Miután az Olaszországon végighúzódó földrengések láncolata nem akar véget érni, amelyek szimbólumává Szent Benedek Noricában összeomlott bazilikája vált, Roberto De Mattei felteszi a kérdést, hogy az olaszországi földrengéseknek nincs-e egy szimbolikus aspektusa is, és ha igen, akkor a katolikus világban szabad-e még erről a szimbolikáról beszélni, vagy sem. Ahogyan Cavalcolis atya esete mutatja, ez a jelenlegi pontifikátus idején nem kívánatos, és azonnali erős (mindezideig legalábbis) verbális szankcionálást von maga után. Itt olvasható ennek a cikknek az eredetije a Corrispondenza Romana-ban. A vatikáni rádió magyar nyelvű híradásában már nem csak verbális szankcióról van szó. Ezt idézi a Magyar Kurír is.

                     Földrengés és isteni büntetések

Ez év augusztus 24-étől Olaszországot súlyos földrengések sorozata rázza meg, amelyek két hónap óta nem csillapodnak. Szeizmológusok szerint több ezer különféle intenzitású rengésről van szó.  Ezeknek mindezideig csak korlátozott számú áldozata volt, de a templomokban, közösségi és magánépületekben súlyos károk keletkeztek, és családok ezrei veszítették el házaikat és tulajdonukat.

Az október 30-adikai rengés augusztus 24-e óta a legerősebb volt, és egész Olaszországban – Baritól Bolzanoig – érezhető volt, és ennek szimbóluma a székesegyház összeomlása volt Norica-ban. A bazilika összeomlásának a híre bejárta a világot. A templomból, amelyet Szent Benedek szülőháza fölé emeltek, csak egy törékeny homlokzat maradt. Minden más eltűnt egy porfelhőben. Sok hírközlő eszköz, mint például az amerikai CNN, az események szimbolikus jelentését hangsúlyozta, és az összeomlott katedrális képét választotta honlapja számára.

Volt idő, amikor az emberek Isten üzenetét tudták kiolvasni minden eseményből, amelyek akaratukon kívül estek, azt felülmúlták. De facto minden, ami történik, az a szimbólumok nyelvén is kifejeződik. Egy szimbólum nem egy konvencionális ábrázolás, hanem egy mélyebb kifejezése mindannak, ami körülöttünk van, velünk történik.

A modern racionalizmus Descartestől Hegelig, Marxtól a neo-szcientizmusig a természetet racionalizálni akarta, és a szimbólum igazságát a természet egy tisztán kvantitatív interpretációjával helyettesítette. A racionalizmus ma válságba jutott, de a posztmodern kultúra, amely – a nominalizmustól az evolucionizmusig –  a saját intellektuális forrásaiból táplálkozik, a szimbólumnak egy új rendszerét fejlesztette ki, amely a régitől különbözik: többé már nem a dolgok realitásához nyúlnak vissza, hanem azokat egy tükörteremmé deformálják. Az a szimbólum kódex, amely a posztmodern kommunikáció minden formájában kifejeződik – a tweet-től a talkshow-ig –  ellenszegül annak, hogy a dolgok mélyebb értelmét megragadja.

Norica katedrálisa például a művészet, a kultúra és a hit szimbóluma. Összeomlása a média számára Közép Olaszország művészeti örökségének az elvesztését idézi, azonban nem lehet egyesek szerint a keresztény társadalom hitének és az alapvető értékei összeomlásának a képe. A földrengést, jóllehet a köznyelvben arra is használják, hogy a kulturális és szociális megrendülést kifejezze, nem szabad szerintük egy isteni beavatkozásra visszavezetni, mert Istent csak irgalmasnak és igazságosnak szabad ábrázolni.
Aki „isteni büntetésről” beszél, az rögtön szembe találja magát a média diffamálásával, ahogyan ez Giovanni Cavacolival történt, akinek szavait a Mária Rádióban a vatikáni államtitkárság titkára Monsignore Angelo Becciu „mint a hívek számára sértőnek és  azok számára, akik nem hisznek, botrányos”-nak definiálta.

De a botrányt éppen a vatikáni prelátus állásfoglalása váltotta ki, mivel ez azt mutatja, hogy nem ismeri a katolikus teológiát és a pápák tanítását, mint például XVI. Benedek pápáét, amelyet 2011. május 18-án az általános kihallgatáson Ábrahám Szodomáért és Gomorráért való közbenjárásáról mondott, azzal a két bibliai várossal kapcsolatban, amelyeket Isten bűneik miatt megbüntetett.

Az Úr készen volt a megbocsátásra, arra vágyódott, hogy ezt megtehesse, de ezek a városok egy mindent átfogó bénító romlottságban elzárkóztak, és nem volt még néhány kevés ártatlan sem, akiktől elindulhatott volna a gonoszságból a jóba való átváltozás. Mert éppen ez az üdvösségnek az útja, amire Ábrahámot is kérte: a megmenekülés nem egyszerűen azt jelenti, hogy az ember megmenekül a büntetéstől, hanem a gonosztól való megszabadulást jelenti, amely bennünk lakozik. Nem a büntetést kell megszüntetni, hanem a bűnt, Isten és a szeretet tagadását, amely már magában hordozza a büntetést. Jeremiás próféta ezt mondja a hitehagyott népnek: „A magad gonoszsága fenyít meg, és a saját hűtlenséged lesz a büntetésed. Tudd meg hát és lásd. Milyen gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, s hogy nincs meg benned a tőlem való félelem – mondja az Úr, a Seregek Istene” (Jer 2,19).

Hogy lehet elfeledkezni arról, hogy augusztus és szeptember között köttettek az első azonos neműek közötti házasságok. „Mindent ujjá fogunk építeni” mondta az olasz miniszterelnök, Matteo Renzi.

De 2016 július 23-án írta alá ugyanezen Renzi a végrehajtási utasítását a 76/2016-os törvénynek, amely a homoházasságot Olaszországban legalizálja. Ez a törvény egy morális földrengés, amely az isteni természettörvény falait átszakítja. Hogyan képzelhetné bárki is, hogy ez a szörnyűséges törvény következmények nélkül marad? Aki nem mond le egészséges emberi értelméről, az rögtön tudatára ébred ennek. Ma az ember fellázad  Isten ellen, és a természet fellázad az ember ellen. Vagy jobban fogalmazva az ember fellázad a természeti törvény ellen, amelynek alapjai Istenben vannak, és a természet rendetlensége felrobban.

A Lex Cirinna nem a házakat rombolja szét, hanem a házasság intézményét, és egy erkölcsi és szociális pusztulást idéz elő, amely nem kevésbé súlyos, mint a földrengés anyagi károkozása. Ki tagadhatná meg tőlünk azt a jogot, hogy azt gondoljuk, hogy a természet rendetlenségét Isten a nyugat uralkodó osztályának a természetes rend tagandásának a következményeként engedi meg. És mivel a szimbólumok különféle értelmezési módokat is megengednek – vannak, akik egy katedrális homlokzatában annak a szimbólumát látják, amely ma emberi nézőpontból szemlélve a Katolikus Egyházból megmaradni látszik: egy romhalmaz.

Monsignore Becciu nyilatkozata, aki Ferenc pápa egyik legszorosabb munkatársa, egy klerikális világ romjának a kifejeződése, amely más romlásokat is maga után von.

Az „Amoris Laetitia” exhortáció promulgálásától a Luther iránti Lund-ban kifejezett tiszteletadásokkal Ferenc pápa biztosan nem ahhoz járult hozzá, hogy a széttört világba visszahozza a rendet.

A pápa ismételgeti, hogy nem szabad falakat emelni, hanem le kell rombolni azokat: rendben, a falak leomlanak, de ezekkel a katolikus hit és az erkölcs is összeomlanak, összeomlik a katolikus társadalom, amelynek bölcsője Noricában, Szent Benedek hazájában található.

De, bár a katedrális összedőlt, de Szent Benedek szobra az előtér centrumában épségben maradt. E szobor körül szerzetesek, apácák és laikusok egy csoportja összegyűlt és a rózsafüzért imádkozta. Ez is egy szimbolikus üzenet, amely az egyetlen lehetséges újjáépítésről beszél: hogy letérdeljünk, és imádkozzunk.

Az imán kívül azonban szükség van a cselekvésre is, a harcra is, a hitünkről való nyilvános tanúságtételre is az egyházban és a keresztény társadalomban, amelyik majd felemelkedik a romok közül. A fatimai Szűzanya ezt megígérte. De a Szeplőtelen Szív diadala előtt a Boldogságos Szűz előre látta a pimasz emberiség megbüntetését is. Kell, hogy meg legyen bennünk a bátorság rá, hogy erre is emlékezzünk.

Forrás: http://beiboot-petri.blogspot.hu/2016/11/symbolik-eines-einsturzes-was-erlaubt.html