I. A SZINÓDUS IGAZI TÖRTÉNETE

Sandro Magistertől, 2014. október 17.

Mi történt a családról folytatott szinódus belső köreiben? Sandro Magister olasz újságíró egyik cikkét vesszük át, amely a chiesa.espressonline.it weboldalon jelent meg október 17-én, „A szinódus igazi története. Igazgatók, szereplők, segédek” címszó alatt. Megköszönjük Magister úr tanulságos megfigyelését a család szinódusáról.

„Az Egyház élén időközben divatba jöttek az új paradigmák a válással és a szexualitással kapcsolatban. Semmi sem dőlt még el, de Ferenc pápa türelmes.” Egy amerikai történész cáfolja a La Civilta Cattolica lap ötleteit.

„A zsinat szelleme tovább fúj”, lelkesedett a Fülöp-szigeti bíboros, Luis Antonio Tagle, az egyházi hierarchia feljövő csillaga és a II. Vatikáni Zsinatnak a progresszív bolognai iskolából való történésze. A szinódusnál, amely a vége felé közeledik, valójában találhatók elemek, amelyek megegyeznek azzal, ami annál a nagy eseménynél történt. A legszembetűnőbb egyezés, az a való szinódus és a sajtó által létrehozott virtuális szinódus közötti különbség.

Ezen kívül vannak még más lényeges azonosságok. Ahogy a II. Vatikánumnál, úgy ennél a szinódusnál is, egy gondos rendezés eredménye a paradigmaváltás. A II. Vatikáni Zsinat egyik főszereplője, Giuseppe Dosetti, egy ügyes stratéga azon négy moderátor-bíboros közül, akik a Zsinati gépezetet irányították, ezt teljes büszkeséggel beismerte. Azt mondta: „megfordította a zsinat menetét” azon képességeinek köszönhetően, ahogy a tömeget irányította, amelyet az előző politikai tevékenységében, mint az Olasz Kereszténydemokrata Párt egyik vezető alakja tanult.

Ennél a szinódusnál is így történt. Ahogy az újraházasodott elváltak felé való nyitás, és ezzel a második házasság engedélyezése, úgy a paradigmaváltás a homoszexualitás témájánál is, amelyet a Relatio post disceptationem-be belefoglaltak, nem lett volna lehetséges a gyűlés menetét ellenőrzőknek egy sor ügyesen megtervezett és kiszámított lépése nélkül. Ez elég, hogy az események ismétlődését lássuk, még akkor is, ha a szinódus ideiglenes végeredménye nem a rendezői elvárásának felelne meg.

2013. március 13.

Az első felvonás már Ferenc pápát, mint főszereplőt mutatja be. A pápaságának negyedik napján, vasárnap, 2013. március 17-én, az egyházi megfigyelők meglepetésére Walter Kasper bíborost dicsérte. És ezt rögtön az első Angelusnál a Szent Péter téren. A pápa kifejezetten Kasper könyvét emelte ki az irgalmasságról. Ebben azonban már minden paradigmaváltás megtalálható: a gyakorlatnak a tanítással szemben való elsőbbségének a tétele, ugyanígy az igazságosság lényegi elfojtása az irgalmasságon keresztül, annak kiegészítése helyett. Annak idején azonban senki sem sejtette, mit jelent ez a szokatlan dicséret. Ez volt a pápa első lépése az Egyháznak az „új útra” vezetésében. Egy jelzés, hogy a pápaságát az Egyház paradigmaváltásának tekinti, és arra fogja felhasználni.

2013. július 28.

A Rio de Janeiroban megtartott Világifjúsági Találkozóról való visszautazásakor adott 2013. július 28-i sajtónyilatkozata két jelet bocsátott ki, amelyeknek hatalmas visszhangot kellett volna kelteniük a közvéleményben. Az első a homoszexuálisokkal való bánásmódra vonatkozik: „Ha valaki homoszexuális, és jó szándékkal az Urat keresi, ki vagyok én, hogy elítéljem?” A második jel a második házasság engedélyezésének szólt: „Egy zárójelet nyitok ki: Az ortodoxok az oikonomia teológiáját követik, ahogy ezt ők nevezik, és egy második lehetőséget adnak (a házasságkötésnek). Ők ezt engedélyezik. Én azt hiszem, hogy ezt a problémát – becsukom a zárójelet – a házassági lelkipásztorkodás keretein belül kell majd tanulmányozni.”

2013. szeptember 11. – 19. – október 1.

2013. szeptember 4-én a balliberális véleményformáló újságírás vezérének, a régi szabadkőműves családi hagyomány alapján egyházellenes Eugenio Scalfarinak írt egy levelet Ferenc pápa, amelyet Scalfari La Republica című napilapja szeptember 11-én tett közzé. Szeptember 19-én közölt a jezsuita magazin, a Civiltá Cattolica (3918. szám, III. 449 – 477. oldal) egy interjút Antonio Spadaro SJ atya szerkesztőtől Ferenc pápával. Október 1-jén következett egy további interjú a pápával, amelyet Eugenio Scalfari készített, és a La Republica tett közzé. Mindhárom nyilatkozat részben nagyon vitatott kijelentéseket tartalmaz. Ferenc pápa két alapállítása az objektív jó és rossz tagadása, és az „autonóm lelkiismeret”, mint végső döntéshozó hangsúlyozása. Soha nem tagadott vagy helyesbített kijelentések, amelyek Scalfarit leplezetlen lelkesedéssel töltötték el.

2013. október 7. – 8.

Október 7-én és 8-a reggelén Ferenc pápa személyesen vett részt a püspöki szinódus állandó titkárságának székhelyén annak ülésén, amely a menetrendet és a menetirányt meghatározta.

2013. október 8-án Ferenc pápa egybehívta a családról szóló püspöki szinódust, egy ugyanarról a témáról szóló, egy évig tartó kettős szinódus első részeként, amelynek a végkövetkeztetései a második szinódusra várnak. Egy állandó szinódus előfutárának főtitkáraként Msgr. Lorenzo Baldisserit – egy új bíborost – nevezte ki a pápa szeptember 21-én, minden ezen a téren lévő tapasztalat nélkül, de biztosított hűséggel a Ferenc pápa által lehetővé tett rendkívüli karrierbeli előlépésért.

Baldisseri mellé helyezte a pápa Bruno Forte érseket és teológust, mint különleges titkárt, aki már korábban annak a teológiai és lelkipásztori iránynak a vezető képviselője volt, amely Carlo Maria Martini jezsuita bíborosban találta meg a tájékozódási pontját, aki előbb II. János Pál pápa, majd később XVI. Benedek pápa legjelentősebb ellenfele volt. Egy irány, amely kimondottan a szexuálerkölcs egyházi tanításának egy radikális átalakítását követelte, és az Egyház 200 éves „elmaradását” (Martini bíboros) akarta behozni. Az Egyháznak – így az egykori milánói érsek – a felvilágosodást és a francia forradalmat kellene végre pótolnia.

Ebben a paradigmaváltásban a német nyelvű terület, mint vezérerő mutatkozott meg. Ez vonatkozik Kasper bíborosra, mint szócsőre, de ugyanígy a német, az osztrák és a svájci püspöki konferenciákra, amelyek mind nyilvánosan, mind az egyházon belül erős nyomást gyakorolnak. Ebbe a keretbe tartozik a Freiburgi Érsekség nem véletlen 2013. október 7-i sietsége. Robert Zollitsch érsek pont akkor vonult nyugalomba, így hivatalosan nem volt felelős lelkipásztor. Zollitsch annak idején még a Német Püspöki Konferencia elnöke volt. Az Érseki Lelkipásztorkodási Hivatal Családügyi Osztályának a kéznyújtása a különélő, elvált és polgárilag újraházasodott embereket kísérő lelkipásztorkodásához a Püspöki Konferencia többségi véleménye lett. Minden csak „a lelkiismeret kérdése”.

2013. október 23.

Nem mindenkinek maradtak a jelek Rómában észrevétlenek. 2013. október 23-án Gerhard Müller, a Hittani Kongregáció bíboros prefektusa az Osservatore Romanoban közölt egy cikket, amelyet négy hónappal azelőtt, mint a németországi erőfeszítésekre való válaszként hozott nyilvánosságra. Ebben megerősítette a házasság felbonthatatlanságát és így, az elvált újraházasodottak áldozáshoz való engedésének lehetetlenségét hangsúlyozta. Ez egy egyértelmű reagálás, amely a paradigmaváltás irányába való felforgató tevékenységeknek vetett volna véget. Reinhard Marx bíboros, a München-Freising egyházmegye érseke, és időközben Zollitsch utódja, mint a Német Püspöki Konferencia elnöke, valamint pápai tanácsadó a C-9 bíborosi tanácsban, dacosan reagált. Müller nem fojthatja el az eszmecserét. Más szóval: tovább folytatják. A Freiburgi Érsekség az egyértelmű felszólításra sem vonta vissza a kéznyújtását.

A hondurasi Oscar Rodriguez Maradiaga bíboros még erőteljesebb szavakkal bírálta a hittani prefektust, mint a német Marx. Maradiaga is a C- 9 bíborosi tanácshoz tartozik. A pápa, aki nem riad vissza adlátusai oldalára pártolni, megvédeni vagy tüntetően támogatni azokat, hallgatott. Nem volt pápai szó a katolikus tanításnak a hittani prefektus által való megvédésének értékelésére.

2013. november 5.

A szinódus egybehívásával egyidejűleg, 2013. november 5-én kiküldte Baldisseri főtitkár a vitatott témákhoz, beleértve az újraházasodott elváltak áldozását és a homoszexuális párkapcsolatokat, a pápa által kívánt kérdőíveket a világ összes püspökének. A kérdések kezdettől fogva kevésbé célozták a hivatalos jelen-állapot felmérését, hanem inkább egy bizonyos irányba való felhívást, a paradigmaváltás „alulról” követelését. Részben egyházmegyék, részben hivatalos katolikus szervezetek feltették az internetre a kérdőíveket, és felhívtak online válaszra, minden hozzáférési ellenőrzés nélkül, így a „Hol szorít a cipő?” Katolikus Akció Ausztria, a Katolikusok Családi Szövetsége Bajorországban, a Német Katolikus Ifjúsági Szövetség (BDKJ), a Svájci Püspöki Konferencia Pasztorális Bizottsága és így tovább. A progresszívoknak egy „tapasztalati” alapot kellett a kezükbe adni, hogy a tervezett megdöntést érvekkel bizonyíthassák.

Bár a püspököket kérdezték, a jelet rögtön megértették, és az egyházmegyék progresszív csoportjai és körei egy „bázisdemokratikus”, lábbal való szavazás értelmében mozgósították magukat, támogatva számos világi médiummal. Az ellentétes véleményeket, főleg a német nyelvű területeken szisztematikusan elhallgatták, kivéve ott, ahol egyes megyéspüspökök, mint például Chur püspöke, a püspöki konferencia többségétől nem hagyják magukat megfegyelmezni és elhallgattatni.

2014. február 3.

A rendezéshez hozzátartozott a válaszok szándékos nyilvánosságra hozatala is 2014. február 3-án a Német Püspöki Konferencián keresztül, holott valójában ennek bizalmas jellege lett volna. Chur püspöke, aki rögtön átlátta a játékot, megelőzte a Svájci Püspöki Konferenciát, és érzékenyen kiegyenlítette ezzel a Német Püspöki Konferencia intézkedéseit is, amiért magára zúdította az ellenzék megfelelő haragját.

2014. február 20. – 21.

2014. február 20-án összehívta Ferenc pápa a Bíborosok Kollégiumát Rómában egy konzisztóriumra. Felszólította az egyházi szenátust, hogy vitassa meg a család témáját, és megbízta Walter Kasper bíborost a bevezető beszéddel. A megbízás csak Kaspernek szólt, annak ellenére, hogy egyértelmű állásfoglalása az egyházi tanítással szemben közismert. Ez ismert dolog, mert Kasper már a 90-es évek elején több német püspökkel együtt át akarta erőszakolni a második házasságot az Egyházban, de annak idején II. János Pál pápa és Joseph Ratzinger hittani prefektus ezt erőteljesen visszautasította, így 20 évig hallgatott. A Wojtyla/Ratzinger korszak végével és Jorge Mario Bergoglio megválasztásával, amelyben Kaspernek nem kis része volt, a keretfeltételek alapvetően megváltoztak.

Ferenc pápa két tudósítót is kinevezett volna, ha helyesen akart volna cselekedni, amit kellett is volna, ha a pápa számára a kérdésben egy semleges lehetőség lehetséges lett volna. De a pápa egyoldalúan döntött, így Kaspernek egy kiváltságos helyzetet teremtett, és a német bíboroson keresztül a konzisztóriumot és a családról való tárgyalást egy bizonyos irányba hagyta kormányozni. Kaspernek és a „Könyörületesség” című könyvének a dicsérete 2013. március 17-én a Kasper és Ferenc pápa közötti belső azonosságot észrevétlenül elővételezte.

A konzisztóriumon Kasper bíboros zárt ajtók mögött megint előhozta a régi tézisét. Számos püspök megbotránkozott ezen a tézisen, és ellenállt. Ferenc pápa, aki ez előtt, októberben nem sietett Müller segítségére, amikor az a tanítást védte és Marx, valamint Maradiaga megtámadta, most rögtön Kasper segítségére sietett, mikor a többi bíboros bátortalanságát látta. A Kasper Relatio-ja utáni napon Ferenc pápa vette át a szót a konzisztóriumon, és áradozó „köszönöm, köszönöm”-mel mondott köszönetet Kasper bíborosnak, és arra a kijelentésre ragadtatta magát, hogy a megbízottja a javaslatával egy „térdelő teológiát” képvisel. Egy újabb egyoldalú pártfogás, amely a pápát, mint a valóságos rendezőt fedi fel a megkísérelt paradigmaváltás mögött. Kaspernek – a bírálatra érzékenyen reagálva – később többször hangsúlyoznia kellett a püspöki szinóduson is, hogy előtte Ferenc pápával mindent „megbeszélt”. Ezzel jelezte, hogy ő végül is csak a pápa végrehajtó keze.

Ferenc pápa még egy másik kiváltsággal ruházta fel Kaspert. Míg az összes bíboros titoktartásra volt kötelezve, egyedül Kasper volt pápai felmentéssel ez alól mentesítve. Ezzel véleménymonopóliumot kapott a nyilvánosság felé. Különböző kiadókkal már egyezséget kötöttek, hogy Kasper beszédét több nyelven kinyomtatják, mint például a német nyelvű területen a Herder, Olaszországban a Queriniana…

2014. március 1.

Ez a titkos rendezése a közvélemény és a döntéshozatali folyamat irányításának meghiúsul március 1-jén az Il Foglio napilap puccsán keresztül, amely Kasper Relatio-ját teljes tartalommal, Roberto de Mattei történész megsemmisítő kritikájával együtt leközli. A visszhang a puccsra hatalmas. A beszéd fensége megtörik. Kasper egy szidalomáradattal reagál és perrel fenyeget.

A Hittani Kongregáció a maga részéről Kasper bíboros indítványához ellenintézkedésként tavasszal egy átfogó ellen-közleményt tervez az Osservatore Romanoban. A házasság szentségének a védelmét és Kasper érveinek szilárd cáfolatát, ami azonban a mai napig nem jelent meg, mert a pápa ennek kiadási tilalmát rendelte el. Egy vétó, amely egy további egyoldalú beavatkozást jelent az egyoldalú Kasper-tézis támogatására és az ellenállás megakadályozására.

2014. április 20.

Vasárnap, április 20-án telefonált Ferenc pápa az argentínai Jaqueline Lisboa Sabettával. A hír a facebookon és a médián keresztül azonnal világszerte elterjedt. „A pápa felhív egy újraházasodott elvált nőt Santa Feben, hogy azt mondja neki, hogy áldozáshoz járulhat.”(Rádió LT3) Federico Lombardi atya, vatikáni szóvivő egy „lelkipásztori magánbeszélgetés”-ről beszél, megerősíti a telefonbeszélgetést, és nem tagadja a tartalmát. Sokan menlevélnek értelmezik a telefonhívást: „a pápa igent mondott”…

2014. április 27.

Az irgalmasság vasárnapjának prédikációjában, amelyben Ferenc pápa egy vitatott kettős szentté avatással egyidejűleg két pápát is az oltárra emelt, azt mondta: „Járjon közbe az Egyházért az Isten népének e két új szent lelkipásztora, hogy ezen a kétéves szinódusi úton engedelmes legyen a Szentléleknek a család lelkipásztori gondozásában. Mindkettő tanítson meg minket nem megütközni Jézus sebein és behatolni az Isteni irgalmasság titkába, amely mindig reménykedik, és mindig megbocsát, mert mindig szeret.” Egyike a számos felszólalásnak az irgalmasságról, a mások feletti ítélet tilalmáról, amelyet inkább a vétek néven nevezésének tilalmaként értenek, papokról, akiknek nem lenne szabad „a pápánál pápábbaknak” lenniük, amelyekkel a pápa a hívők fejében és a világ részére megkísérli az egyházi tanítás megváltoztatásához vezető utat elegyengetni.

Az Osservatore Romano pápai cenzúrája ellenére számos bíboros jelentkezik nyilvánosan szólásra, akik Kasper álláspontját kritizálják, és részben aprólékosan megcáfolják. Walter Brandmüller kezdi a „tanítás vagy káosz” kijelentéssel, miután a konzisztórium előtt néhány nappal a német bíborosoknak a Levitákat olvasta. Miután a vatikáni napilap az egyház családi tanítása védelmezőinek meg van tiltva, ezek különböző országokban, mindenféle médiumon keresztül tevékenykednek. A püspöki szinódus előterében öten közülük egy Kasper-ellenes kötetet mutattak be. Kasper hangosan elítéli a bemutatót, mint „támadást” a pápa ellen, támogatva számos médium által.

2014. szeptember 14.

A Kasper-tézis elleni kötet több nyelven és kiadón keresztüli megjelenése után a Vatikánban komolyan veendő híresztelések terjedtek el, hogy Ferenc pápa Burke bíborost, a Kasper-ellenzék aktív fejét a Római Kúriából el akarja távolítani, és mint a Máltai Lovagrend bíboros patrónusát, száműzni akarja. Pszichológiai hadviselés, hogy megfélemlítse a házasság szentsége védelmezőinek a szóvivőjét? Antonio Canizares bíborost Valencia érsekévé nevezi ki a pápa. A beiktatás október 4-én volt. Az eddigi kúriai prefektus így, mint a szinódus tagja kiesett, ami a hivatalánál fogva automatikus lett volna.

2014. október 4.

2014. október 4-én a Civiltá Cattolica jezsuita magazin közzétesz egy cikket a XVI. században a Velencei Köztársaságban állítólag megengedett újraházasodásról. A cikkről bebizonyosodott, hogy teológiai félrevezetés és egy történelmi blöff egy megbízási munka mellékízével, Kasper bíboros helyzetének az elősegítésére a szinóduson. A Civiltá Cattolica szerkesztője a pápa bizalmasaihoz tartozik, és személyesen lett általa a szinódus tagjaként megválasztva.

2014. október 5.

2014. október 5-én megnyitják a püspöki szinódust. Ellentétben a korábbi szinódusokkal, nem tették közzé a felszólalásokat az előadóteremben. Hiába tiltakozik Müller bíboros e cenzúra ellen. Eggyel több bizonyíték, hogy „nem vagyok része a rendezésnek”, így a német bíboros október 11- én a vatikánista Sandro Magisternek. Az általános gyűlés első napján megpróbálja a Kasper-párt erőteljes felszólalásokkal a témavezetést átvenni. Marx bíboros követeli a „német püspökök nevében” az újraházasodott elváltak áldozáshoz engedését. Az esti sajtótájékoztón túllő a Kasper bíboros által képviselt megfogalmazáson, amely szerint a tanítás változatlan maradna, „csak” a gyakorlat változna. Marx a tanítás változtatásáról is beszél. Az egyházi tanítás védelmezőinek felszólalásai egyértelműen túlsúlyba kerülnek. Az amerikai Raymond Burke bíboros, mint szóvivő válik Kasper bíboros valódi ellenfelévé.

2014. október 11.

Schönborn bíboros, az Osztrák Püspöki Konferencia elnöke segédkezik, és ad egy érvelési alapot a „kapcsolatok fokozatossága” által. Egy állítás, amelyet a bíboros részletesen kifejt egy vatikáni bennfentessel folytatott interjúban. Ennek megfelelően, nincs már rossz és bűnös kapcsolat, hanem csak a jó kapcsolatok különböző szintje, mert minden kapcsolatban a „pozitív elemeket” kell felismerni, akkor is, ha ezek a kapcsolatok nem tökéletesek. Egy minden jó és rossz közötti megkülönböztetésről való lemondás, és ezzel az egyházi tanítás elsötétülésének egy szélsőséges formája.

Baldisseri főtitkár és Forte különleges titkár alkotja a szinódus kapcsolóközpontját. Ferenc pápa ad melléjük további szoros bizalmasokat a már napok óta tartó szinódus közben, a játékszabályokat a játék kellős közepén megváltoztatva, hogy a zárójelentés megfogalmazásával foglalkozzanak. Mindegyik a „paradigmaváltás pártjá”-hoz tartozik, különösen a pápai szellemíró, Victor Manuel Fernández, akit Bergoglio még mint érsek, a római ellenállás ellenére a Buenos Airesi Pápai Egyetem rektorává tett meg, és mint pápa, őt rögtön címzetes érsekké léptette elő. Az argentin az Evangelii Gaudium apostoli levél főszerzőjének számít.

2014. október 13.

Hogy a kapcsolóközpont szó szerint értendő, az világosan megmutatkozik október 13-án, amikor Erdő Péter bíboros a szinódus főrelátori tisztségében a világ összes részéről jelen lévő 200 újságíró előtt Rómában a szinódus időközi jelentését, a Relatio post disceptationem-et bemutatja. Az időközi jelentés alatt hivatalosan Erdő neve áll, de hamarosan világossá válik, hogy a magyar bíboros ennek a tartalmát egyáltalán nem is ismerte. Rögtön átadja a szót Forte különleges titkárnak ezekkel a szavakkal: „Aki ezt a szöveget szerkesztette, az tudja, mit kell mondania.” Erdő szemmel láthatóan megpróbált jó képet vágni a játékhoz, ami nehezére esett neki. Arra kérdésre, hogy a beszámoló homoszexualitásról szóló része az egyházi tanításban való radikális változtatásnak kell-e tekinteni, egy „teljes bizonyossággal”-t válaszolt, és jelezte ezzel a szövegtől való elhatárolódását. Erdő bíborosnak nagy nemtetszést kellett volna kifejeznie a szinódus utáni sajtótájékoztatón, hogy az időközi jelentés egyoldalúan különbözik attól, amit a szinóduson megbeszéltek. A magyar úgy érzi, hogy elárulták, és hogy a nevével visszaéltek.

Az időközi jelentés nem a szinódusi atyák felszólalásainak keresztmetszetét tükrözi, hanem csupán csak a szinódus kettő tagjának az álláspontját a 191- ből. Ezek közül az egyik a jezsuita Antonio Spadaro, a Civiltá Cattolica szerkesztője, akit a pápa, mint Kasper bíborost, személyesen nevezett ki szinódusi tagnak. Úgy, ahogy Kasper bíboros Ferenc pápa szócsöve az újraházasodott elváltak és a második házasság kérdésében, így feltételezni lehet, hogy Spadaro atya a pápa szócsöve a homoszexuálisok kérdésében.

2014. október 14.

Kedden, október 14-én a dél-afrikai Wilfried Napier bíboros élesen kritizálja egy sajtótájékoztatón Forte érseket a homoszexualitásról szóló részeknek a Relátio-ba való „önkényes” beillesztése miatt. Ezen keresztül az Egyházat egy „jóvátehetetlen” helyzetbe manőverezték. Most már csak a „károk behatárolását” lehet megpróbálni. Raymond Burke bíboros is élesen bírálta az időközi jelentést. Az Il Foglioval folytatott interjújában azt mondta, hogy a katolikus tanítás megváltoztatására való próbálkozás „egy árulás”!

Eközben a szinódus tovább folytatódik, felosztva tíz, nyelvek szerint elkülönített csoportra, és ott az időközi jelentést szabályosan a levegőben szétszedik, elkezdve a Relatio nyelvével, amely „touffu, filandreux, excessivement verbeux et done ennuyeux”, ahogy a francia nyelvű Gallicus B csoport szóvivője fogja megfogalmazni. És ezt annak ellenére, hogy Christoph Schönborn bécsi és Gottfried Danneels nyugalmazott brüsszeli bíboros, a paradigmaváltás két kimondott támogatója is hozzá tartozik.

2014. október 15.

Kasper bíboros ismert arról, hogy érzékenyen reagál a kritikára. Október 15-én a Zenit hírügynökséggel folytatott interjújában elveszti önuralmát Napier bíboros kritikája miatt, és sértő rasszista nyelvbotlással támad az afrikaiak ellen. Miután ezt egy felháborodás követi, először tagadja Kasper bíboros, hogy ilyen kijelentést tett volna, de egy hangfelvétel a hazugságát megcáfolja. A progresszív párt szócsövének a tekintélye ezzel súlyosan megsérül, ha nem is teljesen semmisül meg. Egy súlyos csapás a stratégiai tervben, amelyet rögtön egy másik követ.

2014. október 16.

A gyűlés ismét megkezdte a munkáját csütörtökön, október 16-án. Baldisseri főtitkár, aki mellett a pápa ül, bejelenti, hogy a munkacsoportok jelentései nem kerülnek nyilvánosságra. A terem felrobban. Az ausztrál George Pell bíboros, a Gazdasági Titkárság vezetője, elsőként ragadja meg a szót. Egy határozott nyilatkozattal követeli a jelentés nyilvánosságra hozatalát. A jég megtört. További szinódusi tagok jelentkeznek egymás után, és a követelik a közzétételt. A hangulat annyira forrong, hogy végül Pietro Parolin bíboros államtitkár is hozzájuk csatlakozik. Baldisseri láthatóan zavart, nem tud mit kezdeni a váratlan helyzetben, és szemével a pápa rendező utasításait keresi. Hosszas csend. A növekvő tiltakozással egyre komolyabb lesz az arca. Végül egy enyhe bólintással engedélyt ad. Baldisseri bejelenti, hogy a jelentést mégiscsak nyilvánosságra hozzák.

Ferenc pápa kénytelen még ugyanezen a napon Napier bíborost, Kasper bíboros rasszista baklövésének a jóvátételeként, és Sydney új érsekét, Denis Hartot, a zárójelentés szerkesztőcsoportjába felvenni.

Akármi is áll a zárójelentésben, aktív és látható hitvallás nélkül nem lehet jóvátenni, amit a Ferenc pápa körüli változtatók már elértek. A második házasság és a homoszexualitás terén Ferenc pápának néhány hónapon belül sikerült a véleményformálók nemzetközi csatornájába olyan nézeteket elültetni, melyek nyílt ellentmondásban vannak az egyházi tanítással. Ez az álláspont egyértelműen a kisebbséget alkotta a szinóduson, de a nagy médiumok ennek döntő jelleget kerítettek. Ebből az összejátszásból és az abból eredő kölcsönhatásból az Egyház képviselői és a tömegtájékoztatás között kellene a szükséges nyomásnak létrejönni, hogy egy paradigmaváltást és ezzel egy forradalmi változást hajtanak végre. Egy hadművelet, nem kilátás nélkül a sikerre, mert a módosítóknak a pápával a kulcspozíció van a kezükben. Még több: úgy tűnik, hogy a pápa a művelet tényleges igazgatója.

Most egy év szünet következik, utána jön a kettős szinódus második, döntő része. A paradigmaváltók rendezői megpróbálnak jobban felkészülni. Az egyházi tanítás védelmezői is fognak ehhez tanulni.

Forrás: www.chiesa.espresso.repubblica.it

Cikk a FSSPX weboldalán az Egyesült Államokban Német fordítás: www.katholisches.info

2. KASPER PASTICCIO-JA ÉS A PÜSPÖKI SZINÓDUS

Roberto de Mattei, 2014. október 3.

A küszöbön álló püspöki szinódust egy sajtórumli előzi meg, amely nagyobb történelmi jelentőséget tulajdonít neki, mint ami egy csupán tanácsadási gyűlésnek egyházilag járna. Vannak, akik egy teológiai háborúra panaszkodnak, amelyet a szinódus ígér. Az egyház püspökei minden gyűlésének a története (ez az etimológiai jelentése a szinódus kifejezésnek és a zsinat szinonimának) teológiai összetűzésekből és a tévedésekről és szakadásokról való kemény vitákból áll, amelyektől a keresztény közösség a megalakulása óta fenyegetve volt.

A téma, az újraházasodott elváltak áldozáshoz való engedése, csak egy alkalom egy vitára, amelynél sokkal összetettebb doktrinális fogalmakról van szó, mint az emberi természet és a természettörvény. Ez a vita, úgy tűnik, hogy a trinitárius és krisztológiai spekulációkat, amelyek az Egyházat a Niceai Zsinattól (325) kezdve a Kalkedóniig (451) megrázkódtatták, az antropológiai szintre emelné.

Az ariánusok és a híres „iota”

Abban az időben a Legszentebb Szentháromság természetének megállapításáról folyt a vita, amely egy Isten három személyben. És Jézus Krisztusban az Ige személyének meghatározásáról a két természet tanában, mert Jézus Krisztus „igaz Isten” és „igaz ember” egy személyben. A Niceai Zsinat által használt görög kifejezés a homoousios, amelyet latinra consubstantialis-ként fordítottak, amelyet a Kalkedóni Zsinaton így fejeztek ki: „teljesen azonos az istenségben, teljesen ugyanaz az emberségben, ugyanúgy igaz Isten és igaz ember”, az Ige és az Atya tökéletes egyenlőségének kifejezése egy nevezetes mérföldkő a kereszténység történetében, és lezárta a tévedés egy korszakát, tévedések és lelkiismereti drámák egy olyan korszakát, mint amilyenben mi is találjuk magunkat. Azokban az években az Egyház a „jobboldaliak”, Szent Athanasius és a „baloldaliak”, Arius követői között oszlott meg. (Ez a meghatározás Karl Joseph von Hefele zsinati történésztől származik.) E két pólus között ingadozott a harmadik párt, a szemiariánus, amely maga is több csoportokra oszlott. A niceai homoousios-szal szemben, mely „egylényegű”-t jelent, állították a homoiousios-t, a „lényegében hasonló” kifejezést. Ez nem egy értelmetlen vita volt a császár szakálla körül. A látszólag jelentéktelen különbség e két szó között egy világot jelent, egyrészt az Istennel való azonosságot, másrészt egy bizonyos megfelelést vagy hasonlóságot, amely végül is Jézus Krisztust emberré teszi.

Egyik napról a másikra „a világ ariánus lett”

E korszak legjobb történeti rekonstrukciója John Henry Newman bíborosé marad az 1832-es “A negyedik század ariánusai” című írásában. Egy alapvető tanulmány, amely bemutatja a papság felelősségét és a „kicsiny nép” bátorságát az ortodox vallás megőrzésére. A püspökké választott Athanasius diakónus, az ortodoxia kiemelkedő védelmezője, ötször kényszerült elhagyni egyházmegyéjét, és száműzetésbe menni.

357-ben kiközösítette őt Liberius pápa, és két évvel később a Rimini és a Szeleukiai Zsinat a niceai consubstantialis fogalomtól eltávolodva egy kétértelmű középutat alakított ki Szent Athanasius és az ariánusok között. Annak idején Szent Jeromos ezt a kijelentést használta, hogy a világ

„csodálkozással állapította meg, hogy ariánus lett”.

Athanasius-t és az ortodox hit védelmezőit a szavakba való belekötéssel, szőrszálhasogatással vádolták, hogy veszekedők és intoleránsak. Ugyanezek a vádak hangzanak el ma azok ellen, akik szavukat a zsinati termen belül és kívül határozottan és tartósan felemelik az Egyház házassági tanításának védelmében, mint az öt bíboros (Burke, Brandmüller, Caffarra, De Paolis és Müller), akik miután egyenként nyilatkoztak, felszólalásukat a házasság és a család védelmében egy könyvben egyesítették, amely időközben egy kiáltvánnyá vált: „Jézus igazságában maradni. Házasság és áldozás a Katolikus Egyházban.”. Egy központi szerepet játszik a jelenlegi vitában a francia jezsuita Henri Crouzel „l’Eglise primitive face au divorce” című könyve is.

A pápa elfelejt felelősséget vállalni a teológiai vitáért

A jelentős médiumok újságírói már a ruhájukat szaggatták a „teológiai harc” lezajlásáért. Maga Ferenc pápa ajánlotta szeptember 18-án az újonnan kinevezett püspököknek, hogy „ne vesztegessenek el energiát a vitában és az ellentétekben”, bölcsen elfelejtve, hogy ebben a pillanatban saját maga vette át a felelősséget a vitáért, amikor Walter Kasper bíborost megbízta a szinódusi tánc megnyitásával.

Ahogy Sandro Magister észrevette, Kasper bíboros volt az, aki a 2014. február 20-ai beszédével az ellenségeskedéseket megnyitotta, és a doktrinális vitát kirobbantotta. Ezzel a saját szándékaitól függetlenül egy párt zászlóvivője lett. A német bíboros által többször megerősített megfogalmazás, amely szerint nem a tanításnak kell megváltoznia a házasság felbonthatatlanságáról, hanem a lelkipásztorkodásnak az újraházasodott elváltakkal szemben, egy robbanó erő és egy olyan teológiai felfogás kifejeződése, amely már az alapjaiban szennyezett.

Kasper hiába próbálta magát Schelling gnosztikus jellegétől megszabadítani.

Hogy Kasper gondolkodását megértsük, vissza kell mennünk az egyik első munkájához, talán a legjelentősebbéhez: Az abszolút a történelemben. Filozófia és teológia Schelling késői filozófiájának történetében.”, amelyet 1965-ben a mainzi Matthias-Grünewald Kiadó adott ki, és a Herder kiadó 2010-ben, az összegyűjtött műveiben utánnyomta. 1986 óta ennek Jaca Book által az olasz nyelvű fordítása is rendelkezésre áll. Walter Kasper a tübingeni iskolához tartozik, amelynek, mint ebben a művében saját maga írja, „a Schellinggel és Hegellel való találkozásában a teológiának és az egész német katolicizmusnak a megújulása kezdődik” (5. oldal). Friedrich Schelling (1775-1854), akit Kasper bíboros magányos óriásnak nevezett, metafizikájának gnosztikus és panteisztikus jellegétől hiába próbálta magát a német teológia megszabadítani.

1854-ben Schlelling utolsó művében, „A kinyilatkoztatás filozófiájában” a dogmatikus kereszténységet a történelemmel állítja szembe. „Schelling a természet és a természetfeletti összefüggését nem statikus-metafizikus- időntúlinak, hanem dinamikusnak és történelminek fogja fel. A keresztény kinyilatkoztatás lényege éppen az, hogy történelem”, így Kasper (152. oldal).

Kasper számára is a kereszténység történelem vagy „gyakorlat”, mielőtt tanbeli. A leghíresebb művében – „Jézus a Krisztus”, 1974-ben jelent meg a Matthias-Grünewald Kiadónál – egy krisztológiát alakít ki egy olyan történelmi értelmezés alapján, amely a kinyilatkoztatásnak a német idealisták által képviselt filozófiájától függ.

Schelling trinitárius felfogása a szabelliánusoké és a modalistáké, az ariánusok elődeié. A három isteni személy csupán egy egyetlen személy- természet különböző megjelenési formáira (modi) csökken a világban. Krisztus nem közvetítő Isten és ember között, hanem az Isten történelmi megvalósítása a trinitárius folyamatban.

Schelling krisztológiájától Kasper egyháztanáig

Ez a krisztológia Kasper egyháztanának felel meg. Az egyház mindenekelőtt „lélek”, „a Lélek szentsége”, egy meghatározás, amely a német bíboros számára „kijavítja” XII. Piusz jogi meghatározását a Mystici Corporis-ban (Egyház, a Lélek helye, Herder Kiadó, Feiburg im Braisgau, 1976, olaszul La Chiesa luogo dello Spirito, Queriniana, Brescia, 1980, 91. oldal). A Szentlélek cselekvési területe nem egyezik a Katolikus Egyházzal, ahogy a hagyomány tanítja, hanem egy nagyobb ökumenikus valóságra terjed ki, „Krisztus Egyházára”, amelynek egy része a Katolikus Egyház.

A II. Vatikáni Zsinat határozata az ökumenizmusról sürgeti Kasper bíborost annak elismerésére, hogy Krisztus egyetlen egyháza nem korlátozódik a Katolikus Egyházra, hanem elkülönült egyházakra és egyházi közösségekre oszlik (Egyház, a Lélek helye olasz kiadásában, 94. oldal). Kasper szerint a Katolikus Egyház ott található, ahol nincs kiválogatott Evangélium, de minden kiterjed bennfoglaló módon időben és térben is (Katolikus Egyház. Lényeg, valóság, küldetés, Herder Kiadó, Freiburg im Breisgau, 2011, az olasz nyelvű kiadásban Chiesa cattolica- Essenza, realitá, missione, Queriniana, Brescia, 2012, 289. oldal).

Ferenc pápa és az egyház missziója, mint „kilépés önmagából”

Az Egyház küldetése az, hogy „kilépjen önmagából”, hogy egy olyan dimenziót visszanyerjen, amely azt valóban egyetemessé teszi. Eugenio Scalfari, aki bár teológiai dolgokban teljesen tudatlan, a nyugalomba vonult és az uralkodó pápa mellett, mint harmadik pápa viselkedik, ugyanezt az elképzelést tulajdonítja Ferenc pápának, hogy ez a missziós Egyház neki az, amely „kilép önmagából, és elébe megy a világnak”, és ezzel a kereszténységet megvalósítja a történelemben (La Republica, 2014. szeptember 21.).

Ezek a tézisek tükröződnek Kasper erkölcsteológiájában, amely szerint a Krisztussal való találkozás tapasztalata a törvényt feloldja, vagy jobban mondva: inkább a törvény az a valami, ami útban van, és amitől az embernek magát fel kell szabadítania, hogy Krisztus könyörületességével találkozzon. Schelling a panteista filozófiájában a rosszat az Istenbe helyezi. Kasper a rosszat a kereszt misztériumába helyezi, ahogy a hagyományos metafizika és természettörvény tagadását látja, ami ebből következik. „Schelling számára a negatív filozófiából a pozitív filozófiába való átmenet egyidejűleg a Törvény átmenete az Evangéliumba” (Az abszolút a történelemben, az olasz kiadás 178. oldala), ahogy a német bíboros írja, a Törvénynek az Evangéliumba való átmenetét a lelkipásztori gyakorlat elsőbbségében vagy az elvont tanban látja.

Kasper erkölcstana legalábbis hallgatólagosan antinomista

Ebből a szempontból Kasper bíboros erkölcstana, legalábbis hallgatólagosan antinomista. Az antinomizmus egy Luther által használt kifejezés baloldali ellenfele, Johann Agricola (1494-1566) ellen, de visszamegy az ókori és középkori eretnekségekig, hogy az Ószövetséget és annak törvényei visszautasítását megnevezze, amelyet, mint csak egy egyszerű kényszert lát, ellentmondásban az Újszövetséggel és ezzel az új kegyelmi renddel és szabadsággal. Általánosságban az antinomizmuson a természeti- és erkölcsi törvények elutasítása értendő, amelynek gyökere a természet fogalmának elutasításában van. A keresztény antinomisták számára nem létezik törvény, mert nem létezik egy objektív és egyetemes emberi természet. Ennek következménye a bűn fogalmának eltűnése, az abszolút erkölcsi rend tagadása és a szexuális forradalom az Egyházban.

Ebből a szempontból megértjük, miért ajánlja fel Kasper bíboros a 2012- ben a Herder Kiadónál megjelent, és 2013-ban a Querinianál olaszra fordított „Irgalmasság: az evangélium alapfogalma, a keresztény élet kulcsa” című könyvében az igazságosság és az irgalom között a hagyományos egyensúly megtörését, ahogy az utóbbit a hagyomány ellenében Isten főtulajdonságává emeli. Ahogy azonban Serafino Lanzetta atya az Immaculata Ferencesei-től e könyv kiváló elemzésében megjegyzi: „az igazságosság kiegészíti és tökéletesíti az irgalmat, de nem törli el; feltételezi azt, különben nem lenne létjogosultsága”. Az igazságosság és a törvény eltűnése a bűn fogalmát és a rossz titkát érthetetlenné teszi, kivéve, ha ezt újból egy teozófiai és gnosztikus előjellel belefoglalják.

Erasmus, Luther és… Kasper?

Ezt a tévedést megtaláljuk a lutheri sola misercordia alaptételben. Miután ő az értelem és természet közötti közvetítést eltörölte, egyetlen módja maradt Luthernak, hogy Istent elérje, mégpedig a fides fiducailis, a bizalomhit, amely bevezetése nem egy metafizikai alapban található, amelytől teljesen elszakadottnak kell lennie, hanem egy mély kétségbeesés érzelmében, amelynek tárgya az Isten „kegyelme”, nem pedig Isten által kinyilatkoztatott igazság.

Ez az elv, mint Silvana Seidel-Menchi „Erasmo in talia 1520-1580” című könyvében (Bollati Boringhieri, Turin, 1987) bebizonyította, amely egy német fordításban is megjelent (Erasmus, mint eretnek, Reformáció és Inkvizió a XVI. századi Olaszországban, E.J. Brill Kiadó, Leiden, 1992), a XVI.századbeli eretnek irodalomban alakult ki, többek között Rotterdami Erasmus „De immensa Dei misercordia” (1524) című traktátusának befolyása által, amely „a jóhiszemű emberek”-nek a menny kapuját megnyitotta (az olasz eredetiben 143-167. oldal). Az erasmusi és lutheri származású szektákban, amelyek a szélsőbaloldali protestáns reformációt alkotják, a Szentháromság-ellenes IV. századbeli ariánus, modalista, szabelliánus eretnekségek is újból felvirágoznak, amelyek a természet fogalmának tagadásán vagy félreértésén nyugszanak.

Az egyetlen lehetséges, bűnbánati út megtapasztalni Isten irgalmasságának ölelését, a bűn elutasítása, amelyben vagyunk, és egy isteni törvény elismerése, amelyet követni és szeretni kell. Ez a törvény az emberi természetben gyökerezik, és minden ember szívében „maga a Teremtő ujja” (Róm 2,14-15) által bele van írva. Ez alkotja minden cselekedetnek és az emberi események egészének, és ezzel a történelemnek a legfelsőbb megítélési szempontját.

A természet nem elvont fogalom. Az emberi természet az ember lényege, és így az ő személyiségét megelőzi. Az ember egy személy, átruházhatatlan jogok hordozója, mert lelke van. És lelke azért van, mert ellentétben minden más élőlénnyel, ésszel megáldott természete van. Nem az a természetes, ami az emberi ösztönből vagy kívánságból adódik, hanem az, ami az értelem szabályainak felel meg, amely az alapelveknek egy objektív és megváltozhatatlan szabályához igazítja magát. A természettörvény egy ésszerű és változtathatatlan törvény, megváltoztathatatlan, mert lelki, ez az emberi természet. Minden azonos természetű egyén ugyanúgy cselekszik, mert a természettörvény nem az egyik vagy a másik ember természetébe van beleírva, hanem az emberi természetbe magába, tartósan és szilárdan.

A természettörvény szociológiailag megalapozott elutasítása az

Instrumentus laboris-ban a püspöki szinóduson

Kasper bíboros nem hisz egy egyetemes és abszolút természettörvény létezésében, és az Instrumentus laboris-ban, a hivatalos vatikáni dokumentumban, melyet októberben készített elő a szinódus, a természettörvény ezen elutasítása szemmel láthatóan feltűnik, még ha inkább szociológiai, mint teológia előjellel mutatkozik is meg. „Manapság a „természetjog” fogalma a válaszok és a megjegyzések túlnyomó többségében, a különböző kulturális összefüggésekben, mint olyan, nagyon nehezen, ha nem teljesen érthetetlenül jelenik meg” (21. pont), olvasható, továbbá: „Manapság nem csak nyugaton, hanem egyre inkább a világ minden táján a tudományos kutatás egy komoly kihívást jelent a természet felfogása számára. Amikor az evolúció, a biológia és az idegtudomány a természetjog hagyományos fogalmával foglalkozik, arra a következtetésre jut, hogy az nem ’tudományos’.”(22. pont)

A természettörvény Kasper bíboros programja szerint az Evangélium szellemével ellentétes, amelynek értékeit „a mai embernek érhetően” kell közvetíteni. Ezért szükséges a házasság és a családi élet elképzelésében Isten Igéjére, mint egy kiváló eszközre, egyértelműen nagyobb súlyt fektetni. Erősebb utalást a Bibliai világra, annak nyelvét és elbeszélési formáját ajánlja. Ebben az összefüggésben érdemes kiemelni a javaslatát, a Biblia által sugalmazott teremtésrendről való elképzelés tematizálását és elmélyítését. Ebben egy lehetőség rejlik, a természettörvény értelmének egy létfontosságú módon a nyomára bukkanni.(…) Ezen kívül figyelmet javasol a fiatalok világára, amely mint közvetlen tárgyalófél ebben a témában feltételezhető. (30.szám)

Vito Mancuso és a tényleges hatások

Ennek az új erkölcsi felfogásnak az elkerülhetetlen következményéről, amiről a szinódusi atyáknak tárgyalniuk kell, Vito Mancuso a La Republica szeptember 18-ai számában ír: A természettörvény „egy teher, amit nehéz viselni”, ezért szükséges „a szexuális erkölcs dolgában egy alapvető megújulási irány”-t megcélozni, amely várhatóan „a következő szükséges nyitások”-hoz vezetne: „igen a fogamzásgátlásra, igen a házasság előtti szexuális kapcsolatra, igen a homoszexuális párok elismerésére”. Lehet-e tekintettel erre az erkölcstelenség felé vezető katasztrofális útitervre azon csodálkozni, ha öt bíboros a hagyományos erkölcs megvédésére egy könyvet jelentetett meg, és több bíboros, püspök és teológus ehhez az állásponthoz csatlakozott? Azok ellen, akik egy új hittanítást és lelkipásztorkodási szabályt akarnak, ahogy Pell bíboros írta, „egy leküzdhetetlen akadálya” emelkedik egy „szinte teljes egyetértésnek ebben a pontban, amelyről a katolikus történelem kétezer éve tanúskodik”. (Előszó Juan Pérez-Soba/Stephen Kampowski: A család igazi evangéliuma című műhöz, Media-Maria, 2014. – A német nyelvű kiadás címe már egy választ és egy kihívást fejez ki Kasper bíboros részére, aki a bíborosi konzisztóriumi beszédét a Herder Kiadónál „Az evangélium a családról” címmel jelentette meg.)

Reméljük, hogy a szembenállás valóban szabad és átlátható lesz anélkül, hogy felülről szabályokat kényszerítenének rá, amelyek a játékot meghamisítanák. Ami kockán forog, az nem csupán a véleménykülönbség, hanem az Egyház küldetésének a tisztázása. Azt is reméljük, hogy a hagyományhoz hű maradó főpapok nem hagyják magukat megfélemlíteni, és képesek maradnak türelemmel elviselni, mind a médiatámadásokat, mind az egyházi cenzúrát, még ha az igazságtalan vagy kemény is lenne. A legjobb dal továbbra is a mienké, írja Pell bíboros az előszavában, és Szent Athanasius a mi időnk példaképe marad azoknak, akik nem vonják ki magukat a jó harc alól az igazság megvédéséért.

Első megjelenés: Il Foglio, 2014. október 1. Fordítás: Giuseppe Nardi

3. AZ IDŐKÖZI JELENTÉS NÉHÁNY PONTJA

2014. október 13-án

Az október 13-ai időközi jelentés 17. pontja írja: Tekintettel a fokozatosság alapelvére az üdvösség tervében, felvetődik a kérdés, hogy a házastársaknak milyen lehetőségeik adódnak, akik házasságuk meghiúsulásában élnek, és hogyan lenne lehetséges nekik Krisztus segítségét nyújtani az egyházi hivatal révén. Ebben az összefüggésben jön a II. Vatikáni Zsinati tanításának egy jelentős magyarázati kulcsa, amely kimondja, hogy „Krisztus egyetlen Egyháza a Katolikus Egyházban áll fenn”, és mégis egyidejűleg elismeri, hogy „felépítésén kívül az üdvözítés és az igazság több eleme megtalálható, amelyek mint Krisztus Egyháznak saját adományai, a katolikus egységre kényszerítenek”.

18. pont. Ebben a szemszögben elsősorban az értéket és házasság természetében lakozó tartósságot kell megállapítani. Sokan megkérdezik maguktól, vajon a házasság szentségi bősége nem foglalja-e magában azt a lehetőséget, hogy a tökéletlen formákban pozitív elemeket találjunk, amelyek ezen a házassági valóságon kívül találhatók, de amelyek minden esetre ezekhez tartoznak. Az egyházi közösségek kegyelmeinek a tanítása, ahogyan a II. Vatikáni Zsinat megfogalmazta, megerősíti azt a lépcsőzetes jelleget és módot, ahogy a megkereszteltek a Mysterium Ecclesiae-ben részesülnek.

19. pont. A homoszexuális személyeknek vannak adottságai és értékei a keresztény közösségeknek felajánlani: Képesek vagyunk-e ezeket a személyeket szívesen látni azáltal, hogy számukra egy testvéri helyet biztosítunk a közösségünkben? Gyakran kívánnak egy egyházzal találkozni, amely egy szeretettel látó ház. Tudnak-e az egyházközösségeink ilyenek lenni, ezen személyek nemi beállítottságát elfogadni és helyesen felbecsülni, a családi és házassági katolikus tanítás megkérdőjelezése nélkül?

Forrás: Magyarok Nagyasszonya, A Szent X. Piusz Papi Testvérület hivatalos magyar kiadványa, 1. évfolyam, 2. szám, 2015. január / február