. János Pál. General Audience, no. 3, February 16, 1994)
– A bűn jóvátételt kíván
A kereszt engesztelő áldozata arra késztet minket, hogy megértsük a bűn súlyosságát. Isten, szemében a bűn soha nem veszíti el a jelentőségét. Az Atya szereti az emberiséget, és mélyen megsértjük a vétkeinkkel vagy a lázadásunkkal. Annak ellenére, hogy kész megbocsátatni, az Ő jósága és tisztessége megköveteli a jóvátételt az ember részéről. Pontosan ebben mutatkozik meg az isteni bölcsesség a legmeglepőbb módon. Az Atya a jóvátételhez egyetlen Fiát ajánlja fel az emberiség számára. Ezáltal is megmutatva a bűn mérhetetlen súlyát, mivel az a lehető legnagyobb jóvátételt igényli, ami Fia által jött el. Ugyanakkor felfedi a szeretete végtelen nagyságát, mivel egyetlen Fiát ajándékozta nekünk, a bűneink súlyának hordozására, kiengesztelésképpen. (II. János Pál. General Audience, no. 2, April 20, 1983)
|
XVI. Benedek pápa |
–Jézus számára a jó az jó, és a rossz az rossz
A félreértések elkerülése végett meg kell jegyeznem, hogy Jézus irgalmassága nem jelenti azt, hogy az erkölcsi törvényt zárójelbe kellene tenni. Jézus számára a gonosz az gonosz, s jó az pedig jól. Az irgalmasság nem változtatja meg a bűn szükségszerű következményét, azonban felemészti a szeretet tüzében. Ez a gyógyító és tisztító hatás akkor érvényesülhet, ha a személyben helyes szeretet uralkodik, ami az isteni törvények elfogadásában, az őszinte bűnbánatban mutatkozik meg és az elhatározásban, hogy elinduljon egy új élet felé. A Szentírásban a bűnös asszony nagy kegyelmet kapott, mert nagy szeretete volt. Jézusban adja Isten a szeretetét, és benne minket is meghív a viszont szeretetre. (XVI. Benedek. Homily during the Pastoral Visit to Assisi on the Eighth Centenary of the Conversion of Saint Francis, June 17, 2007)
|
Szent Ágoston |
– Az Úr nem azt mondta: „Akkor Én sem ítéllek el, menj, élj ahogy akarsz, légy biztos az én szabadításom felől, bármennyit is vétkezel is”
Ő pedig, aki az igazság nyelvén verte vissza ellenfeleit, a szelídség tekintetét emelvén rá megkérdezte tőle: Senki nem ítélt el téged?” Ő azt felelte, hogy “Senki Uram” És Ő, hogy “én sem foglak elítélni” akitől talán féltél, hogy el foglak ítélni, mert nem találtál bennem bűnt. “Én sem foglak elítélni téged”. Mi ez uram? Pártolod talán a bűnt? Semmiképpen sem. Figyeld, mi következik! “Menj, és többet ne vétkezzél!” Tehát az Úr is elítélte, de a bűnt és nem az embert. Mert ha bűnpártoló lett volna, azt mondta volna, hogy én sem ítéllek el téged, menj, élj ahogy akarsz, légy nyugodt az én szabadításom felől. Én ahányszor csak vétkezni fogsz, téged a gyehenna minden büntetésétől is, a pokol hóhéraitól is meg foglak szabadítani. Nem ezt mondta. (Szent Ágoston. Tractates on the Gospel of St. John, 33, 6)
IV – Az olyan emberek, akik nyilvánosan a kegyelmi állapoton kívül élnek, nem méltóak ugyanarra a figyelemre, mint azok, akik Isten törvényével összhangban élnek
|
Szent Ágoston |
– Akkora különbség van az igazak és a bűnösök között, mint az ég a föld között
Legmegfelelőbb egy olyan hasonlat, amely által ez ésszel is belátható, hogy az igazak és bűnösök közti olyan nagy a különbség, amekkora a mennyország és föld lényege között. (Szent Ágoston. Sermon on the Mount, Book II, Ch. 5, no. 17)
|
Aquinói Szent Tamás |
– Jobban kell szeretnünk azokat, akikkel több jót kell tennünk, vagy azokat, akik közelebb állnak Istenhez?
(Megjegyzés: Szent Tamás az ezt megelőző részben arról beszél, hogy a természetfeletti szeretetből kifolyólag (=„karitász”) mindenkit egyformán kell szeretnünk, mivel mindenkinek ugyanazt a jót kívánjuk, ti. az örök boldogságot. Másik módon viszont, nagyobb lehet a szeretetünk, a barátunk felé, annak intenzívebb actusa miatt, ebből a szempontból nem kell mindenkit egyformán szeretnünk. „egyeseket szeretünk, másokat meg nem. Ezt az egyenlőtlenséget, meg kell őriznünk, a jótéteményekben, mivel nem vagyunk képesek mindenkinek hasznára lenni, de a szeretetből való jó akarásban, ilyen egyenlőtlenség nem lehetséges. Más módon a szeretet egyenlőtlensége abból fakad, hogy egyeseket jobban szeretünk, mint másokat”) jöjjön tehát a kérdés:
A felebarátok között az egyiket jobban kell szeretnünk vajon, mint a másikat? […] Azt kell mondanunk, hogy nem minden felebarát áll ugyanolyan közel Istenhez; néhányan közelebb állnak hozzá a nagyobb jóságuknál fogva. A természet szerinti szeretetből következően, jobban kell szeretni őket, mint másokat, akik kevésbé állnak közel Istenhez. (Aquinói Szent Tamás. Summa Theologica, II-II, q. 26, a. 6)
|
X. Pius pápa |
– Jézus szíve túlcsordul szelídséggel a jóakaratú emberek felé, de szent haraggal van Isten házának gyalázói ellen.
Továbbá, míg Jézus kedves volt a bűnösökhöz és azokhoz, akik eltévelyedtek, nem tartotta tiszteletben hamis gondolataikat, bármilyen őszintének tűntek is. Szerette őket, de tanította is, hogy megtérítse és megmentse őket. Míg Ő magához hívta azokat, akik szenvednek és küszködnek, hogy megvigasztalja őket, a képzeletbeli egyenlőségről szóló irigységet illetően nem kellett prédikálnia nekik. Amíg felemelte az alázatosokat, nem kellett beléjük csepegtetni a méltóság érzését, amelytől függetlenek voltak, és amely ellen lázadtak, vagy az engedelmesség kötelességét. Míg az Ő szíve túlcsordul szelídséggel a jóakaratú emberek iránt, szent haraggal fegyverzi fel magát Isten házának gyalázói ellen, a nyomorult emberek ellen, akik megbotránkoztatják a kicsiket, a hatalmasságok ellen, akik nehéz terhek súlyát rakják az emberekre, anélkül hogy segítenének, hogy felemeljék őket. Ő éppen annyira volt erős, mint gyengéd. Dorgált, fenyített, szidott, miközben tudta és tanította, hogy a félelem a bölcsesség kezdete, és hogy néha helyes, ha egy ember levágja bűnös végtagját, hogy megmentse a testét. (X. Pius. Encyclical Notre Charge Apostolique, August 15, 1910)
|
Hitani Kongregáció |
– Bizonyos egyházi tisztségeket csak példás keresztény életet élő személyek tölthetnek be
Vannak egyházi tisztségek, amelyeket csak azok tölthetnek be, akik bizonyítottan szigorú keresztény életet élnek: liturgiai szolgálatok (lektor, ministráns), hitoktatási szolgálatok (hittanár, hitoktatás az elsőáldozóknak vagy a bérmálkozóknak), részvétel az egyháztanácsban, vagy az egyházmegyei pasztorális tanácsban, mint annak tagja. Ezen tanácsoknak a tagjai felé elvárt, hogy teljességgel részt vegyenek az Egyház szentségi életében és ennek megfelelően az életvitelük is, az Egyház erkölcsi elvárásaival összhangban legyen. A kánonjog előírása szerint, a pasztorális tanácsba csak olyan krisztushívőket küldjenek, akik kitűnnek biztos hitükkel, jó erkölcsükkel és okosságukkal.’ (CIC 512, §3). (Hitani Kongregáció. Concerning some objections to the Church’s teaching on the reception of Holy Communion, Introduction of Cardinal Joseph Ratzinger, January 1, 1998)
– Az elvált, majd “újra házasodott” hívek nem részesülhetnek az Eucharisztia közösségében; a bűnbánat szentsége csak bizonyos feltételek mellett szolgáltatható ki a számukra
Ez a nézet ellentmond annak a katolikus tanításnak, amely kizárja a lehetőségét az újraházasodásnak, a házasság felbontását követően: ’Napjainkban számos országban sok olyan katolikus él, akik miután a polgári törvények szerint váláshoz folyamodtak, új polgári házasságot kötnek.’ Jézus Krisztus szavai: „Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör.” [Mk 10,11-12] Az Egyház hűségesen vallja, hogy nem ismerheti el ezt az új együttélést érvényesnek, ha az első házasság érvényes volt. Amennyiben elvált házasok polgárilag újraházasodtak, olyan helyzetbe kerültek, mely objektív módon áthágja Isten törvényét. Éppen ezért amíg e helyzet fönnáll, nem áldozhatnak. Ugyanezen oknál fogva bizonyos egyházi feladatokat sem vállalhatnak. A szentgyónásban történő kiengesztelődés csak azokat illeti, akik bánják, hogy a Krisztushoz való hűség és szövetség jelét megtörték, és kötelezik magukat, hogy teljes önmegtartóztatásban élnek.’(A Katolikus Egyház Katekizmusa, n. 1650). (Hitani Kongregáció. Notification on the book ‘Just Love’. A framework for Christian Sexual Ethics by Sr. Margaret A. Farley, R.S.M, March 30, 2012)
|
XI. Pius pápa |
– Azok, akik nem rendelkeznek a belső erényekkel, nincsenek felkészülve az apostolkodásra
Azok, akik híján vannak a belső erényeknek, vagy nem gyakorolják azokat megfelelően, nincsenek megfelelően felfegyverkezve az élet veszélyeire és csatáira. Ennél fogva arra sem lehetnek képesek, hogy az apostolkodásnak szenteljék önmagukat. Nem más az, mint ‘csak zengő érc vagy pengő cimbalom’ (vö. 1 Cor 13,1), Ők nem képesek a javunkra szolgálni semmilyen módon, inkább ellenkezőleg, pontosan ott okoznak kárt, ahol valamit megvédeni, vagy fenntartani akarnak, mint ahogy ez a múltban már számtalanszor megtörtént. (X. PiusI. Apostolic Letter Singulare illud, June 13, 1926)
|
X. Pius pápa |
–Ha azokban nincs jámborság, akik elkötelezettek a katolikus ügyekben, másokat sem fognak jóra indítani.
Ezért mindazok, kik a katolikus mozgalomnak irányítására hivatottak, vagy pedig annak előmozdítására szentelték magukat, kipróbált katolikusoknak kell lenniük, kik hitükről meg vannak győződve, a vallás dolgaiban alaposan járatosak, kik őszinte engedelmességgel viseltetnek az egyház és különösen ezen legfőbb apostoli szék és Krisztusnak földi helytartója iránt; kik igazi jámborsággal, férfias erényekkel, tiszta erkölcsökkel és oly feddhetetlen élettel ékeskednek, hogy mindenkinek hathatósan buzdító mintaképül szolgálhatnak. Ha lelkünk nincs oly módon berendezve, nemcsak igen nehéz lesz másokban a jót előmozdítanunk, hanem csaknem lehetetlenné válik a szándék tisztaságát megőriznünk és nélkülözni fogjuk azon erőt, melyre szükségünk van, hogy állhatatosan elviselhessük azon kellemetlenségeket, melyek minden apostolkodásnak rendes kísérői. (X. Pius. Encyclical Il fermo proposito, no. 11, June 11, 1905)
|
Család Pápai Tanácsa |
–Fontosabb a keresztény élet hitelessége, mint a keresztények száma
Az emberek nem fognak hinni Krisztusban és nem fogják komolyan venni az Evangéliumot, ha nem találják meg Isten jelenlétének jeleit. Manapság különösen fontos megtalálni és valamilyen módon látni Őt. ‘Napjaink férfiai és női – II. János Pál megfigyelése szerint– gyakran talán öntudatlanul arra kérik a hívőket, hogy ne csak ‘beszéljenek’ Krisztusról, hanem bizonyos értelemben ‘mutassák meg Őt’ nekik. (Novo Millennio Ineunte, 16). Jézus látható a csodák által; de még inkább a szentekben, nemcsak azokban a hősies és rendkívüli szentekben, hanem a hétköznapi szentekben is, akik hajlanak az életszentségre, mint egy ‘magas szintű hétköznapi keresztény életre’ (NMI, 31) és nincsenek megelégedve egy ‘középszerű élettel, amit egy minimalista erkölcs és sekélyes vallásosság jellemez’ (ibid.). Ma jobban, mint valaha, hiányoznak a példaértékű keresztények, az egységes keresztény családok, a buzgó egyházközösségek. Hogy megoldjuk a család válságát – mely a házasság, a születési arány és oktatás válsága is, mely a társadalom fásultságát eredményezi – a legfontosabb lelkipásztori misszió, hogy formáljunk minden plébániai családközösséget élő Evangéliummá. Ahhoz, hogy evangelizáljuk a szekularizált világot és az embereket, akik figyelmen kívül hagyják a hitünket, a keresztények hitelessége lényegesebb, mint a keresztények száma. Ezek bár kevesen vannak, de magukat az örök élet felé tudják orientálni, bár a földön nem teljes mértékben érkeznek meg az Egyházba. Ami még fontosabb, hogy legyenek világító fáklyák, amelyek megvilágosítják és felmelegítik az éjszakát. (Család Pápai Tanácsa. Homily of Cardinal Ennio Antonelli at the Closing Mass of the Help the Family Today Congress, December 12, 2010)
|
XVI. Benedek pápa |
– Ma szükségesebb, sokkal inkább mint valaha, a család tanúságtétele, amely egy férfi és egy nő házasságán alapul
Ma az Egyház bizonyságtételére és elkötelezettségére valamennyi megkereszteltnek nagyobb szüksége van, mint valaha, hogy erősítse az emberi méltóságot és az egyedülálló és pótolhatatlan értékét az egy férfi és egy nő közötti házasságnak, és nyitott legyen a családi élet értékeire, valamint az emberi élet védelmére annak minden időszakában. Jogi és igazgatási intézkedésekkel kell támogatni a családokat, olyan elidegeníthetetlen jogokkal, amelyek szükségesek ahhoz, hogy azok továbbra is elláthassák ezt a rendkívüli küldetést. A tanúságtételek, amelyet a tegnapi ünneplésen tettetek, szintén azt mutatják, hogy ma a családok talapzata megerősödhet az isten iránti szeretetben és az emberiség megújulhat az új évezredben. Szeretném kifejezni a közelségemet és szeretnék biztosítani imáim felől minden családot, különösen amelyek a nehéz körülmények között a hűségükről tanúskodnak. Arra bátorítom a családokat, akik időnként félreértések és kudarcok közepette élnek, hogy adjanak példát a nagylelkűségről és az Istenbe vetett bizalomról, abban a reményben, hogy nem fogják hiányolni a szükséges segítséget (XVI. Benedek. Address at the Closing Mass of the Sixth World Day of Families held in Mexico City, January 18, 2009)
|
Szentírás |
– Ha valaki nem engedelmeskednék a levélben adott tanításnak, kerüljétek a társaságát
Ti pedig, testvérek, ne unjatok bele a jótettekbe. Ha valaki nem engedelmeskednék a levélben adott tanításnak, azt jegyezzétek meg, és kerüljétek a társaságát, hogy észre térjen. De ne bánjatok vele úgy, mint ellenséggel, hanem feddjétek meg, mint testvéreteket. (2 Tesz 3,13-15)
– A hűtlenek büntetése kiterjed a gyermekeikre is
Így jár az asszony is, aki férjét elhagyja, és idegen embertől állít örököst. Először, mert Isten törvényét megszegte, másodszor, mert vétett saját férje ellen. Végül: bujálkodott házasságot törve, s idegen férfitől szerzett gyermekeket. A gyülekezet elé vezetik az ilyet, és a gyermekei szenvednek meg érte. Nem fognak gyökeret verni gyermekei, és az ágaikon nem terem majd gyümölcs. Utána átokként marad az emléke, eltörölhetetlen lesz a gyalázata. A hátrahagyottak be fogják majd látni, nincs jobb a világon, mint az Úr félelme, s nincs édesebb, mint törvényeinek megtartása. (Sir 23,22-27)
|
X. Pius pápa |
– Akik a katolikus mozgalmak vezetésére hivatottak, álljanak szilárdan a hitben
Hogy ezt jól betölthesse, az isteni kegyelemre szorul, az pedig nem adatik oly apostolnak, aki nincs Krisztussal egyesülve. Csak akkor, ha jól kialakult bennünk Krisztus, fogjuk őt a családoknak és társadalomnak könnyen adhatni. És ezért mindazok, kik a katolikus mozgalomnak irányítására hivatottak, vagy pedig annak előmozdítására szentelték magukat, kipróbált katolikusoknak kell lenniük, kik hitükről meg vannak győződve, a vallás dolgaiban alaposan járatosak, kik őszinte engedelmességgel viseltetnek az egyház és különösen ezen legfőbb apostoli szék és Krisztusnak földi helytartója iránt; kik igazi jámborsággal, férfias erényekkel, tiszta erkölcsökkel és oly feddhetetlen élettel ékeskednek, hogy mindenkinek hathatósan buzdító mintaképül szolgálhatnak. (X. Pius. Encyclical Il fermo proposito, no. 11, June 11, 1905)
|
Szent X. Pius pápa katekizmusa |
– A jó orvos kellemetlen beavatkozást is végrehajthat, hogy mentse a betegek életét
Nem túl szigorú a gyóntató, amikor elhalasztja a feloldozást, mert nem látja a helyes bánatot a gyónó részéről?
Egy gyóntató, aki elhalasztja a felmentést, mert nem látja elégségesnek a gyónó bűnbánatát, nem túl szigorú, éppen ellenkezőleg , helyesen cselekszik, mert olyan, mint egy jó orvos, aki kipróbál minden féle orvosságot, még azokat is, amelyek kellemetlenek és fájdalmasak, hogy megmentsék a páciensük életét (Szent X. Pius katekizmusa, The Sacrament of Penance, no. 102)
|
II. János Pál pápa |
– Jézusnak ez a súlyos felszólítása nem hagyható figyelmen kívül: „menj és többet ne vétkezz”
A szekularizált társadalom vámszedői és az evangélium előírásai között mély szakadék keletkezett. Nagyon sokan vannak olyanok, akik részt kívánnak venni az egyház életében, de nem találják az összefüggést az Evangéliumi igazságok és a világ között, amelyben élnek. Úgy tartják, hogy az Egyház csupán merevségének köszönhetően ragaszkodik mereven a normáihoz, és ez ellentétben áll az irgalmassággal, melyre Jézus példát adott az Evangéliumban. Jézus súlyos felszólításai, az Ő szavai: ’Menj, és többé ne vétkezz’ figyelmen kívül vannak hagyva. Gyakran hivatkozunk a személyes lelkiismeretre, azonban megfeledkezünk arról, hogy a lelkiismeret, akár a szem, nem birtokolja a fényt önmagában, csak amikor a fény eredeti forrása felé tekint. (II. János Pál. Allocution to the German Episcopal Conference, no. 6, November 17, 1980)
|
Lyoni Szent Ireneusz |
– Isten irgalmasságától vezérelt jó tanács: ‘Egyengessétek útjaitokat és tetteiteket’
Ezt mondta Izajás próféta: ‘„Minek nekem megannyi véres áldozatotok?” – mondja az Úr. „Jóllaktam már kosokból készült égőáldozataitokkal, és a hizlalt borjak hájával. A bikák és bakok vérében nem lelem kedvemet.’(Iz 1:11) És amikor visszautasította az egészen elégő áldozatot, az áldozatokat és a felajánlásokat, amelyek az újholdhoz, a szombathoz, a különféle összejövetelekkel voltak kapcsolatosak, és azok kísérői voltak, akkor így folytatta buzdítva őket mindarra, amelyek az üdvösségre vonatkoznak: ‘Mosakodjatok meg, tisztítsátok meg magatokat, távolítsátok el gonosz tetteiteket szemem elől! Hagyjatok fel azzal, hogy rosszat cselekedtek, tanuljatok jót tenni! Keressétek a jogot, siessetek segítségére az elnyomottnak, szolgáltassatok igazságot az árvának, védelmezzétek az özvegyet! Jöjjetek, és szálljunk perbe! – mondja az Úr’. De, mivel Isten irgalmas, nem hagy jótanács nélkül. Ezt mondja Jeremiásnál ’Minek nekem a tömjén, mely Sábából érkezik, és a messze földről való jó illatú nád? Égőáldozataitok nem kedvesek, véres áldozataitok nem tetszenek nekem’ (Jer 6,20). Majd folytatja: ’Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Jobbítsátok meg útjaitokat és tetteiteket, akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok! Ne bízzatok ilyen hazug szavakban: az ÚR temploma, az ÚR temploma, az ÚR temploma van itt! (Jer 7,3-4) ’ (Lyoni Szent Ireneusz Against Heresies, Book 4, Ch. 17, no. 1-2)