4. Mindenkinek joga van a szentségek vételéhez?

1415.pontja: Aki Krisztust az eucharisztikus kommunióban magához akarja venni, annak a kegyelem állapotában kell lennie. Ha valaki tudatában van annak, hogy halálos bűnt követett el, nem járulhat az Eucharisztiához, amíg föloldozást nem kapott a bűnbánat szentségében. (Vö. CIC 916 k.; DS 1646-1647; Ecclesia de Eucharistia 36. p.; Eucharisticum mysterium instrukció 35. p.) Egyházunk szokása nyilvánvalóvá teszi annak a vizsgálatnak a szükségességét, hogy halálos bűn tudatában senkinek ( még ha magában elég tökéletes bánatot is érez) előzetes szentségi gyónás nélkül a legméltóságosabb Oltáriszentséghez járulni nem szabad. Ezt minden kereszténynek, még maguknak a papoknak is, akiknek kötelessége a misézés, e szent zsinat egyszer s mindenkorra megtartani parancsolja, csak ne hiányozzék a gyóntató pap elérésének lehetősége. De ha szükség sürget, és a pap előzetes gyónás nélkül misézett, akkor szentgyónását mielőbb pótolja (Denzinger-Hünermann 1647. Council of Trent, Session XIII, October 11, 1551)

– ,,Senkit sem szabad visszatartani az áldozástól, ha a kegyelem állapotában van, és jó szándékkal közeledik a szent asztalhoz.”

A gyakori és mindennapi szentáldozás… az összes, bármilyen rendű és állapotú krisztushívőknek elérhető legyen úgy, hogy senkit, aki a kegyelem állapotában van, és helyes és jámbor szándékkal járul a szent asztalhoz, attól visszatartani nem lehet. (Denzinger-Hünermann 3379. Pius X, From the Decree of the Congregation of the Holy Council December 16, 1905)

–  soha ne vétkezzünk annak érdekében, hogy magunkhoz vehessük az az Eucharisztiát.

Bár a legnagyobb mértékben üdvös, hogy akik a gyakori és a mindennapi áldozással élnek, azoknak ne legyenek bocsánatos bűneik, legalábbis teljes megfontoltsággal, és ne legyenek azokra maguk érzelmileg ráhangolva, mindazonáltal elégséges, hogy ne legyenek halálos bűneik, azzal az elhatározással, hogy a jövőben sohasem fognak vétkezni. … (Denzinger-Hünermann 3381. Pius X, From the Decree of the Congregation of the Holy Council December 16, 1905)

A bérmálás fölvételéhez szükséges a kegyelem állapota. A gyónáshoz kell folyamodni, hogy a Szentlélek ajándékának fogadására a lélek megtisztuljon. Ezenkívül buzgó imádsággal kell készülni arra, hogy a Szentlélek erejét és kegyelmeit belső készséggel fogadják. (KEK 1310)

Hogy meg tudjunk felelni ennek a meghívásnak, erre a nagy és szent pillanatra elő kell készülnünk. Szent Pál apostol lelkiismeretvizsgálatra buzdít: „Ezért, aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, és csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza” (1Kor 11,27–29). Annak, aki súlyos bűn tudatában van, meg kell gyónnia, mielőtt a szentáldozáshoz járul.(KEK 1385)

A reformációból született és a katolikus Egyháztól különvált egyházi közösségek „nem őrizték meg sértetlenül — főleg az ordo szentségének hiánya miatt — az eucharisztikus misztérium eredeti és teljes lényegét”.  Ezért a katolikus Egyház számára az intercommunio ezekkel a közösségekkel nem lehetséges(KEK 1400)

842. kán. — 1. §. Aki a keresztséget nem vette fel, nem bocsátható érvényesen a többi
szentségekhez
843. kán -2. §. A lelkipásztorok és a többi krisztushívők egyházi feladatuknak megfelelően kötelesek
gondoskodni arról, hogy azokat, akik a szentségeket kérik, az evangélium kellő hirdetésével
és hitoktatással készítsék fel azok felvételére, az illetékes hatóságtól kiadott szabályok
figyelembevételével.
844. kán. — 1. §. A katolikus szentségkiszolgáltatók a szentségeket csakis katolikus
krisztushívőknek szolgáltathatják ki megengedetten, s ugyanígy a katolikusok csakis katolikus kiszolgáltatóktól vehetik fel megengedetten a szentségeket

Az Eucharisztia titkának lényegéből következik, hogy mint Krisztus keresztáldozatának vér nélküli megújítása az üdvösség és a kiengesztelődés forrása. Mégis emlékezetünkbe kell idézni, hogy az Egyház e szentség hitétől vezetve azt tanítja, hogy senki nem veheti magához az Eucharisztiát, aki súlyos bűnének tudatában van, mielőtt Istentől bocsánatot nyerne. Így olvashatjuk ezt VI. Pál pápa Eucharisticum misterium kezdetű instrukciójában, mely megerősíti a trienti zsinat tanítását: „Az Eucharisztiát úgy kell a híveknek megmutatni, mint ellenszert, mely a mindennapi bűnöktől megtisztít, a súlyos bűnök ellen pedig megvéd minket.” Mutassuk meg nekik, mit jelent a mise bűnbánati liturgiája. Aki áldozni akar,gondoljon arra a parancsra, hogy mindenkinek meg kell vizsgálnia önmagát. Az Egyház gyakorlata mutatja, hogy szükséges az ilyen vizsgálat, nehogy valaki, aki tudatában van súlyos bűnének, szentáldozáshoz járuljon a bűnbánat szentségének felvétele nélkül, még ha fel is indította a tökéletes bánatot. (Reconciliatio et poenitentia II. János Pál pápa apostoli buzdítása 1984 december 2. 27. pontja)

Napjainkban számos országban sok katolikus él, akik miután a polgári törvények szerint váláshoz folyamodnak, új polgári házasságot kötnek. Az Egyház Jézus Krisztus szava (“Aki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör.” [Mk 10,11–12]) iránti hűsége miatt vallja, hogy nem ismerheti el ezt az új együttélést érvényesnek, ha az első házasság érvényes volt. Amennyiben elvált házasok polgárilag újraházasodtak, olyan helyzetbe kerültek, amely objektív módon áthágja Isten törvényét. Éppen ezért amíg e helyzet fönnáll, nem áldozhatnak. Ugyanezen oknál fogva bizonyos egyházi feladatokat sem vállalhatnak. A szentgyónásban történő kiengesztelődés csak azokat illeti, akik bánják, hogy a Krisztushoz való hűség és szövetség jelét megtörték, és kötelezik magukat, hogy teljes önmegtartóztatásban élnek.
Ennek a normának egyáltalán nincs büntető vagy bármiképpen diszkriminációs jellege az újraházasodott elváltakkal szemben; inkább olyan objektív helyzetet fejez ki, amely saját magától teszi lehetetlenné a szentáldozáshoz való járulást: „Az illetők tényleges helyzetük miatt nem bocsáthatók oda, mivel életállapotuk és -helyzetük objektív módon ellene mond annak a Krisztus és az Egyház közötti szeretetegységnek, amelyet az Eucharisztia jelez és megvalósít. Ezenkívül van egy sajátos lelkipásztori motívum is: ha ezek az emberek az Eucharisztiához járulhatnának, a hívek tévedésbe esnének, és zavarba jönnének az Egyháznak a házasság felbonthatatlanságára vonatkozó tanítását illetően.” (Familiaris consortio 84)