Andrea Tornelli, Vatikán szakértő Ferenc pápával készített interjúja (2016 január 15-én Lifesitenews), melyben a pápa a gyakran homályos fogalom meghatározásait magyarázza, most lehetővé teszi, hogy jobban megértsük az argentin egyházfőt. Mit ért a pápa „törvénytudók” alatt, akiket olyan gyakran megítél a Szent Márta házban mondott reggeli szentbeszédeiben? Mit ért „korrupció” alatt, amelyet rosszabbnak tart a bűnnél? Mit gondol a homoszexuálisokhoz szóló „ki vagyok, hogy megítéljem” megjegyzése alatt? Lehet-e irgalom a bűnök beismerése nélkül?
Mindezeket, és még sok más kérdést tettek fel a kedden megjelent Ferenc Pápa: Az Isten névjegye irgalom című könyvben.
Összességében a könyv megnyugtató azon katolikusok számára, akik azon gondolkodnak, hogy a pápa vajon betartja-e még az ősrégi meghatározásokat a bűn és bűnbánat vonatkozásában, mivel olyan szoros kapcsolatot ápol sok másként gondolkodó pappal. Ugyanakkor megerősíti Ferenc furcsa felfogását is sok hithű pappal kapcsolatban, miszerint azok túlságosan merev erkölcsbírák, akikben nincs irgalom, és nyilvánvalóan képtelen ugyanazokat a jellemvonásokat a legbizalmasabb szövetségesének számító liberális klérusban meglátni.
„Az Egyház elítéli a bűnt, mert az igazság az, hogy az bűn – mondja a pápa – de ugyanakkor átöleli a bűnöst, aki magában azt felismeri, tárt karokkal fogadja, és közli vele Isten végtelen irgalmasságát.”
Ferenc pápa sokszor hangsúlyozza, hogy nincs irgalom a bűn beismerése nélkül. „Ha nem ismered fel bűnösségedet, azt jelenti, nem akarod elfogadni az irgalmat, azt jelenti, hogy nincs szükséged rá.”- mondja a pápa. „Ha nem kezdjük el megvizsgálni nyomorúságainkat, ha elveszettek maradunk és kétségbeesünk amiatt, hogy nem nyerünk bocsánatot, akkor végül ott kötünk ki, hogy a sebeinket nyalogatjuk, és azok nyitva maradnak és soha be nem gyógyulnak.”
A gyóntató szerepéről szót ejtve, Ferenc elismeri, hogy egy pap akár el is utasíthatja a feloldozást. „Ha a gyóntató nem tud feloldozni egy személyt, el kell magyaráznia, hogy miért, ha a gyónás szentségében nem is részesítheti, de adnia kell egy áldást. Már önmagában a tény, hogy valaki gyónáshoz járul, a megbánás kezdetét jelzi, ha nem is tudatos.”
A homoszexuális személyekről „ki vagyok, hogy megítéljem” megjegyzésével kapcsolatban azt mondta: „Jobban szeretem, ha a homoszexuális személy eljön gyónni, hogy közel marad az Úrhoz, és együtt imádkozunk vele. Tanácsolhatjuk neki, hogy imádkozzon, megmutathatjuk neki Isten akaratát, utat mutathatunk neki és elkísérhetjük rajta.”
A teljes könyvvel összefüggésben, úgy tűnt, hogy Ferenc utalást tesz arra, hogy az azonos neműek iránt vonzódó személyeknek, akik a természetes nő-férfi házassági kapcsolaton kívül vétkeznek szexuális viselkedésükkel, meg kellene gyónniuk ezeket a bűnöket. Mindazonáltal ez a kijelentés nem volt elég világos. Egyesek, mint például Francis DeBernardo, a „New Ways Ministry” igazgatója szerint, mást sugalmazott. „A pápa megjegyzése – mondja Bernardo- „piros lapot” mutathat néhány homoszexuális gyónónak, de nem gondolnám, hogy azért hívta a meleg és leszbikus embereket gyónni, hogy a szexuális orientációjuk miatti bűnöket mondják el. Úgy vélem, hogy Ferenc pápa a gyónást jó dolognak tartja mindenki számára.”
Határozott liberális irányultság
Mint más interjúk esetében is, a pápa határozott ellenszenve tisztán érezhető azon katolikusok iránt, akiket a törvényekhez mereven ragaszkodóknak értelmez. „A korrupt ember az – mondja pápa – aki bűnt követ el, de nem bánja meg, aki úgy tesz, mintha keresztény lenne, és ez a kettős élete botrányos.” De úgy tűnik, hogy a pápa a hagyományokat tisztelő katolikusokat látja ilyennek.
„Azt mondom, hogy gyakran van bennük egy fajta álszentség, egy formális ragaszkodás a törvényekhez, amely nagyon mély sebeket takar”- mondja a pápa azokról, akiket törvénytudóknak nevez. Jézus – mondja a pápa- fehérre meszelt sírokhoz hasonlítja őket, akik kívülről jámbornak tűnnek, de belül álszentek.”
Ferenc pápa, valójában az ilyen „törvénytudó” katolikusokat a legnagyobb ellenségének tekinti, Jézus szavait intézve ellenük. A „törvénytudók – azt mondja – elvi szembehelyezkedést foglalnak el, Jézussal szemben – dacolnak vele a tanok nevében.” És hozzáteszi, hogy „ez a hozzáállás ismétlődik meg az Egyház hosszú történelme folyamán.”
Ez olyan, mintha a pápa elhinné azt a hamis képet a hűséges katolikusokról, amelyet a liberálisok alkottak róluk. Az, hogy a hithű és hagyománytisztelő katolikusokról alapjában véve téves felfogása van, nem lenne meglepő, miután azoktól a liberálisabb püspököktől, akiket szövetségesének választott, kétségtelenül sok elferdített értelmezést kapott. Ezek a püspökök gyakran lenézik a hűséges katolikusokat, különösen azokat, akik szenvedélyesen és kompromisszumok nélkül védik az életet és a családot.
Ferenc „törvénytudókra” vonatkozó jellemzése egyértelműen nem állja meg a helyét, mert szerinte a doktrínákhoz való ragaszkodásuk mellett önzőek, hiányzik belőlük az irgalom, zárkózott a hozzáállásuk, szeretik a megtiszteltetéseket, mestereknek hívatják magukat, nem ismerik be saját bűneiket, és nem nyújtják a kezüket a szegények és elesettek felé. Ha megnézzük Raymund Burke bíborost, akit a média a „törvénytudók” emblematikus személyének tekint, épp az ellenkezőjét látjuk ezeknek az említett negatív tulajdonságoknak. Ha Teréz anyára gondolunk, akit a pápa az irgalom megtestesítőjének tart, látjuk, hogy ő ragaszkodott az életet védelmező hittételekhez, még azokhoz is, amelyek a legkellemetlenebbek.
Sőt mi több, a világ katolikus életével és családfőkkel ápolt 20 éves kapcsolatom ideje alatt, ezeket az embereket a legkedvesebb, legbőkezűbb, alázatos, megbocsátó és adakozó egyéneknek ismertem meg. Sok közöttük a megtért ember, akik beismerik korábbi életük bűneit, és ez által tudnak hihetetlen irgalommal és megértéssel segítséget nyújtani a válságban lévő várandós nőknek és a bűnösöknek, akik korábbi hibás döntésük miatt szenvednek.
Nem vitás, hogy a hithű katolikusok is vétkezhetnek és tanúságot tehetnek bűnös magatartásukról, de amikor ráébrednek és felismerik helytelen tettüket, megbánják. Meggyónnak és ígérik, hogy igyekeznek többet nem megbántani Krisztust.
A katolikus Egyházról az elmúlt két évtized alatt készített riportjaim során újra és újra láttam olyan másként gondolkodó főpapokat is, akik szemléltetik azokat a negatív tulajdonságokat, amelyeket Ferenc pápa említ. Láttam liberális püspököket, akik:
- gőgösen tekintenek az életet, és családot védő aktivistákra, mint ostoba fajankókra
- önkényesen elutasítják az Egyház tanítását, mint elavult dolgot, amely szemben áll a divatos kultúrával
- gyakran foglalnak el kitüntetett helyeket a világ hatalmasaival együtt
- elutasítják az irgalmasság kényelmetlen cselekedeteit, melyben megtérésre hívnák a homoszexuális vagy más bűnök elkövetőit
- nem állnak a szegények közül a legszegényebbek, a meg nem született életek mellett
- fennkölt nyelvezetet használnak, mellyel az emberek többségét nem lehet elérni
Imádkoznunk kell, hogy a Szentatya lássa meg a sok másként gondolkodó püspökben, akiket legszorosabb munkatársainak tekint, ezeket a jellemvonásokat, amelyeket helytelenül a hithű papságnál észlel. Tapasztalja meg, hogy a hithű, tradíciót tisztelő katolikusok, akik a liturgiában és tanításban a hagyományokhoz ragaszkodnak, Krisztus és az embertársaik iránt is óriási szeretettel bírnak, és életüknek ez a szeretet az első számú mozgatóereje.
/Forrás: Lifesitenews, John-Henry Westen/