| 9. Nem beszélnék abszolút igazságról – az igazság kapcsolat |
Forrás: I would not speak about ‘absolute’ truths – truth is a relationship
Én nem beszélnék abszolút igazságról – az igazság viszony
‘Az igazság megváltoztathatatlan. Támadhatja a rosszindulat, a tudatlanság eltérítheti, de végül van igazság.’ Churchill jól fejezte ki ezekkel a szavakkal az igazság állandóságát és rugalmasságát amelyet gyakran lebecsülünk napjainkban, amikor az arcátlan relativizmus, szubjektivizmus és az értékek megváltoztatása oly gyakran eltérítik az emberiséget attól, aki az Út, az Igazság és az Élet. A mi megtévesztett generációnk kérdez, mint Pilátus: ‘Mi az igazság?’ (Jn 18:38). Az idők jele az, hogy Péter utódja nem óhajt beszélni egy abszolút igazságról?
FERENC:
Másodszor, ön azt kérdezi tőlem, hogy hibás, vagy bűnös-e a gondolkozásnak azt az útját követni, amely fenntartja, hogy nincs abszolútum, következésképpen abszolút igazság sincs, csak egy sor viszonylagos és szubjektív igazság létezik. Azzal kezdeném, hogy nem beszélnék ‘abszolút’-ról, még a hívők felé sem, abban az értelemben, ahogy az abszolút olyan valami, ami reményvesztetten el van választva minden kapcsolattól. Az igazság, a keresztény hit szerint, az Isten szeretete felénk, Jézus Krisztusban. Ennélfogva az Igazság egy viszony. Ahogy mindegyikünk felfogja az igazat, és belülről fejezi ki, mondhatnánk, az egyén körülményeinek, kulturális és életállapotának megfelelően. Ez nem jelenti azt, hogy az igazság változtatható, szubjektív, hanem épp ellenkezőleg. Azt jelenti, hogy hozzánk úgy jön le, mindig, és csakis, mint egy út és élet. Nem maga Jézus mondta: ‘Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet’? (Letter to Eugenio Scalfari, September 11, 2013)
A TANÍTÓHIVATAL TANÍTÁSA
|
Tartalomjegyzék Trienti Zsinat Katekizmusa – Ha csak egy Isten van, akkor csak egy abszolút létező van. XVI. Gergely pápa – Csak egy hit van, az üdvösség nem szerezhető meg akárhol. II. Vatikáni Zsinat – Csak egy igaz Isten van, tehát csak egy igazság. II. János Pál pápa – A tanbéli relativizmus súlyos következményei – terjednek az eretnekségek. – Az abszolút igazság létezésének tagadásából származó erkölcsi következmények. Hittani Kongregáció – Senki nem kerülheti el, hogy hangsúlyt helyezzen a keresztény igazság abszolút jellegére. XVI. Benedek pápa – A szeretet, a karitász az abszolút igazságból származik |
|
Trienti Zsinat Katekizmusa |
– Ha csak egy Isten van, akkor csak egy abszolút létező van.
A mondottak szerint szükséges azt is vallani, hogy csak egy az Isten s nem több. Miután ugyanis Istennek legfőbb jóságot és tökéletességet tulajdonítunk, lehetetlen, hogy ami legtöbb és legtökéletesebb, többekben meglegyen. Mert ha valakiben a legfelsőbből valami hiányzik, azonnal tökéletlen, azért az isteni természet sem illeti őt meg. Ezt pedig a szentírásnak sok helye bizonyítja, mert írva vagyon :,,Halljad Izrael a mi Urunk Istenünk egyetlen Úr” (Mtörv 6,4); továbbá az Úr parancsa :„Idegen Isteneid ne legyenek énelőttem” (Kiv 20,3) ; aztán int a látnok által ,,Én vagyok az első, és én vagyok az utolsó, rajtam kívül nincs Isten. „.(Iz 44,6) Az apostol is nyilván bizonyítja: ,,Egy az Isten, egy a hit, egy a keresztség”.( Ef 4,5)
XVI. Gergely pápa
– Csak egy hit van, az üdvösség nem szerezhető meg akárhol.
Most a gonoszságoknak ama bőséges forrásáról szólunk, melytől az Egyház ma sajnálatos módon oly sokat szenved. A közömbösségre, az indifferentizmusra gondolunk, arra a ferde nézetre, amely mindenfelé elvetette a gonosznak ama ravasz cselét, hogy az örök üdvösségre bármelyik tetszés szerinti vallással el lehet jutni, ha csak az erkölcsi életet jóravalóan és tisztességes módon rendezzük be. Ti azonban könnyűszerrel távol tarthatjátok a népektől – akiket gondotokra bíztak – egy ilyen világos és egyértelmű kérdésben ezt a felettébb kártékony tévhitet. Hiszen az apostol is tanítja, hogy csak egy Isten, egy hit, egy keresztség van (Ef 4,5). Azoknak, akik azt állítják, hogy minden egyes hitvallás egyaránt megnyitja az utat az üdvözülés kapujához, vissza kell rettenniük és fontolóra kell venniük a Megváltó igéi szerint, hogy Krisztus ellen van az, aki nincs Krisztussal, hogy – aki nem Krisztussal győjt – veszedelmesen szétszórja azt, amit gyűjtenie kellene (Lk 11,23), s hogy minden kétségen kívül örökre elveszett az, aki nem a katolikus hithez ragaszkodik, és aki e hitet nem tartja meg épségben és sértetlenül (Szent Atanáz hitvallása). Hallgassunk Jeromosra, aki, midőn az Egyház a hitszakadás által három részre oszlott, mindenkihez rendíthetetlen határozottsággal és fáradhatatlanul így szólt: „Aki Péter trónjával van szövetségben, az az én emberem.” (Szent Jeromos levelei, 57) De hamisan vallana az, aki így szólna: én is vízben születtem újjá. Az ő számára Szent Ágoston szavát idézzük, mint a legmegfelelőbbet: „Ugyanaz a külseje annak a venyigének is, amit lemetszettek a szőlőtőről: de mit használ neki a külső, ha nem a gyökérből él?”(XVI. Gergely Mirari Vos enciklikája 2.p.)
|
II. Vatikáni Zsinat |
– Csak egy igaz Isten van, tehát csak egy igazság.
A római, szent, katolikus, apostoli Egyház hiszi és vallja, hogy egy igaz és élő Isten van, aki mennynek és földnek teremtője és ura, mindenható, örökkévaló, mérhetetlen, fölfoghatatlan, értelemre és akaratra és minden tökéletességre nézve végtelen; akit, minthogy egyes egyedül való, egészen egyszerű és változhatatlan szellemi szubsztancia, a világtól tárgyilag és lényegileg különbözőnek, önmagában és önmaga által legboldogabbnak kell mondanunk; és ő mindenek fölött, ami csak kívüle van és elgondolható, kimondhatatlanul fölséges.(1 – 4 Kánon.) (Denzinger-Hünermann 3001.)
|
II. János Pál pápa |
-A tanbéli relativizmusnak súlyos következményei – terjednek az eretnekségek.
Fontos lenne reálisan elismerni, fájóan mély érzésekkel, hogy a keresztények egy része elveszettnek, megtévesztettnek, összezavarodottnak, és még kiábrándultnak is érzi magát; a kinyilatkoztatott, és következetesen tanított igazságokkal ütköző eszmék lettek széles körben terjesztve; a hitigazságok, és az erkölcs területén, valóságos eretnekségek lettek terjesztve úgy, hogy azok kételyeket, téveszméket és lázadásokat keltettek, és még a liturgiát is manipulálták. Elmerülve az intellektuális és erkölcsi ‘relativizmusban’ és következésképpen az engedékenységben, a keresztények kísértésnek vannak kitéve az ateizmus, az agnoszticizmus, a bizonytalan morális illuminizmus, és szociológiai kereszténység felé, ahol nincsenek határozott tanok és tárgyilagos erkölcs. (John Paul II. Address to the First National Conference on ‘Popular Missions during the 80s’, February 6, 1981)
– Az abszolút igazság létezésének tagadásából származó erkölcsi következmények.
Néhány moralista, mivel az erkölcsi életet meg akarta tartani keresztény keretek között,[37] a katolikus tanítással ellenkező módon különbséget tett egy emberi eredetű és csak világi értékű etikai rend és egy üdvrend között, melyben csak néhány, az Istennel és a felebaráttal kapcsolatos belső szándéknak és erénynek volna jelentősége. Következésképpen tagadják az isteni kinyilatkoztatásban a meghatározott erkölcsi tartalmat, mely egyetemesen és állandóan érvényes. Isten szava szerintük csak buzdításokat tartalmaz, általános pedagógiai jó tanácsokat, melyeket aztán egyedül az autonóm emberi értelemnek kell megtöltenie „objektív”, a konkrét történelmi körülményeknek megfelelő normatív tartalommal. Ez az autonómiaszemlélet természetesen tagadja az Egyház és Tanítóhivatala illetékességét az ún. „emberi javak” területéhez tartozó erkölcsi normák esetében: ezek ugyanis szerinte nem tartoznak a kinyilatkoztatáshoz, s nincs is jelentőségük a lélek üdvössége szempontjából.
Ki nem látja, hogy az emberi értelem autonómiájának ilyen értelmezése a katolikus tanítással össze nem egyeztethető tételeket hoz magával?( VERITATIS SPLENDOR II. János Pál pápa enciklikája II/I. 37.)
|
Hittani Kongregáció |
– Senki nem kerülheti el, hogy hangsúlyt helyezzen a keresztény igazság abszolút jellegére.
Az Egyház folyamatos missziós igehirdetését napjainkban relativista elméletek veszélyeztetik, melyek nemcsak de facto, hanem de iure (elvileg) is igazolni akarják a vallási pluralizmust. […] Ilyen előzményekből kiindulva – melyek olykor tételszerűen, máskor hipotézisszerűen különféle színezetekben jelentkeznek – kidolgoztak néhány olyan teológiai tételt, melyekben a keresztény kinyilatkoztatás, Jézus Krisztus és az Egyház misztériuma elveszíti abszolút igazság jellegét és egyetemesen üdvözítő voltát, vagy legalábbis a kétkedés és a bizonytalanság árnyéka borul rájuk. […] Nemritkán javasolják, hogy kerülni kell a teológiában az olyan kifejezéseket, mint „egyetlenség”, „egyetemesség”, „abszolút”, mert ezek használata eltúlozva hangsúlyozza Jézus Krisztus üdvöt hozó eseményének jelentőségét és értékét a többi vallással szemben. Valójában azonban e kifejezések egyszerűen a kinyilatkoztatott igazsághoz való hűséget fejezik ki, mert a hit forrásaiból származnak. A hívők közössége ugyanis kezdettől fogva fölismerte Jézus üdvrendi jelentőségét, mely szerint egyedül neki – Isten emberré lett, megfeszített és föltámadott Fiának – az Atyától kapott küldetéssel és a Szentlélek erejében a célja, hogy átadja ajándékul a kinyilatkoztatást (vö. Mt 11,27) és az isteni életet (vö. Jn 1,12; 5,25-26; 17,2) az egész emberiségnek és minden egyes embernek. (A Hittani Kongregáció DOMINUS IESUS nyilatkozata 4.p..)
Ebben az értelemben állítható, és állítani kell, hogy Jézus Krisztusnak egyedülálló és páratlan, csak rá jellemző, kizárólagos, egyetemes, feltétlen jelentősége és értéke van az emberi nem és az emberiség története számára. Jézus ugyanis Isten minden ember üdvösségéért emberré lett Igéje. Erre hivatkozva tanítja a II. Vatikáni Zsinat: „Isten Igéje ugyanis, aki által minden teremtetett, megtestesült, hogy mint tökéletes ember mindenkit üdvözítsen és összefoglalja a mindenséget. Az Úr az emberi történelem célja, az a pont, amelyre a történelem és a civilizáció vágyai irányulnak, ő az emberi nem középpontja, minden szív öröme és kívánságainak beteljesedése. Ő az, akit az Atya föltámasztott a halálból, megdicsőített és jobbjára ültetett, hogy élők és holtak bírája legyen.”
Megjegyzés: II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes konstitúció 45. p. Nagyon jól kifejezi Szent Ireneusz Krisztus szükségszerű és abszolút egyedülvalóságát és egyetemességét az emberi történelemben, amikor Jézusnak mint az elsőszülöttnek kiválóságát szemléli: „Az égben az Atya gondolatának elsőszülötteként a tökéletes Ige személyesen kormányoz mindent és adja mindennek a törvényt; a Földön mint a Szűz elsőszülöttje igaz és szent ember, Isten Szolgája, Isten kedveltje, tökéletes mindenben; végül kimentve az alvilágból mindazokat, akik követik Őt, mint a halottak elsőszülöttje feje és forrása az isteni életnek.” (A Hittani Kongregáció DOMINUS IESUS nyilatkozata)
„Krisztusnak éppen ez az egyedülálló mivolta az, ami abszolút és egyetemes jelentőséget ad neki, ezáltal – bár maga is része a történelemnek, mégis – Ő maga a történelem középpontja és célja. „Én vagyok az alfa és az omega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.” (Jel 22,13)
|
XVI. Benedek pápa |
– A szeretet, a karitász az abszolút igazságból származik.
A szeretet (caritas) az a rendkívüli erő, amely arra ösztönzi az embereket, hogy bátran és nagylelkűen elkötelezzék magukat az igazságosság és a béke iránt. Olyan erő ez, amely Istentől, az örök Szeretettől és az abszolút Igazságtól ered. (XVI. BENEDEK PÁPA CARITAS IN VERITATE KEZDETŰ ENCIKLIKÁJA 1. p.)