Valóban hallgat-e a Vatikán az AL botrány kapcsán ?

Print Friendly, PDF & Email

A napokban újabb fordulat tette színesebbé a közel 1,5 éve tartó AL (Amoris Laetitia) körül kialakult izzó egyházi hangulatot. A tavaly ősszel személyesen Ferenc pápának benyújtott dubia után ( mely hivatalosan azóta is megválaszolatlan) szeptember 23-án hozták nyilvánosságra azt a korrekciót, melyet a világ 20 országából 62 egyházi személy, köztük katolikus papok , illetve hittudósok  írtak alá. A korrekció, melyet augusztus 11-én maga Ferenc pápa is személyesen kézhez kapott, taglalja, hogy Az AL helytelen értelmezése mely pontokon sérti a katolikus hit mindenkori alapjait, s utal rá, hogy hallgatásával maga a pápa is elősegítette az ebből kifolyó eretnekségek terjedését.

Ismert tény, melyről már több katolikus hírportál is beszámolt, hogy az AL kiadása után több ország püspöki kara olyan iránymutatásokat adott ki, melyben, különböző feltételeket szabva lehetővé tette a szentségi házasságban élő, majd elvált és polgárilag újraházasodottak számára szentségekhez járulást. Krisztus és az Egyház tanítása szerint mindez viszont nem megengedett, melyről itt korábban már részletesen írtunk.

A téves gyakorlat (azaz az objektíve halálos bűnben megmaradók szentségi feloldozása és Eucharisztiához engedése) viszont úgy tűnik, hogy minden gát nélkül terjed világszerte. A katolikus Egyház jelenlegi vezetése sem a dubia, sem a jelen korrekció beadása után nem foglalt állást hivatalosan az üggyel kapcsolatban.

Választ tehát az általunk elképzelt nyílt úton úgy tűnik nem fogunk ezután sem kapni. Viszont ha nyitott füllel járunk, észre vehetjük, hogy már számtalan esetben kaptunk választ rá magának Ferenc pápának a szájából. Álljanak itt most ezek:

  • ” az Egyházat is „felrázza” a Lélek, hogy hagyja el kényelmességeit és ragaszkodásait. Nem szabad félnünk a megújulástól. <<…>>Ahogyan Dávid és az övéi bementek a templomba, mert éhesek voltak, és Jézus tanítványai bementek a búzatáblába és eszegették a kalászokat, úgy ma nekünk is azt a feladatunk, hogy merészen növekedjünk, evangéliumi bátorsággal, mely annak tudásából fakad, hogy sokan vannak, akik éheznek, akik éheznek Istenre – milyen sokan éheznek Istenre! –, akik éheznek méltóságra, mert megfosztották őket tőle. És azt kérdezem magamtól, vajon az Istenre való éhezés sok emberben nem azért alakult-e ki, mert úgy bántunk az emberekkel, hogy megfosztottuk őket tőle. Keresztényként az a feladatunk, hogy segítsük őket jóllakni Istennel, ne akadályozzuk és ne tiltsuk meg a találkozásukat. Testvéreim, az Egyház nem vámhatóság; ajtóinak nyitva kell állniuk, <<…>>Nem lehetünk olyan keresztények, akik állandóan feltartják az „Áthaladni tilos” táblát, és azt sem gondolhatjuk, hogy ez a területrész az én tulajdonom, nem keríthetek hatalmamba valamit, ami egyáltalán nem az enyém. Az Egyház nem a miénk, testvéreim, hanem Istené, ő a templomnak és az aratásnak a gazdája; mindenkinek van hely, mindenki meghívást kapott, hogy itt és közöttünk táplálékra leljen. Mindenki! És ő, aki lakodalmat rendezett az ő Fiának, megparancsolja, hogy mindenkit hívjanak: egészségeseket és betegeket, jókat és rosszakat, mindenkit. Mi egyszerű „szolgák” vagyunk (vö. Kol 1,23), és nem lehetünk olyanok, akik akadályozzák ezt a találkozást.”- (Ferenc pápa: Jézus számára fontosabbak a rászoruló emberek a vallási szabályoknál, részlet)

Ferenc pápa elgondolása szerint, mely önmagában véve igaz, mindenkinek van hely az Egyházban, hogy táplálékra leljen, az Egyház nem akadályozhatja meg ezt a találkozást. De miközben a Szentírásból az akkori zsidó törvények áthágásáról szóló, s Jézus által el nem ítélt példákat hozza fel, hozzáteszi azt is:az Egyház nem tarthatja fel folyamatosan az „áthaladni tilos” táblát. Mit kell ez alatt értenünk? Nyilvánvalóan azt, hogy szerinte nem helyes az Egyház azon régi gyakorlata, hogy csak feltételekkel, azaz a törvényekhez való szigorú ragaszkodással engedi szentáldozáshoz híveit, és azt, hogy ne zaklassák őt olyan levelekkel (dubiával és egyéb korrekciókkal), ahol azt kérik tőle számon, hogy az Egyház mindenkori tanítása ellenére miért engedi meg mégis, hogy egyes országokban a házasságtörés bűnében élőket a szentségekhez engedjék. Ő olyan Egyházat szeretne, ahol nincsenek „Áthaladni tilos” táblák. Szavaival az Egyház legfőbb táplálékára, az Eucharisztiára is utal, melyre őszerinte „egészséges, beteg, jó és rossz”, azaz bűnbánatot tartó és a bűnben megmaradni szándékozók is egyaránt jogosultak. Itt áll tehát érthetően a válasz mindarra, amit 1,5 éve várunk. Kedves még élő dubia bíborosok, és korrekciót megíró egyházi személyek! A válasz az, hogy ti megakadályozzátok az Isten után éhezőket abban, hogy táplálékra leljenek, szigorú szabályaitokkal ugyanis folyamatosan áthaladni tilos táblát állíttok azok elé, akik éheznek  Krisztus Testére és Vérére az Eucharisztiában. Nem vagytok jó pásztorok, mert azzal, hogy állandóan a bűneiket emlegetitek, megfosztjátok a híveket az emberi méltóságuktól.   Nem bánhattok úgy az Egyházzal, mintha a ti tulajdonotok lenne, épp ezért nem helyes, hogy ti akarjátok megmondani, hogy ki az, aki bemehet oda és ki az, aki nem. Az Egyház mindenkié!  Nem uralkodhattok rajta önkényesen ideje múlt tanításotokkal! Kiegészítésként viszont nem árt hozzátennünk, hogy áthaladni tilos tábla csak azok számára áll ott, akik az ál irgalmasságot elfogadva, bűneikben megmaradva kívánnak a szentségekhez járulni. Krisztus Egyháza valóban nyitott mindenki számára, „és „mindenkinek van hely, mindenki meghívást kapott, hogy itt és közöttünk táplálékra leljen. Mindenki!”, csak előtte kívánatos a bűnök megbánása, és az azoktól való végleges elszakadás. Így vár az Egyház ma is mindenkit Krisztus legszentebb lakomájára, melyből valójában senki nincs kizárva, és áthaladni tilos tábla sincs, ha az illető a helyes kapun, a Szentírás szerinti szoros kapun lép be abba. Krisztus hűséges szolgái pedig nem farizeusok, akik mindent szigorúan megszabnak, s közben nem engedik az embereket Krisztushoz. Éppen hogy a helyes kapu felé próbálják terelni őket, hogy valóban eljussanak Krisztushoz.

  • „Hagyjuk, hogy Jézus vezessen minket szeretetteljes, irgalmas tekintetével. Ami pedig a botrányokat illeti, leszögezte: „Nagyon sok van a mai Egyházban is. Azt mondják: »Ezt nem lehet, ez teljesen egyértelmű, nem, nem… Azok bűnösök, el kell távolítani őket.« Sok szentet is üldöztek, vagy gyanakodtak rájuk. Gondoljunk Szent Johannára, akit máglyára küldtek, mert azt hitték, hogy boszorkány, és elítélték. Egy szentet! Gondoljatok Szent Terézre, akit eretnekséggel gyanúsítottak, gondoljatok Boldog Rosminira (Antonio Rosmini olasz pap, filozófus, egyházi író – a szerk.). Irgalmasságot várok, és nem áldozatot! És az ajtó, hogy találkozzunk Jézussal, akkor nyílik meg, ha elismerjük, milyenek vagyunk valójában. Bűnösök. Ő pedig jön, és találkozunk. Nagyon szép találkozni Jézussal!” ( Ferenc pápa: A katolikusok sokszor megbotránkoznak az irgalmasságon, részlet)

Láthatjuk hogyan állítja be azokat, akik Krisztus eredeti tanítása mellet kiállnak, az Egyház azon ellenségeinek sorába , akik annak idején a szentjeinket eretnekséggel vádolták. Nem jön ki más e gondolatsorokból, mint az, hogy azok a kegyetlenek, akik ma is korlátokat állítanak a hívek szentségekhez járulása kapcsán. Sőt nem csak kegyetlenek, hanem egyenesen az Egyház ellenségei, hiszen ők azok, akik a jelen korban a szentté válás útjában állnak, mivel azt hirdetik, hogy Krisztussal való teljes közösséghez bűnbánat, bűnbocsánat és a bűnös élettől való elfordulás szükséges. Talán néhány év, és ez a közgondolkodásban is általánossá fog válni, persze ha ma még nem az: aki mindent megenged, az irgalmas; aki pedig korlátokat állít, az gonosz és irgalmatlan, s nem engedi Istenhez jutni az embereket. Farizeusnak van beállítva az, aki Isten törvényeit még megtartja és másokat is arra buzdít.

 

  • „A napi evangéliumban (Lk 13,10–17) Jézus meggyógyít egy asszonyt szombaton. Ez kiváltja a zsinagóga elöljárójának méltatlankodását, mert ezzel megsértette az Úr törvényét <<…>> Az elöljárót Jézus képmutatónak nevezi, amely kifejezést sokszor alkalmazza a merevekre, azokra, akik mereven viselkednek a Törvény betartása terén, akik nem rendelkeznek Isten gyermekeinek szabadságával, akik a Törvény rabszolgái <<…>> A merevség nem Isten ajándéka. A szelídség igen, a jóság igen, a jó szándék igen, a megbocsátás igen. A merevség viszont nem! <<…>>: Imádkozzunk az Úrhoz testvéreinkért, azokért, akik azt hiszik, hogy az Úr törvényének útján járni azt jelenti, hogy merevekké kell válni. Az Úr segítsen nekik megérezni, hogy Ő az Atya, és Ő szereti az irgalmat, a gyengédséget, a jóságot, a szelídséget és az alázatot. Tanítsa meg mindannyiunknak, hogy ezekkel az erényekkel járjunk az Úr törvényének útján.” (Ferenc pápa: A merevek nem ismerik Isten gyermekeinek szabadságát részlet)

Szintén egy olyan történettel állunk szemben, ahol Jézus a korabeli zsidó törvényeket áthágva cselekszik irgalmasságot, kiváltva ezzel a zsinagóga elöljárójának méltatlankodását. Mit üzen nekünk ezzel Jézus? Azt, hogy az ő megjelenése után már semmilyen törvény nem létezik, csak az irgalmasság? Semmiképpen nem. Mégis Ferenc pápa leiratában ismét azokat azonosítja a képmutató törvénytudókkal, akik ma, a XXI. században is be kívánják tartani Isten örök törvényeit. Amiről ráadásul maga az Úr Jézus nyilatkozott így: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik.” Máté 5, 17-18.

Ott tartunk tehát, hogy ma azok vannak merev törvénytudó katolikusnak beállítva, akik hűek Isten törvényeihez, és azok Krisztusinak, akik a törvényeket áthágva gyakorolják az irgalmasságot. A kocka úgy tűnik, hogy teljesen megfordult. A válasz tehát az, kedves még élő dubia bíborosok és a korrekciót megíró teológusok és papok, hogy ti vagytok a törvényhez mereven ragaszkodó farizeusok, akik akadályozzátok Krisztust abban, hogy mindenkivel irgalmasságot cselekedhessen. A merevség, melyet ti képviseltek nem Isten ajándéka. Akkor képviselnétek Istent, ha ugyanaz a szelídség, jóság, jószándék és megbocsátás volna szívetekben, amely ma a liberális (progresszív)  Egyház  szívében van. Továbbá azt is üzeni nektek, hogy imádkozik értetek, hogy ti is elnyerhessétek a liberális Egyház által képviselt gyengédséget, jóságot, szelídséget és alázatot, és megértsétek, hogy az Úr törvényének útján járni nem azt jelenti, hogy mereven ragaszkodtok a törvényekhez, hanem azt, hogy minden Isten után éhezőt, másodrangúként kezelve mindazt, hogy ő a törvények fényében milyen életet él, irgalommal befogadtok.  A fent idézett szöveg utolsó mondata szerint ugyanis az Úr törvényeinek útján való járás pontosan ezt jelenti. Ez Ferenc pápa hitvallása.

Ugyanebben a homíliában a tékozló fiú történetében szereplő kisebbik és nagyobbik testvért hozza fel példának: „Ferenc pápa felidézte a tékozló fiú történetét, azt, hogy az idősebb testvér, aki mindig jól viselkedett, felháborodik, mert apja örömmel fogadja vissza elzüllött kisebbik gyermekét, aki megbánva tettét hazatér. „Ez a viselkedés megmutatja, hogy mi van az effajta jóság mögött: a magukat igaznak gondolók gőgje.  A tékozló fiú tudta, hogy van egy apja, és élete legsötétebb pillanatában elment hozzá. A másik fiú az apját csak mint gazdát, a ház urát ismerte, de sosem érezte apai mivoltát. Merev volt, a Törvény útján járt mereven. A másik mellőzte a Törvényt, anélkül és azzal szemben élt, de aztán egyszer csak gondolt apjára, és visszatért hozzá. És bocsánatot nyert.”  

Jelen szentírási rész értelmezésében viszont megint hangsúlyeltolódás van, mert a példázatban szereplő idősebbik fiú, aki bár mindig ragaszkodott az Atya törvényeihez, elsősorban nem a törvényhez ragaszkodó farizeust testesíti meg, hanem egy olyas valakit, aki az Isten kegyelmét másoktól sajnálja vagy irigyeli. Hozzátéve ehhez, hogy a két tulajdonság valóban összefonódhat farizeusi gondolkodású emberekben. Téves elképzelés tehát a Krisztus törvényeihez ma is hűeket a nagyobbik fiúhoz hasonlítani, hiszen a törvényhez ma is ragaszkodók senkitől nem sajnálják Isten kegyelmét, csupán azt állítják, hogy a bűnben magmaradók és így az Egyházba lépők, híján vannak Isten kegyelmének. Így tehát Ferenc pápa azon állítása sem igaz, hogy  „ az effajta jóság  mögött: a magukat igaznak gondolók gőgje van”  Az Isten törvényeihez ma is ragaszkodók ugyanis nem gondolják azt, hogy ők igazabbak bárkinél, csupán, és valóban jóságból azt szeretnék, ha mindenki eljutna az igazi bűnbánat, és az Isteni megbocsátás nagy kegyelmeihez.

Az sem igaz, hogy a megtérés csupán annyiból  állna, hogy aki „mellőzte a Törvényt, anélkül és azzal szemben élt, de aztán egyszer csak gondolt apjára, és visszatért hozzá. És bocsánatot nyert.” Innen ugyanis egy nagyon fontos momentum hiányzik. A tékozló Fiú, aki korábban a törvénnyel szemben élt, megtérése után már ő is Isten törvényeinek az oldalán állt. Nem állítható tehát szembe a törvényhez való ragaszkodás alapján a nagyobbik, és kisebbik fiú, mert az Atyai házban csupán egyféle gyermek él, aki szereti és betartja az Atya törvényeit. S ne gondoljuk azt sem, hogy a kisebbik fiú, miután hazament, továbbra is a törvény nélkül, vagy azzal szemben élt volna.

 

Így tehát visszatérhetünk az eredeti kérdésünkhöz: valóban hallgat-e a Vatikán az AL botrány kapcsán? Nem. Nagyon is világos és érthető válaszokat kaptunk Ferenc pápától.  Álláspontja valószínűleg soha nem fog megegyezni a dubia bíborosokéval, de ennek nyílt kimondására valószínűleg a jövőben sem számíthatunk. Burkolt megjegyzéseiből viszont mindig és minden kérdésünkre folyamatosan választ fogunk kapni. A dolgunk csupán annyi, hogy niytott füllel járjunk.

Utóiratként megjegyezzük, hogy éppen a napokban nyilatkozott úgy egy neves magyar jezsuita pap, hogy az AL Ferenc pápa által képviselt új értelmezése egyezik a világ bíborosainak többségi véleményével, s így ez az álláspont az Egyháznak a jövőben követendő új útját jelöli ki. Isten irgalmazzon nekünk, ha valóban hazánk is elindul ezen az úton!

Johanna

Hasonló oldalak