A könyv 23. fejezetének a bemutatása
Könyvének ebben a fejezetében Socci Ratzinge három, próféciának tekinthető gondolatát idézi.
1) A régi egyház szétrombolása az optimizmus álarca alatt.
Az első próféciája a mai klerikális optimizmust írja le. Ratzinger arra hivatkozik, hogy egy barátja a hetvenes években egy utazást tett Hollandiába. Az akkori holland egyházat tekintették a leghaladóbbnak. Ez a barát üres szemináriumokról, szerzetesrendekről beszélt, ahová senki se lépett be, papokról és szerzetesekről, akik hátat fordítottak annak, amire küldettek. A vallás különféle megnyilvánulásai, a szentmisék háttérbe szorultak. A meglepetés az volt, hogy ugyanakkor ezt az egyházat egy grandiózus egyháznak jellemezte ez a barát, mert nem volt benne semmi pesszimizmus. Az az optimizmus, amely jellemző volt rájuk elfeledtetett minden dekadenciát és minden rombolást.
Ratzinger azt írja erről a „módszertani optimizmusról”, hogy „azok produkálták, akik a régi egyház szétrombolását akarták, és ezt minden lárma nélkül. A nyilvános optimizmus a hívek megnyugtatására szolgált, hogy az egyházat közben a legnagyobb nyugalommal szétrombolják. Ez az optimizmus azonban nem egy igazi Istenben való optimizmus volt, hanem a hűség és a remény paródiája.”
2) Ratzinger második próféciája a mai korra vonatkozik: Az igazságot képviselni konformizmus, megalkuvás nélkül
Ezt írja: „Az ember azt hiszi, hogy minden modernre rá kell bólintani. Ez biztos a hamis út, amelyről – a zsinatra és XXIII. János pápára hivatkozva – azt akarták, hogy járják a keresztények. Bátornak lenni azt is jelentheti, hogy az ember az igazságot képviseli anélkül hogy konformista lenne, egy szembe fordulás az uralkodó eszmékkel, és hogy ezáltal az ember egy kisebbségi pozícióban találja magát. A világot mindig azok a bátor kisebbségek karakterizálják, akik az igazságért szenvedni is tudnak, és nem a tömegjelenségek, amelyek felszínesek maradnak.”
3) Ezekből a mostani megpróbáltatásokból egy új egyház születik.
A harmadik próféciája úgy tűnik a jövőnek egy olyan képe, amely azokra a keresztényekre vár, akik kiállták ezt a próbát. „Ebből a mostani válságból egy olyan egyház fog megszületni, amely sokat veszített. Kisebb lesz és elölről kell kezdenie. A hűséget és a hitet mint a saját új centrumát értelmezi, és a szentségeket teljesítményként, nem pedig egy strukturális liturgikus problémaként fogja értékelni.
„Ez a folyamat hosszú és nehéz lesz… De ezekből a megpróbáltatásokból egy olyan egyház fog kilépni, amely megerősödött… Az egyház számára nehéz idők következnek. Ezek most kezdődnek, de én azt hiszem, hogy ez lesz az egyház számára a lehetőség arra, hogy egy új útra lépjen, amely… új reményt képes adni.”