Az új “embercsinálta” egyház (nagyon kifejező az eredeti német cím: „Menschenmachwerkskirche”)

Minden alkalommal, amikor Anna Katalin Emmerich írásait nézzük, új nyomokat fedezünk fel az egyház korunkbeli állapotáról. Korábban már sokszor közölték a figyelmeztetéseit a Szent Péter-templom lerombolásáról, amelyet előkelő egyenruhás férfiak hajtottak végre, csillagokkal a ruhájukon és vakolókanállal a kezükben. Senki sem írta le pontosabban a szabadkőművesek titkos pusztító munkáját, mint ez a német misztikus. Látta, hogy a “szektások” és “renegátok” nagy számban segítik a szabadkőműveseket. A szabadkőművesekről találóan mondta: “…akik azonban nem maguk dolgoztak, hanem csak a vakolókanállal jelölték meg a falakon a helyeket, hogy hol és hogyan kell szétrombolni”. Megdöbbenésére “katolikus papok is jelen voltak”. Anna Katalin Emmerich látomásainak és kinyilatkoztatásainak egyik legrégebbi kiadásában, amelyet 1877-ben Carl B. A. Warnefried adott ki Regensburgban, egy “újonnan épített templom építéséről is olvashatunk jövendölést a gonosz szellemek közreműködésével”: A látnoknőnek nemcsak a római Szent Péter-templom lebontásáról voltak látomásai…, hanem egy vele szemben álló illuzórikus templom építéséről is, amelyről szeptember 12-én a zarándoknak elmondta: “Egy furcsa, kifordított templomot láttam épülni….. Az építkezés során nem angyalokat láttam, hanem a legszörnyűbb fajtáit a különböző szellemeknek…. Mindenféle dolgot becipeltek a boltozatba, és onnan szellemi köpenybe öltözött emberek sok mindent felhoztak. Ebbe az egyházba semmi sem felülről jött, minden a földről és a sötétségből jött, amit a bolygószellemek ültettek bele. Úgy tűnt, hogy csak a víznek (a keresztvíznek) van megszentelő ereje. Különösen azt láttam, hogy mérhetetlenül sok hangszert hoztak ebbe a templomba…, minden sötét volt, kifordított, élet nélküli; puszta elkülönülés és szétesés.” Nem sokkal később azt állítja, hogy a sok “eszköz” mind arra szolgált, hogy Krisztus igaz Egyháza ellen dolgozzanak: “Láttam a kis kabátos embereket (papokat) is, akik fát hoztak, a lépcső előtt… tüzet gyújtottak, fújtak, fújtak és dolgoztak; de szörnyű füst és gőz volt… Mások kis kürtöket fújtak és azt kiabálták, hogy már nem bírja a szemük. Mégis minden a földön maradt, és a földbe ment: minden halott volt, és emberi csinálmány.  Ez egy meglehetősen újmódi, ember alkotta egyház, mint az új, nem katolikus egyház Rómában, amely szintén ilyen.”

1820 november 12-én így folytatta beszámolóját: “Sötét, hideg vidéken keresztül utaztam, és megérkeztem a nagyvárosba. Ott újra láttam a nagy, furcsa templomépületet, egyáltalán semmi szentet nem látok benne, de számtalan szellem… vele foglalatoskodik… Láttam egy felemelkedést és egy leereszkedést, sok gonosz szellem sugarakat küldött a bolygókról a dolgozó építőkre. Minden sikerült az emberi elmének… Minden, ami szükséges vagy hasznos volt ennek az egyháznak az építéséhez, ami inspirálja és összehozza az embereket, a tanításokat és a véleményeket. Az egész képben volt valami önző, biztos, vad; minden sikerült, ahogyan azt nekem a képek sokasága mutatta.”

1820- október 22-én látomása volt a pápa megdöntésére törekvő titkos szekták munkájáról. Látta, hogy Németországban hogyan alakult ki a világi (szellemű) sok tudással rendelkező papok és a felvilágosult protestánsok között a vágy, a terv az összes vallás egyesítésére, a pápai hatalom eltörlésére, több főnök felállítására, sok költség megtakarítására és a papság csökkentésére. Ennek a tervnek még Rómában is voltak pártfogói a prelátusok között.”

A modernisták új egyháza: 1823 áprilisában az ágostonos nővér visszatér az “új egyházhoz”: “Nagy, csodálandó, nagy templomot építettek; benne mindenkinek – protestánsnak, katolikusnak, szektásoknak – mindennek egynek kellett lennie és egyenlő jogokkal rendelkeznie. A szentségtelenség egy igazi közösségének és egy pásztornak és egy nyájnak kellett volna lennie. Lesz egy úgynevezett pápa is, de neki nem lesz semmije, csak fizetést kap. Erre a célra már sok mindent előkészítettek, és sok minden készen állt. Az oltár helyén azonban minden kietlen és kísérteties volt. Az új templomnak ilyennek kellett volna lennie; ezért megfertőzték a régi templom házát. De Isten másképp akarta…”

A római egyház megújulása előtt Anna Katalin a hamis próféták munkáját is látta, akiknek többsége nő volt: “Láttam talán száz nőt is elragadtatásban, és velük együtt férfiak ültek, akik prófétálásra magnetizálták őket. Borzadtam tőlük…” Ez a látomás megfelel mai tapasztalatainknak is. Csak sok hívő nem tartja lehetségesnek, hogy ezek sátáni próféták, mert eksztázisban vannak. Erre azonban Barat Szent Magdolna Zsófia azt mondta a lengyel misztikus Fulla Horaknak: “A stigmák egyedül Istentől származnak. A gonosz szellem nem okozhat stigmákat. Időnként extázist tud hozni, de soha nem stigmákat.”

A német katolikus egyház baljós szerepe is kinyilatkoztatásra került Anna Katalin számára: “El akarják venni a pásztor saját legelőjét! Olyasvalakit akarnak beterelni, aki mindent átad az ellenségnek! Ó, ti német gazemberek! Várjatok! Nem fog sikerülni! A pásztor a sziklán áll. Ti papok, ti nem mozdultok. Alszotok, és a juhakol minden sarkon ég! Bárcsak imádkoztatok volna egy Miatyánkot! Nem csináltok semmit! Ó, hogy fogtok sírni emiatt! Egész éjjel azt kellett néznem, ahogy az ellenség rángatja és gyalázz az Úr Jézust a Golgotán. Annyi árulót látok! Nem bírják elviselni, ha azt mondják nekik, hogy a dolgok rosszul állnak. Nekik bármi megteszi, csak hogy boldoguljanak a világgal!”

A német püspökök (Dyba érsek kivételével) hozzáállását semmilyen kommentár nem jellemezhetné jobban. A német nyelvű püspökök és teológusok 1998. május eleji mainzi találkozóján zárt ajtók mögött úgy döntöttek, hogy nem engedelmeskednek a pápának, és továbbra is kiadják a meg nem született gyermekek megölésére vonatkozó engedélyt. A kinevezett bizottság egy bohózat, amit Dyba érsek nyilvánosan is elmondott. De ennek a “szentségtelenek közösségének” vége közeleg, és erről így beszél Anna Katalin: “A kicsivé vált templom fölött egy dicsőséges asszonyt láttam, égszínkék köpenybe öltözve, fején csillagkoronával. Tőle indult el a világosság (Mt 5,14), és egyre mélyebbre hatolt a homályos sötétségbe. Ahová ez a fény behatolt, ott minden újjá és virágzóvá vált… új, szigorú pápát láttam… és a fekete szakadék egyre szűkebb lett. Végül láttam még három további sokaságot vagy egyházat (felekezetet) egyesülni a világossággal. Jó, megvilágosodott emberek voltak velük, és beléptek a templomba. Most minden új volt. A vizek újra megteltek, és minden zöld és virágzó lett. Láttam, hogy templomok és kolostorok épülnek.”

 

A végidők királynője

Láttam a Szent Pétert (a fordító mejegyzése: itt nyilvánvalóan az egész katolikus egyházat jelképező Szent Péter székesegyházról van szó, de megtartottuk az eredeti német szóhasználatot)

Emberek óriási tömegeit láttam, akik a Szent Péter-templom lebontásával voltak elfoglalva. De láttam másokat is, akik újjáépítették. A világ minden táján munkások sorakoztak, és csodálkoztam az összefüggésen. A bontók egész részeket leromboltak, és különösen sok szektatag és hitehagyott volt közöttük.

Mintha csak szabály és előírás lenne, az emberek fehér kötényben, kék szalaggal szegélyezett zsebekkel, övükbe tűzött vakolókanállal végezték a bontást. Egyébként mindenféle ruhába voltak öltözve, és voltak magas, kövér, előkelő emberek egyenruhában, amelye csillagok voltak, de ők maguk nem dolgoztak, csak egy vakolókanállal jelezték a falakon, hogy azt hol és hogyan kell letörni. Megdöbbenésemre katolikus papok is voltak a szabadkőművesek között.

Néha azonban, amikor nem tudták azonnal, hogyan kell bontani, biztos, ami biztos, odamentek valamelyikükhöz, akinek volt egy nagy könyve, mintha az egész építkezés és bontás módja le lenne írva benne. Aztán egy vakolókanállal kijelölték a pontos helyet, amit le kellett bontani, és gyorsan le is bontották. Ezek az emberek egészen nyugodtan és bizonyossággal, mégis félénken, titokban és leselkedve romboltak.

Láttam a pápát imádkozni. Hamis barátok vették körül, akik gyakran az ellenkezőjét tették annak, amit ő parancsolt. Láttam egy kis, fekete, világi fickót, aki teljes aktivitással az egyház ellen fordult. Miközben a templomot az egyik oldalon lerombolták, a másikon újra felépítették, de nagyon erőtlenül. Sok egyházi személyt láttam ott, és az egyik, anélkül, hogy megzavarták volna, egyenesen a bontók közé ment, és elrendelte, hogy őrizzék meg és állítsák helyre a templomot. Más papokat láttam, amint tétlenül imádkozták breviáriumukat, és közben egy kis követ hordtak nagy ritkaságként a köpenyük alatt, vagy átadták másoknak. Úgy tűnt, hogy egyiküknek sincs önbizalma, nincs kedvük, nem tanítják őket, és egyáltalán nem tudják, hogy miről van szó. Az egész olyan rettenetes volt.

Már a templom egész elülső részét lebontották, csak a szentély állt még.

Aztán megpillantottam egy fenséges nőt.

Átment a templom előtti nagy téren. Széles köpenyét mindkét karjára szorította, és csendesen lebegett felfelé.

És ott állt a kupolán, szélesre tárva köpenyét a templom egész tere fölé, és az úgy ragyogott, mintha aranyból lenne.

A rombolók épp egy kis pihenőt tartottak. Azután ismét neki akartak fogni, de a köpeny alatt lévő területet semmiképpen sem tudták megközelíteni.

A másik oldalról azonban az építőknek óriási aktivitása támadt. Sok erős fiatal jött, egyháziak és világiak, sok nő és gyerekek, jöttek nagyon idős, nyomorék, elfelejtett férfiak is. Az épületet ismét teljesen felújították.

Most egy új pápát láttam.

Körmenetben érkezett.

Nagy ünnepélyességgel fogadták. Mintha fel akarták volna szentelni a templomot, de hallottam egy hangot, amely azt mondta, hogy nincs szükség a szentelésre, mert a szentély épségben maradt. Minden bizonnyal kettős egyházi ünnep volt, egy általános jubileum és a templom újra szentelésnek az ünnepe.

Mielőtt a pápa megkezdte volna az ünnepet, már előkészítette népét, amely tiltakozás nélkül kiutasította a gyülekezetből az előkelő és alacsony rangú papok sokaságát, és elzavarta őket. Láttam, hogy dühösen és morogván távoztak a gyülekezetből. És a pápa egészen más embereket állított a szolgálatába, lelkészeket és világiakat egyaránt. Ezután kezdődött a nagy ünnepség a Szent Péter templomban.

A fehér kötényt és simítót viselők azonban tovább dolgoztak, és mindig csendben, félénken és lesben, amikor a többiek nem figyeltek.

És ismét láttam a Szent Péter-templomot a magas kupolájával.

Mihály állt rajta vérvörös köntösben, kezében hadilobogóval.

A földön nagy volt a harc.

Zöldek és a kékek harcoltak a fehérek ellen. És a fehérek, fölöttük egy vörös, tüzes karddal, úgy tűnt, teljesen alul maradtak.

De a templom csupa vér volt, mint az angyal. Azt mondták nekem: “Az egyház vérben fog tisztára mosakodni!” És minél tovább tartott a csata, annál inkább elhalványult a vörös vér színe a templomról, és egyre inkább áttetszővé vált.

De az angyal leszállt és megállt a fehérek között, és én többször láttam őt az egész sokaság előtt.

Ekkor csodálatos bátorság kerítette hatalmába mindannyiukat. Nem tudták, honnan.

De az angyal volt az, aki az ellenség közé csapott, és azok minden oldalról elmenekültek.

A győztes fehérek fölül most eltűnt a tüzes kard. A csata közepette az ellenségből folyamatosan tömegek jöttek át hozzájuk, és egyszer csak nagyon nagy tömeg volt. A csata fölött a levegőben a szentek sokasága is megjelent, mutogatva és kezükkel integetve, mindannyian különbözőek, de mégis egy szellemből, egy szellemben és egy szellemhez tartozók.

Amikor az angyal leszállt a templom tetejéről, láttam fölötte az égben egy nagy, fénylő keresztet.

A Megváltó ezen a kereszten függött, és sebeiből ragyogó fénysugarak áradtak az egész világra.

A sebek vörösek voltak, mint a fénylő kapuk, napsárga középponttal.

A Megváltónak nem volt töviskoronája.

De az összes fejsebéből vízszintesen sugarak lövelletek a világba.

A kezeiből, a lábaiból és az oldalsebből jövő sugarak szivárványszínűvé váltak és hajszálvékonyan szétváltak, több is egyesült, a falvak, városok, házak felé tartottak az egész világon. Láttam, ahogy itt-ott, közel és távol, mindenféle haldoklókra hullottak, és beszippantották a lelkeket, amelyek valamelyik színben felsiklottak az Úr sebeibe. Az oldalsebből érkező sugarak igen gazdag és széles sugárban zúdultak le az alatta lévő templomra. A templom teljesen ragyogott tőle. És a sugarak kiáradásán keresztül láttam, hogy a legtöbb lélek belépett az Úrba.

Láttam egy piros, izzó szívet is lebegni az égen.

És ebből a szívből egy fehér sugár vezetett az Úr oldalsebébe.

És ebből a szívből egy másik sugár terjedt szét az egyházban és sok területen. És ezek a sugarak nagyon sok lelket szívtak magukba, akik ezen a szíven és fénypályán keresztül az Úr Jézus oldalába léptek.

Ez a Szív Mária, az Úr Jézus Édesanyja volt. E sugarak mellett létrákat láttam, amelyek minden sebből a föld felé ereszkedtek. Néhányan nem értek egészen le. Ezek a létrák különböző formájúak voltak, keskenyek, szélesek, közeliek és távoliak. Egyenként és együttesen is álltak, a megtisztulás helyének színei a sötét szürkétől egyre lejjebb a világosabb szürkéig terjedtek. Ezeken sok lelket láttam nehezen mászni. Néhányan gyorsan másztak felfelé, mintha valami a segítségükre lett volna a folyamatos haladásban, mások zavarodottan tolongtak, és újra lezuhantak, hogy alacsonyabb lépcsőfokokra kerüljenek, és néhányan teljesen beleestek az éjszakába. A fáradságos mászást nagyon megható volt szemlélni az örömteli beszippantással szemben. Úgy tűnt, hogy a folyamatosan felemelkedők inkább az egyházhoz tartozók voltak, mint azok, akik akadályoztatva voltak, botladoztak, elhagyatottak voltak, és elbuktak. Láttam azt is, hogy a csatában elesett lelkek közül sokan az Úr Testébe kerültek.

De a kereszt mögött, a mély égbolton, a megváltás művének távoli és távoli előkészítő képeinek egész sokaságát láttam, amelyeket nem tudok kimondani. Mintha az isteni kegyelem útjának állomásai lennének a világ történelmén keresztül a megváltásban való beteljesedésig. Ó, láttam a mérhetetlent, a leírhatatlant!

A kereszt is eltűnt.

És most ott állt egy magas, ragyogó nő.

A templomra állt, és aranyszínű, ragyogó köpenyét széles körben fölé terítette.

Az egyház körében kölcsönös megalázkodás és megbékélés jelent meg. Láttam püspököket és lelkészeket közeledni és könyveket cserélni. És a szekták felismerték az Egyházat a csodálatos győzelemről és a kinyilatkoztatás fényeiről, amelyeket ők maguk is láttak felragyogni. Ezek a fények a tó szökőkútjának sugaraiból eredtek, ami Jánostól származott. Ezt az egyesülést látva mélyen megéreztem Isten országának közelségét. Fényességet és magasabb rendű életet éreztem az egész természetben, és szent izgalmat minden emberben, mint annak idején az Úr születésének közeledtével. És úgy éreztem Isten országának közelségét, hogy futnom és kiáltanom kellett feléje.

Most nagy ünnepet láttam a templomban, amely úgy ragyogott, mint a nap a túlélt csata után. Sok körmenetet láttam beérkezni. Láttam egy új, nagyon komoly és szigorú pápát. Sok püspököt és pásztort láttam, akiket még az ünnep kezdete előtt kitaszított, mert rosszak voltak. Láttam, hogy ezt az ünnepet az egyházban különösen a szent apostolok ünnepelték.

És egészen közelről láttam, mit jelent a kérés: “Uram, jöjjön el a te országod!”.

Olyan volt, mintha mennyei, fénylő kerteket láttam volna, amelyek fentről ereszkednek alá, és egyesülnek a földön meggyújtott helyekkel, és mindent eredeti fényben fürdetnek lent.

És láttam a Mennyei Jeruzsálemet.

És betekintettem Isten városának ragyogó utcáira, tele ragyogó palotákkal és kertekkel, ahol szentek számtalan sokasága dicsérte Istent, és az egyházra lefelé hatást gyakorolva mozogtak.

Láttam az Isten városa alatt a Szent Péter templomot.

És örültem, hogy az emberek minden gondatlansága ellenére mégis mindig magába fogadja a fentről jövő igazi fényt.

Láttam az utakat, amelyek a Mennyei Jeruzsálembe vezetnek. Láttam a szent pásztorokat, akik a tökéletesedett lelkeket vezették oda nyájaikból, de ezek az utak nem voltak nagyon tele.

És láttam a mennyei Jeruzsálemet.

Ott nincs templom.

Mária az Isten városa fölött trónol.

Mária fölött Krisztus és a Szentháromság trónol.

A Legszentebb Szentháromságból, mint a fény harmata hull Máriára.

És Máriától a fény harmata szétterül az egész szent városra.

A szöveg erről az oldalról való:

https://gloria.tv/post/3qDfGoki2fJz6k8cDQKVmtDfD

A Végidők Királynőjéről szóló rész az alábbi könyvben 160-167. oldalain is is megtalálható: Katharina Emmerich  ihr Leben und ihre Visionen nach Karl Wagner, Wien Als Manuskript gedruckt 1969. Entnommen den Aufzeichnungen des Clemens von Brentano