| 19. Az ördöggel szembeni óvatosságra nincs többé szükség? |
Magyarul: Az Egyház falakkal védte a hitet; de nekünk most hidakat kell építeni. Elmúltak a napok, amikor kizárták az ateistákat, a meg nem házasodottakat, szocialistákat…
Az isteni parancs által mozgatva, hogy hirdesse az evangéliumot, és kereszteljen meg minden nemzetet az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, az Anyaszentegyház nem sajnált semmilyen erőfeszítést, hogy minden akadályt legyőzve hirdesse a Jó Hírt, kivétel nélkül minden népnek. Még az apostoli idők óta, minden hittérítőnek (Jézus küldöttének) kötelessége, hogy együttesen alkalmazza a merészséget az óvatossággal úgy, hogy ne engedje magát megfertőzni – a saját gyengesége következtében – azok által, akik elutasítják a Megváltó egyetemleges hívását, a megtérésre.
Tulajdonképpen napjainkban az azonosságtudat elvesztésének a növekedése a katolikusok körében egyeseket olyan gondolkozáshoz vezet, hogy a hittérítő egyszerűen el kell ismerje a különböző vallásokat – közöttük a miénket, úgy mint egyet a többi között – anélkül, hogy különösebb gondot kellene fordítson, valaki saját vallásának vagy jó szokásainak megőrzésére.
Századokon át, Szent Péter utódai nem mulasztották el, hogy világos útmutatásokat adjanak arra, hogy miként kell egyesíteni az apostoli bátorságot a körültekintéssel. Különösen helyénvaló, újra behozni a tudatunkba ezeket a tanításokat, a nézetek tisztázásának szándékával – mert ezek megfelelő értéket adnak a hitnek, ami egyedül vezet minket az örök élet felé.
Ferenc: 
Az a keresztény, aki Krisztus Evangéliumát akarja hirdetni, a következő utat kell, hogy járja: meghallgatni mindenkit! De most kedvező idők vannak az Egyház életében: az utóbbi 50 vagy 60 év kedvező idő volt, mert én emlékszem, mikor kisfiú voltam, és ti hallhattátok a katolikus családokban, az én családomban: ‘Nem, mi nem mehetünk azok házába, mert ők nem templomban esküdtek, mert ők szocialisták, ateisták, eh!’ Olyan volt mint egy kizárás. Most – Hála Istennek – nem, senki nem mondja ezt többé, igaz? Nem mondják. Ez, a hit védelmezése volt, de falak által. Az Úr, saját maga részéről, hidakat épít. Először: Pálnak megvolt a hozzáállása, mert az Jézus hozzáállása volt. Másodszor: Pál tudatában van, hogy ő az Evangéliumot kell, hogy hirdesse, és nem a prozelitizmust.
A TANÍTÓHIVATAL TANÍTÁSA
|
Tartalomjegyzék Szentírás – Ha a jobb kezed vétkezik, vágd le és dobd el. – Jézus megparancsolta, hogy minden nemzetet tegyünk tanítványává, arra tanított, hogy igazodjunk a parancsaihoz. – Szent Pál apostol: távolítsd el a gonosz embert a közeledből. – Ha valaki nem ezzel a tanítással jön hozzád, ne fogadd. Joseph Ratzinger bíboros – A relativizmus diktatúrája – nekünk mindenképp más a célunk: Az Isten Fia VI.Pál pápa – Az az elhatározás, hogy barátként gyűljünk össze, nem vezethet az igazság felvizezéséhez. – A Keresztény vallás az egy igaz vallás – mi nem viszonyulhatunk kritika nélkül más vallási formák felé. – Az ateizmus alapvető állításai, teljesen hibásak, és egyezkedésre alkalmatlanok: mi ellen kell, hogy álljunk! – Az Egyház evangelizál, amikor mások megtérítésére törekszik. – Nyugtalanítóak az olyan kritériumok, amelyek ellentmondásban vannak a Szentírás ereje által megnyilatkozó Isten Igéjével. XIII. Leo pápa – Az Isten mindenek feletti Hatalmát elutasítani, a szabadság legnagyobb perverziója. XVI. Gergely pápa – Indifferentizmu: az az alapvető vélekedés, hogy az örök üdvösség elérhető, bármely vallás gyakorlása esetén. IX. Pius pápa – Mi egy megromlott atmoszférában élünk, és tudnunk kell megvédeni magunkat ettől. II. János Pál pápa – A nemzetek felé irányuló keresztény misszió a keresztény életforma normális következménye. |
|
Szentírás |
– Ha a jobb kezed vétkezik, vágd le és dobd el.
És ha a jobb kezed megbotránkoztat téged, vágd le azt és dobd el magadtól; mert jobb neked, hogy elvesszen egy a testrészeid közül, mint hogy az egész tested a gyehennára jusson. (Mt 5,30)
– Jézus megparancsolta, hogy minden nemzetet tegyünk tanítványává, arra tanított, hogy igazodjunk a parancsaihoz.
Jézus odament és azt mondta nekik: »Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön.19Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, 20és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!« (Mt 28, 18-20)
– Szent Pál apostol: távolítsd el a gonosz embert a közeledből.
Levelemben azt írtam nektek, hogy ne érintkezzetek a paráznákkal. 10Nem általában ennek a világnak paráznáival vagy kapzsijaival, rablóival vagy bálványimádóival; mert akkor ki kellene mennetek a világból. Valójában azt írtam nektek, hogy ne érintkezzetek azzal, akit testvérnek neveznek, de parázna vagy kapzsi, bálványimádó vagy átkozódó, részeges vagy rabló; az ilyennel még csak ne is étkezzetek együtt. Mert talán rám tartozik, hogy a kívül levők felett ítélkezem? Nem azok fölött ítélkeztek-e ti is, akik belül vannak? A kívül levőket pedig Isten fogja megítélni. Vessétek ki a gonoszt magatok közül! (Kor 5,9-13)
– Ha valaki nem ezzel a tanítással jön hozzád, ne fogadd.
Aki ezen túlmegy, és nem marad meg Krisztus tanításában, nem mondhatja magáénak az Istent. De aki kitart a tanításban, az Atyát is, a Fiút is magáénak mondhatja. 10Ha valaki nem ezzel a tanítással megy hozzátok, még csak ne is köszönjetek neki.11 Mert aki köszön neki, részes gonosz tetteiben. (2 Jn 1,9-11)
|
Joseph Ratzinger bíboros |
– A viszonylagosság diktatúrája – nekünk mindenképp más a célunk: Az Isten Fia
Ma az egyház hitvallása szerinti tiszta hitet gyakran fundamentalizmusnak kiáltják ki. A relativizmus, azaz amikor engedjük, hogy a doktrína akármilyen szele ide-oda sodorjon, az egyedüli helyes magatartásnak számít a mai idők elvárásainak vonalában. Kialakulóban van a relativizmus diktatúrája, ami semmit nem ismer el véglegesnek és egyedüli mércének az ego-t és a saját vágyat ismeri el… A „felnőtt” hit nem az, ami behódol a divatoknak, vagy az éppen legutolsó divat hullámvetésének. A felnőtt és érett hit az, amely a Krisztussal való barátságból fakad. (Joseph Ratzinger bíboros Homily at Pro Eligendo Romano Pontifice Mass, April 18, 2005)
|
VI. Pál pápa |
– Az az elhatározás, hogy testvérekként egyesüljünk, nem vezethet az igazság felhígításához.
Az egyháznak milyen mértékben kellene átalakítania magát azokhoz a történelmi és helyi adottságokhoz, amelyekben gyakorolnia kell a küldetését? Hogyan kerülje el a relativizmusnak a veszélyét, ami valótlanná tenné a saját dogmatikai és erkölcsi meggyőződéseit? És mégis hogyan illeszkedjen, hogyan közelítsen meg minden embert és üdvözülést hozzon mindennek, megfelelve Pál apostol példájának: mindenkinek mindene lettem, hogy egyeseket megmentsek? (1 Kor 9,22). […] De a veszély fennáll. Valóban a munkás az apostolkodásban állandó tűz alatt áll. A vágynak, hogy testvérekként egyesüljenek, nem szabad felhíguláshoz, a vallási igazságok megfogyatkozásához vezetnie. Apostolkodásunk semmiképpen sem egyezhet bele hitének és cselekedeteinek bármilyen kétértelmű kompromisszumába, sohasem jelentheti a megalkuvást, a keresztény önazonosság feladását, a nézetek összemosását minthogy gyakorlatilag és elméletileg azok határozzák meg és irányítják keresztény hitvallásunkat. Az úgynevezett irenizmus (hamis béketörekvés) és szinkretizmus alapjában véve nem más, mint az általunk hirdetni kívánt Isten igéje hatóerejével és tartalmával ellentétes szkepticizmus. Egyedül az fogja eredményesen betölteni apostoli hivatását, aki teljes hűséggel megtartja Krisztus tanítását. Ugyancsak egyedül az tudja magát megóvni az elharapózó tévelygések mételyétől, akinek teljesen a magatartásába ment át a keresztény tanítás, amit vall. (Paul VI. Encyclical Ecclesiam Suam, August 6, 1964)
– Az ateizmus alapvető állításai, teljesen hibásak, és egyezkedésre alkalmatlanok: mi ellen kell, hogy álljunk!
Mi szilárdan meg vagyunk arról győződve, hogy az ateizmus alapvetései teljesen hibásak és javíthatatlanok. […] Ezért mi teljes erőnkből ellen fogunk állni ennek a növekvő gonosznak, az igazság védelmezésének buzgóságától ösztönözve, a mi társadalmi kötelességünktől sugalmazva, hogy Krisztust, és az Ő tanítását hűségesen gyakoroljuk, lángoló, olthatatlan szeretettől hajtva, ami az emberiség jólétét teszi állandó aggodalmunk tárgyává. Mi ellen fogunk állni abban a legyőzhetetlen reményünkben, hogy a modern ember felismerheti azokat a vallásos eszméket, amelyeket a katolikus hit eléje állít, a civilizáció olyan formájának keresésétől hajtva, amely soha nem fogja őt megtéveszteni, hanem őt az emberi lélek természetes, és természetfeletti tökéletességégre fogja elvezetni. (Paul VI. Encyclical Ecclesiam Suam, August 6, 1964)
– Az Egyház evangelizál, amikor mások megtérítésére törekszik.
Evangelizálni: Az egyház számára ez a szó annyit jelent, hogy vigye el a Jó Hírt az emberiség minden csoportjához, és az evangélium benső erejével alakítsa át az embereket. Így valósul meg maga az új emberiség: „Lásd újrateremtek mindent”. ( Jel 21,5) Új emberiség természetesen csak akkor alakulhat ki, ha előbb maguk az egyes emberek újulnak meg, a keresztségben újjászületve és az evangélium szerinti életben. Az evangelizáció célja, hogy létrehozza ezt a benső átalakulást. Azt is lehetne tehát mondani, hogy akkor beszélünk evangelizációról, amikor az egyház magának az általa hirdetett üzenetnek az isteni erejével megtéríteni igyekszik az egyes embereket és az emberi közösségeket; és megújítani törekszik mindent, ami az emberhez tartozik: munkáját, életét, közvetlen környezetét. (VI. Pál pápa: EVANGELII NUNTIANDI 18.p.)
– Nyugtalanítóak az olyan kritériumok, amelyek ellentmondásban vannak a Szentírás ereje által megnyilatkozó Isten Igéjével.
Az emberiség minden területét meg akarjuk újítani. Ezzel nemcsak azt mondjuk, hogy az egyház az evangéliumot egyre újabb földrajzi területeken akarja hirdetni vagy újabb néptömegeket akar elérni, hanem az evangélium erejével el akarja érni, mintegy fel akarja forgatni az emberek általános értékítéletét, érdeklődési körét, gondolkodásmódját, eszméiket és eszményeiket, amennyiben ellentétben állnak Isten szavával és üdvözítő tervével. (VI. Pál pápa: EVANGELII NUNTIANDI 19.p.)
|
XIII. Leo pápa |
– Az Isten mindenek feletti Hatalmát elutasítani, a szabadság legnagyobb perverziója.
A végtelen Isten uralmát teljesen visszautasítani s az engedelmességet a nyilvános, vagy a magán- és családi ügyekben neki határozottan megtagadni – a szabadság legnagyobb romlottsága s következőleg a liberalizmus leggonoszabb faja, s erre kell vonatoztatni mindazt, amit eddig a liberalizmus ellen mondottunk. (XIII. Leo Libertas praestantissimum 37.p.)
|
XVI. Gergely pápa |
– Indifferentizmus: az az alapvető vélekedés, hogy az örök üdvösség elérhető, bármely vallás gyakorlása esetén.
Most a gonoszságoknak ama bőséges forrásáról szólunk, melytől az Egyház ma sajnálatos módon oly sokat szenved. A közömbösségre, az indifferentizmusra gondolunk, arra a ferde nézetre, amely mindenfelé elvetette a gonosznak ama ravasz cselét, hogy az örök üdvösségre bármelyik tetszés szerinti vallással el lehet jutni, ha csak az erkölcsi életet jóravalóan és tisztességes módon rendezzük be. […] E kártékony közömbösség forrásából ered az az ostoba és téves vélemény – vagy még inkább: őrült eszme –, hogy mindenki számára meg kell hirdetni és ki kell harcolni a lelkiismeret szabadságát. (XVI. Gergely MIRARI VOS ARBITRAMUR, II,1.p.)
|
IX. Pius pápa |
– Mi egy megromlott atmoszférában élünk, és tudnunk kell megvédeni magunkat ettől.
A megtévesztésnek és a rendetlenségnek mostani idejében, nem szokatlan látni katolikusokat, keresztényeket – még évszázados klérussal és kolostorokkal sem – akiknek állandóan van az ajkukon egy szavuk a beilleszkedéshez, az egyezkedéshez és tárgyaláshoz. Rendben! Én nem habozok kijelenteni: ezek az emberek tévednek, és nem tartom őket az Egyház legkisebb ellenségeinek. Mi egy korrupt és kárhozatos légkörben élünk, és tudnunk kell, hogy miként tudjuk megőrizni magunkat ettől. Ne engedjük meg magunknak, hogy hamis tantételek fertőzzenek meg, amelyek mindent elveszítenek annak az ürügye alatt, hogy mindent meg fognak menteni. (Pius IX. Speech in the Church of Aracoeli, September 17, 1861)
|
II. János Pál pápa |
– A nemzetek felé irányuló keresztény misszió a keresztény életforma normális következménye.
Az Apostolok Cselekedetei azt mutatja, hogy a pogány missziók megindulása az Egyházban – noha léteztek állandó misszionáriusok, akik sajátos hivatásként végezték ezt a munkát – valójában a keresztény élet magától értetődő gyümölcse volt, minden egyes hívő gondját képezte, az élet tanúságtétele révén, és amikor erre mód nyílott, az Örömhír hirdetésével. (II. János Pál REDEMPTORIS MISSIO 27.p.)