Jézus vagy Barabbás?

Jézus passiójának története számtalan állomásból áll, ezek közül egynél érdemes ma megállnunk, mert korunk számára igen jelentős üzenetet közvetít.
Az elmúlt időszak nagy port kevert híre, hogy mit is mondott Ferenc pápa a Francesco című dokumentumfilmben a melegekről. A részletekbe most nem mennék bele, mert bárki bármit is mondott, az a saját lelkiismeretét terheli, és ő egyedül fog számot adni szavairól az örök Bíró előtt. Ha pedig valaki egy helytelenül vagy szándékosan félreérthetően fogalmazó embert véd, vagy ment ki, ő is számot fog adni arról, ha a hamisság pártjára állt.
Függetlenül minden nyilatkozattól, azok valós vagy valótlan tartalmától, általánosságban elmondhatjuk, hogy az Egyházban ma egyre nagyobb a tolerancia a bűnnel szemben. Sokszor találkozhatunk olyan egyházi nyilatkozatokkal, melyek látszólag (s ha most csak a fent említett témánál maradunk) a meleg életállapot pártjára állnak, mintsem, hogy annak helytelenségére hívnák fel a figyelmet. A liberális Egyház az azonos neműek párkapcsolatait látszólag nem evangelizálni, hanem elfogadni és elfogadtatni készül.
Képzeljük most oda magunkat nagypénteken Pilátus pulpitusa elé. Két személy áll előttünk: Jézus a bűntelen, és Barabbás a bűnös. Pilátus megkérdezi a zsidó népet: melyiket választjátok? Melyiknek adjak szabad utat? Ők Barabbást, a bűnöst választják, s miután Pilátus megkérdezi őket, mit tegyen Jézussal, azt válaszolják: Feszítsd meg!
Ma az Egyház egy ugyanilyen választás előtt áll. Jézust, az Egyház tisztaságát és szeplőtelenségét választjuk-e, vagy a bűnös ember pártjára állunk?

Tudnunk kell, hogy mikor a bűnre igent mondunk, egyúttal Jézusra is kimondjuk feszítsd meg-et! Az Egyház ma-ugyanúgy, mint egykor Ura- azért megy a Kálváriára, mert vezetői igent mondanak a bűnre, s ezzel magát az Egyházat ítélik halálra. Aki a bűn pártjára áll, az Jézus Krisztus áldozatát és a megváltást is semmibe veszi.
Az Egyház mai részleges szakadásának nem az az oka, hogy még mindig sokan hűségesek Krisztushoz, s hogy a szentmise bemutatásában, a szentségek védelmében és a tanításban a hagyományt követik, hanem az, hogy egyre többen mondják ki a bűnre és az Egyházat megcsonkító reformokra az igent. A nyáj pedig azért tévelyeg, mert a pásztorok közül is sokan tévúton járnak.
Minden tisztességes és lelkiismeretes papnak és hívőnek szembesülnie kell ezért ma azzal a kérdéssel, hogy Jézus és Barabbás közül melyiket választja. Ez egy döntő útelágazás az életünkben. Az egyik út az, ahol látszólag már semmilyen tanítás nem vádol, s ahol senki nincs, aki a bűneink következményére emlékeztetne minket, így lelkiismeretfurdalás nélkül élhetünk bárhogyan. A másik út a Szűzanya és János útja, elkísérni és követni mesterünket az igazság útján a Kálváriára.
Katolikus Egyház! Itt az ébredés ideje! Barabbás helyett válaszd újra Krisztust!

Müller bíboros: a katolikusok szabadon ellentmondhatnak a pápa homoszexuális élettársi kapcsolatokról mondott véleményének

Egy új filmben, amelyet vasárnap Észak-Amerikában mutatnak be, de tegnap már Rómában bemutattak, Ferenc pápa ellentmond a katolikus egyház tanításának, felszólítva a homoszexuális élettársi kapcsolatok legalizálására. A homoszexuális kapcsolatokról szólva azt mondta: „Amit meg kell alkotnunk, az egy törvény az élettársi kapcsolatra. Ily módon jogilag védve lesznek. Emellett álltam ki.”
Az alábbiakban Gerhard Ludwig Müller bíboros állásfoglalását olvashatjuk:
Nem ismerem a pápai interjú nyilatkozatának pontos megfogalmazását, ami, mint oly sok esetben, most is kétértelmű, de a hatás végzetes. A katolikus hívek ingerültek, az egyház ellenségei úgy érzik, hogy Jézus Krisztus Urunk helytartója megerősíti azokat, akik Isten Fiát elutasítják. Az értelem teológiai és filozófiai érveinek használata helyett az érzésekhez folyamodnak, így a hit racionalitását érzelmességgel szorítják sarokba. De a hit nem a jobb vagy a bal oldali politikai spektrum, sem a konzervativizmus vagy a progresszivizmus közötti ideológia közötti választástól függ, hanem csak attól az igazságtól, amely mögött az Isten a maga valóságában és történelmi kinyilatkoztatásának szavában áll. Bővebben…

A Vatikán a homoszexualitás egyházi elfogadtatására készül

 

Perintfalvi Rita, az osztrák összeköttetésekkel rendelkező liberális teológusnő, a következő képet jelentette meg  facebook oldalán néhány hónapja:

A képen egy LMBT bárány áll az Egyház akla és bezárt ajtaja előtt. Valaki a pásztorok közül kijön, és azt mondja neki, légy türelemmel, dolgozunk rajta, hogy az Egyház elfogadjon és befogadjon téged. A bárány vár-vár türelmesen, mikor újra azt mondják neki: még mindig dolgozunk rajta. Később a bárány a várakozásban elpusztul, mert látszólag senki nem segített neki.

Hogyan segíthetünk e bárányokon? A liberális gondolkodású emberek szerint a bárány akkor nem pusztul el, ha az Egyház nem elutasító vele szemben, és befogadja őt úgy, ahogy van.

A másik lehetőség felajánlani neki Jézus Krisztus megbocsátó és szabadító kegyelmét, és gyógyultan (már nem szivárvány színben tündökölve) befogadni az Egyház legbelsőségesebb közösségébe.

Lássuk, hogyan vélekednek erről ma az Egyház papjai, püspökei és nem utolsósorban Ferenc pápa! Bővebben…

Ferenc pápa: A katolikus egyháznak bocsánatot kellene kérnie a melegektől

Ferenc pápa: A katolikus egyháznak bocsánatot kellene kérnie a melegektől

2016. június 27., hétfő 10:47 | ÚJ SZÓ ONLINE

Az egyháznak nem volt joga bírálni a meleg közösséget, és tiszteletet kellene mutatnia irányukba – mondta Ferenc pápa újságírók előtt Örményországban tett látogatása után – írja a BBC-re hivatkozva a NOL.

“Megismétlem, amit a katekizmus és az egyház mond, hogy a melegeket nem szabadna diszkriminálni, tisztelni kellene őket”- mondta a katolikus egyházfő az örmény látogatása után.

A katolikus egyházfő megjegyezte az egyháznak nem csak a melegeknek kell megbocsátást nyújtania, hanem a társadalom peremére szorult embereknek – a szegényeknek, a nőknek, és a kényszermunkára ítélt gyerekeknek.

Ferenc pápa pozitív szavait üdvözölték a leszbikus és meleg közösségek – írja a BBC. A katolikus egyház konzervatív elöljárói ugyanakkor kritizálták a pápát, a szerintük félreérthető megjegyzései miatt.

Homoszexualitás

(Frissítve, átdolgozva, kibővítve: 2009. 10. 11.)

 

Tartalom

Isteni törvény

Ószövetség

A Szentírás újraértelmezése

Újszövetség

A természeti törvény

“Én így születtem”

A tíz százalékos érv

“Te csak egy homofób vagy!”

Meghívás a tisztaságra és/vagy a gyógyulásra

 

A Katolikus Egyház hivatalos tanítása a homoszexualitásról

A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma

A Katolikus Egyház Katekizmusa

Tanítóhivatali megnyilatkozások

Egyházatyák a homoszexualitásról