| 62. Miasszonyunk ember volt! A bensőjében biztosan ezt akarta mondani az angyalnak: Hazudozó! Rászedtél! |
A kereszt előtt imádkozva, a keresztények jelentős vigasztalást nyernek Fájdalmas Miasszonyunk pártfogása által. Őbenne az egyetlent szemléljük, aki, amint az Írás mondja, ott állt a kereszt lábánál, mialatt az apostolok elszaladtak, és elárulták Krisztust, mivel ők távol álltak attól, hogy megértsék a Golgota titkának a mélységeit. Máriának ez az eleven jelenléte, teljes mértékben egyesülve az ő Fiának Szenvedésével – engesztelő cselekménnyel vigasztalva és imádva Őt azokért a sérelmekért, amelyeket a döntő időben hitetlenné váló személyek követtek el – századokon át megindította az igaz keresztény lelkeket.
Ezeknek az istenfélő megfontolásoknak van egy teológiai alapja, amely igazolja ezeket: A Legszentebb Szűz bensőségesen egyesült a megváltás művével Isten tervei szerint. Jézus áldozata, és az Ő megváltó küldetése elejétől fogva össze volt kapcsolva a Szeplőtelen Szűz Máriával, akire a Szentháromság különleges előszeretettel tekintett.
Következésképpen a Fájdalmas Anyának az ő tökéletes szeretetével összeegyeztethetetlen reakciókat tulajdonítani sérti a Máriás áhítatot, ráadásul eltér attól a katolikus tanítástól – amely a használandó paramétere kell hogy legyen minden Isten anyja páratlan alakjáról való gondolkodásnak.
FERENC:
A pápa azt mondta, hogy ő arra gondol, hogy „milyen sokszor maradt ő(Mária) szótlan, milyen sokszor nem mondta el azt, amit érzett, hogy oltalmazza, az ő Fiával lévő titkos kapcsolatát,” egészen addig a legtöményebb hallgatásig, „a kereszt lábánál.” A Szentírás semmit nem mond nekünk arról, hogy ő mondott-e egy szót is, vagy sem… Ő hallgatag volt, de a szívében mennyi mindent mondott az Úrnak! ‘Te , azon a napon, ezt, és mást is, amiket mi olvastunk, azt mondtad nekem, hogy nagy lesz Ő, azt mondtad nekem, hogy neki adod ősatyjának, Dávidnak trónját, hogy Ő mindörökké uralkodni fog, és most én itt látom őt!’ A Miasszonyunk ember volt! És lehetséges, hogy azt is akarta mondani, hogy: ‘hazugság! Félre lettem vezetve!’ II. János Pál ezt mondta volna, abban az időben, amikor, a Miasszonyunkról beszélt. De ő (a Szűzanya) az ő hallgatásával, elrejtette azt a titkot, amit ő nem értett, és az ő hallgatásával segítette ezt a titkot, hogy nőjön és reményeiben kiviruljon. (Morning Meditation in Domus Sanctae Marthae, December 20, 2013)
Gyakran gondolok a Miasszonyunkra, amikor sebekkel borítva, leköpve, véresen és szennyesen adták át neki Fiának halott testét. És mit tett a Miasszonyunk? ‘Elsiratta Őt?’ Nem, megölelte Őt, simogatta Őt. A Miasszonyunk sem értette. Mert akkor eszébe jutott, amit az angyal mondott neki: ‘Ő király lesz, nagy lesz, próféta lesz…’; és az ő bensejében, karjai közt a sebesült testtel, azzal a testtel, amely oly sokat szenvedett azelőtt, bensejében bizonyára azt akarta mondani az angyalnak: Hazug! Félre lettem vezetve.’ Ő sem talált válaszokat. (Meeting with a group of gravely ill children and their families, May 29, 2015)
A TANÍTÓHIVATAL TANÍTÁSA
|
Tartalomjegyzék I. – A Szűzanya: teljes mértékben egyesült a Megváltó művével II.János Pál pápa II. – Mária teljes összhangban van az Atyának a Fiával kapcsolatos tervével. Szent Ambrus III. – A Szűz teljes beleegyezését adta Krisztusnak a kereszten történt áldozatához. Aranyszájú Szent János I – A Szűzanya: teljes mértékben egyesült a Megváltó művével
|
||
– Elfogadva az ő fiának az áldozatát, Mária, a Megváltás hajnala – egyetértett annak az áldozatnak a meghozatalával, amelyet ő hozott.
Mária megelőz és kísér minket. A csendes utazás, amelyet az ő szeplőtelen Fogantatásával indít el – a názáreti ‘igen’ felé lépve, ami őt Isten Fiának anyjává teszi – a Kálvárián, egy különösen döntő időponthoz ér. Ott, mindenek előtt, elfogadva, és részt vállalva fia áldozatában, Mária a Megváltás hajnala; és ott történik, hogy Fia nekünk adja őt, Anyánkul. ‘Az Anya szánalommal nézte Fia sebeit, akitől tudta, hogy a világ megváltása el fog jönni.’ (Szent Ambrus, De institutione virginis, no. 49). Lélekben megfeszítve az ő keresztre feszített Fiával, ő hősies könyörülettel szemlélte az ő Istenének halálát, ‘beleegyezve annak az áldozatnak a feláldozásába, amit ő maga hozott a világra’ (Lumen Gentium, no. 58). Ő teljesítette az Atya akaratát, a mi javunkra, és mindent gyermekként fogadott, Krisztus végrendeletének alapján: ‘Asszony, íme a fiad’. (Jn 19:26). (John Paul II. Papal Discourse in Guayaquil- Ecuador, no. 5, January 31, 1985
|
VI. Pál pápa |
– Mária szabad és tökéletesen tudatos közreműködése bámulatosan kapcsolódik össze a megváltás isteni tervével.
Most, egy nagy teológiai panoráma nyílik meg előttünk, amely megfelel a katolikus tanításnak, és amelyben mi látjuk, amint a megváltás isteni terve – amely Jézus Krisztus által lett felajánlva, aki az egyetlen közbenjáró, Isten és ember között, hathatós az ő saját erényei miatt (cf. 1Tim 2:5; Heb 12: 24) – emberi közreműködés által lett kieszközölve, bámulatosan kapcsolódik az isteni műhöz. És miféle emberi közreműködés lett kiválasztva a mi keresztény sorsunk történetében elsőként, köszönhetően a rendeltetésének, a méltóságának, a hathatóságának – nem kevésbé tettleges és tárgyias, mint egy előre kiválasztott cselekvő, szabad, és tökéletesen tudatos szereplő – más, mint a Máriáé? (cf. Lumen Gentium, 56). (Paul VI. General Audience, May 30, 1973)
|
Ligouri Szent Alfonz |
– Jézus halálakor Mária egyesítette az ő akaratát az ő Fiának akaratával; oly erősen, hogy mindketten ugyanazt az egy áldozatot mutatták be.
Ha Szűz Máriának teste ‒ mondja Szent Arnold apát (De laud. Virg) ‒, egyszersmind Isten Fiának teste is, úgy az anyának részesednie kell a fiú hatalmában is. Ebből következik (hogy ti. Szűz Mária teste Jézus testévé is lett) az anya és Fia nemcsak osztoznak a hatalomban és dicsőségben, hanem ez a hatalom teljes egészében csakis kettőjükben együttvéve lehet jelen. (Saint Alphonsus Liguori. The Glories of Mary, part II, discourse VI: On the purification of Mary) magyar nyelven itt
|
II.Vatikáni Zsinat |
– Mária az ő engedelmességével, az ő hitével, reményével és lángoló könyörületességével működött közre a Megváltó művével.
A Boldogságos Szűz, akit az isteni Gondviselés terve az Ige megtestesülésével kapcsolatban eleve Isten anyjának rendelt, itt a földön isteni Üdvözítőnk anyja, másokat messze fölülmúló, nagylelkű társa és az Úr alázatos szolgálója lett. Krisztust méhébe fogadva, evilágra szülve, gondozva, a templomban az Atyának bemutatva, és a kereszten haldokló Fiával együtt szenvedve — engedelmességével, hitével, reményével és lángoló szeretetével — egyedülálló módon együttműködött az Üdvözítő művével a lelkek természetfölötti életének helyreállítására. Éppen ezért a kegyelem rendjében anyánk.. (A II. Vatikáni Zsinat LUMEN GENTIUM kezdetű dogmatikus konstitúciója 81.)
– Tökéletes példa: A Legáldottabb Mária, aki mindig bensőséges egységben volt Fiával, és teljesen egyedi módon működött közre a Megváltó művével.
Az ilyen lelki és apostoli életnek tökéletes példája a Boldogságos Szűz Mária, az Apostolok Királynője, aki földi életében a mindenki máséhoz hasonló, családról való gondoskodással és munkával teli életet élte, de mindig bensőséges kapcsolatban volt Fiával, és páratlanul együttműködött az Üdvözítő művével; most pedig fölvétetve a mennybe, „anyai szeretetével gondoskodik Fia testvéreiről, akik még zarándokok, veszedelemben forognak és szorongatások érik őket, míg el nem érkeznek a boldog hazába”.[10] Nagy áhítattal tiszteljék őt valamennyien, és ajánlják anyai gondviselésébe életüket és apostolkodásukat. (cf. St. Pius X. Allocution to Association of French Catholic Youth on piety, knowledge and action, Sept. 25, 1904) (A II. Vatikáni Zsinat APOSTOLICAM ACTUOSITATEM kezdetű dekrétuma 4.p.)
|
X. Pius pápa |
– Az által, hogy a szenvedés alatt az Anya és Fia között társultság volt, ő(Mária) a kegyelmek szétosztásának a legfőbb Minisztere.
A fájdalmaknak és az akaratnak ebből a közösségéből eredően, amely Krisztus és Mária között volt, ő „jogot nyert arra, hogy a legméltóbb módon az elveszett világ helyreállítójává váljék” (Eadmer), és ezért az összes adományoknak a szétosztójává, amelyeket nekünk Jézus az ő erőszakos halálával és vérével megszerzett. […] Ő mégis, mivel szentség tekintetében és a Krisztussal való összeköttetést nézve mindenkit megelőz, és Krisztus az ember üdvössége művébe is felvette, „illendőség szerint”, ahogy mondják, kiérdemli nekünk, amit Krisztus „érdeme szerint” érdemelt ki, és a kegyelmek kiosztásában az első helyen szolgál.. (Pius X. Encyclical Ad diem illum laetissimum, nos. 13-14, February 2, 1904) (magyar nyelven: Denzinger-FJ 3370)
|
II. János Pál pápa |
– Szent Bernát jegyzi meg: a mi megbékélésünkért felajánlja az Istennek kedves mennybéli áldozatot
Nyugaton Szent Bernárd, aki 1153-ban halt meg, visszatérve Máriához, megjegyzést fűz Jézusnak, a templomban történt bemutatásához: ‘Ajánld fel Fiadat, szent és sérthetetlen Szűz,és mutassd be méhednek gyümölcsét az Úrnak. Mindnyájunk kiengesztelődésére, ajánld fel a mennybéli áldozatot, kibékítve az Istent. ‘ (Serm. 3 in Purif., 2: PL 183, 370). (John Paul II. General Audience, no. 3, October 25, 1995)
|
IX. Pius pápa |
– Krisztussal egyesülve a Szűz, ővele és őáltala volt mindörökké ellenségeskedésben a kígyóval, és a legteljesebben győzedelmeskedett felette.
Ezek az egyházi írók, idézve azokat az írásokat, amelyekben a világ kezdetén az Isten megmutatta az ő irgalmas orvoslását, amelyet az emberiség megújhodásáért készített elő – szavak, amelyek által megtörte a csaló kígyó vakmerőségét és bámulatosan felemelte a mi fajunk reménységét, mondván, ‘Ellenségeskedést szítok, közted és az asszony között, a te magod, és az ő magja között’ (Gen 3:15) – isteni prófétálással mutatva rá ezáltal, az emberiség irgalmas Megváltójára, Jézus Krisztusra, az Isten egyszülött fiára, aki ezáltal világosan meg lett ígérve. Hogy az Ő Legáldottabb Anyja, a Szűz Mária, prófétálás által lett jelezve; és ugyanakor, mindkettőjük valóságos ellenséges viszonya a gonosszal szemben, súlyosan ki lett jelentve. Ennélfogva mint Krisztus, az Isten és ember közti Közbenjáró, aki felvette az emberi természetet, semmissé téve a törvény szövegét, amely ellenünk szólt, és diadalmasan felszögezte azt a keresztre, így a legszentebb Szűz, aki a legbennsőségesebb és feloldhatatlan egységben lévén vele, és általa(Jézussal), örökkétartó ellenségeskedésben a gonosz kígyóval, és a legteljesebb mértékben győzedelmeskedett felette(a kígyó), és így széttörte annak fejét, az ő(Mária) szeplőtelen sarkával. (Pius IX. December 8, 1854 Denzinger-Fj 2800-2801)
|
XIII. Leo pápa |
– Annak köszönhetően, hogy Mária egységben volt Jézussal az ember megváltásában, Máriának a Fia által nagyobb hatalma van, mint bármely emberi, vagy angyali teremtménynek.
És valóban, a szeplőtelen Szűz, aki mint Isten Anyja lett kiválasztva, és ezáltal Vele(Jézussal), összekapcsolódva az ember megváltásának művében, nagyobb kegyelmet és hatalmat élvez Fiánál, mint bármely emberi vagy angyali teremtmény, akármilyen régtől, akármeddig élvezhet. (Leo XIII. Encyclical Supremi apostolatus, no. 2, September 1883)
II. – Mária teljes összhangban van az Atyának a Fiával kapcsolatos tervével.
|
Szent Ambrus |
– Ő (Mária), nem a halál zálogát nézte, hanem a világ megváltását.
Mária, mint Urunk anyja állt a kereszt alatt, mialatt az apostolok szétfutottak, és szánakozó szemekkel nézte Fiának sebeit. Mert, nem a Túsz halálát nézte, hanem a világ megvaltását; és valószínűleg tudva, hogy Fiának halála a világ megváltását fogja elhozni, ő aki otthont adott a Királynak, azt gondolhatta, hogy az Ö halálával, ő(Mária) hozzájátulhat ehhez az egyetemes ajándékhoz. (Saint Ambrose quoted by Saint Thomas Aquinas. Cataena Aurea, Gospel of Saint John 19: 25-27)
|
Szent Bonaventura |
– A Legszentebb Szűz úgy volt jelen a kereszt alatt, hogy elfogadta az isteni tervet, és beleegyezett abba.
Ő(Mária) megfizette a megváltás árát, mit olyan asszony, aki erős és szeret – különösen akkor, amikor Krisztus a kereszten szenvedett, hogy megfizesse az árát, annak a szándékának, hogy minket megtisztítson, megmosson és megjavítson – a Legszentebb Szűz jelen volt, elfogadva, és egyetértve az isteni tervvel. (Saint Bonaventure. Collations on the Seven Gifts of the Holy Spirit, 6, 16)
|
Liguori Szent Alfonz |
– Mária teljes akaratával beleegyezett Fia halálába, hogy mi üdvözülhessünk.
Az Istenanya, különös szeretettel van irántunk azon fájdalmai miatt is, melyeket mi okozunk Neki, mert az anyák rendszerint azokat a gyermekeiket szeretik jobban, akikért több szenvedést és fáradalmat kellett elviselniük.
Márpedig a Szűzanyának mi vagyunk azok a gyermekei, akik kegyelemi életéért fel kellett ajánlania Istennek drága Fia életét, Akinek kínok közti haláltusáját látnia kellett. Az áldozat, amelyet Mária az Isten iránti szeretetében hozott, azáltal születtünk mi újjá a kegyelemre. S éppen ezért, mivel annyi szomorúságot okoztunk neki, lettünk legkedvesebb gyermekeivé. A Szentírás szavait, amit az örök Atya szeretetéről mond, hogy ti.: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, a mi üdvösségünkért ‒ Szent Bonaventura szerint ‒ Máriára is alkalmazhatjuk: Úgy szeretett bennünket Mária, hogy saját Fiát adta nekünk (Saint Alphonsus Liguori. The Glories of Mary, part I, ch. 1, sec.1: Hail Holy Queen) (magyar nyelven itt)
|
Nüsszai Szent Gergely |
– Krisztussal egyesülve nemcsak a jólétben, hanem a szomorúságban is.
Noha mindezeket elmondtuk a Fiúról, ezek az Ő anyjára is vonatkoznak, aki mindent elfogad, akkor is, ha az veszélyes, és akkor is, ha az dicsőséges. Ő(Jézus) értésére adta neki nemcsak az ő boldogulását, hanem az ő bánatát is… (Saint Gregory of Nyssa quoted by St Thomas Aquinas. Catena Aurea, Gospel of Saint Luke 2: 33-35)
|
II. János Pál pápa |
– Máriának a bizakodó reményt sugárzó, végső ‘igen’-je az ő keresztre feszített Fiának a halálával kezdődött – Az Ő reménye a sötétségnél erősebb világosságot tartalmaz.
Máriának, a legfontosabb ‘igen’-je, amely a titokzatos jövő felé bizakodó reményt sugároz, attól kezdve, hogy megfeszített Fia meghalt. A szavak, melyek által Jézus a Jeruzsálem felé vezető úton, a tanítványainak azt tanította, hogy ‘az ember Fia sokat fog szenvedni, és a bölcsek, a főpapok, és az írástudók el fogják ítélni, és meg fogják ölni, és három nap múltva újból feltámad’, visszhangzottak a (Mária) szívében, a Kálvária drámai óráiban, felébresztve a Feltámadás utáni vágyakozást és epekedést. Máriának, a Kereszt alatti reménysége, erősebb világosságot hordoz, mint az a sötétség, mely sok szívben honol; a Megváltó áldozat jelenlétében, az Egyház és az emberiség reménysége Máriában születik meg. (John Paul II. General Audience, April 2, 1997)
III. – A Szűz teljes beleegyezését adta Krisztusnak a kereszten történt áldozatához.
|
Aranyszájú Szent János |
– A vereségünk szimbólumai most a mi győzelmünk oka: Éva helyett Mária
A szűz, a fa és halál voltak a mi vereségünk szimbólumai… és lásd most, amint ugyanazok, a mi győzelmünknek az okai… Éva helyett, Mária; A jó és gonosz tudás fája helyett, a Kereszt fája; Ádám halála helyett, a Megváltó halála. (Saint John Chrysostom. Paschal Homily 22)
|
XII. Pius pápa |
– Ő (Mária), Ádám minden gyermekéért felajánlotta Őt (Jézust), a Golgotán az Örök Atyának – Az ő anyai jogai, és anyai szeretete bele volt foglalva az áldozatba.
Ő «az egész emberi természet nevében» adta beleegyezését, hogy «isteni Fia és az emberi természet között valami lelki házasság» jöjjön létre.» […] Ő volt az, aki az eredeti bűntől és személyes bűntől menten, mindig szorosan egyesülve Fiával, mint egy új Éva ajánlotta fel a Golgotán Fiát Ádám minden bűnnel szennyezett fiáért anyai jogainak, anyai szeretetének áldozatával. És amint már előbb is test szerint anyja volt Fejünknek, most új fájdalma és új megdicsőülése által lélek szerint minden tag anyja lett.. ( XII. Pius Mystici corporis Christi, záró ima 1943)
– A megváltás műve, egyfajta ‘rekapituláció’ által vált befejezetté: egy szűz működött közre a megváltásban éppúgy, ahogy egy szűz volt szoros kapcsolatban a halállal.
Ezekből a megfontolásokból a következő következtetés vonható le: ha Mária, a lelki üdvösséggel való törődésben Jézus Krisztussal, ennek az üdvösségnek a szerzőjével, Isten akaratából szövetségben volt, éspedig valamilyen hasonló módon, ahogyan Éva Ádámmal, – a halál kezdeményezőjével – szövetkezett, úgy, hogy határozottan állíthatjuk: üdvösségünk műve egy bizonyos „összegzés” [Lyoni Iréneusz: Adversus haereses V 19.] révén ment végbe, amelyen az emberi nem, amiként egy szűz által lett a halálnak lekötelezettje, ugyanúgy egy szűz által menekült meg, ha emellett szintúgy lehet állítani, ez a legdicsőségesebb Úrnő azért lett Krisztus kiválasztott anyja, „hogy része legyen az emberi nem megváltásában”. [XI. Piusz „Auspicatus profecto” levél], és ha valóban „ő volt, aki mind a személyes, mind az öröklött bűnszennytől mentesen, mindig a legszorosabb összeköttetésben állva Fiával, akit a Golgotán, anyai jogainak és anyai szeretetének egészen elégő áldozatával együtt, mint egy új Éva, Ádám összes gyermekéért, akiket annak szánandó bukása beszennyezett, az örök Atyának felajánlott”. [XII. Piusz, „Mystici corporis” enciklika] – Ebből kétségen kívül arra lehet következtetni, hogy amiként Krisztust, az új Ádámot, nemcsak azért kell Királynak mondani, mert Isten Fia, hanem azért is, mivel a mi Megváltónk, így valamilyen analógia alapján a Boldogságos Szűz nemcsak azért Királynő, mert az Isten Anyja, hanem azért is, mert új Évaként az új Ádámmal szövetkezett. (XII. Piusz: Az „Ad caeli Reginam” körlevél (Kr. u. 1954) (DH 3913-3917)
|
X. Pius pápa |
– Nem csupán a kegyetlen látvány szemlélésével volt lefoglalva, Mária örömet érzett azért, hogy az ő Egyetlen Fia az emberiség megmentéséért lett felajánlva.
Ezen felül, a Legszentebb Anyának nemcsak az a kiváltsága volt, hogy az Isten Egytlen Fiának, az ő testéből adot anyagot, aki emberi tagokkal született (S. Bede Ven. L. Iv. in Luc. xl.), akinek a testéből lett az Áldozat az ember megváltásáért; hanem, az ővé volt a szolgálat is, hogy gondozza és táplálja ezt az Áldozatot, és a kijelölt időben bemutassa Őt, mint áldozatot. Ezenfelül ott volt, az a folytonos élet és munkaközössége az Anyának és a Fiúnak, úgy, hogy mindketten mondhatták a zsoltáros szavait ‘Az én életem bánatban telik, és az én éveim sóhajokkal’. (Ps 30:11). Amikor eljött a Fiú legfontosabb órája, Jézus Keresztje alatt ott állt az Ő Anyja, Mária, nem csupán a kegyetlen látvány szemlélésétől lefoglelva, hanem örömet érezve amiatt, hogy az ő Egytlen Fia, az emberiség megváltásáért lett felajánlva, és így ő teljes mértékben részt vállalt az Ő Szenvedésében, és hogyha lehetséges lett volna, ő szívesen elhordta volna az ő Fiának minden kínját. (Pius X. Encyclical Ad diem illum laetissimum, no. 12, February 2, 1904)
|
XIII. Leo pápa |
– Mária részt vett a Fia által véghezvitt nehéz engesztelésben.
…amikor , az oltár lábánál, ő(Mária) felajánlotta teljes önnmagát, Gyermekével Jézussal együtt – akkor és azután, ő kivette a részét, a világ bűnei miatt, a Fia által véghezvitt nehéz vezeklésben. Ezért az biztos, hogy ő(Mária) lelkének legmélyén szenvedte el, az Ő(Jézus) legkeserűbb szenvedéseit, és az Ő kínjait. (Leo XIII. Encyclical Iucunda Semper, no. 3, September 8, 1894)
|
A II. Vatikáni Zsinat |
– Mária a kereszt alatt szeretettel egyezett bele az áldozat bemutatásába.
Ezen magatartás után, az Áldott Szűz haladt tovább az ő hitbéli zarándoklatán, és hittel telve tartott ki a Fiával való egységben, a egészen a keresztig, ahol ő ált, megtartva az isteni tervet. (cf. Jn 19:25), mértéken felül bánkódva, az ő egyszülött Fiával, egyesítve anyai szívével önnmagát, az ő áldozatával, és szeretettel egyezve bele ezen áldozat bemutatásába, amelyet maga hozott a világra. (Vatican Council II, Lumen Gentium, no. 58, November 21, 1964)
|
II. János Pál pápa |
-Két oltár van a kereszten: az egyik Mária szívében, a másik Krisztus testében.
Szenr Bernát egyik tanítványa és barátja, Chartres-i Arnold, sajátságos fényt vet, Máriának, a Kálvárián bemutatott áldozatára. Ő ‘két oltárt különböztetett meg a Kereszten: egyet a Mária szívében, a másikat Krisztus szívében. Krisztus a testét áldozta fel, Mária az ő lelkét.’Mária lélekben áldozta fel önnmagát, mély lelki kapcsolatban Krisztussal, és a világ megváltásáért könyörgött: ‘Amit az anya kér, a Fiú helyesli, és az Atya megadja.’ (cf. De septem verbis Domini in cruce, 3: PL 189, 1694) (John Paul II. General Audience, no. 3, October 25, 1995)