| 88. Ferenc azt mondja, hogy nincs magyarázat a szenvedésre. Igaz ez? |
Forrás:
A gyermekek miért szenvednek? Csak akkor, ha a szívünk teszi fel ezt a kérdést és tud sírni, kezdjük megérteni. Nincsenek válaszok. Ne félj ettől az Isten felé intézett kihívástól: Miért?
Antonietta Meo A kis Antonietta 1930-ban született Rómában, katolikus szülei negyedik gyermekeként. Elsőként otthonában ismerkedett meg a hit igazságaival, de Róma katolikus vallási szférája is kedvezőe
n hatott a kislány vallási nevelésére. Ötévesen diagnosztizálták az orvosok nála a szörnyű betegséget, a csontrákot (osteosarcoma ), és egyik lábát amputálták.
Azokba a kínokba, amiken attól fogva keresztülment, még a legbátrabb emberek is beleremegnének: a fájdalmas és gyakorlatilag haszontalan kezelések, köztük a bal lába amputálása, majd végül, a betegsége előrehaladtával, elérte a rák a tüdejét is. Az orvosai is meglepődtek azon, ahogy ez a kicsi lány elviselte ezeket a hatalmas szenvedéseket.
A kialakult helyzetben mégis a legfigyelemreméltóbb dolog, Antoniette hozzáállása volt a betegségéhez. Minél jobban megismerte Krisztus életét és kínszenvedését, annál inkább eggyé vált vele, felfedezve benne szenvedésének valódi indítékát.
A gyermek ekkor kezdett leveleket írni Krisztushoz, amelyek a papság szerint „korát meghazudtoló bölcsességről, hősiességről és az Úrral való misztikus kapcsolatáról” tettek tanúbizonyságot. Antonietta hatévesen távozott, de levelei a mai napig számtalan súlyos beteg gyerekben és fiatalban tartják a lelket.
‘Drága megfeszített Jézus, minden jót kívánok neked, és én annyira szeretlek téged. Veled szeretnék lenni a kálvárián, és örömmel szenvedek, mert tudom milyen dolog a kálvárián lenni. Kedves Jézus, hálás vagyok a betegségért, amit adtál, mert tudom, hogy ez a módja, hogy eljussak a paradicsomba. Drága Jézus, mond meg az Atyának, hogy őt is nagyon szeretem. A te lámpásod és virágszálad akarok lenni, drága Jézus. Kedves Jézus, adj nekem annyi erőt, amennyi ezeknek a fájdalmaknak az elviseléséhez szükséges, amelyeket felajánlok a bűnösökért … ’ (Letter no. 162, May 2, 1937)
Antonietta hét éves korában távozott közülünk, a testét, a lateráni Szent János Bazilikában helyezték örök nyugalomra. Napjainkban nagyon sokan várják, hősies erényeinek elismeréséül, hogy a kislányt szentté avassák.
Ugyanebben a városban zajlott le tavaly májusban az a jelenet, amelyben ‘Nennolina’ példáját hozta fel a pápa, a súlyos betegségekben küzdő gyermekeknek, akik a szüleik kíséretében elé járultak. Ezek a gyermekek, akik testükben fogyatékosságot szenvednek, a keresztség és az egyház áldásának a gyümölcseit élvezik lelkükben. Ferenc egy teljesen racionális értelmezés alkalmazott a fájdalmas Anya és isteni Fia reakcióira. Ferenc szerint, a Boldogságos Szűz sem értette azt, ami a Golgotán történt, és sem az ő Fiáról, sem az emberek bajairól nem volt világos elképzelése, addig a pillanatig, amíg sírásra nem fakadt. Kifogyunk a szavakból… mert ha az Egyház tanításai szerint fejtjük ki ezt a kérdést, akkor más magyarázat lenne elvárható Krisztus helytartójától.
FERENC:
Ő ma feltette azt a kérdést, amire nincs válasz. És nem tudta szavakkal elmondani. Könnyekkel kellett elmondania. […] ‘Miért szenvednek a gyerekek?’ Miért? Csak akkor, ha a szívünk teszi fel ezt a kérdést és tud sírni, kezdjük megérteni. Krisztus amikor sírt, és képes volt a sírásra, csak akkor tudta megérteni a mi bajainkat. (Meeting with young people, Manila, Philippines, January 18, 2015)
Van egy kérdés, amelynek a tisztázását az ember nem tanulhatja meg egy katekézisből. Ez a kérdés, amit gyakran felteszek magamnak, és ahogyan sokan közületek is ezt kérdezik: „Miért szenvednek a gyermekek?”. És nincsen rá válasz. Ez is egy rejtély. Csak figyelj Istenre és kérdezd meg: „De miért?”. És nézz a Keresztet: „Miért van ott az Ő Fia? Miért?’. Ez a kereszt misztériuma. Gyakran gondolok a Szűzanyára, amikor a Fia sebekkel borított, véres és szennyezett holttestét elé tették. És mit tehetett a Szűzanya? „Mondta volna, hogy vigyétek el?”, Nem, ő megölelte, megsimogatta őt. A Szűzanya sem értette. Azért, mert abban a pillanatban eszébe jutott, amikor az angyal így szólt hozzá: „Ő király lesz, és nagy próféta …”; ahogy a sebekkel borított test feküdt a karjában, hogy a test, hogy szenvedett, így halála előtt, és legbelül bizonyára azt akarta mondani az Angyalnak: „Hazug! Becsaptál.” Nem tudta ő sem a választ.
Ne félj megkérdezni Istentől: „Miért?”, kihívni Őt: „Miért?”, Akkor mindig nyitva áll a szíved az Ő atyai tekintetére. Az egyetlen válasz, amelyet Ő adhat a következő lesz: „Fiam is szenvedett”. Ez a válasz. A legfontosabb dolog a tekintet. És az erő ott van: az Atya szeretetteljes tekintetében. (Meeting with a group of gravely ill children and their families, May 29, 2015)
A TANÍTÓHIVATAL TANÍTÁSA
|
Tartalomjegyzék I. – Mind az ártatlan emberek mind a bűnösök ki vannak téve a szenvedéseknek. Miért? – Mindazok, akik szenvednek, különösen az ártatlanok, úgy érezhetik, hogy meghívást kaptak arra, hogy részt vállaljanak a kereszten véghezvitt megváltás munkájában I – Mind az ártatlan emberek mind a bűnösök kivannak téve a szenvedéseknek. Miért?
|
||
– Krisztus az ártatlanul megsebzett lelkek sebeit hordozta – Csak egy olyan Isten, aki annyira szeret minket, hogy magára veszi sebeinket és fájdalmainkat, méltó arra, hogy higgyünk benne
A fájdalom, a gonoszság, az igazságtalanság, a halál, különösen akkor, amikor ártatlanokat sújt, például a háború, a terrorizmus, az éhhalál gyermekáldozatait, talán nem teszi-e ki mindezek kemény próbának a hitünket? Képtelenségnek tűnik, mégis Tamás hitetlensége épp ezekben a helyzetekben segíthet bennünket és lehet értékessé a számunkra: mivel segít minket megtisztulnunk minden hamis Isten-képtől, és elvezet minket ahhoz, hogy fölfedezzük a hiteles arcát. Egy olyan Isten arcát, aki Krisztusban a megsebzett emberiség sebeit hordozta. Tamás megkapta az Úrtól, és azután maga is továbbadta az Egyháznak a Jézus szenvedése és halála által próbára tett, és a vele, a Föltámadottal való találkozás által megerősített hit ajándékát. Olyan hit ez, amely szinte elhalt már, de újjászületett a Krisztus sebhelyeivel való találkozásban, amelyeket a Föltámadott nem rejtett el, hanem felfedte őket, és továbbra is folyamatosan rájuk mutat minden egyes ember fájdalmai és szenvedései között. „Sebei által gyógyultatok meg” (1Pt 2,24), […]. Ezek a sebek, amelyeket Krisztus az irántunk való szeretettel kapcsolt össze, segítenek megérteni, kicsoda az Isten, és magunk is megismételjük: „Én Uram, én Istenem”. Csak egy olyan Isten, aki annyira szeret minket, hogy magára veszi sebeinket és fájdalmainkat, különösképpen az ártatlanokét, az méltó arra, hogy higgyünk benne. (XVI. Benedek. Urbi et Orbi Message, April 8, 2007)
|
II. János Pál pápa |
– Mindazok, akik szenvednek, különösen az ártatlanok, úgy érezhetik, hogy meghívást kaptak arra, hogy részt vállaljanak a kereszten véghezvitt megváltás munkájában
Amióta Krisztus a keresztet választotta, és meghalt a Golgotán, mindazok, akik szenvednek, különösen azok, akik bűn nélkül szenvednek, a „Szenvedő Szent” oldalán találhatják magukat és passiójában megismerhetik a teljes igazságot a szenvedésről, annak teljes értelmét, jelentőségét. Ennek a fénynek az igazságában, mindazok, akik szenvednek, arra érezhetnek hívást, hogy részt vegyenek a megváltás művében, melyet a kereszten értünk Jézus szenvedett. Az, hogy részt veszel Krisztus keresztáldozatában, azt jelenti, hogy hiszel annak az áldozatnak az üdvözítő erejében, amelyet minden hívő felajánlhat az Üdvözítővel egységben. Ezután a szenvedés megszabadul az abszurditás árnyékától, ami úgy tűnik, hogy beborítja azt, és egy mély dimenziót szerez, feltárja a jelentőségét és teremtő értékét. Mondhatnánk, hogy a létezés egy szegmense megváltozik, amelytől a gonosz romboló ereje egyre jobban eltávolodik, pontosan azért, mert a szenvedés bőséges gyümölcsöt terem. Jézus maga kinyilatkoztatta és megígérte nekünk ezt, amikor ezt mondta: ‘Eljött az óra, amikor megdicsőül az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek, ha a búzaszem nem esik a földbe és el nem hal, egyedül marad, de ha elhal, sok termést hoz’ (Jn 12:23-24). (II. János Pál. General Audience, no. 6-7, November 9, 1988)
– Az ártatlanok szenvedése különösen értékes az Úr szemében
Tudjuk, hogy az Úr szemében az ártatlanok és az igazak szenvedése különösen értékes, sokkal értékesebb, mint a bűnösöké, mert az utóbbi önmagáért szenved, mint egy automatikus vezekléssel. Míg az ártatlan ember szenvedése a bűnösök megmentésre szolgálhat (II. János Pál. Address to 500 disabled children and their assistants, September 24, 1979)
– Még ha a sötétség legmélyebb is, a hit megcéloz egy bizakodó kijelentést: „Tudom, hogy te mindent megtehetsz”
Elsősorban a fájdalom problémája terheli meg és teszi próbára a hitet. Hogyan ne értenénk az ember egyetemes jajszavát Jób könyvének elmélkedésében? A fájdalomtól roskadozó ártatlan emberből természetszerűen fakad föl a kérdés: „Miért adatott világosság a nyomorultnak, s az élet azoknak, akiknek keserű a lelke? – akik várják a halált és nem jön, és ásnak, keresvén azt jobban, mint a kincset?” (Jób 3,20-21). A hit azonban a legsűrűbb sötétben is arra indít, hogy bizalommal és imádással ismerje el a misztériumot: „Tudom, hogy mindent megtehetsz és nincs rejtve előtted gondolat.” (Jób 42,2). (II. János Pál. Encyclical Evangelium vitae, no. 31, March 25, 1995)
|
XVI. Benedek pápa |
– Miért van a rossz és az ártatlanok szenvedése? A gondviselés rejtélyes terveiben Isten akár a gonoszságból is egy nagyobb jót képes elénk állítani.
Ha Isten páratlanul jó és bölcs, miért tud rossz és az ártatlanok szenvedése létezni? A szentek maguk is feltették ezt a kérdést. A hit világossága által kapunk választ, amely megnyitja szívünket a bizalomra és a reményre: A gondviselés rejtélyes terveiben, Isten akár a gonoszságból is egy nagyobb jót képes elénk állítani. (XVI. Benedek. General Audience, December 1, 2010)
– Krisztus sebein keresztül tudunk reménnyel telve tekinteni mindarra a rosszra, amely az emberiséget sújtja
Kedves betegek és szenvedők! Éppen Krisztus sebein keresztül tudunk reménnyel telve tekinteni mindarra a rosszra, ami az emberiséget sújtja. Az Úr feltámadásával nem vette el a világtól a szenvedést és a rosszat, hanem gyökerükben győzte le azokat. A Rossz hatalmával szembeállította szeretetének mindenhatóságát. Megmutatta nekünk, hogy a béke és az öröm útja a szeretet: „Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34). […] Szent Bernát megállapítja: „Isten nem tud szenvedni, de tud együtt-szenvedni”. Isten, a megtestesült Igazság és Szeretet, szenvedni akart értünk és velünk. Emberré lett, hogy együtt szenvedhessen az emberrel, valóságos módon, testben és vérben. (XVI. Benedek. Message for the Nineteenth World Day of the Sick, November 21, 2010)
|
Szentírás |
– Tényleg nem logikus, hogy elfogadjuk a szenvedést?
Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is? (Job 2,10)
– A kereszt vállalása kötelessége, annak, aki követni akarja Jézust
Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. (Mk 8,34)
– Krisztus szenvedése, örömünk oka
Szeretteim, ne lepődjetek meg azokon az égő fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek. (1Pet 4:12-13)
– Az eljövendő dicsőség felülmúl minden szenvedést
De ennek az életnek a szenvedései véleményem szerint nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk. (Róm 8,18)
|
Aquinói Szent Tamás |
– Az ősbűn az oka a halálnak és minden fogyatékosságnak
Esetlegesen pedig valami egy másik dolog oka, ha az akadályt elhárítva okoz, ahogy a Filozófus mondja (Phys. Vlll.) [4. fej.]1. „Aki ledönti az oszlopot, esetlegesen mozgatja az oszlop fölé helyezett követ.” Az ősszülő bűne ily módon oka a halálnak és minden ilyen fogyatékosságnak az emberi természetben, amennyiben az ősszülő bűne által megszűnt az eredeti megigazultság. […]Ezért, miután az eredeti megigazultság megszűnt az ősszülő bűne miatt, ahogy az emberi természet a lelket illetően megsebződött a potenciák rendetlensége következtében, ahogy fentebb mondottuk, ugyanúgy romlottá vált magának a testnek rendetlensége miatt. Az eredeti megigazultság elvonásának pedig büntetés-jellege van, miként a kegyelem elvonásának is. Ezért a halál és az összes testi fogyatékosságok az áteredő bűn büntetései. Noha e fogyatékosságokat nem szándékolja a bűnös, de ezek a büntető Isten igazságossága szerint vannak elrendelve.. (Aquinói Szent Tamás. Summa Theologica, I-II, q. 85, a. 5)
|
A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma |
– Az eredeti bűn következtében az emberi természet természetes erői meggyengültek
Az eredeti bűn következtében az emberi természet nem romlott meg teljesen, de természetes erői meggyengültek, és az emberi természet a tudatlanság, a szenvedés és halál hatalma alá került és a bűnre hajlóvá lett. E bűnre való hajlandóságot nevezzük concupiscentiának. (A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma, 77.p)
– A szenvedések: Az Istennel való együttműködés eszközei
Hogyan tudunk együttműködni az isteni gondviseléssel?
Isten az embert – fölébresztve benne „az ő jóságos tervei szerinti akarást és cselekvést” (Fil 2,13) – megajándékozza azzal és szabadságát tiszteletben tartva meghívja arra, hogy cselekedeteivel, imádságaival, sőt szenvedéseivel is működjön együtt Ővele. (A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma, no. 56)
– A megtisztulás és az üdvösség eszköze
[Jézus] Szenvedésével és halálával új értelmet adott a szenvedésnek, mely ha az övével egyesül, a tisztulás és az üdvösség eszköze lehet önmagunk és mások számára.. (A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma, no. 314)
– A legnagyobb erkölcsi rosszat Isten a legnagyobb erkölcsi jóvá változtatta
Erre az amennyire fájdalmas, annyira titokzatos kérdésre csak a keresztény hit teljessége tud válaszolni. Isten semmiképpen, sem közvetlenül, sem közvetve nem oka a rossznak. A rossz misztériumát Fiában, Jézus Krisztusban világítja meg, aki meghalt és föltámadott, hogy legyőzze a nagy erkölcsi rosszat: az emberek bűnét, ami gyökere minden további rossznak. […] A hit biztosít bennünket arról, hogy Isten nem engedné meg a rosszat, ha nem tudna jót kihozni belőle. Csodálatosan megmutatta ezt már Krisztus halálában és föltámadásában: a legnagyobb erkölcsi rosszból, Fiának megöléséből fakasztotta a legnagyobb jókat, Krisztus megdicsőülését és a mi megváltásunkat. (A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma, no. 57-58)
|
A Katolikus Egyház Katekizmusa |
– Egy új értelmet ad a szenvedésnek – részvétel Jézus üdvözítő művében
Az Úr Jézus Krisztus lelkünk és testünk orvosa, aki a bénának megbocsátotta bűneit, és visszaadta teste egészségét, [2] úgy akarta, hogy Egyháza a Szentlélek erejével folytassa gyógyító és üdvözítő művét, saját tagjaira vonatkozóan is. Ez a gyógyítás két szentségének célja: a bűnbánat és a betegek kenete szentségéé. (KEK 1521)
– Érettebbé teszi a személyt, miközben segítheti, hogy fölismerje, ami nem lényeges
A betegség és a fájdalom az emberi életnek mindig a legsúlyosabb problémái közé tartozott. A betegségben az ember megtapasztalja tehetetlenségét, korlátait, végességét. Minden betegség megsejtetheti velünk a halált. A betegség szorongáshoz, önmagába zárkózáshoz, néha kétségbeeséshez és Isten elleni lázadáshoz vezethet. De érettebbé is teheti a személyt, segítheti, hogy fölismerje élete lényegtelen dolgait és afelé forduljon, ami lényeges. A betegség nagyon gyakran indítja el az istenkeresést, a visszatérést Őhozzá. (KEK 1500-1501)
|
Aranyszájú Szent János |
– A büszkeség ellenszere; Az Isten ereje a gyenge emberben
A jelenlegi életben való szenvedés gyógymód a büszkeség ellen, ezzel szemben, ami tévútra visz az a becsvágy és az elbizakodott gőg. A szenvedésen át Isten kegyelmi ereje világítja meg a gyenge embert, aki az ő kegyelme nélkül nem lenne képes elviselni a megpróbáltatásokat. Szenvedés, türelem, ki mutatja az ő jóságát, akit üldöznek. Ez az útja annak, hogy vágyaink az örök élet felé forduljanak. A szentek nagy szenvedéseinek emléke arra késztet minket, hogy támogassuk a sajátunkat, azáltal, hogy utánozzuk a szenteket. Végül a fájdalom megtanít minket, hogy meg különböztessük a mulandó hamis javakat az igaz, örökké tartó javaktól. (Saint John Chrysostom. Consolationes ad Stagir. L. III, quoted by Reginald Garrigou-Lagrange, Life Everlasting and the Immensity of the Soul, Ch. VI)
|
Aquinói Szent Tamás |
– Szomorúság vagy fájdalom nem lehet a legnagyobb rossz
Lehetetlen, hogy egy szomorúság illetve fájdalom legyen az ember számára a lehető legnagyobb rossz. Minden szomorúság illetve fájdalom tárgya ugyanis vagy az, ami valóban rossz, vagy az, ami látszólag rossz, ami valójában jó. Ámde a valódi rossz miatti fájdalom illetve a szomorúság nem lehet a lehető legnagyobb rossz, van nála ugyanis rosszabb: vagy nem ítélni rossznak, ami valójában rossz, vagy nem utasítani el azt. (Aquinói Szent Tamás. Summa Theologica, I-II, q. 39, a. 4)
|
II. János Pál |
– A seb az élet forrásává válhat
Az emberi szenvedésben valójában előre megmutatkozhat Isten jósága: a seb az élet forrásává válhat (vö. Jn 19:34). (II. János Pál. Address to the Across Trust on its Twenty-Fifth Anniversary, October 29, 1998)
– A szenvedés rejt egy bizonyos erőt, amely a személyt Krisztushoz közelíti
Századok, nemzedékek tapasztalták, hogy a szenvedésben sajátos erő lakozik, sajátos kegyelem, amely belsőleg Krisztushoz közelíti az embert. Sok szent ennek az erőnek köszönheti belső megtérését: így Assisi Szent Ferenc, Loyolai Szent Ignác és a többiek. E megtérés gyümölcse nem csupán az, hogy az ember felfedezi a szenvedés üdvözítő értelmét, hanem főként az, hogy a szenvedésben egészen új emberré válik. ( II. János Pál Salvifici doloris, 26.p. 1984)
– A szenvedés rejt egy bizonyos erőt, amely a személyt Krisztushoz közelíti
A Megváltó keresztjéből szüntelenül növekvő Krisztus-testben épp a Krisztus áldozatának szellemével áthatott szenvedés a világ üdvéhez szükséges javak semmivel sem helyettesíthető szerzője és közvetítője. Elsősorban ez készít utat az emberi lelket átalakító kegyelem számára, ez jeleníti meg az emberiség történelmében a megváltás erejét. A jó és a rossz szellemi erőinek „kozmikus” harcában – amelyet az efezusi levél említ [Vö. Ef 6,12] – a Krisztus megváltó szenvedésével egyesült emberi szenvedések különleges módon támogatják a jó erőit, s utat nyitnak az üdvösségszerző erők győzelme előtt. (II. János Pál Salvifici doloris, 27.p. 1984)
|
XVI. Benedek pápa |
– Megpróbálhatjuk korlátozni a szenvedést, de nem zárhatjuk ki azt
Az emberi élethez a szenvedés éppúgy hozzátartozik, mint a tevékenység. Ez egyrészt végességünkből fakad, másrészt a bűnök tömegéből, amely a történelem folyamán fölhalmozódott és napjainkban is föltartóztathatatlanul növekszik. Természetesen mindent meg kell tenni a szenvedés csökkentése érdekében: meg kell akadályozni az ártatlanok szenvedését; a fájdalmat csillapítani kell; segíteni kell a lelki szenvedések legyőzését. […] Igen, mindent meg kell tennünk, hogy legyőzzük a szenvedést, de teljesen nem tudjuk kiiktatni a világból – egyszerűen amiatt, hogy végességünket nem tudjuk megszüntetni, s mert senki sincs abban a helyzetben, hogy a gonosz, a bűn hatalmát kitörölje a világból, amely – amint látjuk – állandó szenvedések forrása. Ezt csak Isten tehetné meg: az az Isten, aki belép a történelembe, emberré lesz és szenved. Mi tudjuk, hogy ez az Isten létezik, s ezért a világban jelen van az a hatalom, amely „elveszi a világ bűnét” (Jn 1,29). A hittel együtt, hogy ez a hatalom van, megjelent a történelemben a világ meggyógyításának a reménye is.. (XVI. Benedek Spe salvi, no. 36, November 30, 2007)
– Ami gyógyít minket, az nem a szenvedés elől való menekülés, hanem a képesség, hogy a szenvedést elfogadjuk
Megkísérelhetjük korlátozni a szenvedést, harcolhatunk ellene, de nem tudjuk eltüntetni a világból. Éppen ott torkollik ürességbe az emberek élete, ahol a szenvedés elkerülése érdekében igyekeznek magukat megkímélni mindattól, ami szenvedést okozhat, ahol ki akarnak bújni az igazság, a szeretet és a jóság szolgálata által megkívánt minden fáradság és fájdalom elviselése alól. Ez az élet fájdalommentes talán, de egyre inkább eltölti az értelmetlenség és az elveszettség tompa érzése. Nem a szenvedés kiiktatása, nem a szenvedés elöli menekülés üdvözíti az embert, hanem a képesség, hogy a szenvedést elfogadja, benne érlelődjön, és értelmet találjon benne a Krisztussal való egyesülés révén, aki végtelen szeretettel szenvedett. (XVI. Benedek Spe salvi, 37.p, November 30, 2007)
|
Szentírás |
– Testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik
Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára. (Kol 1,24)
|
II. János Pál pápa |
– Krisztus keresztje más értelmet ad az emberi szenvedésnek
A megváltás, amelyet Krisztus szenvedése és keresztre feszítése árán vállalt, határozott és végleges, mely ez emberiség történelmében ment végbe, nemcsak azért, mert beteljesíti az igazságosság és irgalom isteni tervét, hanem azért is, mert feltárja az emberi lelkiismeretnek a szenvedés új jelentését. […] Krisztus keresztje — a szenvedés — teljesen más megvilágításba helyezi ezt a problémát, és alapvetően a szenvedésnek egy másik értelmet ad. […] Minden emberi szenvedés, amely Krisztus szenvedésével egyesül, kiegészíti azt ‘ami Krisztus testében való szenvedéséből hiányzik’ (Kol 1:24): és a Test az Egyház, mint egyetemes üdvözítő közösség . (II. János Pál. General Audience, no. 1-2, November 9, 1988)
– Az egyén személyes válasza Istennek
Krisztus fokozatosan feltárja s kibontja szenvedő testvérei előtt Isten országának – a Teremtőhöz visszatért, a bűn alól felszabadult, a szeretet üdvözítő erejében épülő országnak – horizontját. S lassan, ám hatékonyan bevezeti a szenvedő embert ebbe a világba, az Atya országába, mégpedig valamiképpen szenvedésé szívén át. A szenvedés ugyanis nem alakulhat át, nem változhatik külső kegyelem hatására. Hanem csakis belülről. (II. János Pál Salvifici doloris 26, 1984)
– A megváltás, amely az engesztelő szereteten keresztül valósul meg, mindig nyitott minden szeretet számára, amely kifejeződik az emberi szenvedésben.
Az evangéliumi keretben különös hangsúlyt kap a szenvedés teremtő jellegét hangoztató igazság. A világ megváltásának javát Krisztus szenvedése teremtette. Ez a jóság önmagában kimeríthetetlen és végtelen. Az ember nem képes hozzátenni semmit. Ugyanakkor viszont Krisztus testének, az Egyháznak misztériumában valamiképpen minden emberi szenvedés felé kitárta saját megváltó szenvedését. Amilyen mértékben részt vesz az ember Krisztus szenvedéseiben – a világ bármely pontján, a történelem bármely korszakában –, olyan mértékben egészíti ki a maga módján azt a szenvedést, amelynek árán Krisztus megváltotta a világot.( II. János Pál Salvifici doloris 24, 1984
II. – A szenvedés szerepe az emberek megszentelődésében
|
A Katolikus Egyház katekizmusa |
– Nincs szentség kereszt nélkül
A tökéletesség útja a kereszten át vezet. Nincs életszentség lemondás és lelki harc nélkül. [70] A lelki fejlődés magával hozza az aszkézist és az önmegtagadást, melyek fokozatosan elvezetnek oda, hogy a lélek a boldogságok békéjében és örömében él: „Aki valahonnan elindult és fölfelé tart, soha meg nem áll, és a kezdet önmagában nem válik tökéletessé a nála nagyobb dolgoktól. A fölfelé menő vágya ugyanis soha nem áll meg azoknál, amiket már ismer.” (KEK 2015)
|
Aquinói Szent Tamás |
– Nincs erény, amelynek a példája hiányozna a kereszten
Ugyanis az erény egyetlen példája sem hiányzik a kereszten. Ha a szeretet példáját keresed: „nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”. Jn 15,13) És ezt tette Krisztus a kereszten. Ezért, ha érettünk életét adta, nem lehet számunkra terhes bármilyen rosszat elviselni érte. „Mivel viszonozzam az Úrnak, ami jót tett velem?” (Zsolt 115,12) Ha a türelem példáját keresed, a kereszten megtalálod a legkiválóbbat. A türelem ugyanis két esetben mutatkozik nagynak: vagy akkor, ha valaki súlyos dolgokat zokszó nélkül elvisel, vagy akkor, ha azokat viseli el, amiket elkerülhetne, de nem kerüli el. Krisztus pedig súlyos dolgokat tűrt el a kereszten. (Aquinói Szent Tamás. Expositio in Symbolum Apostolorum, The Apostles Creed. Article 4)
|
Szent Ágoston |
– Aki azt akarja, hogy ne érje szenvedés, még nem kezdett el kereszténnyé válni
(Szent Ágoston. Exposition on the Psalms, Psalm LVI)
|
Liguori Szent Alfonz |
– Aki megalázza magát a megpróbáltatásokban, az gabona a paradicsom számára; aki azonban haragra gerjed, az szalma a pokol számára.
Ez a föld az érdemszerzésnek helye, azért helye a szenvedésnek is. A mi hazánk, hol Isten soha véget nem érő örömben készített számunkra nyugodalmat — a paradicsom. […] Szenvedni kell és pedig mindenkinek: akár igaz, akár bűnös valaki, viselnie kell a maga keresztjét. Aki türelemmel viseli, üdvözül, aki türelmetlenül viseli, az elvész. Ugyanazok a nyomorúságok, mondja szent Ágoston, némelyeket a paradicsomba, másokat a pokolba juttatnak. A szenvedés próbája különbözteti meg ugyanezen szentnek szavai szerint Isten Egyházában a szalmát a gabonától. Aki a megpróbáltatások között megalázza magát és megnyugszik Isten akaratában, az gabona a paradicsom számára; aki azonban fölfuvalkodik, haragra gerjed, és azért elhagyja az Istent, az szalma a pokol számára. (Liguori Szent Alfonz. The Practice of the Love of Jesus Christ, Ch. 5, 1)
– Induljunk nagy bátorsággal a csatába és szemünket függesszük a megfeszített Jézusra
Kezdjünk nagy lélekkel a küzdelembe s szemünket függesszük a megfeszített Jézusra, aki keresztjéről segítséget, győzelmet és koronát nyújt nekünk. (vö. Zsid. 12, 2.). (Liguori Szent Alfonz. The Practice of the Love of Jesus Christ, Ch. 3, 4)
|
Clairvaux-i Szent Bernát |
– A Krisztus szeretetéért való zaklatás megelőzi a vele való dicsőséget
Testvéreim, a dicsőség el van rejtve számunkra a megpróbáltatásban. […] Ne késlekedjünk e kincset megvásárolni, mely benne van elrejtve. Tegyük örömünk tárgyává minden szerencsétlenséget, amely velünk történik […] ‘Szorongattatásában mellette állok (Zsolt 90, 15), mondja az Isten; és én akkor a szorongatás helyett mi mást keressek? Nekem jó az Istennel lennem, […] Jobb nekem a szorongatás, ha velem vagy, Uram, mint a királyság, a lakoma vagy a dicsőség tenélküled. Inkább akarlak ölelni, Uram, a gyötrelemben, és veled lenni a tüzes kemencében, mint nélküled élni akár a mennyben is. Hiszen rajtad kívül kim van az égben? Hogyha veled vagyok, semmi sem kell nekem a földön (Zsolt 72, 25). Az aranyat tűzben vizsgálják meg, az igazaknak a szorongatás próbáját kell kiállniuk’ (Clairvaux-i Szent Bernát. Sermon 17, 3-4 on the Psalm ‘He who dwells’ latin)
|
A Jézusról nevezett Szent Teréz |
– Képtelenség azt gondolni, hogy Isten bárkit is kitüntetne barátságával, aki idegenkedik a szenvedéstől.
S ahogy bánt Isten az ő kedves fiával, úgy bánik mindenkivel, akit szeret és fiává fogad. (Zsid. 12, 6.) Azért mondta egy napon szent Teréziának: «Tudd meg, hogy azok a lelkek a legkedvesebbek Atyám előtt, akik a legnagyobb gyötrelmeket szenvedik.» […]Nézd ezeket a sebeket, a te fájdalmaid sohase érnek el ilyen fokot. Dőreség volna azt gondolni, hogy Atyám szenvedés nélkül barátságába fogad valakit. «S vigasztalásunkra hozzá teszi szent Terézia: Isten nem bocsát senkire szenvedést anélkül, hogy ne kárpótolná őt legott valami kegyével. (Saint Teresa of Avila quoted by Liguori Szent Alfonz. The Practice of the Love of Jesus Christ, Ch. 5, 6)
|
Keresztes Szent János |
Keresztes Szent János
– Ha tudnánk, milyen áldásai vannak a szenvedésnek, nem kívánnánk a kényelmet
Ó lelkek, akik biztonságban és boldogan szeretnétek haladni a szellemiek terén, ha tudnátok, hogy mennyit kell az embernek szenvednie, mielőtt elérhetné azt a biztonságot és boldogságot, s hogy anélkül teljes lehetetlenség, hogy a lélek elérje amit, óhajt, sőt vissza kell hanyatlania: akkor nem keresnétek vigasztalást sem Istennél, sem a teremtményeknél, hanem inkább fölvennétek a keresztet és igyekeznétek tisztán inni, az epét és a bort! Sőt azt nagy szerencséteknek tartanátok, látván, hogy meghalva a világnak és önmagatoknak, Istennek éltek a szellem örömeiben. Így azután türelmesen és hűségesen viselve ezt a csekély külső szenvedést, kiérdemelnétek azt, hogy Isten rátok vesse szemét, hogy néhány belsőbb szellemi szenvedés által megtisztítson és kicsiszoljon benneteket, hogy azután bensőbb javakat adhasson nektek. (Keresztes Szent János. Living Flame of Love, Stanza 2, 28)
|
Szalézi Szent Ferenc |
– Isten épen annyira méltó a szeretetünkre mikor vigasztal, mint mikor megpróbáltatásokkal súlyt
Szalézi szent Ferenc azt mondja: «Isten épen oly szeretetreméltó mikor vigasztal, mint mikor megpróbáltatásokkal látogat meg bennünket».«A megpróbáltatások magukban tekintve félelmesek; de Isten akaratában tekintve szeretet és gyönyörűség tárgyai». (Szalézi Szent Ferenc cited by Liguori Szent Alfonz. Practice of the Love of Jesus Christ, p. 191, 149)
– Milyen boldog a lélek, aki bátran iszik Urunk szenvedésének kelyhéből!
Milyen boldog a lélek, aki bátran iszik Urunk szenvedésének kelyhéből! Hogyan sanyargatják magukat cipelvén keresztjüket; Mily szeretettel fogadják az isteni kezéből a történéseket, az ő jósága szerint meghódolni készek; De, Istenem, mily kevesen vannak azok, akik ilyen dolgokat cselekednek! (Szalézi Szent Ferenc. Sermon for the Feast of Saint John of the Latin Gate, p. 279)
– Az út, amely egyenesen Istenhez vezet.
Kedves nővéreim, ezt kell tennünk: a kereszt és a szenvedés útja a biztos ösvény, és ami közvetlenül Istenhez és a szeretet tökéletességére vezet el minket. És ha készségesek vagyunk inni az Ő kelyhéből, keresztre feszítve magunkat vele ebben az életben, az ő isteni jóságának sem leszünk hiján a jövendő örök dicsőségben. (Szalézi Szent Ferenc. Sermon for the Feast of Saint John of the Latin Gate, p. 279)
|
Lisieux-i Szent Teréz |
– A szentség abban áll, hogy mindent elszenvedünk
A szentség nem abban áll, hogy szép dolgokat mondunk, de még abban sem, hogy ilyeneket gondolunk vagy érzünk!… Abban áll, hogy szenvedünk, hogy mindentől szenvedünk. „A szentséget kardéllel kell meghódítani, szenvedni kell… haláltusát kell vívni…” Egyszer eltűnnek az árnyak, akkor csak az öröm, a mámor marad majd… Váljon csak egyetlen pillanat szenvedés a javunkra!…Lássunk csak egy pillanatot!…Egy pillanat egy kincs…egyetlen szeretet cselekedet által jobban megismerjük Jézust …közelebb visz minket Hozzá az egész örökkévalóságon át! ( Lisieux-i Szent Teréz. Letter 89 to Celine)
– A szentté válásért sokat kell szenvedni
Később, amikor a tökéletesség útja megnyílt előttem, rájöttem, hogy ahhoz, hogy szentté váljak, sokat kell szenvednem , mindig törekedni kell a legtökéletesebb útra, és megfeledkezni magamról. Azt is megértettem , hogy sok fokozata van az életszentségnek, hogy minden lélek szabadon válaszolhat a Mi Urunk hívására, hogy sokat vagy keveset tesz-e az Ő szeretetéért – egy szóval, választ az áldozatok közül, amit Ő kér. És azután, úgy mint gyermekkoromban, felkiáltottam: ‘Istenem, én a mindent választom, nem akarok félig szent lenni, nem félek szenvedni Érted, csak egy dologtól félek, és ez pedig az, hogy a saját akaratomat tegyem. Fogadd el az akaratom felajánlását, mert mindent óhajtok, amit Te kívánsz.’ ( Lisieux-i Szent Teréz. Story of a Soul, Manuscript A, Ch. 1)
|
Liguori Szent Alfonz |
– Uram, mi mást kérhetnék, mint a szenvedéseket és megvetést?
Uram, látva azért a te szegénységedet és megvetettségedet az én kedvemért, mi mást kérhetnék, mint a szenvedéseket és megvetést? (Liguori Szent Alfonz. Dignity and Duties of the Priest or Selva,Vol XII, p. 208)
– Teljesen igazságos Jézus Krisztus kedvéért szenvedni
De mivel Jézus elviselte, az irántunk való szeretet miatt, ezért igazságos, hogy mi is szenvedjünk az ő kedvéért. (Liguori Szent Alfonz. Dignity and Duties of the Priest or Selva, part II, instruction.8: On Mortification in General, p. 339)
– A Szentek kincsekként fogadták el a betegségeket, az üldöztetéseket, a vagyonvesztést és a legfájdalmasabb és legelhagyatottabb halált
Ez volt mindig is a legfőbb és legkedvesebb törekvése minden szentnek — hogy teljes szívével vágyakozzon elviselni minden fáradozást, minden megvetést, minden fájdalmat, hogy örömöt szerezzen az Istennek, és ezáltal örömöt szerezzen az isteni szívnek, amely annyira megérdemli, hogy szeressék, és annyira szeret minket […] És mi nagyobb megtiszteltetést, mi nagyobb vigaszt kaphat a lélek, mint hogy fáradozásokon megy keresztül, vagy elfogad valami munkát, abban a tudatban, hogy Isten elfogadja tőle? […] Egy szóval, azért hogy örömet szerezzenek Istennek, a szentek megfosztották magukat javaiktól, lemondtak a legnagyobb földi méltóságokról, és kincsekként fogadták el a betegségeket, az üldöztetéseket, a vagyonvesztést és a legfájdalmasabb és legelhagyatottabb halált. (Liguori Szent Alfonz. The Way of Salvation and Perfection, Pious Reflections, Part II. Ch. 37, pg. 282-283)
III. – A Szűz Mária felajánlotta Fiát áldozataként engesztelésül az emberiség bűneiért
|
II. János Pál pápa |
– Amikor Mária elfogadta Gabriel angyal szavait, kezdetét vette részvétele a megváltás drámájában
Gábriel angyal szavait teljes engedelmességgel elfogadta, amikor bejelentette neki, hogy ő lesz a Messiás anyja. Mária drámai részvétele Fia áldozatában, a megváltás művében ezzel kezdetét vette. Részt vesz fia áldozatában, amikor bemutatja a templomban, ahol Simeonnal találkozik. Amikor pedig Jézust 12 éves korában elveszti, majd megtalálja a templomban, a közösséget is bevonja ebbe az áldozatba. Mindazonáltal a Szent Szűz kapcsolata Krisztus küldetésével, Jeruzsálemben fogja elérni a csúcspontját, Megváltónk szenvedésének és halálának idejében […] A Zsinat hangsúlyozza Szűz Mária jelenlétének mély dimenzióját a Golgotán, emlékeztetve arra, hogy ő „a hit zarándokútját járta, és a Fiával való egységet hűségesen megőrizte a keresztig” (Lumen gentium, n. 58), és rámutat arra, hogy anyának ez a mély kapcsolata Fiával az üdvözítés művében megmutatkozik Krisztus szűzi fogantatásától egészen a haláláig. (ibid., n. 57).(II. János Pál. General Audience, no. 1-2, April 2, 1997)
– Tökéletes modell mindazoknak, akik elfogadják, hogy fenntartás nélkül csatlakoznak a megváltó áldozathoz
Szent János evangéliumában úgy emlékszik, hogy “Jézus keresztje mellett anyja állt’ (Jn 19:25). Ez annak az asszonynak a jelenléte volt ―aki vezet minket a hitben ― akinek el kellett veszíteni a Fiát is. Egész lénye megrázkódott mindattól, amit látott a tetőfokára hágó passió napjaiban, és attól, amit érzett és látott a vesztőhelyen. Hogyan is akadályozhatná meg bárki, hogy szenvedjen és sírjon? A keresztény hagyomány érzékeli annak az Asszonynak a drámai élményét, aki méltósággal és tisztelettel teljes , de a szívét átdöfték, és megáll, hogy szemlélje őt mély bánatában: ‘Stabat Mater dolorosa, iuxta Crucem lacrimosa/ dum pendebat Filius’. […] Mária jelenléte a kereszt mellett megmutatja teljes elkötelezettségét abban, hogy részt vegyen Fia megváltó áldozatában. Mária teljesen részt kívánt venni Jézus szenvedésében , mivel ő nem utasította el a Simeon által megjövendölt tőrt (cf. Lk 2:35), hanem inkább elfogadta Krisztussal együtt az Atya titokzatos tervét. Ő volt az első résztvevő az áldozatban, és örökre tökéletes minta marad azok számára, akik fenntartás nélkül társulnak a megváltó áldozathoz. .Másrészről az anyai részvét, amelyet kifejezett jelenlétével, hozzájárult ahhoz, hogy még nagyobb mélységgel és jelentőséggel töltse be a kereszthalál drámáját. (II. János Pál. General Audience, no. 1-2, November 23, 1988)
|
II. Vatikáni Zsinat |
– Mária szabadon működött együtt az emberi üdvösség munkájában hite és az engedelmessége által
Joggal gondolják tehát a szentatyák, hogy Mária nem csupán passzív eszköze volt Istennek, hiszen szabad hittel és engedelmességgel működött közre az emberiség üdvözítésében. […] Az anyának ez a mély kapcsolata Fiával az üdvözítés művében megmutatkozik Krisztus szűzi fogantatásától egészen a haláláig. (II. Vatikáni Zsinat. Dogmatic ConstitutionLumen gentium, no. 56-57, November 21, 1964)
– Mária, szeretetből hozzájárult ahhoz, hogy föláldozzák az ő egyszülött Fiát
Jézus nyilvános életében Anyja […] Fiával való egybetartozását hűségesen vállalta egészen a keresztig, mely alatt az isteni terv szerint ott állt (vö. Jn 19,25). Meggyötört szíve eggyé forrt a szenvedésben Egyszülöttjével, akinek áldozatához anyai lélekkel csatlakozott, szeretetből beleegyezve a tőle született áldozati Bárány föláldozásába; végül maga Jézus Krisztus a kereszten haldokolva anyjául adta őt a tanítványnak: „Asszony, íme, a te fiad!” (vö. Jn 19,26–27.). (II. Vatikáni Zsinat. Dogmatic Constitution, Lumen gentium, no. 58, November 21, 1964)
|
II. János Pál pápa |
– Mária hozzáállása egy valódi szeretet aktus, amellyel felajánlja Fiát
A Zsinat emlékeztet minket’ Mária jóságára’, az ő szívében visszhangzik mindaz, amit Jézus testében és lelkében elszenvedett; hangsúlyozva, hogy hajlandó osztozni Fia megváltó áldozatában és hozzákapcsolni anyai szenvedését az ő papi áldozatához. A zsinati dokumentum azt is hangsúlyozza, hogy az ő hozzájárulása Jézus áldozatához nem egy passzív elfogadás, hanem egy valódi szeretet-aktus, amellyel felajánlja Fiát, mint engesztelő ’áldozatot’ az egész emberiség bűneiért. (II. János Pál. General Audience, no. 2, April 2, 1997)
– Közvetlen részvétel a megváltás művében
Milyen zavarba ejtő a kereszt misztériuma! Miután alaposan átelmélkedte ezt, Szent Pál levelet írt a Galáciabeli keresztényekhez: ‘Engem azonban Isten őrizzen attól, hogy mással dicsekedjem, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével, ki által a világ meg van feszítve számomra, s én a világ számára’ (Gal 6:14). És a Legszentebb Szűz is ismételhette ugyanezeket a szavakat — és még milyen nagy hűséggel! Szemlélve a Golgotán haldokló Fiát megértette, hogy Istenanyaságának ’dicsősége ’ abban a pillanatban elérte csúcsát, azáltal, hogy közvetlenül részt vett a Megváltás művében. Sőt, ő megértette, hogy attól a pillanattól kezdve, az emberi szenvedés az ő megfeszített Fia által felbecsülhetetlen értéket szerzett. (II. János Pál. Angelus, no. 1, September 15, 1991)
– Csalhatatlan állhatatosság és rendkívüli bátorság modellje a szenvedéssel való szembenézésben
A negyedik Evangéliumban szent János azt mondja, hogy ’Jézus keresztje mellet ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna’ (19:25). Az „állni” ige használatával, ami szó szerint azt jelenti, hogy „egy lábon állni”, „egyenesen állni”, talán az Evangélista Mária és a többi asszony méltóságát és erősségét szándékozta bemutatni bánatukban. A Boldogságos Szűz ’egyenes kiállása’ a Kereszt lábánál emlékeztet az ő kifogyhatatlan szilárdságára és rendkívüli bátorságára, amikor a szenvedéssel találkozott. A Kálvária tragikus eseményei közepette Mária hite lankadatlanul megmaradt, élete és különösen Jézus nyilvános működése folyamán megerősödött. (II. János Pál. General Audience, no. 3, April 2, 1997)
– Az első, aki tudta, és azt kívánta, hogy részt vehessen az üdvözítő misztériumban
A Fájdalmas Szűz. miközben ott állt a kereszt oldalán, néma ékesszólásának a példájával szól hozzánk a szenvedés jelentéséről a megváltás Isteni tervében. Ő volt az első, aki tudta, és azt kívánta, hogy részt vegyen a üdvözítő misztériumban „egyesítve a maga anyai szívének az áldozatát az Ő áldozatával, és szeretettel járult hozzá annak az áldozatnak a föláldozásához, amelyet ő maga szült” (Lumen Gentium, no. 58). Bensőségesen gazdagodva e kimondhatatlan élménnyel, ő közel megy azokhoz, akik szenvednek, kézen fogja, és felkéri őket, hogy menjenek vele a Kálvária és maradjanak ott egyesülve a Megfeszítettel.
(II. János Pál. Angelus, no. 2, September 15, 1991)
– Rettenthetetlen jelenléte a kereszt alatt
Ebben a Mária-imádságban szemléltük Jézus Szívét, a bűneinkért vállalt áldozatot, de mindenek előtt, és minden másnál mélységesebben elmélkedtünk fájdalmas Anyjáról, akiről a liturgia énekli: ‘Az emberek bűneiért látta Jézus gyötrelmét és megostorozását’ (Stabat Mater, Sequence, Verse 7). A Fájdalmas Szent Szűzről való liturgikus megemlékezésen belül felidézzük a Szent Szűznek ezt a rettenthetetlen és közbenjáró jelenlétét a Golgota keresztje alatt, és óriási hálával arra gondolunk, hogy abban a pillanatban Krisztus, akinek meg kellett halnia a világ bűneinek megváltásáért, ránk bízta Édesanyját: ’Íme, a te Anyád’ (Jn 19:27). (II. János Pál. Angelus, no. 3, September 10, 1989)
– Az elmenekült tanítványok hitével szemben Máriának megvilágosított hite volt
Ez talán az emberiség történetében a hit legmélyebb „kenószisza” (kiüresítése): Mária a hit által részesedik fia halálában – a megváltó halálban. Az elmenekült tanítványok hitével szemben ez megvilágosított hit volt. A Golgotán, a kereszten Jézus egyszer s mindenkorra igazolta, hogy „az ellentmondás jele” lesz, ahogyan Simeon ezt már előre megjövendölte. Ekkor teljesedett be az is, amit Máriának mondott: „a te lelkedet is tőr járja át” (II. János Pál. Encyclical Redemptoris Mater, no. 18, March 25, 1987)
– Ő, akit a vér és az anyai szeretet kötelékei kötöttek Isten Fiához, ott a kereszt lábánál ezt az egységet a szenvedésben élte át
‘Jézus keresztje alatt ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, aki Kleofás felesége volt és Mária Magdolna.’ (Jn 19,25). Mária, akit a vér és az anyai szeretet kötelékei kötöttek Isten Fiához, ott a kereszt lábánál ezt az egységet a szenvedésben élte át. Egyedül ő tudta – az anyai szív kínjai ellenére – hogy ennek a szenvedésnek értelme van. Hitt abban, hogy mindenek ellenére beteljesedik az ősi ígéret: ‘Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.’ (Ter 3,15). És az ő bizakodó hite megerősítést nyert, amikor haldokló Fia ezt mondta neki: Asszony! Íme a te fiad. (II. János Pál. Homily at Kalwaria, Poland, August 19, 2002)
|
XVI. Benedek pápa |
– Mária önuralma megakadályozza, hogy felmérhessük fájdalmának mélységét
A kereszt lábánál valósul meg Simeon próféciája: az anya szívét kard járja át (vö. Lk 2,35) a testéből született Ártatlan szenvedése miatt. Miként Jézus sírt (vö. Jn 11,35), úgy Mária is minden bizonnyal könnyezett Fiának megkínzott teste láttán. Mindazonáltal tartózkodása akadályozza, hogy felmérhessük fájdalmának mélységét; a hét tőr szimbóluma csak sejteti gyötrelmének mélységét. Miként Fiáról, Jézusról, róla is állítható, hogy ez a szenvedés őt is beteljesítette (vö. Zsid 2,10) azáltal, hogy képessé tette őt annak az új lelki küldetésnek az elfogadására, melyet a Fiú bízott rá, közvetlenül azelőtt, hogy „kilehelte a lelkét” (vö. Jn 19,30): tudniillik hogy tagjaiban váljon Krisztus anyjává. Abban az órában a szeretett tanítvány alakjában Jézus minden tanítványát bemutatta Anyjának, mondván: „Íme, a te fiad!” (vö. Jn 19,26–27.). (XVI. Benedek. Homily on the occasion of the 150th anniversary of the apparitions at Lourdes, September 15, 2008)
|
Szent Beda |
– Mária meg volt győződve a feltámadásról
A tőr neve szeretet, Urunk szenvedése és halála, amely Mária lelkét átjárta: Mert nem tudta keserű bánat nélkül szemlélni, amint keresztre feszítették és haldokolt, habár nem volt kétsége afelől, hogy feltámad Istenként a halálból. Mindazonáltal rettenetesen elszomorította az ő egyszülöttének testi halála. (Saint Bede. Homily XV, In Purificatione Beatæ Mariæ. PL 94: 81-82)
|
Szent Bernát |
– A Legszentebb szűz egy valódi mártír
Boldogságos Anya, bizony a te lelkedet is tőr járta át! Hiszen csak a tiéden áthatolva járhatta át Fiad testét. Sőt, miután kiadta lelkét a te Jézusod, aki ugyan sokaké volt, de elsősorban mégis a tied, akkor az ő lelkét már nem érhette el az a kegyetlen lándzsa, amely az oldalát megnyitotta. Holtában neki már nem árthatott, de a döfés a te lelkedbe hatolt. Jézus lelke már nem volt ott a testében, de a te lelkedet nem lehetett onnét elszakítani. Tehát a te lelkedet járta át a fájdalom kínja olyan erővel, hogy méltán nevezünk téged vértanúnál is nagyobbnak, hiszen a testi szenvedés érzését benned felülmúlta a vele együtt szenvedés fájdalma.
Vajon számodra nem volt-e több a kardnál is, és nem járta-e át a lelkedet, nem sebzette-e szinte halálra Jézusnak az a kijelentése, hogy: Asszony, íme, a te fiad? (Jn 19, 27) Micsoda csere! Jánost kapod Jézus helyett, a szolgát az Úr helyett, a tanítványt a Mester helyett, Zebedeus fiát az Isten Fia helyett, a csupán embert az igaz Isten helyett. Hogyne járta volna át a te gyöngéd, szerető lelkedet, amikor ezt hallottad, hiszen még a mi kőből való, sőt vaskeménységű szívünkbe is belehasít már az is, ha erre ráemlékezünk?
Ne csodálkozzatok, testvérek, ha azt állítjuk, hogy Mária lélekben vértanú volt. Csak az csodálkozzék, aki elfelejti, hogy Pál a pogányok legnagyobb bűnének érzéketlenségüket tartotta. Ilyen érzéketlenség egyáltalában nem volt Mária szívében, tehát szolgáiban se legyen!. […]De talán valaki azt fogja mondani: ‘„Vajon Mária nem tudta előre, hogy Fia meg fog halni?” Kétségtelenül tudta. Vajon nem remélte, hogy fel is fog támadni? Biztosra vette. Mindennek ellenére fájt neki, hogy keresztre feszítették? Nagyon is fájt. De ki vagy te…, és honnét veszed azt a bölcsességet, hogy jobban csodálkozol Mária együtt szenvedésén, mint Mária Fiának szenvedésén? Ha a Fiú képes volt a testi halálra, akkor Anyja miért ne lett volna képes arra, hogy szívében együtt halljon meg vele?” (Clairvaux-i Szent Bernát. Sermon on the Sunday within the octave of the Assumption of the Blessed Virgin Mary, no. 14-15) magyar nyelven: Olvasmányos imaóra
IV. – Mint igaz Isten és igaz ember, Jézus tudatában volt megváltói küldetésének
|
Nagy Szent Gergely |
– Jézus, Isten bölcsessége, nem hagyott figyelmen kívül semmit
A dolog pedig nagyon nyilvánvaló, mivel bárki, aki nem nesztoriánus, agnoéta semmiképpen sem lehet. Mert aki vallja, hogy maga az Isten Bölcsessége testesült meg, milyen észjárás szerint képes azt mondani: van valami, amit az Isten Bölcsessége nem ismer? Meg van írva: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Minden ő általa lett” (Jn 1,1.3) (denzingerblog.wordpress.com
|
X. Pius pápa |
– A pápa elítélte a modernisták Krisztus tudásával kapcsolatos tévedéseit
[Elítélt tanítások] A kritikus nem állíthatja, hogy Krisztus tudását semmi sem korlátozta, hacsak nem tételez fel olyasmit, ami történetileg aligha gondolható el, és az erkölcsi érzékünkkel is ellenkezik, ti. hogy az ember Krisztus, jóllehet isteni tudása volt, annyi dolog ismeretét mégsem akarta közölni a tanítványaival és az utókorral. {3435} Krisztus nem volt mindig messiási méltóságának tudatában. (Denzinger-FJ 3434-3435. Pius X. Decree Lamentabili: Errors of the Modernists, July 3, 1907)
– Az agnoszticizmus szerint kétféle Krisztus van: az egyik reális, a másik valójában soha nem létezett, de hozzátartozik a hithez.
Az agnoszticizmusból arra következtetnek, hogy a történelem ugyanúgy, mint a tudomány, csak a jelenségekről tárgyal. Tehát ha az emberi dolgokban megjelenik az Isten vagy bármilyen isteni beavatkozás, a hithez kell utasítani, mert egyedül a hithez tartozik. Ezért, ha valamiben állandóan jelen van a két elem, az isteni és az emberi, mint például Krisztusban, az Egyházban, a szentségekben és sok más, hasonló dologban, akkor úgy kell különválasztani és megkülönböztetni, hogy ami emberi van benne, azt történelminek, ami isteni, azt a hithez tartozónak tekintsük. Ez az oka annak, hogy a modernisták között elterjedt a megkülönböztetés a történelmi Krisztus és a hit Krisztusa között. […] Szerintük például Krisztus nem tett olyan kijelentéseket, amelyek fölülmúlják az őt hallgató egyszerű emberek fölfogóképességét.. […] Gondosan megkülönböztetik ugyanis egymástól a kétféle történelmet, és a hit történelmét szembeállítják a reális történelemmel, mint dologi történelemmel. Ezt nyomatékosan elítéljük. Ebből következik, mint már említettük, a kétféle Krisztus megkülönböztetése, az egyik reális, a másik valójában soha nem létezett, de hozzátartozik a hithez. (Denzinger-FJ 3495-3498. Pius X. Encyclical Pascendi Dominici gregis, September 8, 1907)
|
Hittani kongregáció |
– Az a kísértés, hogy lecsökkentük az Isten Fiát a mi mércéinkre
Ma nagy a kísértés, hogy Jézus Krisztust, Isten fiát lecsökkentsük, pusztán a történeti Jézusra, tisztán csak egy egyszerű emberre. Van, amelyik nem tagadja Jézus isteni mivoltát, de megpróbálja lecsökkenteni a mi emberi léptékünkre a Szentírást, ha lehetséges, csak annak történeti paraméterein belül. De ez a „történeti Jézus” kép egy olyan remekmű, amely inkább hasonlít a szerző elképzeléséhez, mint az élő Istenre. (lásd 2 Cor 4,4ff, Col 1,15). (Congregation for the Doctrine of the Faith. Intervention of Cardinal Ratzinger during the Congress of Catechists and Religion Teachers, December 10, 2000)
|
Aquinói Szent Tamás |
– Minden kegyelem és a tudás teljessége
A második kérdéshez azt kell mondani, hogy minden kegyelem és tudomány teljessége Krisztus lelkéhez önmagában hozzá tartozik, ez abból következik, hogy Isten Igéje magához emelte. És ezért Krisztus magára vette a bölcsességnek és a kegyelemnek egész teljességét. De hiányainkat diszpenzatív [hogy diszpenzáljon, vagyis rendelkezzék vele] módon vette magára, hogy bűneinkért elégtételt nyújtson, nem pedig azért mert azok önmagukban az övéi lettek volna. Ezért nem kellett mindent magára vennie, hanem csak azokat, amik elegendők voltak arra, hogy eleget tegyen az egész emberi természet bűnért való jóvátételéért (Aquinói Szent Tamás. Summa Theologica III, q. 14, a.4, ad 2)
|
Katolikus Egyház Katekizmusa |
– A megtestesült Ige teljes tudatában volt Isten örök tervének
Krisztus emberi megismerése — a megtestesült Ige személyében az isteni Bölcsességgel való egysége miatt — teljesen tudta azokat az örök terveket, amelyeknek kinyilatkoztatására jött. Amiről e tekintetben azt mondja, hogy nem tudja, arról másutt magyarázatul adja, hogy nem kapott rá küldetést, hogy föltárja.. (KEK 474)
– Jézus szétválaszthatatlanul igaz Isten és igaz ember
Az Egyház tehát vallja, hogy Jézus Krisztus szétválaszthatatlanul valóságos Isten és valóságos ember. Valóban Isten Fia, aki emberré lett, a testvérünk lett, de úgy, hogy Isten és a mi Urunk marad: „Az maradt, ami volt, s fölvette azt, ami nem volt” — énekli a római liturgia. (KEK 469)
|
A Damasus hitvallás |
– Krisztus Istenként működött, és emberként halt meg
Mert aki Isten volt, emberré született, és aki emberré született, úgy működik, mint Isten, és aki Istenként működik, emberként hal meg, és aki emberként meghal, Istenként feltámad. (Denzinger-FJ 72. The Formula called the ‘Faith of Damasus’)
|
Nagy Szent Leo pápa |
– Az Isten Fia emberré lett, nem távolodva el az atyai dicsőségtől
Aláveti magát tehát az Isten Fia e világ gyengeségeinek; leszáll az égi székből, nem távolodva el az atyai dicsőségtől, új renddel, új születéssel megszületve. Új rend szerint: mivel a saját létében láthatatlan, láthatóvá lett a mi létmódunkban; a felfoghatatlan azt akarta, hogy felfogják; az idők előtt változatlan megmaradásban lévő elkezdett az időben létezni; a mindenség Ura, miközben fenségének mérhetetlensége árnyékba került, szolgai alakot vett fel. […] Aki ugyanis igaz Isten, ugyanő igaz ember, és ebben az egységben semmi csalóka képzet nincs, addig amíg kölcsönösségben van az ember alacsonysága és az isteni mivolt magassága. (Denzinger-FJ 294. Leo I, the Great. Epistle Lectis dilectionis tua to Flavian, Patriarch of Constantinople, June 13, 449)
|
Hittani Kongregáció |
– Jézus Krisztus istenségének megvallása egy elengedhetetlen része a hitnek
Jézus Krisztus istensége kezdettől fogva része a hitvallásnak, ez már jóval azelőtt jen volt az egyházban, hogy Niceai hitvallás az egylényegűségét az Atyával kihirdette volna. A tény, hogy ezt a kifejezést nem igen használják, nem jelenti azt, hogy Krisztus istensége nem lenne megerősítve a legszigorúbb értelemben is. […] Jézus istenségét egyértelműen bizonyítják az újszövetség tételei. […]Ennek megfelelően a folytonosságot a számos rávonatkozó zsinati nyilatkozat és az újszövetség is explicit módon megerősíti. Jézus Krisztus isteni mivoltának megvallása az Egyház hitének elengedhetetlen részét képezi a kezdetek óta, amit az újszövetségi Szentírás is hitelesen tanúsít. (Congregation for the Doctrine of the Faith, Notification on the works of Jon Sobrino, SJ, November 26, 2006)
|
Katolikus Egyház Katekizmusa |
– Jézus emberi akarta aláveti magát az isteni akaratának
Hasonlóképpen az Egyház a VI. egyetemes zsinaton megvallotta, hogy Krisztusnak két akarata és két természetes tevékenysége van, tudniillik isteni és emberi, melyek nem szemben állnak, hanem együttműködnek úgy, hogy az emberré lett Ige Atyja iránti engedelmességében emberként akarta mindazt, amit Istenként az Atyával és a Szentlélekkel közösen elhatározott a mi üdvösségünkre. Az Egyház vallja, hogy „Krisztus emberi akarata ellenállás és ellenszegülés nélkül aláveti magát mindenható, isteni akaratának”. (KEK 475)
|
II. János Pál pápa |
– Krisztus szeretettel elfogadja a keresztet
A Krisztus, aki szenved, ahogy egy modern költő megénekelte, ’a Szent, aki szenved’, az ártatlan, aki szenved, és éppen ezért a szenvedésének sokkal nagyobb mélysége van más emberekéhez viszonyítva, beleértve mindazokat, akik saját hibájukon kívül szenvednek. Mivel Krisztus az egyetlen, aki valóban bűn nélkül való, és aki valójában nem tudott bűnt elkövetni, ezért Ő az egyetlen, aki egyáltalán nem érdemelte meg a szenvedést. És mégis Ő az, aki a legteljesebb módon elfogadta azt önként és szeretettel. Ezt fejezi ki az a vágya, majdnem egy fajta belső szorongása, hogy teljesen kiigya a szenvedés kelyhét (Jn 18:11), és mindezt a ’mi bűneinkért és nemcsak a mi bűneinkért, hanem az egész világért’, ahogy Szent János apostol magyarázza (1Jn 2:2). (II. János Pál. General Audience, no.2, November 9, 1988)
– Jézus önként vállalta a halált
Vajon Jézus előre látta a halálát és az emberiségért való halálként fogta fel? Elfogadta azt és kívánta? Az Evangéliumokban ez tisztává válik, hogy Jézus önként haladt ezen az úton. […] Jézus önként elfogadta a halálát. Valójában tudjuk, hogy több alkalommal is megjövendölte azt; háromszor is bejelentette azt, amíg felért Jeruzsálembe. […] Ezért kétségtelen, hogy Jézus az életét és a halálát, végig úgy tekintette, mint eszközöket (lythron) az emberek megmentéséhez. (II. János Pál. General Audience, September 14, 1983)
– Folyamatos felajánlás az emberiség megváltására
A világi Krisztus-hívők részesei a papi hivatalnak, mely által Jézus az Atya dicsőségére és minden nemzet üdvösségére a kereszten föláldozta és a szent Eucharisztia ünneplésében szüntelenül fölajánlja önmagát. (II. János Pál pápa szinódus utáni apostoli buzdítása Christifideleslaici, no. 14, December 30, 1988)
– Jézus szabadon ajánlotta fel magát a szenvedésre
Jézus áldozata önkéntes, mivel szabadon ajánlotta fel magát a szenvedésre (Római Misekönyv, II. Eucharisztikus ima), az emberek bűneiért való engesztelő áldozatául (vö Luk 1, 4; Zsid 10, 5-10) a szeretet lángjában felemésztve. (II. János Pál. Angelus, no. 2, September 10, 1989)
|
CELAM – Puebla-i záródokumentum |
Jézus szabadon szolgáltatta ki magát a kereszthalálnak, földi életútja végcéljának
Hogy Atyjától kapott feladatát teljesítse Jézus szabadon szolgáltatta ki magát a kereszthalálnak, földi életútja végcéljának. Isten országának és örömének közvetítője a világ gonoszságának sorsdöntő áldozata akart lenni. A teremtett világ szenvedését magára veszi a Megfeszített, aki életét mindenkiért odaadja áldozatul, a Főpap, aki gyengeségünkben osztozni tud velünk, a húsvéti áldozat, aki megvált bennünket bűneinktől. Az engedelmes Fiú, aki Atyja megváltó igazságosságának színe előtt a minden ember szabadulásáért és megváltásáért való hangos kiállást testesíti meg. (Denzinger-Hünermann 4615. II. János Pál, Document of the Third General Assembly of the Latin American Bishops in Puebla (Mexico) ‘The Evangelization’, February 13, 1979)
|
Lateráni Zsinat |
– Ha valaki nem vallja, hogy Isten, az Ige önként szenvedett, legyen elítélve
Ha valaki a szent Atyák szerinti értelemben nem vallja kifejezetten és az igazságnak megfelelően, hogy a szent, egyszubsztanciájú és tiszteletreméltó Háromságból maga az egy Ige-Isten alászállott az égből, és megtestesült a Szentlélek erejéből, és a mindig Szűz Máriától, és emberré lett, testben keresztre feszíttetett, miérettünk önként szenvedett és eltemettetett és harmadnapra föltámadott, és fölment a mennybe, és ül az Atyának jobbján, és újra el fog jönni az atyai dicsőségben, éspedig a felvett és értelmes lélekkel elevenített testével ítélni élőket és holtakat, legyen elítélve. (Denzinger-FJ 502. The Lateran Synod, October 31, 649)
|
Nemzetközi Teológiai bizottság |
– A Kereszt az engedelmesség liturgiája
Jézus Krisztus keresztáldozata nem csupán „passio”, hanem egyben „actio” is. A dráma nem a sors és az egyén közti konfliktus. Éppen ellenkezőleg: a Kereszt az engedelmesség liturgiája, amely megmutatja az egységet az Atya és a Fiú között az örökkévaló Lélekben. (International Theological Commission. Select Questions on the Theology of God the Redeemer, no.12, 1995)
|
Szalézi Szent Ferenc |
– Az Atya és Krisztus akarata az volt, hogy a kereszt által részesüljünk az üdvösségben
Az Úr életének minden cselekedete, legyen az a legkisebb is, elegendő lett volna, az üdvösség megvalósítására. Azonban az Atya és az Ő akarata az volt, hogy ne másképp valósuljon ez meg, hanem csak a kereszt által. (Szalézi Szent Ferenc. Sermon for the day of the finding of the Holy Cross, p. 271)
|
Hittani Kongregáció- Josef Ratzinger bíboros |
– Bárki, aki kihagyja a keresztet, a kereszténység lényegét hagyja ki
A történeti Jézus rekonstrukciójában általában a kereszt témájának nincs jelentése. Egy burzsoá értelmezésében ez önmagában, egy elhanyagolható teológiai érték nélküli incidenssé válik. A forradalmian új értelmezésben ez egy lázadónak a hősies halálává válik. Az igazság teljesen más. A kereszt az isteni misztériumhoz tartozik — ez a kifejezése az Ő mindvégig kitartó szeretetének (Jn 13:1). Krisztus követése részvétel az Ő keresztjében, csatlakozni hozzá a szeretetben az életünk átalakításával, ezáltal születik meg az Isten teremtése szerinti új ember. (vö. Ef 4,24). Bárki, aki kihagyja a keresztet, elveszíti a kereszténység lényegét. (Congregation for the Doctrine of the Faith. Intervention of Cardinal Joseph Ratzinger during the Congress of Catechists and Religion Teachers, December 10, 2000)